Itt az év vége, és ahogy ilyenkor lenni szokott, megmutatjuk, miket szerettünk idén olvasni. Listázni szórakoztató dolog, mert elkezdünk beszélni a könyvekről, és a végén mindenkinek igaza lesz. De ez a mi listánk, és egy csomó más könyvet is szerettünk, ide viszont szigorúan csak 50 könyv fér fel, ezért mindenkit arra ösztönzünk, hogy csinálja meg a sajátját! Fontos megjegyezni, hogy a listakészítés annak ellenére játék, hogy a felelősségünkkel tisztában vagyunk. Mi csak a saját kedvenceinkből válogatunk, vállaltan borzasztó elvárásaink tudnak lenni, a világirodalmat keverjük a magyarral, a költészetet a non-fictionnel. Így olvastunk mi 2018-ban: 50-41., 40-31., 30-21., 20-11.
10. Christoph Ransmayr: Cox vagy az idő múlása
Christoph Ransmayr: Cox vagy az idő múlása
Fordította: Adamik Lajos, Kalligram, 2018, 240 oldal, 3990 HUF
A Cox a végletek regénye, melyben egyszerre van jelen a kelet és a nyugat, ütközik a hagyomány és a modernitás, simul egybe a költőiség és a brutalitás. Központi alakja egy Alister Cox nevű angol mesterember, akit arra kért fel a világ leghatalmasabb emberének tartott kínai császár, hogy egyedi órákat és automatákat készítsen neki. Cox részben felejteni utazik a távoli országba, meg persze azért, hogy elszakadjon „az idő kérlelhetetlenségétől”, a célállomáson pedig egy soha nem látott, sajátos belső törvényszerűségekkel bíró világ tárul a szeme elé. Ransmayr a hatalom, a művészet és az idő hármas toposzára építette művét, mely egyúttal egy belső utazás krónikája is.
Egy kis rész a könyvből:
„Az utóbbi két évtizedben Anglia és a kontinens legfényesebb házai adták le rendeléseiket a Shoe Lane-en, egyesek, hogy magukat megajándékozzák, mások, hogy hatalmasabb és legyőzhetetlen udvarokat, mint amilyen az orosz cároké, barátságosra hangoljanak. De érdeklődött-e megajándékozott valaha is az órák és automaták alkotója felől, amelyeket egy kereskedelmi útvonal megnyitásának, vámengedményeknek vagy más kiváltságoknak a kérésével nyújtottak át neki?
A kínai császár érdeklődött.”
9. Kemény István Nílus
Kemény István: Nílus
Magvető Könyvkiadó, 2018, 88 oldal, 2699 HUF
Hat évet kellett várni Kemény István új verseskötetére, ami tavasszal jelent meg Nílus címen. A Nílust és a Dunát összekötő verseskötet egy korszakváltást kap el, amiben a lírai én idegenül érzi magát, miközben pontosan látja a változásokat: a józan ész végét, a valóság és a virtualitás keveredését, a technikalizálódó embert, és ennek következményét, a kommunikáció zavarát és hiányát, az egymástól történő elidegenedést és magányt, valamint a társadalom önmagába vetett hitének megreccsenését. Egyébként ez a verseskötet biztosan neked szól, "Ha te is voltál már Nílus, egy/ hullafáradt folyó Egyiptomban,/ ébredtél már egy hatezer kilométer hosszú csúszdán/ takaró nélkül párologva/ egy majdnem eltelt délelőtt/ két sistergő part között". Kemény Istvánnal készített interjúnk itt olvasható.
Az 50-es listánkhoz jól illeszkedik ez a rövid verse:
Internet
A szó elszáll, és megmarad.
