Véletlen találkozások, vétlen balesetek, szándék nélküli csodák, lépték nélküli dumák Parti Nagy Lajos újra kiadott elbeszéléskötetében. Kegyetlenül pontos lát- és létlelet mindnyájunk mai Magyarországáról. Az anyanyelvi figurák a magyar nyelv korábban nem ismert mélységeit és lehetőségeit tárják elénk. A karneváli groteszk keveredik Parti Nagy szociális realizmusával. Olvass bele!
Parti Nagy Lajos: Mi történt avagy sem (részlet)
Fürdés
A lángossütő ilyent még a kibaszaki életbe nem látott, hogy valami ennyire a másodperc töredéke alatt megtörténjen.
Áll az ajtajában, szőlőt eszik ijedt, bennfentes arccal, melyet részvét színez, sajnálat, és persze fölháborodás. Egyedül ő tudja elmondani, mi történt tegnap, lévén a strandcikkárus összeomolva, a gyereke kómában, más szemtanú meg nem volt a gyér vendégforgalomra, valamint a reggeli időpontra tekintettel.
Igazság szerint már ő is úgy és arra emlékszik, ahogyan elmesélte: mindig másképp, a mindenkori hallgató szája íze szerint.
És ám nagyon más hallgató a rendőrség, más a strandcikkes Gyuszi nagyfülű bátyja, vagyis a gyerek nagybácsija, aki fagyizni se megy vipera nélkül, és más hallgató a feleség, illetőleg anya, bánat ide vagy oda.
A rendőrség, akit, szeretné hangsúlyozni, a mentők hívtak ki, nem pedig ő, és erről neki hivatalos, pecsétes papírt is ígértek, hogy nem ő tett feljelentést, szóval a rendőrség kellemetlen, de legalább nem sikoltozik, mint a Henni, nem kiabálja a botoxos szájával, hogy ez nem igaz, ezt te találtad ki, vazeg, azonnal mondd, hogy te találtad ki, különben megnézheted magad, pitbulltáp leszel haló porodban az életed végéig.
Pedig a lángosos még el se mesél mindent szó szerint, bár pont a Henni igazán közelről tudhatná, hogy milyen egy robbanékonysága van a Gyuszinak rosszkedvében. Rosszkedv pedig van, nem jön a vendég, aki jön, lángost még csak-csak vesz, de békatalpat meg úszószemüveget nemigen, továbbá döglenek a kagylók, leng a büdösség a tavak fölött, a Hortobágyon is ezt érezni, az égig érő dögkutat.
A kibaszaki életbe, morogja a lángosos, és bemegy, hogy dobjon a reszkető olajba egy kiskörömnyi tésztát, elég meleg-e. A történtek után a legjobb lenne őneki is bezárni, ezt tisztán látja, mert a nagyfülű Tibi, akár lesz ítélet, akár nem, olyan isten nincs, hogy bosszút ne álljon, rajta is, mint tanún, meg főleg a Gyuszin, a saját édesöccsén is, akinek mégiscsak ő passzolta le anno a Hennit, nagy kérdés, hogy felcsinálva-e vagy sem.
És az a bosszú nem lesz semmi.
Válassz, hogy az apeket küldjem rád vagy a szippantós Lalit, ezt már többeknek mondta a Tibi, s egyöntetű a vélemény, hogy az apeh fényévekkel jobb választás.
Persze lehet, hogy egy tartós kóma vagy még rosszabb esetén a Tibi nem szívózik, eladja a strandcikk-boltot, annak, aki kéznél van. Akár neki is, hisz mégiscsak szomszéd, csak erre nehéz előre rákérdezni, az a lényeg, hogy nem lehet elég okosnak lenni ebben a világban, ahol a becsületességnek csak kerékkötője van.
Ő is, jobb lett volna, ha tanú létére, rögtön azt mondja, hogy sztornó.
