Sándor Iván: Palackposta (részlet) - fotó Szilágyi Lenke / Magvető - konyvesmagazin.hu

Lehet-e diktatúrát demokratikus eszközökkel leváltani? Részlet Sándor Iván esszékötetéből

Palackposta című új kötetének egyik írásában Sándor Iván arról elmélkedik, hova nyúlik vissza a 2022-es országgyűlési választás tétje, és milyen következtetéseket lehet belőle levonni a jövőre nézve. Most elolvashatod az esszét.

Könyves Magazin | 2024. szeptember 16. |

Megjelent Sándor Iván, a József Attila-, Márai Sándor- és Kossuth-díjas író, esszéista, kritikus legújabb kötete, a PalackpostaFriss esszéiben az írót a mélyszerkezetek, a szellemi áramlatok, a szakadékok és a kelet-európai sakktábláinkon ránk leselkedő etikai-intellektuális kelepcék foglalkoztatják.

Épp ezért fordul a modern európai irodalom fontos szerzőihez: Samuel Becketthez, W. G. Sebaldhoz, Thomas Bernhardhoz, Örkény Istvánhoz és Mészöly Miklóshoz, hogy az ő modelljeiket és mintáikat, no meg saját élet- és gondolkodástörténeti tapasztalatait összegezve indítson útnak egy palackpostát, amely – a könyvben szintén felbukkanó pályatárs, Földényi F. László szép szavaival – „üzenet a feledés egyre nagyobb tengerében”.

Sándor Iván
Palackposta
Magvető, 2024, 107 oldal
-

A kötet bemutatója szeptember 18-án lesz 17 órakor az írók Boltjában, addig is mutatunk belőle egy részletet.

Sándor Iván: Palackposta (részlet)

A gesztenyefa árnyéka – Párbeszéd a jövővel

„…minden úgy lesz, ahogy / lennie kell…”

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita 

(Szőllősy Klára fordítása)

„…talán napjaidban / hírül adhatod azt, miről

/ hírt adnod itt egyedűl érdemes. // Írnok, / 

akkor talán nem jártál itt hiába.

Pilinszky János: Intelem

Mivel a tényállás előbb-utóbb kiderül, az Írnok már most bevallja, hogy ha talán elbonyolódna is a történet fő szálától, a 2022-es országgyűlési választások tétjéhez fog visszakanyarodni, mondhatnánk a Herceg választékos modorában.

A gesztenyefák több száz évig élnek. Erdőmérnök ismerősöm szerint a szomszédos kert ablakomból látható gesztenyefája százéves lehet.

Megkérdeztem történész barátomat, mennyi időre van szüksége a tudománynak, hogy kutassa, értelmezze egy korábbi korszak eseményeit. Évtizedekre, mondta némi töprengés után, legalább harminc évre. Hérodotosz jóval a görög–perzsa háború kitörése után kezdte kutatni, hogy milyen érdekek, hatalmi törekvések, katonai erőviszonyok robbantották ki a hosszú harcokat.

De itt vannak a hazai példák is, mondta komoran. Bibó István a huszadik század közepén kezdte a politikai elit és a lakossági mentalitás, a vágyak és a realitások folyamatos összehangolhatatlanságának, az olyan államszerkezeti konstrukcióknak a gyökereit kutatni, amelyekben kialakult a hatalmakhoz való alattvalói igazodás.

Képzeljük el, hogy 2052-ben is kutatja egy történész annak a valóságnak a gyökereit, amelyben él.

Dokumentumokat, naplókat, politikai nyilatkozatokat, választási eredményeket, írói-művészi teljesítményeket tanulmányoz. Visszajut a 2022-es választásokig. Kutatásai azt mutatják, hogy volt három lehetőség április 3-án: győz az addigi hatalom kormánygépezete, megerősíti hadállásait, az ellenzéket továbbra is parlamenti vitákba szorítja; ez esetben azonban neki kell szembenéznie a súlyos gazdaságiválság-sorozat következményeivel.

