Elkészült a Könyvesblog év végi listája, melyben bemutatjuk az idei év 50 legjobb könyvét. 2014-ben számos izgalmas folyamat indult be - jó ifjúsági regények jelentek meg (külön listán mutattuk meg a 10 legjobbat), több erős elsőkönyvest olvastunk, és végre voltak a non-fiction kategóriájába tartozó sikerkönyvek is. Mi minden héten igyekeztünk kiválasztani a legjobbakat, legérdekesebbeket, legfontosabbakat. Sokféle szempont érvényesült a lista összeállításában, de számunkra ilyen volt ez az év, mert csak azokból válogattunk, amiket olvastunk is. Sok szépirodalom és remek magyar regények a listán, de szerepeltetünk sci-fit, riportkönyvet és szakácskönyvet is. A Top50-41-et ITT, a Top40-31-et ITT, a TOP30-21-et pedig ITT találjátok.
10. David Benioff: Tolvajok tele
David Benioff: Tolvajok tele
Fordította: Gy. Horváth László, Fumax Kft, 2014, 280 oldal, 2631 HUF
1942 tele Leningrádban: ostromgyűrű, bombázás, hideg, éhezés és kilátástalanság. A 17 éves Levnek és egy dezertőr katonának, e körülmények közt kell szerezniük 12 tojást egy katonatiszt lányának esküvőjére, ha nem akarják, hogy kivégezzék őket. A könyv dramaturgiailag olyan, mint egy mese: a fiú elindul otthonról, hogy nagy dolgokat vigyen véghez, és kalandok egész sorát élje meg, melyekben akadnak segítői, tanítói és persze ellenségei, az események hatására pedig többé, jobbá, mássá, nagyobbá válik. Magukban az említett eseményekben azonban már nincs semmi mesés: míves prózájával és izgalmas cselekményével Benioff kegyetlen és szenvtelen látleletét nyújtja a város szenvedéseinek.
9. Jaume Cabré: Én vétkem
Jaume Cabré: Én vétkem
Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna, Libri, 2014, 688 oldal, 4990 HUF
A leghíresebb katalán író megírta a regények regényét, amit nemcsak mérete miatt illethetnénk a Nagy Európai Regény jelzővel. A történet egy 18. századi hegedű, egy Vial nevű Storioni körül forog, „és bár a hangszer pályafutása csak az 1900-as években kezdődik, Cabré egészen a 14. századig tekeri vissza az európai történelmet, hogy bűnről, megbocsájtásról, és minden időben jelen lévő gonoszról meséljen. Közben olyan mesterien keveri az idősíkokat, a szereplőket és a helyszíneket, hogy az olvasónak minden figyelmére szüksége van, ha követni akarja a cselekményt.(…) Cabré nem fejezetenként, de még csak nem is jelenetenként, hanem bekezdésenként, sőt egyenesen mondatonként ugrál közel- és régmúlt, valamint bizonytalan jelen között”. Hősének, Adriá Ardévolnak sorsát a rá csak közvetetten ható holokauszt, Alzheimer-kór, plátói szerelmek, árulás és apja sokáig titkolt bűne formálja, mi pedig családfája felfejtése közben végigrobogunk vele az egész európai történelmen.
8. Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935-1946 I-II.
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935-1946 I-II.
Jaffa Kiadó, 2014, 1200 oldal, 8415 HUF
2014 egyik legfontosabb könyve vitán felül egy olyan kötet, melyet írója eredetileg nem is a nyilvánosságnak szánt. Radnóti Miklósné tizenegy éven át írt naplója egyszerre kordokumentum, fontos lenyomata a második világháború előtti és alatti irodalmi kornak, portré, személyes kitárulkozás, gyászmunka. A kötetekből, és főként a kezdeti idők emlékeiből, egy kétségekkel és szeretettel teli élet bontakozik ki, amely azonban mentes mindenféle mitikus, és utólag ráaggatott jellemzőtől. „Radnóti és felesége kapcsolata nem volt mindig magasan szárnyaló, és Radnóti nem az a típusú szerző volt, aki minden körülmények között ontotta magából a verseket. Az akkori irodalmi élet alakjai sem voltak azok az unalmas papírízű figurák, akiket a tankönyvek sugallnak most már több nemzedék óta, és bizony volt idő, amikor a ma már a történelem sötét panteonjába űzött alakok is sokaknak reményt adhattak. Gyarmati Fanni naplóját egyszerre olvashatjuk az akkor és a most ismeretében. Mind a kettő fájdalmas, főleg, ha az utolsó hónapok bejegyzéseit olvasgatjuk. Például azt, amelyben azt írja, hogy egyre csak halogatja a fogorvoshoz menést. „Minek? Arra a rövid időre, ami talán még hátra van. Ó, bárcsak rövid idő lenne!” Kívánsága nem teljesült, hetven évvel élte túl férjét.”
