10 tény, amelyet minden Agatha Christie-rajongónak ismernie kell

Agatha Christie az a szerző, akinek nemcsak a krimijeit, de az életét is elég jól ismerik a rajongók, de talán nekik is érdekes lehet az a tíz pont, amelyben a Southern Living nyomán összeszedtünk érdekességet róla.

| 2020. március 19. |

1. A devoni lány

Christie a Devon megyei Torquay-ban született 1890-ben, és élete nagy részét itt is élte le, először a családjával, majd az első férjével, Archibalddal, akivel 1914-ben kötötték össze az életüket. Második férjével, a régész Max Mallowannel később Greenway-be költözött, a Dart folyó partjára, bár ide főleg kikapcsolódni jártak, a fő lakhelyük Oxfordshire-ben volt.

2. Aktív volt a háborúk alatt

Az első világháború alatt egy devoni kórházban dolgozott önkéntes ápolónőként és gyógyszerész-asszisztensként (akkori tapasztalatait későbbi regényeiben hasznosította), és a második világháborúban sem tétlenkedett, akkor egy londoni kórházban önkénteskedett.

3. Átírni vagy nem írni?

Karrierje kezdetén, amikor azon volt, hogy írásait elhelyezhesse a lapokban, szerkesztői kérés esetén újraírta a történeteit. Miután egyre népszerűbb lett, erre már nem volt hajlandó.

4. Ontotta a könyveket

Agatha Christie-t nem túlzás grafománnak nevezni, 66 krimi és 14 novellagyűjtemény fűződik a nevéhez. Neve az elmúlt évtizedekben irodalmi brand lett, irodalmi szolgálataiért pedig királyi kitüntetésben is részesült.

5. Nyoma veszett

Miután első férje, Archibald, bejelentette válási szándékát, Christie tíz napra eltűnt. Senki nem tudott a hollétéről, az újságok címlapokon tárgyalták az esetet, hatalmas erőket mozgósítottak a keresésére. Végül egy harrogate-i szállodában bukkantak a nyomára, a mai napig nem tisztázott, hogy idegösszeomlása volt, vagy szándékosan vált-e kámforrá.

6. Két detektívet köszönhetünk neki

A népszerű krimiírókat könnyen párba lehet állítani nyomozó hősükkel: Arthur Conan Doyle-nak ott van Sherlock, Nesbo-nek Harry Hole, Kondor Vilmosnak Gordon Zsigmond. Christie-nek viszont rögtön kettő detektíve is van, a vénkisasszony Miss Marple és a végletekig pedáns Poirot (utóbbit állítólag az évek során kimondottan megutálta).

7. A világ legrégebb óta műsoron lévő darabja

Agatha Christie Az egérfogó című darabját 1952-ben mutatták be először, azóta folyamatosan játsszák a londoni West Enden. A koronavírus viszont nekik is betett, és március 16-án kénytelenek voltak felfüggeszteni az előadásokat.

8. Örökzöldek

Agatha Christie könyvei a jelek szerint folyamatosan újratermelik az olvasóközönségüket - egyes számítások szerint a világ egyik legtöbbet publikált szerzője, csak William Shakespeare előzi meg.

9. A romantika sem állt távol tőle

A krimik mellett Agatha Christie hat romantikus regényt is írt, melyeket Mary Westmacott álnév alatt publikált.

10. A művei tovább élnek

Agatha Christie bűnügyi történeteit számtalanszor feldolgozták már, a mai napig legalább harminc film készült a regényeiből, nem is beszélve a televíziós sorozatokról - viszont készült már a műveiből képregény és videójáték is.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Amiket nem tudtunk Agatha Christie-ről

...
Hírek

Poirot bekékül - Agatha Christie-életműsorozatot indít a Helikon

...
Hírek

Mivel gyilkolt a legszívesebben Agatha Christie?

Gyerekirodalom
...
Nagy

Zágoni Balázs: A világháború, a vészkorszak története gyakrabban akad meg a felnőttek torkán, mint a fiatalokén

Szólhat ifjúsági regény a világháború egyik legsötétebb évéről, 1944 történéseiről, a zsidóüldözésről és a nyilasok kegyetlenkedéseiről? A csillag és a százados kötet szerzőjével, Zágoni Balázzsal beszélgettünk.  

...
Hírek

Ezért olvas egyre kevesebb gyerek – ciki szeretni a könyveket?

Egy angol gyerekkönyv-szerző szerint azért olvas egyre kevesebb gyerek a szabadidejében, mert félnek a csúfolástól.

...
Gyerekirodalom

Kincsek a szocializmusból: Vuk, Garfield és más mesehősök korabeli plakátokon

Vuktól az Óz, a nagy varázslóig – kiállítás nyílik a szocializmusban készült gyermek- és ifjúsági plakátokból.