8. Tolnai Ottó: Szeméremékszerek
Tolnai Ottó: Szeméremékszerek
Jelenkor, 2018, 381 oldal, 3499 HUF
Tolnai Ottó Szeméremékszerek című regényfolyamának első kötete, A két steril pohár az idei év egyik szenzációszámba menő könyve volt. Cselekménye a határon túli fürdővárosban, Palicson játszódik, szereplői pedig a városka különféle lakói: kocsmai filozófusok, fürdővárosi lumpenek és a Tolnai-kisprózákból ismert infaustusok. A szerteágazó történet kezdetén az elbeszélőt egy konkrét cél vezérli: meg kell vennie két steril poharat, amikkel másnap urológiai vizsgálatra kell jelentkeznie. De a rövid és célirányos séta helyett, végeláthatatlan tekergésbe kezd Szabadkán, a tengernél, a határsávban, Jugoszlávia múltjában, Bartók és Csáth szellemi örökségében, a múltban és a korrupcióval, gyanakvással teli jelenben. Egy félreértett mozdulat miatt ugyanis beviszik a határőrségre, ahol meglepetésére a kihallgató tisztek a történeteivel tömött iratmegőrzőiben kezdenek kutakodni terhelő bizonyíték után. Ezután börtönbe, végül a pszichiátriára kerül, ahol összebarátkozik egy szivarozó pesti professzorral, akiről nem tudja eldönteni, valóban professzor-e vagy maga is páciens. Mindeközben pedig végig fecseg, árad belőle a szó, az anekdota, a képzőművészeti és irodalmi tudás mesefolyama, valamint a kelet-európai rendszerváltás groteszkségét leleplező rengeteg ötlet, mígnem a fecsegésáradatáéba bele nem zavarodik minden vallatótiszt és pszichiáter.
7. Szilasi László: Luther kutyái
Szilasi László: Luther kutyái
Magvető Könyvkiadó, 2018, 284 oldal, 3499 HUF
Egy ember életében nyilván több fordulópont is lehet – olyan, ami elemel, kicsit talán el is eltávolít, töprengésre késztet, meg egyfajta számvetésre. Az emberek többsége nem is lép túl ezen a ponton, de aztán vannak mások, például Szilasi László, aki a hiányból, a SEMMIBŐL is képes VALAMIT alkotni. A Luther kutyái egyik fontos momentuma ugyanis épp az az időszak, amely egy rosszullét következtében kiesett az író tudatából. Elveszett negyvennyolc óra, amit már soha nem kap vissza, de amit utóbb megpróbál rekonstruálni. Visszaemlékezésekből, töredékekből, előtörténetekből áll össze a regény/napló (ki honnan nézi), melynek szervezőeleme végső soron egy brutális diagnózis, miközben persze mesél sok minden másról is. Például nőkről meg egy férfiról, akit mind szerettek, meg persze az életről, melynek ereje mindig csak akkor mutatkozik meg igazán, amikor azt hisszük, hogy most már aztán tényleg vége van.
Szilasi László a Margón is beszélt a kötetről, ITT írtunk róla!
ITT bele tudtok olvasni a könyvbe!
„Eltűnt huszonnégy óra az életemből, és előtte is huszonnégy. Rettenetes érzés volt ez a hiány” – olvassátok el magazinos cikkünket felejtésről, csodáról meg persze Luther kutyáiról!
6. Karl Ove Knausgaard: Játék
Karl Ove Knausgaard: Játék - Harcom 3.
Fordította: Patat Bence, Magvető Könyvkiadó, 2018, 416 oldal, 4999 HUF
Listánk állandó szereplője, és egyre inkább hiszünk abban, hogy ez a hatkötetes regényfolyam végéig így is marad. Áprilisban Karl Ove Knausgård lesz a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, ami többek között azért is izgalmas mert a norvég sztáríró Harcom című hatkötetes regényfolyamának nagyban zajlik a magyar kiadása. Az utóbbi hetekben jelent meg a harmadik rész, a Játék, tavasszal pedig jön a negyedik is, az Élet, a Magvető gondozásában. Az önéletrajzi regényciklus most kiadott kötete a gyerekkorról szól, és arról, hogy milyen egy olyan családban felnőni, ahol nem a szeretet, hanem a félelem irányít. Az író családja a hatvanas évek végén költözött Oslóból Tromoyára, így számára ez a sziget szolgáltatta az első szerelmek és első traumák helyszínét. A Játék nem egy az egyben visszaemlékezés. A gyerekkori én nézőpontjából ismerjük meg, hogy milyen egy zsarnoki apa mellett felnőni, és milyen úgy végigbújócskázni a gyerekkort, hogy közben a szülői harag elől nincs hova menekülni.
