Márciusban még a második helyen szerepelt, most viszont a lista élén található Náray Tamás legújabb történelmi regénye, a Barbara. A Barcelonában élő író, divattervező, festőművész nagy ívű családregényének kiindulópontja az 1920-ban kirobbanó lengyel-szovjet háború, a történeteben egy kislány felnövéstörténetén keresztül olvashatunk a végzetről, a háború kegyetlenségéről a túlélésről és a család fontosságáról. A lista második helyét, Borsa Brown, azaz Szabonya Erzsébet romantikus regénye, a Védelem szerezte meg. A szerző első írása 2013-ban jelent meg, azóta a hazai szórakoztató irodalomi szcéna egyik legnépszerűbb szerzője. Legújabb kötete is egy fordulatos, országokon átívelő romantikus történet, amely sok olvasót érdekelt áprilisban. A Bookline összesítésének harmadik helyén Bartos Erika A csigaház kincsei című mesekönyve áll, amely Bogyó és Babóca mindennapjait mutatja be úgy, hogy közben a gyerekek valamilyen kézműves feladatot kapnak. A tizenöt mese mellett, a kötet végén három kivágható játék is található.

A legnépszerűbb műfajok esetében az látható, hogy áprilisban a szórakoztató irodalmi alkotásokat keresték a legtöbben, tizennégy ilyen kötet szerepel a listán, viszont az elmúlt időszakban a szépirodalom is nagy népszerűségnek örvend, több hónapja az első vagy a második legnépszerűbb kategória, áprilisban tizenkettő szépirodalmi mű került a fel a listára. Önismereti írásokból nyolcat találunk a Bookline legnépszerűbb címei között, gyerekkönyvek közül hatot.
A tavalyi Nobel-díjas Annie Ernaux két kisregénye olvasható A hely/Egy asszony című kötetben (olvass bele). Bár a két mű öt év eltéréssel íródott, mégis szerves egységet alkotnak és megvan bennük minden, amiért Ernaux kiemelkedő író: az autofikció, a szikár, szenvtelen, tűpontos mondatokból felépített világ, melyben egyszerre jelenik meg a személyes és a kollektív emlékezet, a történelem tükröződése egyéni sorsokban. A hely, mely az írónő első nagy irodalmi sikere volt 1983-ban, édesapjának állít emléket úgy, hogy életét a történelmi idővonalra vetíti, társadalmi kontextust rajzol a nincstelenségből kiskereskedői státuszba emelkedő férfiről. Az Egy asszony párhuzamos történet, Ernaux édesanyja halála után írt leltár egy nőről az emlékezet kezdetétől annak végéig, az Alzheimer-kórig. A Szávai János fordításában megjelenő A hely/Egy asszony a hét könyve.
A szépirodalmi alkotások közül érdemes kiemelni Ljudmila Ulickaja Az Igazi nevem című kötetét (itt beleolvashatsz), amely a híres orosz írónő személyes hangvégvételű, önéletrajzi írásait tartalmazza. A szerző nyolcvanadik születésnapjára készült alkotásban rövid költői szövegekben idézi fel élete néhány fontos szereplőjét, helyszínét, eseményét. A sajátos megfogalmazásmód ma már a szerző védjegye, nem meglepő, hogy a sikerlista nyolcadik helyét szerezte meg az Az Igazi nevem. A szépirodalmi felhozatalt erősíti még a tavaly Nobel-díjat nyert Annie Ernaux A hely / Egy asszony című kötete (cikkünk itt, itt pedig beleolvashatsz), valamint Karl Ove Knausgard Hajnalcsillag című írása is (ami a hét könyve volt nálunk, itt beleolvashatsz), valamint a népszerű humorista, Kormos Anett Ingyen Színház című alkotása. Utóbbi 2006-ban jelent meg, azonban az olvasók újra felfedezték a novelláskötetet, amelynek középpontjában nem a humor áll, hanem a szeretetinkkel közös kapcsolatunk, ezt ábrázolja művében Kormos Anett saját életéből vett példákkal.
