Itt az év vége, és ahogy ilyenkor lenni szokott, megmutatjuk, miket szerettünk idén olvasni. Listázni szórakoztató dolog, mert elkezdünk beszélni a könyvekről, és a végén mindenkinek igaza lesz. De ez a mi listánk, és egy csomó más könyvet is szerettünk, ide viszont szigorúan csak 50 könyv fér fel, ezért mindenkit arra ösztönzünk, hogy csinálja meg a sajátját! Fontos megjegyezni, hogy a listakészítés annak ellenére játék, hogy a felelősségünkkel tisztában vagyunk. Mi csak a saját kedvenceinkből válogatunk, vállaltan borzasztó elvárásaink tudnak lenni, a világirodalmat keverjük a magyarral, a költészetet a non-fictionnel. Így olvastunk mi 2018-ben: 50-41., 40-31.
30. Kálmán Gábor: Janega Kornél szép élete
Kálmán Gábor: Janega Kornél szép élete
Pesti Kalligram, 2018, 198 oldal, 2990 Ft
Észak-Szlovákiától a Vízivárosig követjük Janega Kornél életét, ami a címmel ellentétben nyilván egyáltalán nem szép, hanem magányos, szorongásokkal és hiányokkal teli. Az otthontalanságot mindenféle helyzetben meg lehet élni, Kálmán Gábor regényének főhőse pedig egyáltalán nem találja a helyét, pedig látszólag minden okés volt a szerelemtől a feleségen át a lakásáig vagy munkájáig. Valójában közel negyvenéves korára az apja hiányával folyamatosan küzdő Janega rájön, hogy eredménytelenül telt az élete, és ahogy megjegyzi: „Inkább csak várakozással telt, a legrosszabb dolgokra való felkészüléssel”. Bizonyos nézőpontból még generációs könyvként is olvashatjuk. Ha 2018-ban valaki egy nagyon szomorú és szinte remény nélküli történettel akarja agyonütni magát, akkor a Janega Kornél szép életével biztosra mehet, mert Kálmán Gábor mind az idegenséget, mind a harmincasok céltalanságát és megfeneklettségét magas színvonalon írja meg.
„Talán tíz-húsz percig vártuk, hátha történik valami, aztán feladtuk. A sort fokozatosan hagyták el az autók, tolatgatás, ipszilon fordulás, káosz lett a híd felé vezető útszakaszon, egymás után adták fel az autósok a várakozást. A legtöbben csak a szomszédos városba mentek vásárlóturizmus miatt. Bár két szomszédos kelet-európai országról volt szó, odaát mégis többet ért a nemzetközi valuta a kissé elmaradott helyinél. Ez volt a mi hazánk.
Tolatgattunk, Gergő, aki vállalta a sofőr szerepét erre a napra, olyan nyugodt volt, mintha mi sem történt volna, pedig végigasszisztálta az egész napomat. Visszavezetett a városba, majd egy másik utat keresett a telefonján. Az ország belseje felé indultunk, száz kilométer kerülő várt ránk a viharban a következő határátkelőig. Alig pár kilométer meg egy folyó választotta el a két országot ezen az útszakaszon, mégis rám nehezült, a mellkasomat nyomta a gyerekkorom. Szögletes épületek, ismerős feliratok, a jegenyék az út mellett.
Nagyon szerettem volna hazaérni Vízivárosba.
Csak azért mentem bele a találkozóba, mert mi van, ha van Isten.”
29. Röhrig Géza: angyalvakond
Röhrig Géza új verseskötetét egy erősen tematizált koncepció köré húzta fel: hajléktalanokról szóló portréverseket írt, amit a Fedél Nélkül adott ki, hajléktalanok árultak, sőt a bevétel is jó ügyre, a hajléktalanok segítségére megy majd. A költészet ügy lett: történetet adott azoknak, akiket nagy masszaként csak hajléktalanoknak nevezünk. Nehéz az esztétikát és az akciót egyenlő arányban figyelembe venni, mert ez a jótékonysági ügy iszonyú szimpatikus és támogatandó, viszont a listánkra nem kerülne fel. "A konceptkötet versei valójában versbe szedett novellák, elbeszélt történetek, amelyekben nem a lírai megformáltság a fontos, hanem az ügy. Hogy végre névvel, történettel és átélhető hangulatokkal idéződjenek meg azok a névtelen alakok, akik úgy váltak Budapest és a társadalmunk részévé, hogy képtelenek vagyunk a szemükbe nézni, már pontosan tudjuk, hogyan lehet elkerülnii a tekintetüket, egyáltalán nem vagyunk kíváncsiak a történeteikre, mert mindig mindenki védi magát, ami persze érthető. A kötet első versének első sora rögtön ezért egy pofon: "elmondanám ezt neked ha nem unnád"- írtuk a kötetről.