7. Szilasi László: A harmadik híd
Szilasi László: A harmadik híd
Magvető Könyvkiadó, 2014, 352 oldal, 2967 HUF
„Na, most akkor kinek a regénye is ez? A Kanadából hazatántorgott és az érettségi találkozóra hívatlanul beállító mikrofonfrizurás Nosztávszkyé, vagy az egykori osztálytárs Denié, aki egy vizespohár unikum fölött türelmesen szívja magába az elmúlt harminc év összes elvadult történetét? Vagy Foghorné, aki még gimnazistaként egy házibuliban Nosztávszky helyett szeretkezett a szépséges Zsarnótzay Margittal, évekkel később pedig a Dugonics téren hegedülte össze a napi meginnivalót? Vagy Szegedé, ahol ezúttal a melegedők, a ferencesek ingyenkonyhája, a privilegizált kapualjak, a szélfútta hidak és a város által kivetettek bokortanyái között vezet az út? Mely útnak igazából nincs sem eleje, sem vége, hanem egyszerűen csak van, Szilasi László pedig ráállít minket, és közben mesél unortodox szerelemről, bűnről és bűnhődésről, meg egy gyilkosságról, vagy inkább kettőről” – írtuk annak idején Szilasi László új regényéről, mely csak látszólag szól egy vidéki hajléktalan küzdelmes mindennapjairól. Alternatív valóságok egész sora bontakozik ki ugyanis A harmadik hídban, melyben az egyes elbeszélők mintha újra- meg újrarajzolnák a főbb szereplők kontúrjait. A laza, elnagyolt vonalakból kialakul egy kép, csak azért, hogy aztán jöjjön valaki és durva ceruzájával teljesen más körvonalat rajzoljon neki. Ráadásul mikor az ember már abba a hitbe ringatta volna magát, hogy egy sajátos szubkultúrát bemutató szociografikus regényt tart a kezében, akkor Szilasi egy óriásit csavar az egész cselekményen és magán a fókuszon is, ezzel pedig nem csak a sztorit helyezi új megvilágításba, de a szereplők egy részének szerepét és a történetben elfoglalt helyzetét is. A műfajról már nem is beszélve: A harmadik hídban van ugyan gyilkosság, és van nyomozó is, mégsem krimi. Lehet tehát újrakeverni a kirakós darabjait, átgondolni, tologatni őket ide-oda, közben azon agyalni, hogy most éppen kinek van igaza. Kicsit valószínűleg mindenkinek, hiszen ahogy a hajléktalan létből végül kikapaszkodó Noszta mondta: „ahogy én emlékszem, úgy van pontosan”.
6. Ruth Ozeki: Az idő partjain
Ruth Ozeki: Az idő partjain
Fordította: Dudik Annamária Éva, Tea Kiadó, 2014, 424 oldal, 3690 HUF
Valószínűleg nem túl sok regény kapcsán vetődik fel a „mi a közös a II. világháborúban hősi halált halt kamikaze pilótákban, szeptember 11-ben, a fukushimai atomkatasztrófában, az iskolai erőszakban, az élő szellemekben, egy kopaszra borotvált buddhista apácában, egy váratlanul felbukkanó dzsungelvarjúban, a szívünk fölött fickándozó hideg halban, a francia szobalánynak öltözött japán szexmunkásokban, a kvantumfizikában, Marcel Proustban és Schrödinger macskájában?”-kérdés, de a kanadai-amerikai írónő/zen buddhista pap Booker-shortlistig jutott könyvének elolvasása után muszáj feltennünk. Ozeki egy 104 éves anarchista apáca, és dédunokája, az idzsimének áldozatul eső Nao történetét vegyíti egy rá kísértetiesen hasonlító kanadai-amerikai írónő vergődésével, és keveri egymásba idősíkjaikat épp olyan észrevétlenül, ahogy a szantálfüst keveredik a buddhista kolostor levegőjével. Hogy aztán a végén olyan befejezést kanyarítson a sztorinak, aminek láttán csak annyit tudunk kérdezi: ez most komoly?
