Az Infinite Jest megjövendölte a Skype-ot és Netflixet

.konyvesblog. | 2016. február 03. |

final-cover-ij20-anniversary-editionlarge.jpgA jubileumi kiadás borítója

Húsz évvel ezelőtt jelent meg David Foster Wallace kultműve, az Infinite Jest, ami azonnal az irodalmi szcéna rocksztárjává tette szerzőjét az Egyesült Államokban, és amit hamarosan végre magyarul is olvashatunk. A könyvet nevezték túl hosszúnak, túl intelligensnek és túl kuszának is, ám a kritika rajongott érte, és még a Grunge Amerikai Regénynek is kikiáltották. 1996 márciusának végére, egy hónappal a megjelenése, és az egész országot átszelő könyvturné (erről szól David Lipsky Although Of Course You End Up Becoming Yourself: A Road Trip with David Foster Wallace-ja, amelyből a The End of the Tour című film készült – a szerk.) után a regény már a hatodik kiadásánál járt.

Kapcsolódó cikkeink:

Kemény Lili fordításában jön az Infinite Jest

Kemény Lili az Infinite Jestről: Rossz lenne olyan regényen dolgozni, aminek nincsenek titkai

Amikor DFW megírta a regényt, a mobiltelefon még ritkaságnak számított, és az internet, legalábbis úgy, ahogyan ma használjuk, még gyerekcipőben járt. Az Infinite Jest a jóléti Clinton-érába robbant bele, abba az időbe, amikor az ember semmi mást nem akart csinálni, csak egész nap tátott szájjal bámulni az MTV-t, ám a közeljövőt idézte, és cselekményének legnagyobb része 2009 környékére tehető. Hogy pontosan melyik évre, az nem teljesen világos, mert a könyv világában a naptári éveket mindig a legmagasabb ajánlatot tevő kapja meg, hogy reklámozhassa a termékét, így lesz például saját éve a triplaméretű Dove szeletnek, a Whoopernek, vagy a Depend márkájú felnőtt alsóneműnek. A regényben az Egyesült Államok arra kényszeríti Kanadát és Mexikót, hogy csatlakozzanak az új szuperállamhoz, az O.N.A.N.-hoz, New England északi feléből mérgező hulladékok lerakóhelye lesz, a Szabadság-szobor egy burgert szorongat fáklya helyett, de a quebeci szeparatisták és a tenisz sem maradt ki a történetből.

DFW közeljövője nekünk már közelmúlt, a regény pedig minden, pénztől általában nem nagyon függetleníthető abszurditása ellenére is tartalmaz néhány igen előrelátó jövendölést:

Donald Trump tündöklése

Az Infinite Jest világában Rush Limbaugh-ból, a józan észnek teljesen ellentmondó, agresszív, nárcisztikusan populista, önmagától megrészegült rádiós műsorvezetőből lesz elnök, ám ő végül elég csúnyán végzi.

Okostelefonok

DFW leginkább azt érezte meg, hogy a technológia mekkora hatással lesz a szórakozási szokásainkra: egy teleputer nevű szerkezetben kombinálta a számítógépet, a televíziót és a telefont.

Netflix

Azt is megjövendölte, hogy a technológia lehetővé teszi majd, hogy a néző jobban kontrollálhassa, milyen tartalmakat fogyaszt. A könyvbeli Interlace egy olyan televízió alapú otthoni szórakoztató rendszer, ami lehetővé teszi, hogy olyan televízió műsorokat és filmeket töltsön le a felhasználó, amilyeneket szeretne. A regényben ez a reklámok pusztulását is jelenti, ám sajnos még DFW-nak sem jöhetett be minden a való életben. 

Skype

Az egyik legnagyobb újítás, amit DFW elképzelt, az a videótelefonálás volt, méghozzá a Skype-hoz hasonló programokon keresztül. A videótelefonálás a regényben átmeneti divathóbortként végzi, mivel kiderül, hogy egyszerűen túl stresszes, hogy a másik fél tényleg mindent lát, miközben velünk beszélget, még olyasmit is, amit nagyon nem kéne neki: például az orrtúrást.

Szelfik

Az emberek túl hiúk, a videóhívás pedig még félénkebbé és bizonytalanabbá teszi őket, ezért elkezdenek a saját digitálisan feljavított avatárjaikon keresztül beszélni egymással. Épp, mint az Instagram-filterek világában.

DFW nagyon szkeptikus volt a digitális utópiával kapcsolatban, és nemcsak új technológiákat jósolt meg, de megjósolta az ezek mellékhatásaként jelentkező újfajta szorongásokat is. A legmerészebb jóslata éppen ezért abban állt, hogy valaki akkor is az ő ezeroldalas könyvét fogja választani, ha minden lényeges információ összefoglalható lesz 140-160 karakterben.

Forrás: Telegraph

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.