Knausgaard-ról korábban ezt írtuk:
„Harmincévesen KOK lett az első szerző, aki bemutatkozó regényével, a Világon kívülIel (Ute av verden, Tiden Norsk Forlag) elnyerte a norvég kritikusok díját, az azt követő Idő mindenre (En tid for alt, Forlaget Oktober, 2004) pedig újabb díjakat és fordításokat hozott számára. A hatkötetesre tervezett Harcom-sorozat először Norvégiában lett hihetetlen siker, félmillió példányban adták el (fun fact: Norvégia lakossága 5,2 millió), ezt követően lefordították 22 nyelvre, világsiker lett, pedig unalmas, nem történik benne semmi, és mégis beszippant a szöveg. Az olvasás vége felé úgy kapálóztam már, mint egy fuldokló, akit nem engednek a felszínre, mert érzékenyen, kíméletlenül és izgalmasan boncolgatja családtörténetét.”
Olvass bele a könyvbe ITT.
5. Margaret Atwood: Alias Grace
Margaret Atwood: Alias Grace
Fordította: Csonka Ágnes, Jelenkor Kiadó, 2018, 767 oldal, 4499 HUF
Amióta Margaret Atwoodot felfedezték maguknak (ismét) a filmesek, azóta még nagyobb figyelem hárul a műveire, ami annyiban mindenképp hasznos, hogy olyan kötetei is megjelennek magyarul, amelyek eredeti megjelenése jó húsz évre nyúlik vissza. Ez történt az 1996-os Alias Grace-szel is, amely bár tavaly év végén jelent meg magyarul, ám idén ment igazán nagyot, és amely egy megtörtént eset, egy 1843-as kettős gyilkosság szálait próbálja szétbogozni. Központi alakja egy Grace Marks nevű fiatal nő, akit csak „ünnepelt gyilkosnőként” emlegetnek a kortársak, a nagy kérdés viszont az, hogy mennyire volt tevékeny részese a bűncselekménynek. Atwood végig homályban tartja olvasóit, finoman, észrevétlenül manipulál minket, pontosan úgy, ahogy az angyalarcú Grace teszi mindazokkal, akikkel kapcsolatba kerül, miközben persze a társadalmi státuszából és a női mivoltából adódó kiszolgáltatottságáról, az emberi természet kettősségéről , az emlékezés esetlegességéről (és befolyásolásáról) is sokat mesél. Okosan felépített, magával ragadó regény az Alias Grace, mindenképp A Szolgálólány meséje mellett a helye.
Olvassátok el nagy cikkünket Atwood nőalakjairól!
4. Dragomán György: Rendszerújra
Dragomán György: Rendszerújra
Magvető Könyvkiadó, 2018, 224 oldal, 3699 HUF
Az idei év egyik legerősebb novelláskötete számunkra egyértelműen a Rendszerújra volt, amely bár tizenöt év novellaterméséből állt össze, mégis nagyon aktuálisnak érződik. Dragomán szövegeit ugyanis az köti össze, hogy szereplői különféle hatalmi rendszerek uralma alól próbálnak kitörni. A sötét hangulatú kötetnek két fő motívuma van: a bezártság és a szabadságvágy. Vannak olyan történetek, amelyek konkrétan egy zárt térben, börtönben vagy menekülttáborban játszódnak, van, amelyben egyenesen le van szíjazva a főszereplő, és akadnak olyanok is, amelyekben az emberek technológiai vagy egyéb hatalmi rendszerek állandó ellenőrzése alatt állnak. De a tehetetlenség más dimenziói is megjelennek: az angyalok nem tudnak repülni, az agykapacitásunkkal mások rendelkeznek, a gondolatok szabadsága többé nem létezik. A szereplők számára a legfőbb cél a szabadulás, amelyért – ha másképp nem megy – még az életüket is fel kell áldozniuk.