Győz az ellenzék, a vesztes hatalom ráterheli a megoldhatatlan gazdasági válság problémáit, s így kikényszerített megbuktatásával előkészíti a hatalomba való visszatérését. 

Veszít a hatalom, de kicsiszolt hatalmi gépezetével kisebbségben tovább kormányoz, hosszabb távon is fenntartja az ország szakadékba vezető instabilitását.

A jövő történésze tájékozott a művészetekben is. Képzeljük el, hogy ismeri Samuel Beckett 1930-ban, huszonnégy évesen Proust nagyregényéről írt sorait: „Nincs menekülés a tegnap elől […] bennünk van súlyosan és veszedelmesen […] beleolvad abba az egyetlen világba, amelynek valósága és jelentősége van…” (Osztovits Levente fordítása)

Kiemel a sok közül egy kétezerhuszonkettes napló­részletet, olvassa:

…tájkép: 2022

Januári napokban írom ezeket a sorokat. A földrészeket középkorian bizonytalanság, félelem járja át. Szőnyegbombázásként söpört végig a kontinenseken a járvány, a menekültválsággal járó népvándorlás, a természeti katasztrófa, a gazdaságiválság-sorozat, a terrorakciók, a fegyverkezési verseny a nagyhatalmi erőközpontok között, az államszerkezetek változása, a szélsőségek felerősödése.

A nyugatos demokráciák sérülékenyek lettek.

Az angolszász világ veszített évszázados orientáló szerepéből. A keleties diktatúrák álarcosan őrizték évszázados elnyomó működésszerkezetüket. Kína világhatalmi szerepre tört. Az Európai Unió küzdelmesen kereste válaszait az új kihívásokra. Nyugat és Kelet versengése új formaváltozatokat öltött, s ebben a helyzetben felértékelődött egy kilenc és fél milliós kelet-közép-európai állam szerepe: melyik irányt választja?

Évekkel ezelőtt diktatúramutációnak neveztem el a kialakult magyar államszerkezetet. A diktatúra históriai szerepéhez, a róla maradt emlékekhez a börtönök, koholt perek, akasztófák, munkatáborok, gázkamrák fűződnek. A világ változott. Ezeknek a módszereknek Európában nincs terük. A mutáció az új korszak változata. Megőrizte a Vezér mindenekfölötti hatalmát. Körülötte az udvaroncokat, a kegyencnőket. Az intézmények totális kisajátítását. A tömegkommunikáció birtoklását. A politikai ellenfél ellenséggé nyilvánítását. A szellem elfojtását.

A nyelvet brutálisan megerőszakolja: semmi sem az, ami valójában.

Fellobbantja a huszadik század jogos-jogtalan elfojtott sérelmeit. Új történelmet ír. A múltat hatalmi érdekei alá rendezi. Mindent kontroll alatt tart, a saját kiszolgálóit is.

Mikor kezdődött?

Az uralmi gépezet kialakítása az általános vélekedések szerint 2010-ben, a Fidesz második választási győzelmével kezdődött. Mások szerint már 2006-ban, kihasználva a demokratikus kormány működészavarait. Megint mások még tovább tekintenek, 1990-t jelölik meg.

A gyökerek még messzebbre, még mélyebbre nyúlnak.

Ablakomból kitekintve mindennap látom a szomszédos zuglói kert öreg gesztenyefáját. Árnyéka százéves magyar történelem. Kérgének vastagsága, leveleinek erezete, gyökérzetének labirintusa követi az időt: élő szervezet, a történelem is.

A magyar száz év – rövid időszakokat leszámítva – szakaszaiban önbizalommal-tervekkel indult, és az országot szakadékba juttatva zárul. Első embereinek sorsa shakespeare-i láncsor: a kormányzó fehér lovon érkezik, emigrációban fejezi be; a fasizmus nemzetvezető bábja nemzetmentést hirdet, és hullahegyeket hagyva maga után jogosan akasztófán végzi; az újabb külső hatalom csatlósa fényes jövőt ígér, a népharag elől messzire menekítik; az ötvenhatos forradalmat vállaló miniszterelnököt az egykori sajátjai végeztetik ki; a rendszer stabilizációját hirdető első titkár megzavarodva fejezi be életét.