28. Szöllősi Mátyás: Simon Péter
Szöllősi Mátyás: Simon Péter
Európa Könyvkiadó, 2018, 256 oldal, 3299 HUF
2017-ben a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat nyerte meg Szöllősi Mátyás a Váltóáram című novelláskötetével, aminek az utolsó szövege, a Lefekvés előtt, ébredés után kis módosításokkal bekerült a Simon Péter című regénybe, vagyis a két kötet között erős a kapcsolódás. Egy harminchárom éves férfi elveszti a feleségét, a szülei elváltak, majd egy nap felbukkan az apja, aki elárulja, hogy született egy másik fia is. Miközben a családtörténet megreccsen, a diakónus Simon Péter identitása is őrült kihívásoknak van kitéve, a társadalom is egy határhelyzetbe került. Szöllősi nagyszerű regényében hitről, jóságról, családi titkokról, hazugságokról beszél a menekültválság díszletei között: a Keleti pályaudvarnál 2015-ben gyülekező menekültek rávilágítanak saját magunk és (keresztény) kultúránk gyenge pontjaira. Szöllősi prózája stílusos, sok rétegű, bátran játszik a határterületekkel a könyvön belül, ráadásul sikerült egy személyes, valódi kérdésekkel és problémákkal szembenéző szöveget írnia, ami nem ugrik el a Nagy Vállalások elől.
27. Veres Attila: Éjféli iskolák
Veres Attila: Éjféli iskolák
Agave Könyvek, 2018, 320 oldal, 3280 HUF
Ha létezne olyan, hogy közéleti weird irodalom, akkor Veres Attila novelláskötetét oda lehetne sorolni. Általában nem sok olyan horrorsztorival találkozunk, ami mögött a mai magyar valóság ennyire kitapintható, az Éjféli iskolák lazán kapcsolódó történeteinek viszont izgalmas mélységeket ad, hogy a szereplői azokkal a gondokkal küzdenek, amelyekkel az egész ország: munkanélküliséggel, alkoholizmussal, kilátástalansággal és a törvényhozásnak való kiszolgáltatottsággal. Mindeközben a lapokon freudi rémálmok sorozata elevenedik meg: a női test bármikor húsevő szörnnyé válhat, a pihenés és a halál határa elmosódik, a bor pedig úgy megrészegít, hogy az ember többé nem akar élni. Veres Attila novellái sokszor brutálisak, de tele vannak izgalmas ötletekkel és találó megfigyelésekkel, írásai humorral és hatalmas képzelőerővel közelítenek az ember tudatalatti félelmeihez.
Kritikánk a kötetről ITT olvasható.
A Veres Attilával készített interjúnk ITT érhető el.
26. Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy
Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy
Magvető, 2018, 384 oldal, 3499 HUF
Idén két nagy dologgal robbantott Mán-Várhegyi Réka, aki egy regénnyel és az Egy nap című Szilágyi Zsófia-film forgatókönyvével bizonyította, hogy remekül épít karaktereket és mesél hétköznapinak látszó történeteket. Az első regényének két fontos rétege van: a szinte disztópikus Békásmegyeren meghal egy nyúl, de vannak szkinhedek is, meg egy Feri nevű félszuperhős, valamint szociológusok különböző életszakaszokban. A Réka nevű elbeszélő szociológiát tanul, de feminista irodalomkritikát kezd el hallgatni, ami sok mindent új nézőpontba helyez. Az egyetemi tanár Bogdán Tamás elhagyta a családját, Békásmegyeren kutat, de volt egy komolyabb liezonja Börönd Enikővel, aki New Yorkból költözött vissza Pestre. Minden szereplőnek szembe kell néznie a saját álmai végével, a magánéleti szálak kavarognak, mert mindenki a boldogságot keresi, amit persze nem könnyű megtalálni. Kritikánkban a következőt írtuk:
„A Mágneshegy olvasmányos, lendületes és sűrű könyv lett az ún. magyar valóságról, problémáinkról és egy csomó magánéleti kérdésről. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Mán-Várhegyi Réka úgy mesél, hogy életre kelnek a szereplői, talán ennek is köszönhető, hogy Szilágyi Zsófival közösen írt Egy nap Cannes-ban FIPRESCI-díjat nyert. A Mágneshegy megmutatja, hogyan hozzuk létre azokat a buborékokat, amikben élünk, és amik a mindennapok megértését megkönnyítik ugyan, de azokon túl már nehezebben látunk.”
