A 2024-es Hubby Év Gyerekkönyve díjat nyert A londoni gyémántrablás és A kámforrá vált párizsi örökös után Orczy Mimi útja ezúttal a karácsonyra készülődő Budapestre vezet. A kalandorlánynak nem is alakulhatott volna jobban a sorsa, hiszen reményei szerint így végre szabadon nyomozhat a nemzetközi hírű bűnöző után, akinek még Franciaországban veszett nyoma.
Meglepetésére viszont napokig szinte ki sem teheti a lábát az előkelő lánynevelő intézet kapuján, amelynek vezetője arra tett ígéretet, hogy növendékeiből igazi hölgyeket farag. Ugyanakkor hamarosan szokatlan események veszik kezdetüket a négy fal között.
Egy éjféli szeánsz, egy különös fordulattal záruló bál, és egy rejtélyes rosszullét borzolja a kedélyeket - fiatal hősünk egy percig sem unatkozik. Hát, még mikor az intézetet maga mögött hagyva végre lehetősége nyílik megismerni a székesfővárost!
Orczy Mimi ismét izgalmas nyomozásba kezd, közben új barátságokat köt, megismerkedik egy híres íróval, megkóstolja a város legfinomabb édességét - de vajon sikerül-e megfejtenie a titokzatos térkép titkait? A sorozat főhősét, a kalandvágyó, talpraesett Mimit valóságos személy inspirálta, aki nem más, mint a világ egyik legolvasottabb magyar származású szerzője, A Vörös Pimpernel írója, Orczy Emma. Olvass bele Ruff Orsolya kötetébe!
Ruff Orsolya: Orczy Mimi kalandjai - A titokzatos budapesti térkép (részlet)
Aú! – Mimi felszisszent, és fejcsóválva figyelte, ahogy a mutatóujján megint kiserkent a vér. Az ablak felé fordult, és mire visszanézett, a bőrén egy apró rubincsepp gömbölyödött. A szeméhez emelte az ujját, és egészen közelről mustrálta. A csepp tompán megcsillant, és mintha magába akarta volna szívni a mennyezeten pislákoló lámpa halovány fényét.
– Lassan olyan az ujjad, mint egy tűpárna – susogta a fülébe egy nevetős hang, és Mimi önkéntelenül is elmosolyodott.
Oldalvást pillantott. A szomszédos széken ülő lány enyhén előredőlt, miközben lazán hátrafogott hajából a szemébe hullott néhány tincs.
Két hete ismerték egymást, de azóta elválaszthatatlanok voltak az internátusban. Már a megismerkedésüket követő első órában kiderítették, hogy napra pontosan egyidősek, mindketten szeretik a mákos gubát, és szívből utálnak korán kelni.
Az egyikük szenvedélyesen szeretett olvasni, és égett a vágytól, hogy megismerje a világot, a másikukat megnyugvással töltötte el a rend,
és nem bánta, ha csak a hálóterem ablakából szemlélheti a várost. Zsófi nem Anka volt, de egy picit betöltötte azt az űrt, amit Mimi a bizalmasa távozása óta érzett.
Most a szeme sarkából méregette a mellette ülő alakot. Az egész lány ragyogott a szürke egyenruhában. Az arcában szinte világítottak a szeplők, barna szemét viszont gyorsan lehunyta, ahogy elsusogott mellettük egy súlyos selyemszoknya.
– Békési, maga nem ismeri a fésűt? – korholta egy hang, mire a lány hosszú ujjaival gyorsan a füle mögé tűrte tincseit. A haját hátulról megvilágította az utcai lámpa beszűrődő fénye, és a színe arra a sűrű mézgára emlékeztette most Mimit, amit nyaranta a fák törzseiről szokott lekapargatni.
Bárcsak nyár lenne megint... de odakint csak eső van, meg szél és szürkeség... Ha legalább kitehetné végre a lábát az intézetből! A megérkezése óta már kerek két hét telt el, és eddig csak a templomba jutott el. Az ima viszont rajta most nem segít... Sürgősen ki kell találnia valamit. A mellette ülő lányra sandított. Vajon Zsófi segítene neki? Bárcsak Ankát is beíratta volna a Papa... Mimi végtelenül egyedül érezte magát az internátusban, és csak kicsit vigasztalta, hogy addig Anka hazautazhatott a szülőfalujába. „Mindennap írni fogok!”, fogadkoztak a búcsúzásnál, és be is tartották a szavukat.
De a levelek nem helyettesítették Ankát, aki otthon, Londonban nemcsak a szobalánya volt, hanem a legjobb barátnője is. Sőt még annál is több. Anka mellette volt, amikor visszajuttatták Viktória királynőnek a Francia Kékséget, és együtt nyomoztak akkor is, amikor James Wolfssonék nyomába eredve a nyakukba vették egész Franciaországot.