Ezzel a múlttal köszöntött be 1990. A magyar história szerkezetén, hurcolt múltján kellett volna változtatni.

A lakosság nagy részének mindenkori alattvalói mentalitásán. A demokrácia ethoszát képviselő, a politikában gyakorlott vezetők hiányán, a progresszív erők mindenkori gyengeségén, egymás közötti örökös viszályain. A folyamatosan elbukott múltak folyamatos feldolgozatlanságán; magyarnak magyarral való szembeállításán.

1990 nemcsak a lehetőségek esélye volt, annak a felismerésnek a hiánya is, hogy nem „egyszerűen” a korábbi rendszert kell leváltani, de a magyar história folyamatosságának hordalékait is el kell takarítani. Amihez hetek, hónapok nem elegendőek.

Földényi F. László írja Az eleven halál terei című könyvében: „Körültekintő, mondják arra, aki igyekszik a dolgokat minden oldalról megvizsgálni, legyenek azok kézzelfogható tárgyak, élethelyzetek vagy akár elvont gondolatok. Aki nem így cselekszik, csőlátónak nevezik […] a modern ember elsorvasztotta a teljességről alkotott elképzelését, a látását, érzékelését, gondolkozását igyekezett egyetlen, minél szűkebb mederbe terelni…”

A „szűk meder” 1990-ben az egymás között a hatalomért folytatott harc területe volt. A folyamatos patthelyzetek vákuumában közben előkúsztak a szörnyek. Régi szélsőségek új köntösben keltették életre a múlt bacilusait.

Ezt a helyzetet, 1989–90–91 eseményeit három kötetben rögzített Naplómban kitartott labilitásnak neveztem. Az akkori szózuhatagban Göncz Árpád töprengésére emlékszem. 1989. június 15-én, az ötvenhatos mártírok újratemetése előtti estén néhányan körülvettük az Írószövetség Bajza utcai székházában. Mi lesz holnap? – kérdeztem. Maga elé nézett. Lassan emelte a fejét: „Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg…”, idézte csendesen.

A hosszú múlt reinkarnációjának első figyelmeztető jele volt Horthy Miklós hamvainak hazahozatala,

az egykori rezidencián való elhelyezése kormánytagok és a szélsőjobb vezéreinek díszkoszorúzásával. Egyetlen mondat sem hangzott el a Don-kanyari pusztulásról, az Auschwitzba induló szerelvényekről, ama végső szakadékról.

A Magyar Demokrata Fórumot rövidesen felszámolták a szélsőségesei. A liberális párt a polgári-szabadelvű bázis hiánya és a vezetői kormányzási járatlansága miatt elindult a lejtő útján.

Orbán Viktor 1998-ban elérkezettnek látta, hogy álarcot váltva benyomuljon a vákuumhelyzetbe. Még nem volt felkészülve, de aztán tanult a 2002-es vereségéből. Már a választási kudarca másnapján hívei tömege előtt kiáltotta: A haza nem lehet ellenzékben. Puskaporszagot érzek, tette hozzá, egyértelművé téve szándékait.

Balassa Péter üzente halála előtt néhány nappal az Élet és Irodalomban: nem kizárható, hogy Orbán Viktor a demokrácia elleni puccsra készül.

2006-ra készen állt a falanx. 2010-re a precízen megtervezett uralmi gépezet: a Vezér körül a feltüzelt apparátus. A kijelölt irány: előre, harcra. Valójában: vissza. A keleties diktatúrákhoz való (a történelemből már ismert) közeledés, miközben Brüsszeltől pénzt követel, de Európában is a szélsőbb oldal szövetségét keresi.

