Ezt jelenti számokban a „történelmi jelentőségű” megállapodás az AI-cég és az írók között

Ezt jelenti számokban a „történelmi jelentőségű” megállapodás az AI-cég és az írók között

A mesterséges intelligenciát kalózpéldányokból képző AI-vállalat a valaha volt legnagyobb szerzői jogi kártérítést fizetheti ki. 

bs | 2025. szeptember 09. |

Ahogy nemrég megírtuk, az Anthropic elnevezésű AI-cég megállapodott azokkal az írókkal, akik szerzői jogokkal való visszaéléssel vádolták a vállalatot. A hírek „történelmi jelentőségű” alkuról szóltak, a részletekről azonban egyelőre nem lehetett tudni. Az NPR értesülése szerint végül 1,5 milliárd dollárt (kb. 335 milliárd forintot) kaptak a megkárosított alkotók.

Valódi mérföldkő

Andrea Bartz thrilleríró, valamint Charles Graeber és Kirk Wallace Johnson non-fiction-szerzők tavaly perelték be a céget, mostanra pedig már írók és kiadók széles körét képviselik a céggel szemben, amely könyvek sokaságát töltötte le illegálisan, hogy a Claude nevű chatbotját képezze.

Amennyiben a bíró jóváhagyja, a megállapodás óriási fordulópontot jelenthet a mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatok és a pereskedő művészek közti csatározásokban.

Az Anthropic ugyanis beleegyezett, hogy a becslések szerint kb. 500 ezer könyv mindegyikéért 3 ezer dollárt fizet az alkotóknak.

„Amennyire meg tudjuk állapítani, ez a valaha volt legnagyobb szerzői jogi kártérítés” – mondta Justin Nelson, a szerzők ügyvédje, aki azt is kihangsúlyozta, hogy ez az első ilyen eset az AI rohamos térhódítása óta.

Nagyobbat is bukhattak volna

Bár júniusban William Alsup szövetségi bíró az úgynevezett „fair use” (méltányos használat) szabályára hivatkozva úgy ítélte meg, hogy a könyvekkel való AI-tanítás nem ütközik törvénybe, a kalózoldalakról való letöltésre nem volt mentség.

A szakértők szerint ha San Franciscó-i székhelyű startup nem egyezett volna meg, az ügy később még több pénzbe került volna nekik.

Az alku részeként belementek abba is, hogy megsemmisítik a már megszerzett fájlokat is.

Nem jelent érvágást

„Továbbra is elkötelezettek vagyunk olyan biztonságos mesterségesintelligencia-rendszerek fejlesztése iránt, amelyek segítik az embereket és a szervezeteket képességeik bővítésében, a tudományos felfedezések előmozdításában és az összetett problémák megoldásában” – mondta Aparna Sridhar, a vállalat képviselője.

A magántulajdonban lévő Anthropic, amelyet 2021-ben alapítottak az OpenAI korábbi vezetői, a hét eleji becslések szerint 183 milliárd dollárt ér jelenleg. A vállalkozás méretéhez képest tehát viszonylag kis bírságról van szó.

(NPR)

Fotó: Pexels

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

„Történelmi jelentőségű megállapodás” született egy AI-cég és a megkárosított írók között

Megvédték a jogaikat az írók a mesterséges intelligenciát kalózpéldányokból képző AI-vállalat ellen.

...

Harari az AI-ról: "Az élet olyan lesz, mint egy hosszú állásinterjú"

A mentális egészség megőrzésében az "információs" böjt segíthet.

...

John Scalzi az AI-ról: Miért érdekelne egy olyan könyv, amit nem ember írt?

Vajon képes lesz valaha az AI minőségi irodalmi szöveg létrehozására?

Hírek
...

Dan Brown visszatért! Hamarosan magyarul is érkezik az új regénye

...

Előzetes: vörös csillag, eltűnt apa és rejtélyek a Saul fia rendezőjének új filmjében

...

Ezt jelenti számokban a „történelmi jelentőségű” megállapodás az AI-cég és az írók között

...

Stephen King szerint ez minden idők 10 legjobb filmje

...

Margaret Atwood tanácsa Mona Awad horror szerzőnek: Gyakrabban mondd azt, hogy bassza meg!

...

Újranyit a Szerelem hálójából ismert könyvesbolt

Olvass!
...

A gyilkost egy diáklány novellája inspirálta: Olvass bele a Haláli történet ifjúsági thriller regénybe!

Egy novella által inspirált gyilkosság, és egy üzenet a gyilkostól.

...

Nálunk olvashatod el először a készülő Vaják-kötet első fejezetét! Jön a Hollók válaszútja

Magyarul most először olvasható a kötet első fejezete.

...

Kurt Vonnegut már az 1950-es években megírta, hogyan tesz tönkre az autofikció

Egy házaspárnak teljesen összedől az élete, mivel a feleség megírta az élettörténetüket. Kurt Vonnegut mintha előre látta volna a jövőt. 

...

A csend nem egyenlő a kínos hallgatással – Podcast Szél Dáviddal

...

Így lett költőből formabontó prózaíró: podcast Mohácsi Balázzsal

...

Ott Anna: Amikor az ember szülővé válik, élesen újraéli a gyerekkorát