„Történelmi jelentőségű megállapodás” született egy AI-cég és a megkárosított írók között

Megvédték a jogaikat az írók a mesterséges intelligenciát kalózpéldányokból képző AI-vállalat ellen. Mutatjuk a részleteket.

bs | 2025. szeptember 03. |

Tavaly ilyenkor adtunk hírt róla, hogy három szerző beperelte az Anthropic elnevezésű AI-céget, ugyanis állítólag a Claude nevű chatbot betanítása során több mint százezer író jogaival visszaéltek. Az értesülések szerint mostanra sikerült rendezni az ügyet.

Megállapodást ajánlott a cég

Andrea Bartz, Charles Graeber, valamint Kirk Wallace Johnson írók vádja szerint a San Franciscó-i székhelyű startup a könyveik kalózpéldányaiból taníttatta mesterséges intelligenciáját. Júniusban William Alsup amerikai kerületi bíró az úgynevezett „fair use” (méltányos használat) szabályára hivatkozva úgy ítélte meg, hogy az Anthropic nem sértette a szerzői jogi törvényt.

Az ügy azonban a kalózkodás miatt mégis további tárgyalásra került.

Az Anthropic végül bejelentette, hogy megállapodott a felperesekkel, azonban nem árult el részleteket arról, hogy mennyit kapnak a szerzők. Az őket képviselő ügyvéd, Justin Nelson úgy fogalmazott, „ez a történelmi jelentőségű megállapodás minden résztvevő javát szolgálja. Alig várjuk, hogy a következő hetekben elmondhassuk a részleteket”.

Nem várt fejlemények

„Megdöbbentő fordulat ez, tekintve, hogy az Anthropic két bíróságon is foggal-körömmel küzdött ebben az ügyben. És a cég nemrégiben új tárgyalócsapatot is vett fel. De kevés védekezési érvük volt, tekintve, hogyan döntött Alsup bíró. Tehát az Anthropic eleve a »végítélet-összegű« kártérítés kockázatával indult” – szólalt meg az ügyben Edward Lee jogászprofesszor.

Ha olvasnál még a témában, itt egy kevésbé szerencsésen alakult esetről számoltunk be, itt pedig a híres amerikai sci-fi szerzőt, John Scalzit kérdeztük a mesterséges intelligenciáról.

(Kirkus)

Fotó: Pexels

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Guillermo Del Toro: a Frankenstein nem az AI-ról szól

A rendező szerint az adaptációja nem horrorfilm, hanem sokkal több annál. 

...

Harari az AI-ról: "Az élet olyan lesz, mint egy hosszú állásinterjú"

A mentális egészség megőrzésében az "információs" böjt segíthet.

...

John Scalzi az AI-ról: Miért érdekelne egy olyan könyv, amit nem ember írt?

Vajon képes lesz valaha az AI minőségi irodalmi szöveg létrehozására?

Hírek
...

Sosem látott felvételekkel jön a Salman Rushdie-dokumentumfilm

...

Tarolt az Egyik csata a másik után a Golden Globe-díjátadón

...

Férfisorsok a középpontban: jön Rényi Ádám új novelláskötete

...

Tompa Andrea: Az írás segít visszavenni olyan értékeket, amiket a politikai hatalom kisajátított

...

Meghalt Kolosi Tamás, a Líra Könyv tulajdonosa

...

Díjazott költő volt a családanya, akit egy szövetségi ügynök lelőtt Minneapolisban

A hét könyve
Kritika
A Mormota-nap dán verziója filozófiai mélységű kultregény – itt egy irodalmi szenzáció az év végére
Mécs Anna: Zsákbamacska, kiből mit hoz ki az anyaság

Mécs Anna: Zsákbamacska, kiből mit hoz ki az anyaság

Milyen változások zajlanak egy nő testében és főként a lelkében egy lombikprogram során? Interjú.

Polc

Mágneses terek – a szlovák Lukaš Cabala könyvéről

...

A rothadó Szovjetuniót már csak a mindent odaadó anyák tartják egyben

...

Skandináv nyáréjszakák, testvérviszály és egy mázsás súlyú titok – Lars Elling: A tóvidék hercegei

...

Milyen érzés idős nőként rádöbbenni arra, hogy semmit nem kezdtél az életeddel?

...