Számít a lakosság nagy részének fásultságára. Történelmi példák alapján a kilátástalan helyzetekben a félelmeire. Arra, hogy – amiként a múltban is minden rendszerben – az erő felé fordul.

A demokratikus ellenzék nem egy álkérdésre pazarolt igyekezetében még mindig nem tudott szembenézni a valóságos kérdéssel: 

lehet-e (bárminek nevezett) diktatúrát demokratikus eszközökkel leváltani?

Évekkel ezelőtt ennek a dilemmának kötetnyi írást szentelt Ungváry Rudolf. Kellő figyelmet nem kapott. A jövő történésze majd ismeri a választ. 2022 tavaszán a Vezér is ismeri a feleletváltozatokat. Járatos a magyar múltban. Tudja, hogy a hatalom fogaskerekei fel tudják őrölni a szabadságot, meg tudják fertőzni a lelkeket. Tudja, hogy a múltunk foglyai vagyunk, megvan hozzá az ereje, hogy ezt a múltat elevenítse fel. Nemcsak a Parlament előtti történelmi teret rendezte vissza, az országot is.

Egyvalamit nem tud. Azt, hogy a saját hatalmára formált történelem nem képes önmagát értelemmel nézni. A múlt az ideálja, de nem képes szembenézni azzal, hová vezette az országot a múltja. Önhittségében fényesnek látja az árnyékokat. Bízik a népesség nagy részének alattvalói mentalitásában. De nem ismeri az emlékezésre való képességet. Nem törődik azzal, mivé sorvaszthatja a félelem, a bizonytalanság az embert, milyen szakadékokba vezet a hatalom présébe szorítottak közönye. Vannak erről tapasztala­taim több korszakból. Az egyiket felidézem:

Az a szép régi asszony

Ha kinézek ablakomon, naponta látom a szomszédos kertben az öreg gesztenyefát.

Elképzelem a festő Walleszné Gyenes Gittát, „a szép, régi asszonyt”, amint „álmodozva ott ül a kertben, / s mint ő maga, becsukva egy könyv van a kezében / s körül nagy tömött lombok zúgnak az őszi szélben…”

A verset József Attila 1936-ban írta. Nyolc évvel előbb járt először a Mexikói út 54.-ben, a festő asszony műtermében. Tizenkilenc évesen szeretett bele a negyvenegy éves, sudár asszonyba. Aztán „átpártolt” lányához, a tizennégy éves Lucához, s írt hozzá tizenhárom verset.

Mit olvashatott a festő asszony a gesztenyefa árnyékában?

Szerette Vörösmartyt, Adyt, ezt Luca mondta el nekem évtizedekkel később.

Az a szép, régi asszony bibliofil kötetemben A Dunánált követi. Zúgnak a sorokban a gesztenyefa lombjai, miközben „…egykedvű, örök eső módra hullt; / szüntelenül, mi tarka volt, a múlt…”

1944. november 15-én reggel nyolc órakor a festő asszonyt is belökik a felsorakoztatott sárgacsillagosok közé. Kevés holmija a hátizsákjában. Benne József Attila versei, némi konzerv, kenyér, alsónemű. Halad az erőltetett menetben a városon át, az óbudai téglagyár gyűjtőhelye felé. Látom. Nem képzeletben. Én is ott haladok tizenötödik évemben néhány sorral mögötte.

Thököly út. Rákóczi út. A járdákon bámészkodók. Közönyösen figyelik a csendőrök, rendőrök, nyilas karszalagos honvédek kísérte menetet. Tekintetük – mint a költő verssorában – egykedvű. Tőlük akármi megtörténhet. Az is, ami előttük…

Három nap a téglagyár barakksötétjében. November 18-án reggel hatkor sorakozó. Állok a sárban. Érkezik egy külföldi diplomata, magas rangú tiszttel. Parancskiáltások. A tizenhat éven aluliak és a hatvan éven felüliek kiállhatnak a menetkész sorból. Elbúcsúzom a szüleimtől.

