„Hogyan segítsek én terajtad?” – meséből vett kérdés a címe az új kötetnek, melyet az író születésnapján mutattak be a Puskin moziban. A szerző már a címválasztással rámutat arra, hogy a segítségnyújtáskor az első és legfontosabb tényező maga a kérdés, mely valójában egy kapu, amin keresztül eljuthatunk a megoldásig. Segíteni ugyanis nem könnyű feladat, mert hiába van meg hozzá az erő, a szándék és az akarat, azt is tudni kell, hogyan segítsünk. Ebben pedig csak akkor lehetünk biztosak, ha megkérdezzük a rászorulót, aki sokszor még maga sincs egészen tisztában ezzel.
Boldizsár Ildikó hatvanéves lett, ez alkalomból köszöntötték őt barátai, pályatársai és olvasói, valamint legújabb kötetét is bemutatták a Puskin moziban rendezett ünnepségen.
Tovább olvasokA fülszöveg is erre a problémára reflektál: „Segíthet-e Csipkerózsikának Csizmás Kandúr? És Hamupipőkének a táltos paripa?” Az, hogy ezeket a kérdéseket abszurdnak érezzük, jól jelzi, hogy mindannyian tisztában vagyunk vele: mindenkinek másképp kell segíteni, épp ezért mindenkinek más tud segíteni. Az író többször megismételt állítása szerint minden élethelyzetre van megfelelő mese, minden szituációnak van egy mesebeli párja, és ez egyben azt is jelenti, hogy
minden helyzetre van megfelelő segítő is, csak meg kell találni.
A meseterápia története és módszerei
Boldizsár Ildikó legújabb kötete a mesei segítőket tipologizálja, igyekszik bemutatni minden típusukat. Az előszóban leírtak szerint ezzel a kötettel válik teljessé a Metamorphoses Meseterápiás Módszer, melynek ez a hetedik és egyben lezáró könyve. Ez az összegző jelleg abban is megmutatkozik, hogy mielőtt Boldizsár a segítők hatvan típusának felsorolásába kezdene, egy teljes fejezetet szentel annak, hogy összefoglalja meseterápiás módszerének rövid történetét. Ebben saját pályájának alakulását is bemutatja, elmeséli, hogyan vált tizenöt évnyi szellemi kutatómunka után terepmunkássá, aki saját gyermeke betegágya, majd más kórházi ágyak mellett, börtönökben, gyermekotthonokban mutatta meg, hogyan segíthetnek a mesék nehéz élethelyzetekben. Ezekből a terepen szerzett tapasztalataiból formálódott a meseterápia módszertana is. „Sokféle betegséggel és sokféle sérült emberrel találkoztam terepmunkám során. A krónikus és daganatos betegek mellett dolgoztam vak és gyengén látó gyerekekkel, fogyatékkal élőkkel, valamint szervátültetett, gyászukban elakadt és traumát átélt fiatalokkal, női és férfibörtönökben, szeretteiket vagy mindenüket elveszítő idősek és gyászolók között, drog- és alkoholfüggők csoportjaiban, haldoklók közelében.”
A legnehezebb szituációkban lévő embereken segített a mese, illetve a mesélés aktusa. A meseterápia egy segítő módszer, mely különbözik az egyszerű mesehallgatástól, hiszen terápiás folyamat, melynek minden eleme a mesék tudatos használatára épül. A folyamat során a meseterapeuta megtalálja azt a mesét, mely egyrészt megmutatja az éppen aktuális, kritikus problémát, másrészt éppen a mese narratíváját követve a kivezető utakat, a fejlődési lehetőségeket is. A mesehős kiválasztása kulcsfontosságú, hiszen vele kell azonosulnia a terápiában részt vevőnek, éreznie kell, hogy a mese, amelyre építik a folyamatot, tényleg az övé. A módszer használata során idővel kiderül az is, hogy önmagában a mese nem lehet terápiás jellegű, hiszen
az élőszavas mesemondás, a mesélés szituációja, a mesehallgatás közben kialakuló tudatállapot is fontos eleme a folyamatnak.
