Gondolkoztál már azon, hogy miért álmodunk? Az álmodás nem véletlenül történik, nem puszta éjszakai szórakozása az agynak, hanem komoly idegi transzformáció és feldolgozás, illetve fontos előrejelzése lehet akár az érzelmi, fizikai kríziseknek is. Ha rájövünk arra, milyen hasznos számunkra az álmodás, talán a tudatos álmodást is könnyebben el tudjuk sajátítani. Így pedig nemcsak ébren, de éjszaka is képesek leszünk tenni önmagunkért, és fokozni mentális, érzelmi és fizikai teljesítményünket.
Dr. Rahul Jandial világhírű amerikai agykutató könyve az álmok világába ered, hogy választ találjon arra, honnan ered és mi értelme van annak, hogy éjszaka az agyunk teljesen elengedi magát és vadabbnál vadabb dolgokat talál ki. Ha nincsenek álmaink, talán az emberiség is rég elpusztult volna.
Rahul Jandinal: Miért álmodunk? (részlet)
Az álmodás evolúciós előnyei
Hiszem, hogy az álmodás az evolúció műve. El is mondom, miért. Amikor csak lehetséges, az evolúció ragaszkodik az előnyös tulajdonságokhoz. Sosem őrizne meg olyan jellemzőket, amelyek nem juttatnak minket egyértelmű előnyökhöz, főként, ha azok rengeteg energiát igényelnek, vagy kitesznek minket a ragadozók támadásának. Az álmodásra mindkettő igaz.
Sok energiát követelnek, és sebezhetővé tesznek minket.
Tehát, miért is álmodunk? Miért megyünk át ezeken az éjszakai erőfeszítéseken, ezeken a bizarr mentális narratívákon, amelyeket kizárólag magunknak idézünk fel – zuhanásról, a fogaink kihullásáról, a partnerünk megcsalásáról? Milyen lehetséges biológiai vagy viselkedési előnyhöz jutunk azáltal, hogy éveket, esetleg évtizedeket töltünk álmodással?
Ezek a kérdések számos elméletet szültek. Mindannyian álmodtunk valamikor arról, hogy üldöznek, ezért az egyik elmélet szerint az álmok egyfajta veszélyfőpróbák, így gyakoroljuk biztonságos módon a fenyegetések felismerését, illetve a reagálást rájuk.
Az álmok ily módon voltaképpen virtuális szimulációk, amikor is különféle reakciókat tesztelhetünk, és elképzelhetjük a következményeket.
Lehetséges, hogy jobban menedzselhetjük a valós veszélyeket az álombeli tapasztalatok alapján?
Isabelle Arbulf, a Sorbonne Egyetem neurológusprofesszora a veszélykezelés modernebb változatát vizsgálta, és rákérdezett a diákok álmaira a felvételi vizsga előtt. A vizsgával kapcsolatos álmok gyakoriak voltak, és a háromnegyedük a rémálom kategóriába tartozott. Ezeknek a kellemetlen álmoknak a témáját bizonyára te is ki tudod találni: „Kipihenten ébredtem délelőtt tízkor. Aztán hirtelen pánikba estem, mert rájöttem, hogy a vizsga már véget is ért, és én lemaradtam róla.” Más diákok azt álmodták, hogy a szemüvegük összetört a vizsga előtt, a vizsgaanyagot hiányzó lapokkal kapták meg, nem volt papírjuk, amire írhattak volna, lekéstek a vizsgáról, mert a vonat rossz irányba indult el, és hasonlók.
Érdekes módon
azok a diákok, akik gyakran álmodtak a vizsgáról, húsz százalékkal jobb teljesítményt nyújtottak azoknál, akik soha nem álmodtak róla.
A több alvás nem vezetett jobb eredményhez, ahogy a vizsga előtti erősebb szorongás sem alacsonyabb pontszámhoz. Arnulf arra a következtetésre jutott, hogy a negatív várakozás egy stresszes eseménnyel kapcsolatban, illetve a vizsga szimulációja álmodás közben kognitív előnyhöz juttatja a vizsgázót. Az álombeszámolók egyfajta ellenőrző listaként szolgáltak minden lehetséges helyzetre, a valószínűbbektől kezdve (például az iratok otthon felejtése) az egészen valószínűtlenekig vagy lehetetlenekig, mint repülőgéppel menni a vizsgára.
Ha azonban az álom egyetlen oka a veszély szimulálása volt, akkor minden álmunkban szerepelnének elképzelt fenyegetések. Tudjuk, hogy ez nem így van. Az álmok cselekményei változatosak, és amikor álmodunk, számos érzelmet megtapasztalunk a félelem mellett. Az álmodásnak tehát kell hogy legyen valami más evolúciós előnye is.
