Charles Jenkins, a CIA volt tartótisztje válaszút előtt áll: családja van, úton a második gyereke - a biztonsági tanácsadó cége pedig a csőd szélére került. Egy nap felkeresi az otthonában a volt rezidentúravezetője, és egy kockázatos megbízást ajánl neki: egy fedőtörténettel utazzon el Oroszországba, és keresse meg azt az orosz ügynököt, akiről azt feltételezik, hogy sorban végez a "Hét nővér" néven ismert amerikai kémsejt tagjaival.
Mivel égetően szüksége van a pénzre, Jenkins elfogadja a megbízást, és elindul Moszkvába. Ám amikor megtalálja a gyilkosságok értelmi szerzőjének tartott ügynököt - az úgynevezett nyolcadik nővért - kiderül, hogy a nő nem az, akinek és aminek mondták.
Hiszen ebben a halálos macska-egér játszmában senki sem az.
Egy makacs orosz elhárítótiszttel a nyomában Jenkins vakmerően megszökik a Fekete- tengeren át, de azzal szembesül, hogy az ügynöksége magára hagyta. Miközben veszélyben forog a családja és a szabadsága, Jenkinsnek élete küzdelmét kell megvívnia - a hazája ellen.
Robert Dugoni: A nyolcadik nővér (részlet)
„Jenkins és CJ belépett a konyhába: egész reggel horgásztak, de semmit sem sikerült fogniuk. Ahogy teltek a napok, Jenkins egyre rosszabbnak érezte az esélyeit a sikerre.
– Át kell néznünk a matekot. Nem szabad lemaradnod.
– Hozom a táskám.
– Megnézem anyát, nincs-e szüksége valamire.
CJ elindult felfelé a lépcsőn, de hirtelen megállt.
– Mit is mondtál, mikor fog megszületni a baba?
– Két nap múlva – felelte Charlie. – Milyen érzés, hogy báty leszel?
CJ vállat vont.
– Szerintem elég jó.
Jenkins a küszöbönálló bírósági tárgyalásra gondolt. Ha elítélik, milyen következményei lesznek?
– Felelősséget jelent az, hogy te vagy a nagy testvér.
– Tudom, apa. – CJ elhallgatott, majd azt mondta: – Itt leszel majd, hogy segíts?
Jenkins bólintott.
– Hát persze. Miért kérdezed?
– Hallottam, mit beszélnek a horgászok. Azt mondták, hogy aznap reggel, amikor azok az öltönyösök jöttek, letartóztattak téged. Hogy azok FBI-ügynökök voltak, te pedig áruló vagy. De ez nem igaz, ugye?
– Gyere ide egy pillanatra!
CJ lejött a lépcsőn. Jenkins leült a kanapé karfájára, és a fiú vállára tette a kezét.
– CJ, tényleg letartóztattak, de az nem igaz, hogy titkokat adtam el, és elárultam a hazámat. Esküszöm, hogy nem.
– Akkor miért mondják?
Jenkins felsóhajtott.
– Sok minden történik most, amit nehéz lesz majd megértened. De a szemedbe nézek, és azt mondom, hogy ez nem igaz. Szeretnék neked mutatni valamit. Jenkins levette a csuklójáról az ezüst karperecet, és megfordította, hogy CJ el tudja olvasni a gravírozást. – Ezt anyától kaptam. Elolvasod, hogy mit íratott bele?
CJ a fény felé emelte a karperecet, és lassan elolvasta: „És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” János 8:32.
– Amíg mi tudjuk az igazságot, nem számít, hogy mások mit mondanak. Érted?
CJ bólintott.
– Azt hiszem, igen.
– El fognak majd durvulni a dolgok. Lehet, hogy mások is csúnya dolgokat mondanak majd az apádról.
– Nem fogok hinni nekik – mondta CJ.
CJ a szobájába szaladt a matekkönyvéért, Jenkins pedig a hálószobához ment, és benyomta az ajtót. Alex nem volt az ágyban. Jenkinks hallotta, hogy az ajtó mögött zúg a fürdőszobai ventilátor. Alexnek majdnem tízpercenként kellett pisilnie.
– Alex? – Odament a fürdőszobához.
A felesége nem válaszolt.
Jenkins hármat kopogott.
– Alex?
Nem kapott választ. Lenyomta a kilincset, és belökte az ajtót. Valami a túloldalról nem engedte, hogy kinyissa. Bedugta a fejét a résen. Alex a földön feküdt, a fürdőköpenye fel volt tűrve a derekánál. Úgy tűnt, hogy elájult. Alatta vértócsa vöröslött a fehér járólapon.
Jenkins nézte, ahogy Sloane és Jake bejönnek a kórházi váróba. Jake rémült arccal lépett oda CJ székéhez. – CJ, keressük meg a büfét, és hozzunk mindenkinek valami harapnivalót!
CJ megrázta a fejét, és felnézett az apjára.
– Nem vagyok éhes.
Jenkins a fiú hátára tette a kezét.
