Szülőségről és alkotásról szóló podcastunk második évadának vendégei eddig Nyáry Krisztián, Gyurkó Szilvia, illetve Gryllus Dorka és édesanyja, Kőváry Katalin voltak. Ott Anna a negyedik epizódban Cseke Esztert és S. Takács Andrást, az On the Spot dokumentumfilmes párosát kérdezte a szülőség és különleges munkájuk kapcsolatáról, mélyről feltörő reflexekről, a gyerekkel érkező önismereti munkáról, a nemtelenség megszűnéséről, és arról is, mi gyógyít meg.
Szülővé válni dimenzióugrás
Az On the Spot tagjai két éve együtt dolgoztak, amikor egy pár lettek, és utána még néhány, óriási elhivatottsággal végigdolgozott év eltelt, mire úgy érezték, készen állnak egy gyerek érkezésére. Nagyon intenzív volt az életük dokumentumfilmesként, nemcsak a távoli és/vagy veszélyes forgatási helyszínek miatt, hanem a filmes vásárok, meetingek miatt is. S. Takács András bevallotta:
nagyon félt attól, hogy ezt lehetetlen lenne egy kisbabával végigcsinálni.
„Két évvel később egy ilyen vásáron ott volt velünk a nyolchónapos gyerek a hordozóban, még a legjobb pitch díját is úgy vettük át. És akkor rájöttem, hogy ez még jobb is így” – mondta. A gyerekeik teljesen átalakították a prioritásaikat.
Cseke Eszternek is hasonló félelmei voltak, de ma visszagondolni ezekre olyan, „mintha egy más planétán élő ember mondaná, hogy neki mi a legfontosabb az életében”, mert szülőként nemcsak a más életforma, hanem az önismeret miatt is annyi dimenziót ugrik az ember a korábbi önmagához képest. Ő azért hitt abban: elég agilisek ahhoz, hogy bármilyen változást kezelni tudjanak.
Viszont mindketten úgy gondolják, pont jókor jött a gyerek, mert azt a tempót, amit maguknak diktáltak, nem lehetett volna sokkal tovább bírni, belebolondultak, kiégtek volna.
Gyermekágyi őrület
A gyermekágyas időszak nagy lecke volt nekik, ugyanis „nem tudtuk, hogy kezeljük a dolgokat, és káoszba fulladt”, mert egymásnak adták a kilincset a bejelentés nélkül érkező közeli és távoli rokonok. Ezt András is rosszul viselte, Eszter pedig úgy érezte, azt sem tudja, mit csinál, és nagyon egyedül érezte magát. Emiatt döntöttek úgy, „hogy
bezárjuk a lakásunk ajtaját 10 napra, mert különben mi ketten fogunk megőrülni”
– mesélte Cseke Eszter.
Az irodájuk a lakásukkal szemben volt, így Eszter tulajdonképpen a gyermekágyas időszak alatt is dolgozott, és élénken él benne, hogy azt érezte, „nem vallhatok kudarcot egyik szerepemben sem”. Ma már bánja, hogy nem húzott határokat. „Hiába éreztem magam teljesen magabiztosnak a gyerek előtti életemben, jóval később tudatosult, hogy mennyire kártyavár volt ez az egész. (...) Micsoda hülyeség volt,
ahelyett, hogy elengedtem volna magam,
és támaszkodtam volna a férjemre vagy valakire, hogy tartson meg abban az időszakban. Hiszen ráadásul traumatikus szülésem volt, rengetegen vagyunk nők ebben a helyzetben, hogy nagyon nehezen szedjük össze magunkat” – magyarázta.
S. Takács András szerint az igazi önismereti munka párja második terhességével kezdődött el, legalábbis számára, és akkoriban ismerték meg Robin Lim bába munkásságát is, ami olyan nagy hatással volt rájuk, hogy ki is adták három könyvét.