5. Esterházy Péter: Egyszerű történet vesszű száz oldal - a Márk-változat
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal - a Márk-változat
Magvető, 2014, 124 oldal, 1868 Ft
Valóban 100 oldalban írt meg egy egyszerűnek látszó vessző mégis nagyon komoly történetet Esterházy Péter, ráadásul rögtön a Márk-változatot. Isten, haza, család versenyszámokban Esterházyval nehéz versenyezni, bárkit beelőz jobbról, és ő ennek a három témának az összefüggéseiből mindent kihoz. Az elbeszélő imádkozni előbb tudott, mint beszélni, így nem meglepő, ha azzal pepecsel, hogyan lehet megszólítani Istent, hogyan lehet róla beszélni, és milyen a saját Istenünk. Az egyik szép pillanatban attól retten meg az elbeszélő, hogy mi van akkor, ha a nagymama Istene nem azonos a sajátjával. A Márk-változat egy kitelepített család történetét meséli el, apa, anya, nagymama, két gyerek és az Isten kénytelen egy kulák családhoz beköltözni. Ha a kommunistáknak az ötvenes években elegük lett valakiből, akkor mindenétől megfosztották és kitelepítették a családjával együtt.
“A nagymama nyilván jóban van az Istennel, annyit beszélgetnek. Nem mintha én nem lennék jóban, de ahhoz kell az állandó imádkozás. Nem mintha nehéz volna imádkoznom. Nem mintha az Isten és a szó közel volnának. Vannak nagy csöndek. A szó nélküli Isten és az istentelen szó, ez a csönd. A nagymamát leszámítva az imádkozás mégse olyan, mint a levegővétel.” (25.)
4. Totth Benedek: Holtverseny
Totth Benedek: Holtverseny
Magvető Könyvkiadó, 2014, 248 oldal, 2542 HUF
Ha díjat osztanánk az elsőkönyveseknek, akkor az eddig főként műfordításairól ismert Totth Benedek idén egészen biztosan megkapná tőlünk ezt az elismerést. Holtverseny című regényét tíz éve kezdte el írni, és bár nem ifjúsági regénynek szánta, ez nem tántorított el minket attól, hogy helyet kapjon ezen a listán is. Hősei légüres térben, társadalmi vákuumban lebegő tizenévesek, akik csak néhány órára találnak fogódzót egymásban, és ahhoz, hogy tovább sodródjanak, időről időre nagyot kell rúgniuk a másikba. „A legfeltűnőbb az egészben, hogy ezek a srácok tulajdonképpen nem akarnak semmit, legfeljebb ideig-óráig jól érezni magukat. A nihil azonban talán még soha nem volt ilyen szórakoztató, ennek kulcsa pedig nem is annyira a sztori, mint inkább a nyelv. Totth Benedek egészen egyszerűen érzi, hogyan kell megszólaltatni hőseit. A Holtverseny kamaszai nem béna utánzatok, szövegeik alapján szembejöhetnének velünk bárhol az utcán. Káromkodásaikban, trágár kiszólásaikban még sincs semmi öncélúság, és szerencsére semmi rosszul értelmezett szépelgés sem. Az itt-ben és a most-ban élnek: ők már a Csillagok háborúján szocializálódtak, a kémiáról a Breaking Bad jut eszükbe, a kihalt belvárosról meg a Walking Dead."
Krtitikánk a regényről>>
3. Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái
Kim LEine: A Végtelen-fjord prófétái
Fordította: Soós Anita, Scolar, 2014, 560 oldal, 3950 HUFB+
A 18. századi Grönlandra repít vissza Leine sűrű, sötét és végtelenül nyomasztó prózája, hogy a fjordok közé menekülő pap, Morten Falck szolgálatáról meséljen. Falck a sukkertoppeni telep lelkészeként megízleli a bűnt, felfedezi az asszonyi ölet, viaskodik testi nyavalyákkal, erőszakos kovácsmesterekkel, és önjelölt prófétákkal, szabad óráin pedig minden erejével azon van, hogy ne őrüljön bele az örök sötétségbe. Leine bibliai utalásokkal tűzdelte tele a szöveget, „ nagyítóval vizsgálja az ember tragédiáját és felemelkedését, még legutolsó epizódszereplőjének személyiségét is készre csiszolja, és monumentális történetével beáll a legnagyobb mesélők közé. Regényének cserzett bőr szaga van, vizelet, tehéntrágya, megperzselt hús és savanyú női izzadtság. Pálinkaíz marad utána, honvágy és viszketés, harminckét év bolhái miatt.”
