Mi teszi a kerteket olyan varázslatossá? A természet közelsége, a munkához szükséges figyelem, a színek, az illatok, a szépség és a piszok – mind-mind emlékeztetőül szolgál, hogy az élet bárhol képes utat találni, ha időt szánunk rá.
Ebben a cikkben hét írót, költőt gyűjtöttünk össze, akik számára a kertészkedés meghatározó fontossággal bírt. Nyári utazás a Monk’s House-tól a Fehér Dácsán át a Jókai-villáig.
Emily Dickinson – Homestead
„Az, aki szereti a Virágot, hát nem »születik újjá« minden Nap?” – írta egy barátjának Emily Dickinson nem sokkal halála előtt.
Dickinson rajongott a virágokért, és mint azt korábban megírtuk, első fennmaradt műve nem egy vers – hanem egy profi herbárium.
Susan Gilbert, Dickinson gyerekkori barátja és egyes kutatók szerint szerelme a költőről készült leírásában első helyen említette „a virágok szeretetét”; ez a szeretetet ihlette Dickinson leggazdagabb, leggyönyörűbb verseit. (Itt megtalálod A Virágzás című verse alapján készült gyönyörű videót.)
Henry David Thoreau – Walden
Thoreau 1845-től 1847-ig élt a Walden-tó partján, egy saját kezűleg épített kunyhóban. Elterjedt tévhit, hogy teljes remeteségben töltötte a két évet; valójában gyakran járt be Concordba és vendégeket is szívesen fogadott –
éves Dinnyepartija például rendkívül népszerű eseménynek számított.
A tó partján töltött hónapok nagy hatással voltak Thoreaura; élményeit és gondolatait – az önfenntartásról, a természetvédelemről és a civilizáció rombolásáról – Walden című művében örökítette meg.
A könyvben egy egész fejezetet szentelt a kunyhó előtt létrehozott babföldjének. Itt olvasható például a következő nagyszerű részlet is: „a nyárra ezt a harcsa feladatot tűztem magam elé: hogy hüvelyes veteményt sarjasszak a földnek egy olyan darabkáján, amelyen addig csak édes vad gyümölcs és kedves gyomvirág termett, pimpó, szeder meg orbáncfű és társaik.
Mit tanulhatok a babtól vagy a bab éntőlem?
Gondozom, kapálom, reggeltől estig szemmel tartom, ez a napi munkám. Szeretem elnézni csinos, széles leveleit.” (Szőllősy Klára fordításában.)
Anton Csehov – Fehér Dácsa
A sirály sikerének köszönhetően a tüdőbajban szenvedő Csehov elég pénzre tett szert ahhoz, hogy 1898-ban a melegebb éghajlatú Jaltába költözzön. Itt építtette meg Fehér Dácsa nevű házát, egy felettébb különös épületet: hét bejárata, három emelete és a legkülönbözőbb formájú ablakai voltak.
A drámaíró csak pár hónappal halála előtt hagyta el a Jaltát; itt írta meg a leghíresebb művei közé sorolt Három nővért és A cseresznyéskertet.
A házhoz tartozó kert a mai napig telis-tele van virágokkal, ami minden bizonnyal boldoggá tenné Csehovot – ott töltött évei alatt saját kezűleg gondoskodott róla, hogy kertje megfeleljen „lenyűgöző” elképzeléseinek.
Edith Wharton – The Mount
Az Ártatlanság korának szerzője 1901-ben vonult vissza a The Mount nevű birtokra, és itt élt egészen 1911-ig, mikor a válását követően Párizsba költözött.
Az itt töltött tíz évben rengeteg időt szánt a kert átépítésére, melyről Italian Villas and Their Gardens (Olasz villák és kertjeik) című művében számolt be. Munkájának eredményeként több különálló kertecskét hozott létre, melyek között található tavacskával díszített olasz kert, konyhakert, alpesi kőkert és egy francia stílusú virágoskert is.
„Le vagyok nyűgözve a sikerem láttán.
Most már biztos, hogy jobb kertépítő vagyok, mint regényíró;
amit itt létrehoztam, az messze felülmúlja A vigasság házát” – írta a kertben végzett munkájáról.
Virginia Woolf – Monk’s House
Virginia és Leonard Woolf 1919-ben hagyták el Londont, és – egy kis kitérővel – beköltöztek a sussexi Monk’s House-ba. Bár elsősorban Leonard foglalkozott a ház kertjével, Woolf sok időt töltött a virágágyások és a zöldségeskert szemlélésével. Az itt töltött idő ihlette In the Orchard (A gyümölcsösben) című novelláját is.
Jókai Mór – Jókai-villa
Jókai Mór és felesége, Laborfalvi Róza – valamint teljes személyzetük – 1870 körül költözött le a balatonfüredi telkükön épült Jókai-villába. Ezt követően Jókai a nyári szezont szinte teljes egészében Füredet töltötte, és itt találkozott a 18 éves Nagy Bellával, akit 1877-ben vett feleségül. (Jókai borányos szerelmi kalandjáról már korábban írtunk.)
A hatszobás villa teraszáról csodálatos kilátás nyílt a Balatonra és Tihany felé, a kertben pedig ritka rózsafajták nyíltak.
A ház mögött kialakított gyümölcsöst Jókai maga gondozta.
Bizony sokan nem tudják, de a nagy Jókai nemcsak Az arany ember és A kőszívű ember fiai, hanem a Kertészgazdászati jegyzetek szerzője is. Az utóbbiban a szőlőtermesztéssel kapcsolatos tapasztalatairól számol be – olyan alcímekkel, mint Hogyan csináljuk meg a földet, Kell-e az ujból beültetendő szőlőt rigolozni? és A mütrágyázás –, s a nagyszerű értekezést a következő mondattal zárja: „Én ezt a »magam hasznán« tanultam, mi ritka eset a magyaroknál!”
Németh László – Sajkod
1956-ot követően Németh László a legtöbb időt Sajkodon töltötte, ahol a természetben rejlő nyugalmat remélte megtalálni. A nyaralóhelyéről Sajkodi esték című esszé- és tanulmánykötetében írt, melyet 1961-ben, majd kibővített változatban 1974-ben adtak ki.
Naplójában így számolt be a sajkodi napirendjéről:
„Reggel hétkor kelek, kilencre rendben a ház, már sétáltam s reggeliztem, tizenegyig írok, egy óra szünet, amely alatt a levélírást elvégzem, fél kettőig fordítás. Délután fél négytől hatig kivonatolás, utána matematika s elméleti fizika. Hétkor vacsora; fél kilenctől tizenegyig – olvasás (most épp az Annales s Dürrenmatt komédiái).
Az éledő kert viszont megnöveli négy-öt órára a kerti munkát, egy fél órával korábban kelek, s később fekszem.
S a délelőtti, délutáni szünetbe ékelődik be egy-egy óra, félóra kerti munka. A nehezen megtartható korlátozás most már az, hogy a szellemi munka ne legyen több nyolc óránál. Tizenkét óra munka, ebből nyolc szellemi: ez, azt hiszem, teljesen megfelel annak, amit a szívgyógyászok a beteg habilitációjának neveznek.”
Nyitókép: Wikimédia