Mesehősök és segítőik
A meseterápiás módszer történetének, kialakulásának és alapvető módszereinek tisztázása után következik a könyv nagyobbik része, a mesei segítők leltára, számbavétele. A mesei segítő legalább olyan fontos eleme a mesének, mint a hős, aki elképzelhetetlen segítő nélkül, hiszen a segítő tulajdonképpen a hősből hiányzó rész. A mesében kibillenő rend pedig csak akkor állhat helyre, ha ez a két dolog találkozik és kiegészíti egymást, kipótolja egymás hiányosságait. Boldizsár Ildikó szavaival: „A mesebeli segítőről tudjuk, hogy mindig azt a tulajdonságot, képességet hordozza, ami a hősből hiányzik, tehát egyértelműen a hős hiányzó részének tekinthető.” Ez azt is jelenti, hogy ahhoz, hogy tudjuk, kik a segítők, ismernünk kell a hősöket is, akiket röviden felsorol a kötet. Tipikus hősök ők, vannak közöttük (a teljesség igénye nélkül) királylányok, okos lányok, anyák, anyókák, földi halandókká vált természetfölötti szereplők, sárkányölők, apák és királyfiak is. Ezekről a hősökről nemcsak felsorolást olvashatunk, hanem rövid jellemzésüket is, konkrét mesei példákkal illusztrálva. Kiderül, hogy bár nagyon különbözőek is lehetnek, közös bennük, hogy mindannyiuknak szükségük van segítőre.
Hogy a segítőket tipologizálni tudja, a következő kérdéseket teszi fel: Kinek segít az adott segítő? Miben segít? Hogyan segít? Mit kér a segítségért cserébe? Hol találkozik egymással a hős és a segítő? Ezzel az öt kérdéssel végül ötvenkilenc segítőtípust tud elkülöníteni egymástól, majd napokkal a kötet nyomdába adása előtt megtalálja a hatvanadik is. Mielőtt felsorolná őket, fontos megállapításokat tesz ezekkel a mesei szereplőkkel kapcsolatban. „Az első az, hogy a segítő fontosabb a mese szerkezete szempontjából, mint maga a hős.”
Ahogyan a hősnél, úgy a segítőnél sem az a fontos, hogy milyen szereplő, hanem az számít, hogy mit cselekszik.
Fontos még, hogy hős és segítő találkozásánál nem az a legfontosabb mozzanat, hogy hogyan segít a segítő, hanem az, ahogyan a találkozásuk, a segítő kapcsolat kialakul. Ezen alaptételek felvázolása után konkrét mesei példák sokaságán keresztül sorolja a különböző segítőket. Vannak köztük mitikus, mágikus és tápláló állatsegítők, vannak segítő ördögök, sárkányok, boszorkányok és törpék, növényi segítők, de olyan abszolút segítők is, mint Isten, Krisztus, Halálkoma vagy a Sors. Léteznek még többek között túlvilági segítők, útbaigazítást adó öregasszonyok, segítő szolgák, barátok és bajtársak.
A mesék világában mindig akad, aki segít, és a segítségnek nagyon sok arca és módozata van. A meseterápia elvei szerint így kell lennie a hétköznapi valóságunkban is: minden helyzetre van segítő, csak meg kell tudnunk találni azt, aki az adott helyzetben tényleg alkalmas arra, hogy segítsen. És ezek a mesei segítők jelen is vannak az életünkben, megfeleltethetőek az egyes mesei segítőknek, ám ezt a „játékot” Boldizsár Ildikó már szándékosan az olvasóra hagyja. Ha alaposan körülnézünk, látjuk a meseterapeutát, a mentort, a mediátort, a szociális munkást, a tanárt, az orvost, az ápolót, a mentőt, azokat az embereket, akiknek hivatása az, hogy segítsenek. De felismerhetjük ezekben a hősökben a támogató családtagokat, a barátokat, a szomszédokat, kollégákat is. Könnyen áttekinthető, jól rendszerezett könyv a „Hogyan segítsek én terajtad?”, mely minden módszertani tudása mellett még azt a megnyugtató tapasztalatot is közvetíti, hogy
mindig van kiút, mindig van segítség, csak bátornak és kezdeményezőnek kell lenni, hogy rátalálhassunk.