Egy másik elmélet szerint az álmoknak terápiás hatásuk van, egyfajta éjszakai terapeutaként működnek,
segítenek nekünk megemészteni és feldolgozni a szorongást kiváltó érzelmeket.
Sokan álmodtunk már arról, hogy elkésünk, esetleg hiányos öltözékben vagy meztelenül jelenünk meg az emberek előtt. Ezek az álmok valójában segíthetnek nekünk elkerülni a megszégyenülést a való életben. A Berkeley-i Kaliforniai Egyetem legújabb kutatásából kiderül, hogy a félelemreakciók az éber érzelmi élményekre reggelre tompulnak, ha valaki éjszaka ilyeneket álmodott.
Az álmok terápiás hatására utaló bizonyítékokat a válófélben lévő párok álmaiban is fel lehet fedezni. Rosalind Cartwright, a chicagói Rush Egyetem Orvosi Központjának Neurológiai Kollégiumából azt figyelte meg, hogy az álmok önmagukban is pontosan előre jelezhetik, ki fog – és ki nem – kigyógyulni a válás utáni depresszióból. Azok, akik helyrejöttek, sokkal drámaibb álmokat láttak, komplex cselekményekkel, amelyekben régi és új emlékek keveredtek. Cartwright arra a következtetésre jutott, hogy a nemrég elvált tesztalanyok az álmaikban dolgozták fel egykori házastársukkal kapcsolatos negatív érzéseiket. Szerinte ez az érzelem hatástalanítását idézte elő, és
felkészítette az álmodót, hogy felébredve sokkal pozitívabban lásson mindent, és újra tudja kezdeni az életét.
Az, hogy az elvált párok tagjai milyen gyakran álmodtak egymásról, szoros összefüggést mutatott azzal, hogy mennyire voltak képesek továbblépni.
Az álmodás a különféle interperszonális forgatókönyvek tesztelésére is alkalmas. Amikor elképzelünk különféle szociális helyzeteket, az nem is hasonlítható az álmodáshoz. Az álmok hihetetlen mennyiségű, a reálistól a teljesen valószínűtlenig terjedő cselekményt képesek létrehozni, és mi megnézhetjük, melyik hogyan játszódna le. Ebben annyira jók vagyunk, hogy Mark Flinn, a texasi Baylor Egyetem orvosbiológiai antropológusa joggal nevezte a mi „szuper képességünknek” a szociális forgatókönyvek felépítését. Evolúciós szempontból elsődleges fontosságú, hogyan tudunk interakcióba lépni másokkal. Ez segít nekünk, hogy be tudjunk illeszkedni egy csoportba, és párt találjunk.
Egy másik elmélet szerint az álmok alvás közben is készenlétben, „behangolva” tartják az agyat. Amikor informatikusok megpróbáltak olyan gépeket létrehozni, amelyek az emberi agyhoz hasonlóan működnek, olyan próbatételekkel szembesültek, amelyek az álmok újabb előnyeire hívták fel a figyelmet.
A neurális hálózatok funkcionálisan összefüggő neuronok az agyban. Például neurális hálózat lehet az a vizuális feldolgozó folyamat, ami annak eldöntéséhez szükséges, hogy valaki ismerős-e számunkra. Ennek mesterséges változata az arcfelismerő szoftver. Az egyik elmélet szerint
az álmodásnak azért vannak evolúciós előnyei, mert a hozzá kapcsolódó mentális aktivitás behangolva tartja a neurális hálózatokat,
egyfajta irányfényként az agy számára. Így amikor felébredünk, az agy gyorsan éberré és aktívvá tud válni.
A gépi tanulás és az álmok bizarr természete ebben a témában még egy elméletet inspirált. Az álmok gyakran szürreálisak, tele képtelen vagy valószínűtlen helyzetekkel, amelyekkel egy átlagos napon nem szembesülsz, és talán soha nem is fogsz életed folyamán. Erik Hoel amerikai neurológus ezt szem előtt tartva állt elő a „túltanuló agy” hipotézisével. Szerinte az álmok azért léteznek, hogy segítsenek általánosítani mindazt, amit éber életünkben megtanultunk.
Amikor egy gép összetett feladatokat tanul meg, általános szabályokat hoz létre egy sor specifikus körülményből. Ha ezek a körülmények túlságosan hasonlók, „túltanulás” történik, és a gép által alkalmazott szabályok túl szorosan fognak kapcsolódni a világról begyűjtött korlátozott információkhoz. Ennek következtében a gép olyanná válik, amit emberek esetében szűklátókörűségnek neveznénk. A gép gondolkodása túlságosan beszűkül, túl merev és formális lesz az elemzések elkészítésénél. Más szóval a gép kudarcot vall, amikor olyan információt kap, ami „a dobozon kívülről” érkezik. Hogy ezt megakadályozzák, a programozók „zajt” csempésznek a gép tanításánál felhasznált információk közé, vagyis szándékosan szennyezik az adatokat, és sokkal véletlenszerűbbé teszik az információt.