2. Dragomán György: Máglya
Dragomán György: Máglya
Magvető, 2014, 448 oldal, 3990 HUF
Bár a dobogó első fokáról egy hangyányival lemaradt, az év legjobban várt könyve címet mindenképpen Dragomán György harmadik regénye, a sűrű, boszorkányos, fullasztó Máglya érdemelte ki. „A diktatúra tombolása után Dragomán egy diktatúra romjairól mesél, ahol a szabadság még friss és meleg, ahol még látszik a falon a fejbe lőtt diktátor portréjának sötét nyoma, ahol még nem rozsdált be a titkosrendőrség kapuját áttörő teherautó páncélborítása. Az első két Dragomán-regény a szabadság hiányával foglalkozik, és bár a Máglyában épp a szabadság lesz a rendszer ellen lázadók jutalma, valami mégis hiányzik. Annak képessége, hogy együtt tudjanak élni vele - így lesz a jutalomból szinte azonnal teher, amibe sokkal nehezebb beleszokni, mint az elnyomásba. A teher önbíráskodásba fordul, és ahogy közeledünk az utolsó oldalakhoz, úgy válik a regény egyre inkább a pusztítás könyvévé.” Dragomán ezúttal egy 13 éves kislány, Emma hangján szólal meg, teszi ezt olyan hitelesen, hogy minden kamaszlányproblémát szemrebbenés nélkül elhiszünk neki. Sőt, még azt is megkockáztatjuk, hogyEmmát jobban a szívünkbe zártuk, mint A fehér király gyerekősét, Dzsatát.
Interjúnk Dragomán Györggyel>>
1. Péterfy Gergely: Kitömött barbár
Péterfy Gergely:Kitömött barbár
Pesti Kalligram, 2014, 452 oldal, 2967 HUF
Miután júliusban elolvastuk Péterfy Gergely új regényét, tudtuk, hogy onnantól minden idén megjelenő könyvet úgy fogunk olvasni, hogy vajon jobb-e ennél. A Máglyánál nagyon rezgett a léc, de 2014 legjobb regénye végül a Kitömött barbár lett, ami Kazinczy Ferenc és Bécs kedvenc udvari négerének, a rabszolgasorból frater terribilis-szé emelkedett Angelo Solimannak barátságát meséli el. „Érzékenyen, óriási tudásanyaggal felvértezve, remek stílus- és arányérzékkel megkomponált regényről van szó, amely a felvilágosodás korából szolgál ma is aktuális tanulsággal az új eszmék híveinek és ellenzőinek.” A halála után megnyúzott, majd kitömött, és vitrinben kiállított Soliman története valószínűleg épp úgy működik majd a jövőben, mind Ady és a vérbaj. Míg a nyugatos dzsigolóról annak is eszébe jut a szifilisz, aki egyetlen versét sem olvasta, Kazinczyról, hála Péterfynek, mostantól mindeninek egy színesbőrű szabadkőműves ugrik majd be elsőre.„A Kitömött barbárt évtizedek múltán sem kell majd poros raktárba száműznünk, mint egy felkavaró, botrányos emberi preparátumot, vagy egy szárnytollát vesztett struccot. Merész, okos, nagyon mai mestermű. A mesterműveket pedig mutogatni illik.”
És hogy mi lenne a sorsa Angelo Soliman testének, ha nem veszett volna oda a 1848-as harcok során a bécsi Természettudományi Múzeumban keletkezett tűzben? Péterfynek erre is megvan a válasza.
„Három évvel ezelőtt rendeztek egy nagy kiállítást Angelo Soliman tiszteletére Bécsben. Ezen a kiállításon ott volt a büsztje, tehát az a bizonyos halotti gipszmaszk, amit Franz Thaller szobrász vett le róla a halála napján, és amiről egy Monika Firla nevű etnológusnő bebizonyította, hogy tényleg eredeti. A büszt korábban egy baden-badeni múzeumban volt, sokáig nem is tudták, hogy Angelo Solimanról vették le. Ha még ma is meglenne a preparátum, az a nyugati civilizáció önostorozásának nagyon erős tárgyi rekvizituma lehetne, mint ahogy ez a gipszminta is az volt, elrettentésként szolgált, az önvizsgálat imperativusza lett. Soliman teste folyamatos mementója lenne annak, hogy a legartikuláltabb világjobbító szándék hogyan válik a legartikulálatlanabb barbárság eszközévé.”
Interjúnk Péterfy Gergellyel>>
Podcastunk Péterfy Gergellyel, és feleségével, Péterfy-Novák Évával>>