Évtizedekkel később mondja Wallesz Luca, aki 1944. november 15-én a fáskamrájában bújt meg: anyám mesélte, hogy egyszer csak egy kiáltást hallott, Wallesz néni, elmúlt hatvanéves, tessék kiállni… egy ismerős fiú kiáltása volt, a magáé…

Nem emlékeztem a kiáltásomra.

Integettem a szüleim után, akiket már eltakart a hegyeshalmi halálúton az eső. Anyám kiállhatott még a sorból, mondta Luca, magának köszönheti…

A hangomra nem emlékszem. A városon áthajszolt menetet a járdákról közönyösen figyelők tekintetére emlékszem…

Ablakomból, miközben ezt leírom, látom a szomszédos kert gesztenyefáját. Mindig látom. Havazásban a súlyos ágait. Napsütésben az árnyékát.

A párbeszéd vége

Képzeljük el, hogy a jövő irodalomban is jártas történésze ismeri Mészöly Miklós egykori töredékét: „A történelem – csak ne kellene mindig az ablakkal szemben ülni.” (Érintések, 244. oldal)

Olvassa az egykori Írnok záró feljegyzéseit: a választások tétje az, hogy áttörhető-e a közöny, felismeri-e a lakosság jelentős része, hová vezeti a Vezér az országot. Évszázadon át külső hatalmi présben jutott szakadékba. 2022-ben nincs külső kényszer, önérdekből járja a miniszterelnök szélsőséges elődei útját. A kérdés: lehet-e demokratikus eljárásokkal leváltani a diktatúramutációt? Van-e az ellenzékének ehhez bázisa, ereje?

A jövő kutatója saját tapasztalatai alapján már ismeri a válaszokat ezekre a kérdésekre.

A visszarendeződések alantas-sunyi változatait is. Megörül, mikor olvassa, hogy az egykori Írnok feljegyzései zárásaként maga elé húzta a Hieronymus Bosch-albumot. A szénásszekér című képről írta: a történelemnek is van látványa. Mikor Hieronymus Bosch született 1450-ben, mikor festeni kezdett, bizonytalanság, aggodalom, félelem, tévhitek borították be Európát.

Festménye alsó harmadában hétköznapjaikat élő emberek. Gyerkőcök, edényükkel kezükben sürgölődő asszonyok, csevegő alakok, bottal a kezében sétára induló kalapos férfiú.

A középső részben hatalmas szénásszekér. Óriás kerekei alatt megtiport testek. A szekér mögött fejedelmek, császárok, prelátus. Szörnyalakok, az egykori értelmezők szerint ördögök húzzák a szekeret a pokolba.

Ha alaposan szemügyre vesszük a képet, látható, hogy alul az egyik alak, miközben napi tevékenységbe merül, felpillant. Láthatja a hatalmas kerekeket. Alatta a halottakat. Tekintete közönyös.

A felső harmadban fiatal szerelmespár. A lány kezében papirusz, a fiú ujjával sorokat jegyez rá, közben letekint. Látja a holtakat, a szekeret a sötétségbe húzó szörnyeket, lent a közönyös tekinteteket. Feljegyzi. Ő az egykori Írnok.

*

Képzeljük el, hogy a jövő történésze, miután elolvasta a harminc év előtti feljegyzést Bosch festményéről, elmegy a régi zuglói kertbe. Áll az öreg gesztenyefa árnyékában. Otthonosságot érez. Hazamegy. Gépéhez ül: ablakával szemben. Folytatja munkáját.

(2022) 

Fotó: Szilágyi Lenke / Magvető Kiadó

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

A fölöslegesség érzése nem korfüggő – Olvass bele egy új izlandi regénybe!

Első pillantásra úgy tűnhet, nincs sok közös egy duci tinilányban és egy munkanélküli, veterán újságíróban. De ez csak a látszat. Mutatunk egy részletet az izlandi író, Sigríður Hagalín Björnsdóttir új kötetéből!