Ahogy a gép adatcsomagjai a tanulási folyamat során, úgy mindennapjaink tapasztalatai is gyakran hiányos információkat tartalmaznak világunkról, és olyan gondolati mintázatokat hoznak létre, amelyek beszűkültek vagy korlátozottak. Egy rutin elsajátítása hatékony lehet, mindamellett hátrányosan befolyásolhatja, hogyan tudunk alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez.
Az álmok a maguk fantasztikus, gyakran szürreális jellegükkel sokban hasonlítanak a gépi adatok közé csempészett zajra.
Az emlékeinknek és a mintázatainknak ez az éjszakai újrakeverése hasonlít a sztochasztikus rezonanciának nevezett jelenséghez. Ez a tudományos szakkifejezés arra, amikor véletlenszerű zajt adnak az adatokhoz, hogy a fontos jelek kivehetőbbek legyenek. Ez sokkal rugalmasabb és kreatívabb gondolkodást idézhet elő.
Ezt az elméletet nemcsak a képtelen álomnarratívák támasztják alá, hanem az álmodás során végbemenő valós, neurofiziológiai változások is. Az agy „zajt” injektál álmainkba az adrenalin szintjének csökkentésével. Az adrenalint már ismerjük, mert ez az a neurokémiai vegyület, amely magas fokozatba kapcsolja „fuss vagy harcolj” reakciónkat, és sokkal éberebbé tesz minket. Még több adrenalintól hiperéber, hiperfókuszált állapotba kerülünk. Amikor ez történik, sokkal hatékonyabban tudjuk még a legapróbb jelet is kiszűrni a zajból. Ez nagy előnyt jelentett, amikor az embereknek el kellett kerülniük a ragadozókat a vadonban. Egy adrenalinhullám segíthet meghallani a legapróbb neszt is a magas fűben, így értesülhetünk a láthatatlan fenyegetésről.
Amikor álmodunk, az adrenalin szintje csökken, ezért sokkal kevésbé tudjuk szétválasztani a jelt a zajtól. Ennek eredményeképpen az agy valóságtesztelése gyengül. Ez súlyos sebezhetőséget jelentene, ha veszély leselkedne ránk,
mindamellett felruházza az álmodást a kreatív és divergens gondolkodás hatalmával.
A 4. fejezetben részletesebben is foglalkozom majd a divergens gondolkodás anatómiai és biológiai alapjaival, de amikor a divergens gondolkodásról írok, akkor arra gondolok, amit gyakran neveznek dobozon kívüli gondolkodásnak is. Ez az a fajta gondolkodás, ami teljesen új módon, vagy eredeti nézőpontból közelít meg egy problémát, és nagyon nehéz lehet alkalmazni, amikor éber óráinkban gyürkőzünk neki egy feladatnak.
Az adrenalin hiánya az agyban alvás közben lehetővé teszi a kétkedés felfüggesztését, ami mindenképp szükséges ezekhez a merész álmokhoz. Ez is része a végrehajtó hálózat lekapcsolódásának, ami nélkülözhetetlen az álmodáshoz. Logikus, mivel ez egyfajta kémiai szinergia. A végrehajtó hálózat és az adrenalin az agyban hasonló funkciót lát el: biztosítja az éberséget és a kifelé koncentrálást.
Ugyanakkor a testünkben nem változik az adrenalin, ezért van az, hogy valóságként tudjuk megélni az álmokat.
Amikor például azt álmodjuk, hogy menekülünk egy ragadozó elől, az adrenalin a testünkben felgyorsítja a szívverésünket, mintha valóban az életünkért futnánk.
Ez a fajta fantáziadús és kötetlen gondolkodás az álom közben sokszorosan kifizetődhet, mert adaptív megoldásokat találhatunk az egzisztenciális fenyegetésekre. Amikor arról beszélünk, hogy az evolúció a legalkalmasabbak fennmaradásáról szól, szerintem a legalkalmasabbon a legjobban alkalmazkodót kell érteni. Az álmok bizarr narratívái éppen ebben segítenek nekünk: elnavigálnak minket bonyolult világunkban, és felkínálják a legjobb esélyt arra, hogy megoldjuk a ránk váró változatos feladatokat.
Fotó: Facebook - Rahul Jandial
