Fordított Huxley-t, Cormac McCarthyt és Neil Gaimant (utóbbit képregényben), ősszel pedig megjelent első regénye, a Holtverseny, amely kétségtelenül az idei év egyik könyves meglepetése. Totth Benedek regényét nagyon szerettük, a hét könyve is lett nálunk. Legutóbb ő volt podcast-sorozatunk vendége, az író-műfordítóval az írás mellett pedig sok más kérdést is kiveséztünk.
Könyves podcast #4: Totth Benedek by Konyvesblog on Mixcloud
Korábban ezt írtuk a könyvéről:
Szívnak, szexelnek, meg oltári nagy hülyeségeket beszélnek, és valószínűleg így menne ez itt is a végtelenségig, ha az autó nem sodródna ki az egyik kanyarban. („– Vaddisznó volt, bazmeg – makacskodik Kacsa. –Tuti, hogy az volt. – Lófaszt – mondom.”) A fikció törvényszerűségei azonban a Holtversenyben egyszerűen érvényüket veszítik; az ok és okozatból az utóbbi egyszerűen elpárolog, a következmények pedig csak a lehető legritkább esetben hullanak hőseink nyakába. A kőgazdag Kacsa, a vízipólós Bója, a közösbe dobott Niki, és a lúzer Zolika másnap ugyanott folytatja, mint ahol előzőleg abbahagyta, és így tesz a narrátor is, akiről biztosan annyit tudunk, hogy versenyszerűen úszik, az anyja egyedül neveli, és nem Gergőnek hívják.
Útjukat szétlőtt macskák, kövér spanglik, rossz kézbe került stukkerek, és csilibe mártott vibrátorok fémjelzik, és csak idő kérdése, hogy feltűnjön néhány helyi kemény arc, nyomukban a rendőrökkel. A legfeltűnőbb az egészben, hogy ezek a srácok tulajdonképpen nem akarnak semmit, legfeljebb ideig-óráig jól érezni magukat. A nihil azonban talán még soha nem volt ilyen szórakoztató, ennek kulcsa pedig nem is annyira a sztori, mint inkább a nyelv. Totth Benedek egészen egyszerűen érzi, hogyan kell megszólaltatni hőseit. A Holtverseny kamaszai nem béna utánzatok, szövegeik alapján szembejöhetnének velünk bárhol az utcán. Káromkodásaikban, trágár kiszólásaikban még sincs semmi öncélúság, és szerencsére semmi rosszul értelmezett szépelgés sem. Az itt-ben és a most-ban élnek: ők már a Csillagok háborúján szocializálódtak, a kémiáról aBreaking Bad jut eszükbe, a kihalt belvárosról meg a Walking Dead.
Totth Benedek: Holtverseny
Magvető Könyvkiadó, 2014, 248 oldal, 2392 HUF
A háromnegyed órás beszélgetésen az alábbi témákat érintettük:
- Kezdésnek feltettük a Belga kérdését, hogy honnan a név. (Majd a legvégén azt a kérdést, amit igazából soha sehol nem szabad.)
- Tíz éve kezdte el írni a regényt, a sztori az éjszakai autózós jelenetből bomlott ki. Később megakadt, majd több regénykezdemény után tért vissza a Holtversenyhez.
- Megszállottan újraírta a regény elejét, az első öt oldalnak legalább ötven változata volt.
- A felolvasáson alaposan meg kellett válogatniuk, hogy milyen részlet hangozzék el a könyvből, viszont sem ő, sem a kiadó nem csinált különösebb titkot abból, hogy miről is szól a regény.
- Egyelőre még nem kapott visszajelzést arról, hogy az a korosztály, akiről szól a könyv, egyáltalán olvassa-e, de közel sincs meggyőződve arról, hogy ez nem 18+-os kiadvány-e.
- A fejében eredetileg meg sem fordult, hogy ez ifjúsági irodalom lenne
- A nyelvezet bár könnyednek és élőbeszédszerűnek tűnik, mégis sokat dolgozott rajta.
- A hiteles hang megtalálása érdekében nem jegyzetelgetett, mondjuk 17 évesekkel beszélgetve.
- „Tele van ez a könyv túlzásokkal”, és ehhez nagyon passzol az E/1. elbeszélői hang.
- Műfordítóként már elég sok műfajba belekóstolt; az elmúlt években fordított Cormac McCarthyt („Az Átkelés nagy falat volt. Meg Az út.”), Huxley-t, Palahniukot, Richard Morgant, Elmore Leonardot.
- A fordítás évei alatt volt olyan pillanat, amikor úgy érezte, „besült az agya”.
- Amikor a regényt írta, és úgy érezte, holtpontra jutott, Dragomán György segített túllendülni neki rajta.
- A befejezéssel rengeteget küzdött, és volt egy olyan változat, ami durvább lett volna a kelleténél. Megmutatta a feleségének, aki azt mondta: „Szerintem ez erős, de ahogy gondolod”. Végül meggondolta, és most elégedett a végével.
- A regényből a tervek szerint Mátyássy Áron forgatna filmet, jelenleg az „agyalás” folyik arról, hogyan lehetne adaptálni a történetet. Ott például már nem tudják megúszni, hogy ne legyen neve a főhősnek.