Kilenc szereplő, két nap, egy csillag, egy eltűnt metálzenekar, diszfunkcionális családok, halál - ez egy nagyon rövid ajánló a norvég Karl Ove Knausgård új regényéről, a Magvetőnél megjelent Hajnalcsillagról (olvass bele!). A jó hír, hogy Knausgård igazi regényt írt, ami tartalmaz fikciót, cselekményt, dramaturgiát, váratlan fordulatokat, gyarló hétköznapi karaktereket és egy kifejezetten forró nyári napot. A Harcom-sorozat (még bővebben az alaptémákról itt írtunk) esszéisztikus, önéletírás- vagy vallomásszerű én-elbeszélésével szemben a Hajnalcsillagban kis túlzással netflixes profizmussal mesél kapcsolatokról, halálról és rólunk. Nem lehetett más a hét könyve.
Kormos Anett írása mellett több különleges kötetet is találni a Bookline sikerlistáján. Ilyen Dr. Benkovics Júlia Magunkról című munkája, a Harry Potter filmekkel világhírűvé vált Tom Felton (itt beleolvashatsz) és Alan Rickman önéletrajzi kötete, valamint Boldizsár Ildikó Hogyan segítsek én terajtad? című könyve is (a kötetről itt írtunk, a könyvbemutatóról pedig itt).
A meseterapeuta-etnográfus-író legújabb kötete nem meglepő módon ismét a mesék világába kalauzol, a könyv Boldizsár Ildikó meseterápiás módszerének újabb mérföldkövét rakja le, ezúttal a mesék segítőit próbálja meg összegyűjteni és tipizálni. A „Hogyan segítsek én terajtad?” azokra a szereplőkre fókuszál, akik talán még a klasszikus értelemben vett főhősöknél is fontosabbak, hiszen ők azok, akik képesek tovább lendíteni a hőst egy-egy elakadásnál, akik segítséget tudnak nyújtani kilátástalannak tűnő helyzetekben is. A jóságos tündérkeresztanya, az idős anyóka, a beszélő kenyerek vagy egy táltos paripa egyaránt segítőkké válhatnak, hiszen sokféle segítő létezik, és mindig az segít, akire az adott helyzetben éppen szükség van. Minden élethelyzethez társítható mese, és ha ez így van, minden problémához megtalálhatjuk a megfelelő segítőt is.
Dr. Benkovics Júlia nőgyógyász, szoptatási tanácsadó 2020-ban indította Magunkról című Instagram-oldalát, amelyet azóta több mint 38000-en követnek. Könyvének célja, hogy a kiskamasz korosztálytól egészen az érett nőkig információkkal lássa el az olvasókat és eloszlassa a női testtel kapcsolatos tévhiteket. A Harry Potter-filmek Draco Melfoyaként ismert Tom Felton Túl a varázslaton című önéletrajzi kötetében bevezeti az olvasót a filmsorozat kulisszái mögé, továbbá ír a hírnév előnyeiről és hátrányairól, valamint arról, hogyan boldogult felnőttként a forgatás befejezése után. Ezzel szemben a Piton professzor szerepét játszó Alan Rickman Őrülten, mélyen című írása huszonöt éven át saját és mások szórakoztatására vezetett naplójából szemezget. Boldizsár Ildikó Hogyan segítsek én terajtad? című írása a népszerű mesekutató, meseterapeuta egyik legátfogóbb munkája, amely mesékben fellelhető segítő kapcsolatokat mutatja be. A téma nemcsak a meseterápia iránt érdeklődő olvasók és szakemberek számára lehet érdekes, hanem a szülőknek és a mesekedvelőknek is.