A kötetről ezt írtuk:
„Dragomán György legtöbb szereplője konkrétan vagy átvitt értelemben, de a határokon szeretne átlépni. Van, aki menekültként egy high-tech határkerítésen kel át, van, akit az élet és a halál határa csábít, és van, aki a test keretein próbál felülemelkedni. A Rendszerújra hősei ugyanis többnyire nem akarnak és nem bírnak a zárt keretek között maradni, az utolsó pillanatig reménykednek abban, hogy képesek lesznek kitörni a rendszerből, és szinte bármit megadnak a szabadulásért. A novellák így – bár a bezártság érzéséből indulnak ki – mégis inkább a szabadságról szólnak, és arról, hogyan őrizhető meg az emberség a mindenkori elnyomó hatalommal szemben.”
Dragomán György pedig ezt mondta a Rendszerújra történeteivel kapcsolatban:
„Egyrészt van bennem egyfajta optimista technikafetisizmus, tehát azt gondolom, hogy lesznek nanorobotok, amik tényleg meggyógyítanak. De ezzel természeten vissza is lehet élni, és az nagyon mélyen érdekel, hogyan. Azt hiszem, kötelességünk gondolkodni azon, hogyan őrizhető meg az emberség és a szabadság a technikai fejlettség ellenére. Adottak a feltételek egy disztópiához és egy utópiához is, és nyilván az utópia felé kéne törekedni. Aki a szabadságban hisz, az ezt gondolja. Az igaz, hogy sokkal több pesszimista szöveg van ebben a könyvben, mint optimista. Nem tudom, miért van ez így, lehet, hogy majd egyszer megpróbálok a technika felszabadító erejéről is írni, de eddig ez még nem sikerült igazán.”
3. Mathias Énard: Iránytű
Mathias Énard: Iránytű
Fordította: Tótfalusi Ágnes, Magvető Könyvkiadó, 2018, 480 oldal, 4499 HUF
Mathias Énard regénye – amellett, hogy gyönyörűen van megírva – nagyon fontos és aktuális üzenetet közvetít. A Kelet és Nyugat ellentmondásos kapcsolatát boncolgató Iránytűt ugyanis a francia író éppen akkor kezdte el írni, amikor Szíriában kitört a forradalom. Eleinte még reménykedett benne, hogy pozitív változások következnek, de az események végül véres háborúba torkolltak, könyve pedig egyik pillanatról a másikra az elveszített emberek és városok emlékművévé vált. Az Iránytű egyfajta Ezeregyéjszaka-parafrázis, amelynek főszereplője Franz Ritter osztrák zenetudós. Egy napon különös levelet kap egykori szerelmétől, Sarahtól, és ugyanaznap tudja meg azt is, hogy gyógyíthatatlan betegséggel küzd. Azon az éjszakán álmatlanul forgolódik ágyában, előtörő gondolatai és emlékei nem hagyják pihenni. Az álom és ébrenlét közti lebegésben felidézi múltját és beteljesületlen szerelme történetét. A mai perspektívából írt, költői nyelvezetű regény több vallással és identitással (szír, török, iráni) is megismerteti az olvasóját, többek közt Damaszkusz, Isztambul és a lerombolt Aleppo egykori kincseit is bemutatja. Énard egyik nem titkolt szándéka volt a könyvvel, hogy felülírja a nyugati emberek sztereotípiáit és mély kulturális referenciák bemutatásával irányítsa rá a figyelmet a közel-keleti civilizáció értékeire.