Hogy ne bömbölj, te baromállat, már bocsánat, mert ember ilyet nem csinál gyerekkel, ha maximálisan köcsög is, szóval ne bömbölj, Gyuszi, hanem gondolkozzunk! Ha ennyit és ennyit leteszel ide kesben, én teljeskörűen igazolom a véletlen balesetet, tanúvallomásostul, mindenestül.
De persze nem vitte rá a lélek, hanem tátotta a száját döbbenetében, majdnem sírt ő is volt élsportoló létére, és csak akkor kezdett telefonálni, mikor a Gyuszi már ott fetrengett a sáros pólójában az ájult kis test mellett, szidta a lámpaoszlopot, és jajgatott, hogy hívjon mentőt a lángosos, mert meghal a gyerek.
Ő meg hívott, azok jöttek, persze már a rendőrséggel karöltve, akiknek csak kellett mondani valamit, ha egyszer kérdezték.
Sőt, szabályosan kihallgatták. És mért ne mondta volna az igazat, mikor a strandcikkárus is avval verte a sáros mellét, hogy gyilkos vagyok, jó kurva anyám, gyilkos vagyok.
Hazudtolja meg a szolgálatos rendőrök előtt?
Ez a Gyuszi vett tavasszal hét darab „Pofádat befogod, vazeg!” feliratú pólót, abban jár egész nyáron, arra veszi rá a misezakót vagy a kezeslábast, ha horgászni megy. El szokta magyarázni, hogy ez egyrészt poén, mert a humor kimondottan az életeleme neki, másrészt van ebben komolyabb figyelmeztetés is a miheztartásra, mert ez a pampogda és véleménykavalkád, ez azért bizonyos keretek közé szorítandó. Nem könnyű, de szorítandó.
Természetesen tudja ő, teszi hozzá ilyenkor, hogy a tényleges mindenki úgyse fogja befogni, akármilyen jó is lenne, de a többség azért igen, legalábbis nem árt törekedni rá, ha van mód és akarat, márpedig van, ha körülnéz a lángosos, látja, hogy mennyire van, mármint a rendre.
Akkor most békaugrásban visszamész, ha ilyen melegköcsög vagy, ezt mondta tegnap reggel a strandcikk-árus a fiának. Ingerülten, de nem durván.
A lángosos erre nyitotta ki az ajtaját. Fehéren sütött a nap. Látta, hogy a fiú vágja a pofákat, a Gyuszi meg néz az égre, forgatja a szemét, s keres valaki hallgatóságot, akinek panaszkodhat.
Szevasz, szólt ki a Gyuszinak segítségképpen, hézag van?
Ehhöz képest a segg egy akadémikus, közölte a strandcikkárus a gyerekre mutatva, és csípőmagasságban belekungfuzott a levegőbe. Ez szabályosan fasz nélkül ment volna baszni.
A lángosos készségesen nevetett, az arcán némi udvarias értetlenséggel, amit a másik azonnal észrevett, megadta hát a poén megfejtését, nem minden büszkeség nélkül. Úgy értem, vazeg, hogy amilyen köcsög, lejött nekem kabinkulcs nélkül a strandra.
Nagy ügy, hát nyomjátok fel, nevetett a lángosos, mit probléma egy szaros kabinajtó? Nektek az nem probléma.
Nem hát, mondta a Gyuszi, nekem naná, hogy nem. De ennek a kis köcsögnek még ennyi esze sincs, hogy berúgja a két szál deszkát, vagy valami. Ez a probléma. Hogy nincs esze megoldani, ami az érdeke. Ezért tartunk ott, ahol tartunk. De nem tudom, mért hiszitek, hogy az én türelmem végtelen. Nem végtelen.
Nem hisszük, mondta a lángosos. Senkié se végtelen.
Te legalább komonikálsz. De ez csak hallgat, vazeg, mutatott a nagyfülű, nem szép kamasz gyerekre a strandcikkárus.
Ez a halszalonna. Ennek lefogadom, nem is én vagyok az apja.
