Elhunyt Domonkos István költő

Elhunyt Domonkos István költő

bzs | 2024. november 12. |

Domonkos István József Attila-díjas vajdasági magyar író, költő 84 éves volt. A hírt a költő ismerősei tették közzé a közösségi médiában november 12-én. A szerző kiadója, a Forum Könyvkiadó is megerősítette.

Mezei Szilárd zeneszerző, hegedűművész a Facebookon azt írta, „most érkezett a szomorú hír, hogy 2024. november 7-én elhunyt Domonkos István – Domi”. A hírt később a Forum Könyvkiadó is megerősítette. Ennél a kiadónál jelent meg a költő utolsó kötete 2015-ben Allegro bajbajó címmel.

Domonkos István a vajdasági Ókéren született 1940. augusztus 7-én. Iskoláit Verbászon és Szabadkán végezte, majd az Újvidéki Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakra járt, de tanulmányait félbehagyta. 1960-ban Tolnai Ottóval és másokkal együtt az Új Symposion nevű irodalmi műhelyhez csatlakozott. 1979 óta Svédországban élt, ahová svéd felesége miatt költözött. Domonkos István Kormányeltörésben című versét a huszadik századi magyar költészet egyik legfontosabb darabjának tartják. A vers a hazájukat elhagyók perspektívájából mutatja be a költészeti lehetőségeket. Domonkos István kötetéről itt írtunk.

Forrás: MTI

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Eredeti József Attila-kötetre licitálhatunk: a költőt meghurcolták a kiadvány miatt 

Egy aukción bukkant fel József Attila Nem én kiáltok című kötetének eredeti példánya, amely a szerző aláírását is őrzi.

...

7 író, költő, aki sok időt töltött a kertjében

A fák és virágok nem csupán költői képek: nem egy szerző életében központi szerepet játszott a kertben és a kerttel töltött idő.

...

Magyar származású költőé a hét verse a Guardianen

A budapesti születésű brit költő, George Szirtes egy kisfiú beilleszkedéséről szóló költeményét méltatja a lap.

Hírek
...

Az idei év nagy dobása: ezeroldalas Pynchon-könyv jön magyarul

...

Ekkor temetik Tarr Bélát

...

Colleen Hoover rákdiagnózisáról posztolt

...

Sorozat készül A tetovált lányból

...

Pottyondy Edina, Frei Tamás és Dan Brown vezették decemberben a Bookline eladási listáját

...

A hiányos oktatásom miatt lettem író – árulta el Agatha Christie egy ritka interjújában

Olvass!
...

Milyen a háború nyelve? Olvass bele a Donbaszi sárgabarackok című verseskötetbe!

A háború a szavak jelentését is megváltoztatja.

...

Olvass bele Freida McFadden thrillerébe, amiből a The Housemaid című film készült!

Mi az ára valójában egy háztartási alkalmazottnak?

...

Mi történik egy íróval és egy macskával egy eldugott házikóban karácsonykor?

Egy titokzatos macska, egy elvarázsolt házikó és egy nagyvárosi regényíró.

„Kalandként indult, elköteleződés lett belőle” – hogyan gondolta újra Kolosi Tamás a könyvkiadást?

„Kalandként indult, elköteleződés lett belőle” – hogyan gondolta újra Kolosi Tamás a könyvkiadást?

A múlt héten elhunyt üzletemberre Nyáry Krisztiánnal emlékeztünk.

Szerzőink

sza
sza

Memoárok és közérzet – 5 új nonfiction könyv, amivel elindíthatod az évet

Valuska László
Valuska László

A remény termék, és mi megvesszük – így olvastuk Krasznahorkai új regényét a Nobel-díj tükrében