A szülészeti erőszakra nem lehet felkészülni
Ott Anna kérdésére, hogy ha utólag visszagondolnak az első szülésre, mit csinálnának másként, Cseke Eszter őszintén megmondta: fogalma sincs, már csak azért sem, mer „úgy éreztem, hogy mi ketten fel vagyunk vértezve mindennel, amivel egy szülésre készülő nőnek kell.”
Sok és sokféle szülésről forgattak korábban, orvost is körültekintően választottak, mindent megtettek, ami lehetséges. „Ennek ellenére az én szülőszobámba is ugyanúgy belecsapott a szülészeti erőszak ménkűje. Írhatsz listát, felkészülhetsz, a férjed is tudja a dolgokat, hogy mi az, amit nem szabad, hogy ezek a jogaid, azok a jogaid, így szeretnéd, úgy szeretnéd.
Csak sajnos a rendszer legborzalmasabb aspektusa jelenleg a teljes kiszámíthatatlanság,
és nem tudod, hogy azokban az órákban valójában mi fog veled történni, rossz vágányra mehet, kicsúszhat, és velünk is ez történt.”
Cseke Eszter felidézte azt is, hogy az ügyeletvezető főorvos viselkedése olyan feszültséget teremtett, hogy sem a rendkívül kedves és felkészült saját szülész-nőgyógyásza, sem az egyébként „nagyon karakán, a jogaiért kiálló, a családját megvédeni akaró” András, sem a bába, „senki nem tudott megszólalni abban a terror pillanatban”.
Ezzel kapcsolatban S. Takács András elmesélte, hogy a kép neki is a fejébe égett, és abban a pillanatban tombolni szeretett volna, de érezte a kiszolgáltatottságot, és félt, hogy veszélybe sodorná a felesége és a születendő gyereke életét. „Az orvos az Isten, itt Magyarországon ebbe növünk bele” – fogalmazott.
Cseke szerint a család és a mentális egészség szempontból is meghatározó a szülés és a születés minősége. „Nagyon fontos, hogy ne egy a szülés által traumatizált édesanyával és édesapával induljon útnak a gyerek, mert aztán később minden más is rájuk rakódik, ami a családjaikból jön. Ezen nem segít az, hogyha az anyának elveszik az önrendelkezési jogát és a földbe tiporják a méltóságát” – magyarázta.
S. Takács András elmondta, hogy a szülészeti erőszak világszerte probléma,
Robin Limhez Amerikától Oroszországig mindenhonnan érkeznek nők Balira, hogy háborítatlanul szülhessenek. Végül a második gyerekük is császármetszéssel és kórházban született, csak Balin, de azt a helyzetet annyira emberi módon kezelték az orvosok, hogy végül Eszterben helyre került az először szerzett rossz élmény is.
Nem tudod, mi tör felszínre
Ott Anna ezután arról érdeklődött, mennyire írta át kettejük kapcsolatát a családdá válás, hiszen addigra a közös munkájuk miatt már szinte minden létező helyzetben látták egymást. „Olyan érzéseket éltem át, amelyekről nem gondoltam, hogy léteznek, azáltal, hogy apa lettem. Így aztán a szüleimmel való viszonyomat is teljesen másképp kezdtem el nézni. Nekem egy akkora trip volt, hogy ez minden mást elhalványított, és éppen ezért
biztos, hogy nem tudtam úgy odafigyelni, és úgy támogatni Esztert,
ahogy az ideális esetben a gyermekágy időszakában történik” – válaszolta S. Takács András.
Cseke Eszter szerint, amikor szülővé válik egy pár, szinte majdnem mindegy, előtte mennyire volt mély a kapcsolatuk. „Igazából halvány fogalmad sincs, hogy ki az ember melletted apaként/anyaként, mert ott jön be az, hogy az emberek mit hoznak a családjukból. Még arról sem tudsz, hogy benned mi fog feljönni”. Ő például azelőtt, hogy anya lett volna, gyengének és gyámoltalannak látta a saját édesanyját, nem akart olyan lenni, de később rájött, hogy az édesanyja tulajdonságait is integrálnia kell magában. Emellett pedig ott a partner, akiben mindez hasonlóan végbemegy:
„Elkezded néha a másik embert is idegennek látni, hogy úristen, ezek a megszólalásai, reakciói honnan jönnek,
mert hogy én eddig ilyet nem láttam belőle, az biztos. (..) Szerintem teljesen új kapcsolatot kell kovácsolni két ember között, amikor anyává és apává válnak” – állítja.