Bookline nyomtatott Top 50 lista:
Pozíció |
Szerző |
Cím |
Kiadó |
Változás |
...napja a listán |
1 |
Náray Tamás |
Barbara - A végzet (1. kötet) |
Libri Könyvkiadó |
2 |
36 |
2 |
Borsa Brown |
Védelem |
Álomgyár Kiadó |
új |
25 |
3 |
Bartos Erika |
A csigaház kincsei |
Citera Kft. |
új |
29 |
4 |
Leiner Laura |
40 nyári nap |
Carta TEEN |
új |
4 |
5 |
Harry herceg |
Tartalék |
Corvina Kiadó |
-4 |
50 |
6 |
Dr. Benkovics Júlia |
Magunkról |
Libri Könyvkiadó |
16 |
35 |
7 |
Kormos Anett |
Ingyen színház |
Kairosz Kiadó |
új |
16 |
8 |
Ljudmila Ulickaja |
Az igazi nevem |
Magvető Könyvkiadó |
új |
15 |
9 |
Joanne Barron, Lynne Friedmann-Gell |
Örökölt sebeink gyógyítása |
Kulcslyuk Kiadó |
új |
30 |
10 |
Fábián Janka |
Ida titkai |
Libri Könyvkiadó |
-6 |
49 |
11 |
Dr. Máté Gábor, Máté Dániel |
Normális vagy |
Open Books |
-6 |
211 |
12 |
Alan Rickman |
Őrülten, mélyen |
Kossuth Kiadó |
új |
3 |
13 |
Joseph Campbell |
Az ezerarcú hős |
Good Life Books |
új |
23 |
14 |
Bajzáth Mária |
Erdők-mezők népmeséi |
Lampion Könyvek |
-3 |
39 |
15 |
Leslie L. Lawrence |
Domingos és a Halál Angyala |
I.P.C. Könyvek Kft. |
új |
29 |
16 |
Karády Anna |
Zserbó |
GAMMA CSOPORT KFT |
-14 |
52 |
17 |
Camilla Läckberg |
Kakukkfióka |
Animus Kiadó |
új |
16 |
18 |
Julie Caplin |
Szerelem a svájci Alpokban |
Libri Könyvkiadó |
új |
15 |
19 |
Jodi Picoult, Jennifer Finney Boylan |
Bódító méz |
Athenaeum Kiadó |
új |
14 |
20 |
R. Kelényi Angelika |
Mesés Marrákes |
Álomgyár Kiadó |
új |
10 |
21 |
Vágyi Petra |
Sémáink fogságában |
Kulcslyuk Kiadó |
11 |
104 |
22 |
Dr. Máté Gábor |
A test lázadása |
Open Books |
-15 |
354 |
23 |
Jeffrey Archer |
A holttestemen át |
General Press Kiadó |
új |
12 |
24 |
David Baldacci |
Hosszú árnyak |
General Press Kiadó |
új |
15 |
25 |
Orvos-Tóth Noémi |
Örökölt sors |
Jelenkor Kiadó |
-15 |
187 |
26 |
Danielle Steel |
Minden, ami csillog |
MAECENAS KÖNYVKIADÓ KFT. |
31 |
31 |
27 |
Tom Felton |
Túl a varázslaton |
HVG Könyvek kiadó |
-3 |
37 |
28 |
Bartos Erika |
Nyugati karéj |
Móra Könyvkiadó |
-16 |
37 |
29 |
Lucy Score |
Amin sosem leszünk túl |
Pioneer Books |
-14 |
59 |
30 |
Colleen Hoover |
All Your Perfects - Minden tökéletesed |
Könyvmolyképző Kiadó Kft. |
-24 |
126 |
31 |
Marék Veronika |
Boribon a játszótéren |
Pagony Kiadó Kft. |
-18 |
43 |
32 |
Karl Ove Knausgard |
Hajnalcsillag |
Magvető Könyvkiadó |
új |
28 |
33 |
Valérie Perrin |
Másodvirágzás |
Európa Könyvkiadó |
-13 |
304 |
34 |
Annie Ernaux |
A hely / Egy asszony |
Magvető Könyvkiadó |
új |
26 |
35 |
Ananyo Bhattacharya |
Neumann János |
Open Books |
-7 |
44 |
36 |
Allison Szczecinski |
Hirtelenharagú Hugó |
Kulcslyuk Kiadó |
új |
2 |
37 |
Romy Seidel |
Anna Freud - Egy lány az apja árnyékában |
