Petneki Noémi tizenöt szerző életét és műveit mutatja be a Nobel-díjas Wisława Szymborskától Olga Tokarczukig. Tabuk nélkül szól a szerzők magánéletéről, hogy megmutassa, honnan érkeztek, mi volt hatással a fejlődésükre, mi akadályozta őket, hogyan érték el az eredményeiket. Hús-vér emberekről, nőkről ír, akiknek az élete számtalan tanulsággal szolgálhat a számunkra. A kötet olyan kortárs kérdéseket érint, mint a traumafeldolgozás, a testiség, vagy a szerzőknek a természethez és annak védelméhez való viszonya.
Petneki Noémi: A szabadság útjai – Lengyel női szerzők a kezdetektől az irodalmi Nobel-díjakig (részlet)
„életem / maradj még”
Halina Poświatowska
Néhány nap háború elég ahhoz, hogy az ember halálos beteg legyen, és később, közvetetten a háború áldozatává váljon. Olykor azonban épp betegség vagy fenyegetettségérzés miatt indul vagy lendül a magasba egy költői vagy művészi pálya. És sokszor épp az ilyen alkotók igenlik a legerősebben az életet.
1945 januárjában hírhedten kemény fagyok voltak. Amikor a front megérkezett, Częstochowa lakói pincékbe rejtőztek. A nedves hidegben a kilenc és fél éves Halina Myga megbetegedett. A fertőzés átterjedt az ízületeire, majd a szívére, ahol billentyűkárosodást okozott – ez a reumás szívbetegség. A kislány nem kapott elég levegőt, és a legkisebb erőfeszítés után is éles fájdalmat érzett a mellkasában. Iskolába alig járt, majd végképp magántanulóvá vált. Az akadályokon édesanyja, Stanisława Mygowa segítette át. Bár nem volt képzett ember (férjével együtt kiskereskedők voltak), már a megszállás idején maga tanította a lányát, és később is támogatta a tanulásban. Könyvekkel látta el, és az akkori szokások és gyakorlat ellenére vele tartott a kórházba.
Később lánya verseit is népszerűsítette, elősegítette irodalmi debütjét.
Talán azért is foglalkozott ennyit a legidősebb lányával, mert 1945 decemberében második gyermeke – Halina húga – is megbetegedett, és meg is halt. A szülők a tragédia után még két gyermeket vállaltak, és neveltek fel. Pedig a kommunista hatalom repressziót alkalmazott a családdal szemben, és az apa egy ideig börtönben is volt. (Amikor megvette ma múzeumnak berendezett apró faházukat, a hatóság számára kiderült, hogy a család kézpénzt tartott magánál, amiért büntetés járt.)
Halina Myga tizennyolc évesen egy szanatóriumban ismerkedett meg a huszonhárom éves és szintén szívbeteg Adolf Poświatowskival, aki festő volt, és a híres łódźi Filmakadémia diákja.
Orvosaik ellenezték a házasságukat.
Halina anyja is vonakodott, de csak addig, amíg ennek volt értelme. A gyorsan tető alá hozott házasság után azonban mindkét szülő áldozatosan ápolta a családjukba érkezett újabb fiatal beteget. Az esküvő utáni huszonnégy órában Halina Poświatowska magas lázzal küzdött. Néhány nappal később éjszaka arra ébredt, hogy a szülei a férje fájdalmas rohamán igyekeznek úrrá lenni. „Adaś” Poświatowski végül családjától távol, egy krakkói szállodában halt meg 1956 tavaszán miközben a vizsgafilmjét készítette. Felesége, aki ekkor szanatóriumban tartózkodott, nem volt még huszonegy éves.
Poświatowskát az édesanyja mellett a kardiológusa, Julian Aleksandrowicz is versírásra buzdította. Sokat beszélgetett a betegeivel, és látta, mi az, ami segít életben tartani és lefoglalni őket. Sikerült rábeszélnie Wisława Szymborskát, hogy meglátogassa Poświatowskát a kórházban. Nem sokkal később megjelentek a fiatal költő első versei. A Sztálin halála utáni „olvadás”, majd az 1956 októberi lengyelországi vezetőségi váltás következtében számos fiatal író, költő és rendező debütált. Ez a helyzet Poświatowska indulását is megkönnyítette, bár
az ő stílusa és témaválasztása különbözött pályatársaiétól.
Csodálta a vele egyidős Marek Hłasko sűrű prózáját. Összebarátkozott nemzedéke költőivel: Tadeusz Śliwiakkal, aki szerkesztőként megjelentette a verseit, később Tadeusz Nowakkal (akihez más természetű kapcsolat is fűzte), valamint Stanisław Grochowiakkal, aki a csodálója volt. Ez utóbbi írta egyébként a legértőbb kritikát első kötetéről. Pedig a stílusuk messzemenően különbözött egymásétól. Grochowiak a beatnikek rokona volt, témái között szerepeltek a perifériák, az alkoholizmus, a vulgáris szexualitás. A turpizmust erkölcsi kötelességnek, az igazmondás eszközének tekintette. Poświatowska igazmondása, mint látni fogjuk, mind témáiban, mind esztétikájában erősen különbözött ettől a felfogástól.