25. Catherine Millet: Mesés gyerekkor
Catherine Millet: Mesés gyerekkor
Fordította: Tótfalusi Ágnes, Magvető Könyvkiadó, 2018, 243 oldal, 3699 HUF
Catherine Millet a kortárs francia művészettörténet nagyasszonya, aki 2001-ben megírta a Catherine M. szexuális élete című memoárját, amelyet azóta is minden idők egyik legmerészebb és legmegdöbbentőbb könyveként tartanak számon. A több mint két és félmillió példányban elkelt regény után idén újabb életrajzi kötete jelent meg magyarul. A Mesés gyerekkorban saját gyerekkorának meghatározó benyomásait, félelmeit és frusztrációit rekonstruálta egészen aprólékosan, és megpróbálta visszaidézni azt az állapotot, amikor az ember még rácsodálkozik a világra. A könyv címe egyszerre pontos és megtévesztő, hiszen nagyon is sok nehézséggel kellett megküzdenie kiskorában és kamaszként is. Például a zsúfolt és hangos párizsi bérlakással, a családi csatározásokkal, egy tragikus baleset feldolgozásával és a beilleszkedés nehézségeivel. A problémák elől sokszor nem volt hova menekülnie, csak a képzeletbe. Életét így saját maga számára tette „meséssé”, ha kellett kiszínezte a valóságot vagy olvasmányélményeivel mosta össze.
A francia íróval készített interjúnkat a Könyves Magazin legújabb számában olvashatjátok majd:
„A családomban olyan jelenetekben vettem részt, amelyektől szenvedtem. Mikor azonban elmeséltem ezeket az osztálytársaimnak, mindig átalakítottam a történteket, viccet csináltam belőlük, vagy ijesztő, megdöbbentő történeteket, fikcióvá változtattam a valóságot. Ez volt a túlélési stratégiám, enélkül én is bezáródtam volna a családi drámába.”
24. Papp Sándor Zsigmond: Gyűlölet
Papp Sándor Zsigmond: Gyűlölet
Jelenkor, 2018, 476 oldal, 3499 HUF
A 2018-as év szinte Papp Sándor Zsigmond új, Gyűlölet című regényével indult, ami egy zárt, titkokkal és rossz döntésekkel teli világban játszódik. Lobonc Márton az anyja halála után rég nem látott apjával akar találkozni. Szülei története árulásról, megalkuvásról, csalódottságról és reménytelenségről mesél, ami egy kifejezetten nehéz családi szembenézésről szól. Családtörténet, Erdély, diktatúra - hívószavak, amikkel sokszor találkoztunk már, de mégis a mai napig lehetséges új nézőpontból mesélni róluk, főleg. Ezt írtuk a könyvről: "A Gyűlölet nagyon jó ritmusú könyv, aminek az alapját Márton utazása adja meg, aki lendületesen, sok fájdalommal és dühvel igyekszik minél közelebb jutni apjához. Az olvasó ezzel párhuzamosan megérti, mit jelent, ha egy családot saját magába zárnak, hogy azt semmilyen rendszerváltás nem képes kinyitni. Papp Sándor Zsigmond fullasztó, ám szép családregényt írt egy általa teremtett, kimerítően jól ismert, megértett családról."