Kossuth Kiadó |
új |
22 |
38 |
Mo Xiang Tong Xiu |
Az égi hivatalnok áldása 6. |
MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT |
új |
16 |
39 |
Joanna Faber, Julie King |
Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje - kisgyerekes szülőknek |
Reneszánsz Könyvkiadó |
9 |
98 |
40 |
Colleen Hoover |
Verity |
Könyvmolyképző Kiadó Kft. |
9 |
178 |
41 |
Boldizsár Ildikó |
"Hogyan segítsek én terajtad?" |
Magvető Könyvkiadó |
-32 |
50 |
42 |
Rákóczi Gabi MSc |
Fogyás és az inzulinrezisztencia |
Scolar Kiadó |
új |
26 |
43 |
Dr. Máté Gábor |
Szétszórt elmék |
Open Books |
-18 |
324 |
44 |
Karen Swan |
Az utolsó nyár |
21. Század Kiadó |
új |
14 |
45 |
Fejős Éva |
Egy nyár Arubán |
Erawan Könyvkiadó |
új |
9 |
46 |
James Clear |
Atomi szokások |
MotiBooks |
-19 |
57 |
47 |
Krystal Marquis |
Davenport család |
Menő Könyvek |
új |
12 |
48 |
Nicholas Sparks |
Álmok földjén |
General Press Kiadó |
új |
28 |
49 |
Berg Judit |
Sári és a sün |
Pagony Kiadó Kft. |
új |
9 |
50 |
Carlos Ruiz Zafón |
A köd városa |
Európa Könyvkiadó |
új |
9 |
Bookline e-könyv Top 10 lista:
Pozíció |
Szerző |
Cím |
Kiadó |
Változás |
...napja a listán |
1 |
Camilla Läckberg |
Kakukkfióka |
Animus Kiadó |
új |
22 |
2 |
Náray Tamás |
Barbara - A végzet (1. kötet) |
Libri Kiadó |
4 |
34 |
3 |
Vágyi Petra |
Sémáink fogságában - Hogyan lépjünk ki az ismétlődő forgatókönyvekből? |
Kulcslyuk Kiadó Kft. |
12 |
113 |
4 |
Fábián Janka |
Ida titkai |
Libri Kiadó |
3 |
43 |
5 |
Valérie Perrin |
Másodvirágzás |
Európa Könyvkiadó |
-3 |
174 |
6 |
Anna Jansson |
Nélkülük |
Animus Kiadó |
-5 |
57 |
7 |
Harry herceg |
Tartalék |
Corvina Kiadó |
-4 |
49 |
8 |
Karády Anna |
Zserbó |
Gamma Kiadó |
új |
28 |
9 |
David Baldacci |
Hosszú árnyak |
General Press Könyvkiadó |
új |
18 |
10 |
Vi Keeland |
A kemény főnök |
Álomgyár Kiadó |
új |
23 |
Bookline e-hangoskönyv Top 10 lista:
Pozíció |
Szerző |
Cím |
Kiadó |
Változás |
...napja a listán |
1 |
Bagdy Emőke |
Pszichofitness |
Kossuth Kiadó - Mojzer Kiadó |
új |
30 |
2 |
Kőhalmi Zoltán |
Az utolsó 450 év |
Helikon Hangoskönyvek |
új |
25 |
3 |
Edith Eva Eger |
A döntés |
Open Books Hangoskönyvek |
-1 |
56 |
4 |
Bagdy Emőke |
Önismeret, önazonosság, önmegvalósítás |
Kossuth Kiadó - Mojzer Kiadó |
új |
29 |
5 |
Egressy Zoltán |
Piszke papa tengeres meséi |
Manó Hangoskönyvek |
új |
27 |
6 |
Allen Carr |
Leszoknék a dohányzásról, de nem tudok! |
Hangoskönyv Kiadó |
új |
29 |
7 |
Roald Dahl |
Meghökkentő mesék |
Hangoskönyv Kiadó |
új |
20 |
8 |
Nógrádi Gergely |
Egri csillagok |
Manó Hangoskönyvek |
új |
23 |
9 |
Kepes András |
A boldog hülye és az okos depressziós |
Open Books Hangoskönyvek |
4 |
47 |
10 |
Bagdy Emőke |
Párkapcsolat |
Kossuth Kiadó - Mojzer Kiadó |
-7 |
49 |