Mathias Énard áprilisban adott interjút nekünk, akkor többek között arról beszélt, hogy:
„Fel kéne adni a Nyugat-centrikus gondolkodást. Talán már attól jobb lehetne Kelet és Nyugat kapcsolata, ha változtatnánk a nézőpontunkon. A probléma az, hogy az átlagemberek keveset olvasnak, rábízzák magukat a tévére és az újságokra. A média pedig nagyon leegyszerűsített, torz képet közvetít a keletiekről, amelyben az erőszak és a félelemkeltés dominál. Ezek jellemzően arról szólnak, hogy van egy jó oldal, ahol a szabadság, a demokrácia és a kereszténység áll, vele szemben pedig van egy rossz oldal, ahol a radikalizmus, a diktatúra és a lemaradás uralkodik. Ez az, amivel meg kell küzdenünk. Számomra nagyon fontos, hogy élvezzük a különbségeket, legyünk kíváncsiak egymásra és ismerjük meg a másik értékeit.”
2. Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Magvető Könyvkiadó, 2018, 544 oldal, 3999 HUF
Az év letehetetlen regényének neveztük kritikánkban Krusovszky Dénes nagyregényét, és majdnem az év könyve lett. Az idei nagy kedvencünk, a több idősíkon játszódó regény látszólag a harmincas Lente Bálint története, akit kidob a csaja, majd gyerekkora helyszínére menekül másnaposan, félálomban. A találkozás a régi baráttal és várossal felkavaró, ami egy - minden túlzás nélkül - csodálatos esküvői jelenetben robban. Az öt fejezetben megfordulunk az Amerikai Egyesült Államokban, a nyolcvanas években, Budapesten, Bécsben és a fiktív Hajdúvágáson, az emlékek feltörnek, az elnémított múlt hallhatóvá válik. Nem spoilereznénk el a történetet, de egy magnókazetta eléggé felpörgeti az eseményeket, 1956 emlékezete frissen és újszerűen jelenik meg, a közéleti ügyek olyan észrevehetetlenül szövik át a történetet, mintha csak a valóságról beszélnénk, és meg kell állapítanunk, hogy minden diszfunkcionális család a maga módján az. De ami a legfontosabb: van szíve a könyvnek, mert Lente Bálint egy menekülni vágyó generáció hőse, aki a Fekete Kutya és a Kisüzem között próbálja megfejteni a saját életét. Aki járt már a városnak ezen a rövid szakaszán, az pontosan tudja, hogy ez lehetetlen!
Interjúnkban például ezt mondta Krusovszky:
"Még mindig azt érzem, hogy erről muszáj beszélni, mert különben nem történik semmi, és ha nem reflektálunk, akkor nem is fogjuk megérteni, hogy mi folyik körülöttünk. A regénynél is azt éreztem, hogy erről azért akarok írni, mert ezek olyan kérdések, amikkel foglalkozni kell, és hogy egy ilyen regénytér azt is lehetővé teszi, hogy tágabb optikai lencsével nézzem meg, amibe kicsit a múlt is belelóg, meg a magánélet is, meg a társadalmi ügyek is."
1. David Foster Wallace: Végtelen tréfa
David Foster Wallace: Végtelen tréfa
Fordította: Kemény Lili, Sipos Balázs, Jelenkor Kiadó, 2018, 1016 oldal, 7999 HUF
2018 legjobb könyve 1996-ban jelent meg Amerikában, és miközben kultkönyvvé vált, a szerzője 2008-ban öngyilkos lett. 2016-ban azt állítottuk, hogy “Az Infinite Jest (Végtelen tréfa - a szerk.) az X Generáció Ulyssessévé vált, kultuszt teremtett, hipszterbibliává kanonizálódott és szentté avatta szerzőjét”. Ez az állítás nem kevés, és a magyar fordítás ezt csak megerősítette. Második regényével nem kevesebbet vállalt David Foster Wallace, mint azt, hogy megírja a világvégének tűnő (valaki emlékszik még Y2k-re?) kétezres évek Amerikáját.