A költő fizikai állapota közben tovább romlott. Poznańba küldték műtétre dr. Mollhoz – ezt az orvost írja majd le a következő fejezet hőse, Hanna Krall a Professzor alakjában. Krall könyvéből is kiderül, hogy
Moll nem vállalta a különösen nagy kockázatot jelentő operációkat
a lengyelországi kórházak technikai fejlettsége mellett. Poświatowska műtétjét is halogatta, majd elutasította. Aleksandrowicz ezért egy philadelphiai kórházhoz fordult, amely igent mondott. Az utazáshoz szükséges pénzt az amerikai lengyel emigráció irgalmas tagjai adták össze.
New Yorkban a fiatal költőt Józef Wittlin és szintén Halina nevet viselő felesége vette a pártfogásába. Wittlin, a költő, író és esszéista, Rilke és Joseph Roth egykori ismerőse az első világháborúról szóló talán egyetlen nagyszabású lengyel regény szerzője volt (Sól ziemi – A Föld sója). Számos kiváló műfordítást is jegyzett a 20. századi angol és amerikai költőktől az Odüsszeiáig, amely egész életét végigkísérte, és három kvázi-hexameteres változatot is készített belőle. A háború előtt a szkamandritákhoz állt közel. Ugyanúgy csodálta és Isten létének bizonyítékaként fogta fel Tuwim tehetségét, mint Iłłakowiczówna.
Halina Poświatowska műtétjére 1958 novemberében került sor. A bonyolult, hétórás műveletet az akkor újdonságnak számító szív-tüdő gép jóvoltából végezhették el; a szívbillentyűcserét azonban még nem valósíthatták meg, ezért „csak” varrással javítottak a rendellenességen. A beteg állapotáról még a lengyel nyelvű Szabad Európa Rádió is tájékoztatta hallgatóit. Felépülése után Poświatowska úgy döntött, nem tér haza, hanem megpróbálkozik a kinti továbbtanulással. Orvosai és pártfogói ellenezték a tervét: féltették egészségét. Emigráns unokatestvére állt mellé. Hét intézménynek írt, mindegyik az amerikai női felsőoktatás krémjébe tartozott. A pozitív válaszadók közül
a massachusettsi Smith College-et választották, ahol Sylvia Plath is tanult és tanított.
(Elkerülték egymást: Plath 1958-ban hagyta ott egyetemi állását.) Poświatowska az 1959 őszi évkezdésig fennmaradó időt részben lengyel emigránsoknál meghúzódva, házimunkáért cserébe, részben diákalbérletben töltötte, egy ideig pedig művészettörténész barátnőjénél, Caroline Karpinskinál lakott, akivel egy unalmas emigráns összejövetelen ismerkedett össze. Karpinski a Metropolitan Museum of Art dolgozója volt. Mind a műtárgyak szemlélése, mind a színes bőrű New York-iak életének megfigyelése óriási hatást gyakorolt Poświatowska költészetére és világlátására.
Az első egyetemi előadásokból alig értett valamit, ezért éjszakánként szótározni kezdte a tankönyveit, és kívülről megtanulta az anyagukat. Téli vizsgái már remekül sikerültek. Engedélyt kért tanáraitól, hogy a nyári szünetben is tanulhasson a Columbia University-n. Így rekordidő, két év alatt végezte el a hároméves képzést. Több egyetemtől kapott volna további ösztöndíjat, de úgy döntött, hogy visszatér Lengyelországba. Visszaemlékezése szerint idegenségérzete és honvágya volt, és a családja is hiányzott neki. Két utolsó egyetemi évét Krakkóban végezte el a Jagelló Egyetem filozófia szakán, Roman Ingarden pártfogásával, majd a tanszék munkatársaként kötelező filozófia órákat tartott az egyetem más szakos hallgatóinak.
Doktori értekezését Martin Luther Kingről kívánta megírni.
Közben önéletrajzi prózáján dolgozott, melyet Amerikában kezdett meg, de végül csak 1967-ben jelent meg Opowieść dla przyjaciela (’Történet barátomnak’) címmel. A mű szuggesztív költői prózában beszéli el a szerző betegségének krónikáját és amerikai kalandjait.
1966-ban kezdődött kapcsolatuk Jan Adamskival, Świrszczyńska férjével. Nyáron Jugoszláviában töltöttek egy hetet. Poświatowska hamarosan kéthónapos párizsi tanulmányútra indult. Egészsége ekkorra ismét megromlott, valószínűleg azért is, mert kompromisszumok nélküli, teljes életet akart élni. 1967-ben ismét hosszú időre kórházba került. Kifejezett kérésére operálták meg újra. A műtét előtt néhány héttel, Tadeusz Nowakkal együtt látogatta meg Gömöri György 1956-os forradalmár, költő és szlavista, a cambridge-i egyetem későbbi professzora. Gömöri először Poświatowska verseivel ismerkedett meg Tadeusz Śliwiak közvetítésével, majd New Yorkban és később Krakkóban többször találkozott vele személyesen. Utolsó találkozásukról 2019-ben írt verset Kórházlátogatás Krakkóban címmel. Nowak szerint Poświatowska az ő jelenlétükben tudta meg, hogy döntöttek varsói operációjáról.
Ezúttal billentyűcserét végeztek rajta. Kilenc nappal később belehalt a műtét szövődményeibe. A szervezete olyan állapotban volt, amelyben egy hasonló beavatkozás ma is kockázatos lenne.