S. Takács András szerint nagyon hamar ráálltak arra, hogy olyan dolgokról forgassanak, ami a családdá válásukat is segíti. Az ubudi hercegtől kezdve Máté Gáborig mindenkitől magával visz valamilyen „bóját”, és ő is átértékelte a saját apjával való kapcsolatát.
Utazás és földelés
A rugalmasságra rátérve Ott Anna megkérdezte, hogy a világjáró, kétlaki életmód mellett hogyan teremtik meg a stabilitást, a ritmust, amire azért a gyerekeknek szükségük van. Elmesélték, hogy
az első gyerekük mindig jól viselte az utazós életmódot, de a másodiknak több szüksége van állandóságra.
Persze vannak olyan dolgok, amik mindenhol segítik a „földelést”, például az, hogy Eszter sokáig szoptatta őket – sokszor még forgatás közben is –, vagy az, hogy minden este egy ágyban aludtak. „Az egy más kérdés, hogy én magamat mennyire zsigereltem ki ebben, és ez azóta is egy nagy kérdés számomra. (...) Ma azt mondanám, hogy több mindenre kellett volna nemet mondani, és esetleg magamra zárni az ajtót, hogy ezt most bocs, de nem, mert nem bírom” – fogalmazott.
S. Takács hozzátette, hogy egy csomó trükköt meg lehet tanulni a gyerekkel utazáshoz, ami egyébként „a legjobb dolog”.
Nincs többé egyenlőség
Szóba került az is, hogy mielőtt szülők lettek, nem volt lényeges a nemük a munkájukban, ugyanúgy kezelték őket, de ez a gyerekek érkezésével átalakult. „Engem sokként ért az, hogy hogy szűnt meg a nemtelenség, az egyenlőség, hogy
hogy váltam én egy szigetté az óceánban a világ számára.
Sőt még köztünk is, minden, ami addig természetes volt, hogy én is bármikor hozzáférek, vagy csinálhatom, az számomra megszűnik” – mondta Eszter.
Nagyon nehezen szokta meg, hogy máshogy állnak hozzá. Gyakran előfordul, hogy valaki csak Andrásról vesz tudomást: „Állsz a gyerekkel, mint egy megdermedt jégcsap, hogy úristen, mi történik, és nem értem, hogy rám miért nem néznek. (...) Folyamatosan ezt tükrözi vissza a világ, hogy te most már anya vagy, ülj a helyeden, és tudd, hogy mi a dolgod.”
A munkáról beszélve Ott Anna rákérdezett, nehezen kapcsolnak-e át fejben, amikor a gyerekeikkel vannak. Mint kiderült, nekik sem megy könnyen.
„Én ezt tanultam meg Balin, hogy leülsz az építőkockához, és közben a következő interjún jár az agyad, vagy a szponzordíjon, vagy egy csodálatos, megrázó emberi történeten, amiből épp most jössz, vagy ott tudsz lenni azzal a kis lénnyel, aki száz százalékosan jelen van.
Tulajdonképpen az építőkockát és a legót elkezdtem majdhogynem meditációként felfogni.
És amikor nem tudok ott lenni a hároméves gyerekemmel, akkor érzem, hogy baj van, akkor a többi is tök mindegy” – mondta S. Takács András.
A podcastot meghallgathatod Spotifyon és YouTube-on.
Ha megosztanád gondolataid, kérdéseid, tapasztalataid, történeted a podcastsorozatban felmerülő témákkal kapcsolatban, írj nekünk az eztsenkinemmondta@konyvesmagazin.hu e-mail címre!
Támogatott tartalom.