Annak idején így foglaltuk össze a könyv történetét, ami persze lehetetlen: A regény címe egy titokzatos filmre utal, ami annyira magával ragadó és szuggesztív, hogy azonnal nézője rögeszméjévé válik. A néző nem lesz képes többé semmi másra vágyni, a képernyő-révület legyengíti és lassan belehal a szórakozásba. Cselekménye két helyszínt kapcsol egymáshoz a Depend Felnőtt Fehérnemű Évében: egy elit teniszakadémiát és egy drog- és alkohol-rehabilitációs központot. A regény a jövőben játszódik, amikor Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok egy ONAN (Organization of North American Nations) nevű szuperállammá olvad össze. Szereplői egy teniszakadémia növendékei és egy alkohol- és drogelvonó intézet bentlakói, valamint québeci radikálisok egy csoportja, és mindenkit az az egy cél vezérel, hogy megtalálja a Szórakoztatásnak, annak a filmnek a mesterkópiáját, ami - ha az ember egyszer is megnézte - nem hagyja, hogy azután egyéb tevékenységet folytasson.
Az Infinite Jest számokban
1079 oldal
577608 szó
20584 szóból álló szókincs
388 végjegyzet
6 cm széles
közel 1, 5 kg
a regényből kihúzott oldalak száma: ~ 300
ideális olvasási idő DFW szerint: 2 hónap
A Végtelen tréfában az az ijesztő és nagyszerű egyszerre, hogy bár húsz évvel ezelőtt jelent meg, ma is tök aktuális témákkal foglalkozik. Wallace könyvében szinte megjövendölte az agresszív, populista és nárcisztikus amerikai elnököt, Donald Trumpot, a technológiai változásokat annyira érezte, hogy nemcsak az okostelefon és a szelfizés, de a Netflix és a Skype is szerepel a regényben, persze nem név szerint. A Végtelen tréfát viszont nem Nostradamus írta, nem is szabad így olvasni, inkább azért soroltuk fel ezeket az érdekességeket, mert Wallace nemcsak értette a technológiai és társadalmi változásokat és hatásukat, hanem egy regénnyi következtetést vont le. A legmerészebb jóslata éppen ezért abban állt, hogy valaki akkor is az ő ezeroldalas könyvét fogja választani, ha minden lényeges információ összefoglalható lesz 140-160 karakterben.
Kemény Lili és Sipos Balázs három évig fordította a Végtelen tréfát, amiért szuperhálás lehet minden olvasó, mert sikerült frissé és maivá tenniük az amúgy nem egyszerű szöveget. A Könyves Magazinban a fordítók javaslatokat írtak a későbbi olvasóknak, hogyan olvassák a Végtelen tréfát, érdemes megfogadni, de mi csak egy részletet mutatunk most ebből:
"Olvasó, ha belevágsz, könyörögve kérünk, ne add föl a százhatvankettedik oldalig.
Nem baj, ha az elején nem érted, mi közük a részeknek egymáshoz vagy az egészhez. Nehogy magadat hibáztasd az értetlenségedért; a Végtelen tréfa úgy van megtervezve, hogy csak fokozatosan derüljön ki, mi közük az egyes történet-töredékeknek a többihez, és miért viselkednek a szereplők úgy, ahogy.
Lassan járj, tovább érsz. Aminek ki kell derülnie, kiderül.
A Tréfa nincs időrendben, a darabkái sokáig kiismerhetetlenül következnek egymásra. Ha nem fog meg rögtön, ennyit kérünk: valahogy juss el a százhatvankettedik oldalig.
Ha nagyon nem megy, ugorj.
Ha a végére érsz, visszatérsz majd az olvasatlan részekhez, és örülni fogsz, hogy hagytál magadnak egy kis ajándékot.
Ha a százhatvankettedik oldaltól sem kezdesz el valahogy furcsán intenzívebb részvétellel olvasni, mint megszoktad, semmi baj. Akkor egyszerűen ajándékozd el a könyvet."
Nem hallgatjuk el, hogy a Végtelen tréfa annyira alapművé vált, hogy amikor egy humoristát azzal a kérdéssel zaklattak a barátai, hogy olvasta-e már, akkor úgy döntött, hogy laponként megeszi.
Ezek után mi mást mondhatnánk: Jó étvágyat az év legizgalmasabb könyvéhez!
