Betiltották a Bibliát erőszak és vulgaritás miatt utahi iskolákban

sa | 2023. június 05. |

A 2022-es könyvtilalmi törvényre hivatkozva még decemberben nyújtott be panaszt egy szülő. A törvényt Utah állam republikánus vezetése fogadta el, és ebben betiltják a “pornográf vagy illetlen” könyveket az iskolákban.

A Salt Lake Citytól északra fekvő Davis iskolai körzet bizottsága a panaszt tárgyalva végül úgy döntött, hogy a hozzájuk tartozó általános iskolákból eltávolíttatják a Bibliát, mert “vulgaritás és erőszak van benne”. A bizottság azt nem részletezte, hogy pontosan mely passzusokat kifogásol, mik tartalmazzák a vulgaritást és az erőszakot, viszont jelezték, hogy a Biblia soha nem volt része az iskolai tananyagnak. A Biblia középiskolákban a könyvtárakban maradhat (ebből volt zavar magyar híradásokban, ahol az amerikai “middle schoolt”, azaz a felső tagozat megfelelőjét tévesen középiskolának fordították).

A panaszt tevő szülő a 2022-es törvényt idézve azt nyilatkozta a Salt Lake Tribune-nak, hogy a Bibliának “»nincsenek komoly értékei kiskorúak számára«, hiszen új definícióink szerint pornográf”.

Ken Ivory, a 2022-es törvény megfogalmazója korábban elítélte a Biblia eltávolítási kérelmét, ami szerinte gúnyolódás volt csupán, ám az elmúlt héten megváltoztatta a véleményét. Most úgy véli, kisebb gyerekek számára a Biblia olvasása “kihívást jelenthet”. Azt írta a Facebookon, hogy hagyományosan Amerikában a Bibliát a legjobban otthon, családi körben lehet megismerni.

A BBC azt írja, hogy a törvény nyomán eddig betiltott könyvek főleg olyanok voltak, amik a szexuális orientációt, illetve identitást tárgyalták. Az eset nem egyedülálló, tavaly a szintén konzervatív vezetésű Texasban távolították el a Bibliát iskolai könyvtárakból, májusban kansasi tanulók kérelmezték ugyanezt.

(BBC, Telex)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A Biblia helyett tudományos könyvre esküdött fel a NASA űrközpont első női igazgatója

Lystrup a választását azzal indokolta, hogy sok más csillagászhoz és űrkutatóhoz hasonlóan, gyerekként ő is Sagan Kozmosz című műsorát nézte a tévében.

...

Restaurálták a szolnoki zúzdából megmentett bibliát

Az ötvenes években feloszlatták a szerzetesrendeket, a könyvtáraik nagy részét megsemmisítésre ítélték. A most helyreállított kötetet sérült, hiányos állapotban mentették meg.

...

Egy floridai férfi betiltatná a Bibliát az iskolákban, mert szerinte az nem gyerekeknek való

Floridában nemrég elfogadtak egy olyan törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a szülők megvétózzanak bizonyos oktatási segédanyagokat. Egy aktivista – hogy felhívja a figyelmet a szerinte képmutató intézkedésre – petíciót indított azért, hogy tiltsák ki a Bibliát az iskolákból.

Könyvhét
...

Miket szereznek be a BookTok-rajongók a Könyvhéten? Kiderítettük!

Hogyan lesz valaki felkapott a BookTokon? És milyen kötetekre figyel fel ez a közösség a Könyvhéten? Utánajártunk.

...

Hamvas Bélától a romantikus könyvekig – könyvheti körkép a Z generáció olvasási szokásairól

Belevetettük magunkat az Ünnepi Könyvhét forgatagába, hogy megtudjuk, mit olvasnak szívesen a Z generációsok. 

...

Varró Dániel elképzelt egy könyv nélküli világot: az íbuk vagina nélküli nő

Mit adnak nekünk a könyvek? 

...

Piroska románca a vérfarkassal: a könyvhéten is tarol a romantikus fantasy

Mágia, sárkányok, sötét románcok a könyvhéten.

...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.

A hét könyve
Kritika
Van helye szeretetnek és megbocsátásnak az erőszak tájain? Kiss Tibor Noé új könyvéből kiderül!
Kiss Tibor Noé: Szeretni lehet, de felejteni nem

Kiss Tibor Noé: Szeretni lehet, de felejteni nem

Kiss Tibor Noét kérdeztük honvágyról, személyességről és erőszakról, de nem kerültük ki a transzneműség témáját sem. Interjú.

5 regény a festők kalandos és kusza életéről

5 regény a festők kalandos és kusza életéről

A festők élete nem mindennapi, főleg akkor, ha Nobel-díjas írók tollából születnek.

Szerzőink

Bakó Sára
Bakó Sára

Kiss Tibor Noé: Szeretni lehet, de felejteni nem

ta
ta

Kutyák és metálsztár-memoár: 5 új non-fiction könyv, amit szerintünk olvass el

...

„Nem minden fás terület erdő, de minden erdő fákból áll” – ezért fontosak az örökerdők

...

Az erdő csodákat művel: 4 izgalmas kötet a Zöld könyv podcast könyvajánlójában

...

Az erdő gyógyít és kisimít – ezért töltsünk minél több időt a természetben!