– Anya az orvosoknál van – mondta. – Ők pedig vigyáznak rá. Menj csak Jake-kel. Ígérem, hogy telefonálok, ha hallok valamit az orvosoktól.
Jake átkarolta CJ vállát, és kivezette a helyiségből, majd végig a folyosón.
– Hogy van a fiú? – kérdezte Sloane.
– Hallotta, hogy a többi horgász árulónak nevez. Most meg ez. Nagyon sok ez egy kilencéves gyereknek.
– Az – mondta Sloane. – Mit mondanak az orvosok?
– Sok vért veszített. Most beszéltem a nővérrel. Azt mondta, bármely pillanatban kijöhet az orvos.
Sloane Jenkins remegő jobb kezére mutatott:
– Mióta remeg így?
Jenkins megfeszítette a kezét.
– Azóta, hogy először voltam Oroszországban.
– Nem Parkinson-kór, ugye?
– Nem. Nyugtalanság. Már nem vagyok fiatal. És sokkal több vesztenivalóm van.
Az orvos műtősruhában lépett be a váróterembe.
– Mr. Jenkins, egészséges kislánya született.
– Mi? – kérdezte Jenkins elérzékenyülve, de meg is könnyebbülve. Sloane megszorította a vállát.
– Világra segítettük a kisbabát – mondta az orvos. – Sajnos gyorsan kellett cselekednünk.
Kislány! Kislánya született.
– Alex hogy van? Hogy van a feleségem?
– Gyenge és fáradt, de az életjelei jók, és egyre jobban lesz. Pótoljuk a vérveszteséget. Nagyon szeretné látni magát.
– Felhívom Jake-et és CJ-t, hogy megmondjam nekik – mondta Sloane.
Jenkins követte az orvost a folyosón, több lengőajtón át. Alex az intenzív osztály harmadik kórtermében feküdt, az ágya körül összegyűltek a nővérek. Sápadt volt, és fáradt, de mosolygott.
Jenkins megcsókolta a homlokát, majd azt kérdezte:
– Hogy vagy?
– Fáradt vagyok, de azért jól – felelte Alex gyenge hangon. – Most, hogy itt vagy, már jobban. Láttad a lányunkat?
Az ágy melletti mózeskosárból egy rózsaszín sapka teteje kandikált ki a rózsaszín csíkos fehér takaróból.
– Nem éppen ilyen szülést terveztünk – suttogta Alex.
– Hát nem – felelte Jenkins. Teljesen megbabonázta az aprócska teremtmény a mózeskosárban. – Olyan kicsi! Nem emlékszem, hogy CJ ilyen kicsi lett volna.
– Nem is volt – mondta Alex. – De az orvos azt mondja, jól van, csak egy kicsit besárgult, de az néhány nap alatt elmúlik. Vedd a karodba a lányodat!
Jenkins felemelte a csomagot. A kislány elfért a kezében: a hosszú ujjai végétől alig ért a csuklójáig. A mellkasához fogta. – Szia, kislány!
Érezte, hogy szárnyal a szíve, amikor ezt kimondja, és ellentmondásos érzések rohanták meg. Úgy magához akarta szorítani, hogy senki se bánthassa soha, de félt is, hogy nem lesz majd ott, hogy megvédhesse.
– Mi legyen a neve? – kérdezte Alex. Korábban úgy döntöttek, hogy akárcsak CJ esetében, nem akarják előre tudni a nemet, és eleinte több fiú- és lánynévvel is eljátszottak, de mivel minden a feje tetejére állt közben, nem jutottak egyezségre. – Úgy gondoltam, édesanyád után nevezhetnénk el.
Jenkins elmosolyodott.
– Elizabeth.
– Szólíthatjuk Lizzie-nek – mondta Alex.
– Mit szólnál a Paulinához? – mondta Jenkins. – Talán középső névnek.
– Az oroszországi nő? – kérdezte Alex.
– Neki köszönhetjük, hogy itt vagyok, és a karomban tartom a lányunkat. Neki nem volt gyereke. Így valamiképpen tovább élhet.
Alex próbaképp kimondta a nevet:
– Elizabeth Paulina Jenkins. Szépen cseng.
Széthúzták a függönyt. Az ápolónő ott állt CJ-vel. Jenkins odébb húzódott, hogy CJ felülhessen az ágyra az édesanyja mellé. Alex megcsókolta, ő pedig, mint kisfiúkorában, odahúzódott mellé. Jenkins lehajolt, hogy CJ lássa a húgát.
– Szeretnéd megfogni?
– Megfoghatom?
– Persze. Nyújtsd ki így a karod. Fognod kell a fejét.
CJ szót fogadott, Jenkins pedig a kisfiú könyökhajlatába tette a lányát. CJ felnézett, és rájuk mosolygott. Ezután komoly hangon az suttogta:
– Vigyázni fogok rá, apa. Megígérem.
Jenkins visszamosolygott, bár korántsem volt biztos abban, hogy ő is ott lesz majd, hogy mind a kettejükre vigyázzon.”