23. Olivia Laing: A magányos város
Olivia Laing első magyarul megjelent nonfictionjében egy mindenki számára ismerős emberi tapasztalatot vizsgál: a magányt. Méghozzá a saját élményei, és négy New Yorkhoz kötődő művész, Andy Warhol, Edward Hopper, Henry Darger és David Wojnarowicz életén és életművén keresztül. A magányos város egyszerre memoár, urbánus természetírás, korrajz, szórakoztató művészettörténeti kurzus, művészet- és társadalomfilozófiai esszé, valamint bátor, tabudöntögető kampány a magányos emberek stigmatizálása ellen. Laing olyan nagy témakörök mentén közelít a magányhoz – ami az ő ábrázolásában, és az általa idézett pszichológiai tanulmányok alapján egy éhséghez hasonlító, öngerjesztő folyamat –, mint a maszk, a veszteség vagy a stigma. Utóbbira a nyolcvanas-kilencvenes évek AIDS-járványát hozza példaként, felvázolva ezzel a korszak politikai hangulatát. A Warhol-Hopper-Darger-Wojnarowicz kvartettet, és a velük bármilyen módon kapcsolatba kerülő művészvilágot (pl. Klaus Nomi, Valerie Solanas, Billie Holiday) tanulmányozva ébredt rá, hogy nincs egyedül a sokszor szégyellendőnek érzett magányával, hiszen a magány, a vágyakozás nem azt jelenti, hogy az ember kudarcot vallott, hanem azt, hogy él. Könyvével rávilágít arra, hogy a magány még napjainkban is hatalmas tabunak számít. Sőt, különösen ma számít annak, amikor néhány kattintással bárki azonnal elérhetővé válik. A magányos város nem démonizálja a magányt, hanem bemutatja annak kollektív voltát, és talán azt is eléri, hogy természetes állapotként kezdjünk beszélni róla.
22. Daniel Kehlmann: Tyll
Daniel Kehlmann: Tyll
Fordította: Fodor Zsuzsa, Magvető Könyvkiadó, 2018, 420 oldal, 4999 HUF
Bár első ránézésre a német folklórirodalom enfant terrible-jeként számon tartott Till Eulenspiegel a központi alakja, Daniel Kehlmann a nekünk adott interjújában elárulta, hogy új regényében valójában a harmincéves háborúról akart írni, és még az sem szegte kedvét, hogy a főszereplő és az esemény között történelmileg és években mérve is fennállt némi differencia. Létrehozott tehát egy alternatív univerzumot, ami észrevehetően felszabadítólag hatott rá, miközben regénye az emberi emlékezet esetlegességeit és a hivatalosnak szánt történetírás kegyes hazugságait is bemutatja. Kehlmann Tyllje amúgy kimondottan élvezi a káoszt, csont nélkül közlekedik a különböző társadalmi osztályok között, remekül tud alkalmazkodni a változó viszonyokhoz – egyszóval, ő a nagybetűs TÚLÉLŐ. Ahogy Kehlmann fogalmazott, Tyll az a figura, aki mindig megússza a dolgokat:
„Különös mód nem ismer másik világot, és igazán nem is akar másik világot. Ő jól elvan itt. (...) Amikor írtam ezt a könyvet, akkor bizonyos módon nekem reményt adott az ő figurája. Reményt ad abban az értelemben, hogy nincs semmi, amit ne lehetne túlélni.”
Kritikánkat a könyvről olvasd el ITT!
21. James Baldwin: Ha a Beale utca mesélni tudna
James Baldwin: Ha a Beale utca mesélni tudna
Fordította: Mesterházi Mónika, Magvető Könyvkiadó, 2018, 193 oldal, 3499 HUF
Mesterházi Mónika sodró lendületű, mégis lírai fordításában jelent meg újra Baldwin kultműve, amely az eredeti megjelenés óta eltelt 44 évben kicsit sem lett poros vagy avítt. A cselekmény középpontjában egy fiatal fekete pár áll: Fonnyt hamis vádakkal tartják rács mögött, terhes barátnője, Tish pedig mindent megtesz, hogy kihozza a börtönből a férfit. Napjaik alfáját és ómegáját a remény és a kétségbeesés adja, és bár Baldwin nem rágja olvasói szájába, hogy milyen végkifejletet szán hősének, a műből mindvégig süt, hogy a szerző minden kilátástalanság ellenére mélyen és erősen hitt abban, hogy a nagy egésszel szemben igenis sokat számít egy-egy közösség összefogása és állhatatossága. A következőt írtuk a kisregényről:
„Már maga a cím is beszédes, hiszen a Beale utca ebben az értelemben nem egy földrajzi adat: a baldwini GPS-adatbázisban a Beale utca ugyanis egy fogalom, mely a komplett fekete örökséget esszenciálisan magában foglalja. Ha úgy tetszik, Fonny azokat az amerikai feketéket szimbolizálja, akiknek esélyük sem volt a rendszerrel szemben – és ez még akkor is igaz, ha szobrász Fonnyt a művészi ambíciói rántották ki abból a spirálból, amely a jövőkép nélküli fiatal fekete férfiakat a hetvenes években New York közepén csak egyre mélyebbre rántja.”
