B-
Domonkos Domi István: YU-HU-RAP, Noran Kiadó Bp., 2008. 2499 Ft
Domonkos István kötete, már ha csak a címét nézem, legalább annyira meglepő és furcsának ható, mint a Kormányeltörésben című poéma, melyet nyilván mindenki nagyon jól ismer már. Sokan vagyunk, azt hiszem, akik már várták, hogy ez a hosszú hallgatás (több mint harminc év) végre megszakadjon, s hogy valami új kerülhessen a kezünk ügyébe a már „klasszikusnak” számító szöveg szerzőjének tollából. Megérkezett a YU-HU-RAP Kaiser Ottó illusztrációival, s egy kiegészült szerzői névvel: Domonkos Domi István név alatt.
A terjedelmet, vagy akár a formai világot illetően nagyon hasonló szöveggel lehet dolga annak, aki végigböngészi a YU-HU-RAP-et, mint amilyen a már említett Kormányeltörésben, azonban – legalábbis számomra – egészen más hatása volt, mint a hetvenes évek elején született műnek. Bár az igaz, hogy tematika nem nagyban különbözik; itt is a világ valamifajta feltérképezésével van dolgunk, ahol az egyén próbálja elhelyezni saját magát. A Kormányeltörésben című szöveget annak a személynélküli közegnek a hangulata határozta meg, amit egy sivár, rontott nyelvvel hozott Domonkos létre. Az egyéni lét került valamiféle ellentétbe a közösségi léttel; ezt nagyrészt az igeragozás teljes hiányával éri el, s többfajta értelmezési lehetőséget nyit meg ez által. A szerkezet az új szövegben is valami hasonló, de a nyelv, szabályozottsága okán sokkal természetesebben működik (ha úgy tetszik normálisan) és ehhez, ez a forma – véleményem szerint nem a legalkalmasabb. Nyilvánvaló, hogy ez nem az a szöveg, azonban a felismerhető tematikai-strukturális azonosság miatt egyszerűen megkerülhetetlen, hogy ne lépjen bennünk kapcsolatba a két textus; a nyelvi rontottság hiánya, s az ez által személytelennek tűnő hang, amely itt komoly személyes tartalmakhoz jut, nem hordozza magában azt a többletjelentést, amit a Kormányeltörésben hordozott.
„Domonkos beszédmódja így két véglet, a patetikus prófécia és a köznyelvi-szociografikus zsargonok között határozható meg, amelyek közül az előbbi hiányként, az utóbbi pedig erősen átértelmezett funkcionalitásában van jelen. Domonkos nyelve neutrálisan steril, tagadó és elutasító (…)” írja ezt a Kormányeltörésben-ről Bazsányi Sándor – ezt a valamiféle tisztaságot hiányolom az új műben, ez a steril, lecsupaszított nyelv túlkonkretizálttá válik. Egyértelműen az egyéni problémák kerülnek előtérbe, s amellett, hogy a töredékes történetek összeszövése, bizonyos helyen csak egymás mellé helyezése itt is jelen van, az a kiterjesztés hiányzik, ami oly sokakra ráillesztve sokféleképpen értelmezhetővé tette a szöveget. Én, személy szerint az előszavát is mellőztem volna a kötetnek, mert ez az álpatetikus-ironikus hangvétel komolytalanná teszi az egyébként kifejezetten jó passzusokkal bíró művet, s emellett az illusztrációk is kissé elvonják a figyelmet (bár ez a legvégső tényleg teljesen egyéni szempont). Érdekesség lehet az eredeti kézirat másolata a könyv végén (gyűjtőknek, rajongóknak leginkább), de ezzel kapcsolatban is inkább azt érzem, hogy a YU-HU-RAP leginkább ezekből a körítésekből és az elődje, a Kormányeltörésben világából építkezik s él meg, ha megél.
A szerző maga ír arról a fülszövegben, hogy egyrészt miért is választotta ezt a címet – szintén az áthallások miatt – másrészt, hogy milyen összeköttetései vannak a szövegnek konkrétan a rap műfajával, amely véleménye szerint vulgáris műfaj. Ebben az értelemben, ha a szöveg struktúrájára, rímtechnikájára tekintek, szintén nem sokban különbözik a korábbi műtől, azt pedig nem kötném hozzá elsősorban a rap-hez, itt valami egészen másról van szó. Már csak azért sem, hiszen a rap igazi lényege, hogy az egyszer jelen lévő verbalitás műfaja, és nem (elsősorban) lejegyzett szöveg. Ezen persze lehet vitatkozni, hogy efféle módon hat-e, de véleményem szerint jobb is, ha nem.
Összességében utánérzésnek, nem az „elvárható” pontossággal megalkotott szövegnek tartom a YU-HU-RAP-et, mely azonban nyilvánvalóvá teszi néhány helyen, hogy mire is emlékeztet olvasás közben.