...
Beleolvasó

A családon belüli egyedüllétet vizsgálja Rakovszky Zsuzsa új novelláskötete

A tizenegy elbeszélést tartalmazó Vattacukor történeteinek zöme a különböző életszemléletek összeütközéseivel és a családi viszonyokkal foglalkozik. Olvass bele!

...
Hírek

Németh Gábor gyönyörű kiadvánnyal hajt fejet Esterházy Péter előtt

Csak egy szó – emlék-mű címmel, a Fehérvári Irodalmi Napok Írók a nyomdában sorozata részeként jelenik meg hamarosan a Németh Gábor Esterházy Péterről szóló írásaiból válogató kötet.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Hírek

Elveszett bibliai fát támasztottak fel egy 1000 éves magból

A Bibliában szereplő fa magját a Júdeai-sivatag egy barlangjában találták. Olyan növényről van szó, ami lokálisan kihalt, a Bibliában viszont többször is említik a gyógyító hatása miatt.

...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

Cziglán Karolina pszichológus Elfogadó kapcsolódás című könyvével abban igyekszik segíteni, hogy a kapcsolatainkban merjünk sebezhetőbbek lenni, legyen szó barátságról, szülő-gyerek viszonyról vagy párkapcsolatról. Mutatunk egy részletet a kötetből.

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

A zöld teának nemcsak az illata elbűvölő, de számos nagyszerű hatással is számoltatnak azok, akik rendszeresen fogyasztják. Bemutatjuk a frissítő itallal kapcsolatos tényeket és mítoszokat, aztán ajánlunk öt könyvet a teázás szerelmeseinek.

Kiemeltek
...
Nagy

Nyáry Luca: Sally Rooney minden regényében van egy meleg pulcsiba burkolózó, nyafogó nő

Egy különleges beszélgetés keretében, Nyáry Krisztiánnal, Nyáry Lucával és Nyáry Lizával mutatták be Sally Rooney új kötetét. Az Intermezzóról Szűcs Péter kérdezte a vendégeket.

...
Podcast

Gyurkó Szilvia: Csak ha rendben vagy, akkor tudsz segíteni a családodnak és más gyerekeknek

Az Ezt senki nem mondta! podcastban ezúttal Gyurkó Szilvia mesélt munkafüggőségről, hivatástudat és gyerekvállalás viszonyáról, és a jó jelenlétről is.

...
Nagy

Gőgös idealista vagy játszmák áldozata volt a Habsburg főherceg, akit Mexikó császáraként végeztek ki?

Edward Shawcross brit történészt kérdeztük Ferenc József öccsének tragikus újvilági kalandjáról. A bábjátékos III. Napóleonról, és Sisi érzéketlen viselkedéséről is.

Olvass!
...
Beleolvasó

Téged mi a vigasztal? Olvass bele Szabó T. Anna új verseskötetébe!

Szabó T. Anna új verseskönyve kifejezetten személyes, az olvasót megszólító költői mű. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Mi köze van Kevinnek Danny Trejo tetoválásaihoz? Olvass a 90-es évek legjobb filmjeiről!

Lichter Péter új könyvében a kilencvenes évek filmjeit idézi meg. Olvass bele A VHS gyermekeibe!

...
Beleolvasó

Olga nem igazi ügyvéd alkat, majd csinálja a háttérmunkát - Olvass bele Schillinger Gyöngyvér könyvébe!

„Schillinger Gyöngyvér művében minden benne van, ami az úgynevezett letehetetlen könyvekhez kell: jó karakterek, fordulatok, szex, sikkasztás, botrány.” Olvass bele!

A hét könyve
Kritika
Dühkitörések, fájdalom, kétségbeesés – Max Porter regénye egy kamasz tudatának mélyére vezet
...
Nagy

Gyurkó Szilvia és a jobb világba vetett hit – Ott Anna könyvajánlója [Ezt senki nem mondta!]

Elindult az Ezt senki nem mondta! című podcastunk második évada, a második epizód vendége Gyurkó Szilvia volt. A beszélgetéshez könyvajánló is tartozik Ott Anna válogatásában.