Ugyan már, Gyuszi, mondta a lángosos, ne cseszd föl az agyad, visszamegy, lehozza a kulcsot, vazeg, és jól van.
Nincs jól. Az van, hogy nincs jól. És az van, hogy te is mi a szopómat beszélsz bele, ordított fel a strandcikkárus, bizonyos fokig váratlanul. Hacsak nem te vagy az apja. Vagy te vagy? Legalább megtudom, mert hogy én nem, az hótziher.
Dehogyis! Illetve dehogynem te vagy, mit hordol össze marhaságokat, mondta a másik kicsit ijedten, mivel a Gyuszi egyre vörösebb lett, a szeme meg viharfehér. Mindjárt elmennek neki otthonról, gondolta a lángosos, de, ha kitágítja ereit a harag és dührohama lesz, ő aztán le nem fogja, és lépett egyet hátrafelé, legalább ott álljon az ajtajában, ha futni kell.
Te meg mit rángatod a vállad, fordult vissza Gyuszi a gyerekhez. Azt akarod, hogy kirúgjam a dobhártyádat a köcsög fejedből?
Nem akarom, felelte a kamasz fiú, és halkan cuppogott, tele volt a szája rágógumival.
Nem akarod, kezdett üvölteni a strandcikkárus. Hát én meg akarom, tudod? És itt ezentúl az lesz, amit én akarok. És ha én le akarom rúgni a fejed, akkor lerúgom, és nem kérem a nagyságos engedélyeteket.
Ezért tartunk ott, ahol tartunk, mert mindenki mindenféle engedélyt kér és kap.
Ezzel megint belekungfuzott a levegőbe.
A gyerek állt, el se lehetett dönteni, hogy félve vagy tohonyán.
Legalább védekezzél, te istenköcsöge, kiabálta az apja, hányszor tanítottam, hányszor mutattam, mi? Ballal véd, jobbal visszarúg, és mutatta is, így, így, csak akarni kell. Elhajolsz, védsz, visszarúgsz. Lássam!
A gyerek kicsit imbolygott, mint aki elhajol, aztán megállt.
Lássam! Megy a jobb!
A lángosos azt gondolta, ő itt most már fölösleges. Épp fordult volna, hogy bemegy a bódéjába, de a reccsenés megállította. Látta, ahogy a gyerek háttal a villanyoszlopra tapad, majd lecsúszik. Kábán mosolyog, a véres rágógumi kibuggyan a szájából, végül, mint egy filmben, elfekszik a földön.
Na! Mondtam, hogy megy a jobb, mondta a Gyuszi rekedten. Látod, vazeg, így jár, aki nem védekezik. Elhajolsz, védsz, visszarúgsz. Na, még egyszer!
A lángosos már látta, hogy baj van.
Idefigyelj, keljél föl szépen, aztán menj haza anyuhoz a kulcsért! Hallod, Ádika?
A Gyuszinak egészen elvékonyodott a hangja.
Mit izélsz!? Na! Ilyennel ne hülyéskedj, kis köcsög! Ugye viccelsz! Ugye csak hülyülsz, vazeg? Na! Azonnal fölkelsz, hallod!?
A lángosos látta, hogy ez nem kel föl.
Ádika, rosszul vagy, Ádika, de ezt már bömbölte és nyüszítette felváltva az apa, térdre rogyott a sáros gyepen, aztán hasra, próbált belefújni a gyerek szájába, hogy lélegeztesse, meg csókolta, rázta, vadul is, meg finoman is, mentőt, sikította, hívjál mentőt, vazeg, és a lángosos, megmondja őszintén, a könnyeit nyelve futott a mobiljáért.
Jaj nekem, jaj, jaj, hallotta odakintről a strandcikk-árust, térj magadhoz, vazeg, ha istent ismersz, de az Ádika nem tért magához azóta se, igaz, huszonnégy óra egy erős, fiatal szervezetnél még nem nagy idő.
fotó: Magvető Kiadó