Igaz, hogy Ankát közben kicsit elrabolták, de a nizzai kikötőben sikeresen kiszabadult
a gazemberek karmai közül. Mimi csak azt az egyet sajnálta, hogy a minden hájjal megkent Henri Trompeur kereket oldott.
És magával vitte a térképet, amely azóta is Mimi álmaiban kísért. Tudta, hogy Trompeur útja Budapestre vezetett, ezért sem bánkódott különösebben, amikor a Papa bejelentette, hogy pedagógiai célzattal Ignácz Péterné pesti leányneveldéjébe íratja.
Persze jobb szerette volna, ha egymaga indulhat Trompeur és a térkép nyomába, hiszen már a franciaországi kaland során bebizonyította, hogy nincs az a földrajzi vagy fizikai akadály, ami visszatarthatná. Úgy képzelte tehát, hogy délutánonként majd kijár az intézetből, és kedvére kutathat a titokzatos térkép után. Mimi egyvalamivel ugyanis tisztában volt. Ha megfejti a térkép titkát, akkor kézre keríti Trompeurt is. Az angol és a francia rendőrség tehetetlennek bizonyult – mondjuk ki: csúnyán felsültek, és hagyták kicsúszni a kezük közül a gazfickót.
Miminek eszébe jutott a nizzai kikötőben látott karcsú, elegáns alak. Tudta, hogy Trompeur veszélyes figura. No, nem azért, mintha gyilkos hajlamai lennének... odáig talán nem vetemedne, bár ki tudja? Akkor átcikázott az agyán egy kényelmetlen gondolat. Franciaországi nyomozása során a rendőrök egy cselédlányt gyanúsítottak egy óraritkaság eltulajdonításával.
A fiatal nőt később holtan találták egy sötét sikátorban. Meggyilkolták. Mimi megborzongott. Vajon Trompeur állt a háttérben? A sima modorú, kellemes hangú fiatalember, aki más helyzetben azonnal szimpátiát ébresztene maga iránt. „Ismerem a fajtáját. Még a magot is kiédesgetné a galamb szájából”, mondta róla a Budapest felé robogó vonaton Anka, és Mimi magában igazat adott neki.
Anka viszont most messze volt, és Mimi tudta, hogy talán még karácsonykor sem fogják látni egymást. Sőt ami azt illeti, az egész karácsonyt az intézetben kell töltenie, miután a szülei Olaszországba utaztak. A Mama azt írta, az isiásza miatt, de Mimi gyanította, hogy a szüleit inkább a társasági élet vonzotta.
Nem is bánta volna különösebben, ha nincs bezárva a négy fal közé!
A pesti nyomozásról szőtt álmait ugyanis már az első nap porrá zúzta az igazgatónő,
Ignácz Péterné, amikor ünnepélyesen átnyújtotta neki a házirendet.
– Csendes, rendes lefolyású, minden nagyobbszerű mozzanatot nélkülöző volt eddig a tanév – közölte, és szűkre húzott fekete blúza felett megcsillant a lornyonja. Nem mondta ki, de Mimi szavak nélkül is megértette, hogy az igazgatónő hasonló eseménytelenségben reménykedik a következő hetekben is.
Ignácz Péterné nem lehetett sokkal idősebb a Mamánál, de nem is különbözhetett volna jobban tőle. Őszbe hajló haját szorosan hátrafogta, arca festetlen volt, az ékszert nem tűrte magán. A hangját soha nem emelte fel, de erre nem is volt szükség, a lányok azonnal szót fogadtak neki. Szigorú volt, de az a hír járta, hogy az ajtaja mindig nyitva állt a növendékek előtt.
– A kedves édesapja levélben tájékoztatott arról, miféle oktatásban részesült eddig Londonban, ami meglehetősen hiányosnak tűnik, de ne féljen, lesz ideje bepótolni mindent. Ritkán fordul elő, hogy tanév közben felveszünk valakit, de az ajánlásai kitűnőek, még ha... hmmm... a híre bizonyos szempontból meg is előzte. – Mimi a szeme sarkából észrevette a Le Petit Journal néhány héttel korábbi számát, amely szenzációként tálalta, hogy
a Párizs és Nizza közötti automobil-verseny egy szakaszát egy magyar származású ifjú hölgy is teljesítette
Mimi magán érezte az igazgatónő kutató tekintetét, és minden arcizmát megfeszítette, hogy ne mosolyodjon el.
– Úgy értesültem, hogy élénk fantáziával áldotta meg a Teremtő, amit bőven kamatoztathat majd intézetünk falai között. Ajánlom figyelmébe a magyarnyelv-, a mennyiségtan-, a rajz-, az ének-, vagy épp a kézimunkaóráinkat! Ne feledje, intézményünk rendkívül haladó szellemű, így növendékeink elmerülhetnek a vegytan, a földrajz és a történelem tudományában is. A tanárai örömmel vesznek majd minden értékes gondolatot, hozzászólást.
Mimi nem éppen így képzelte nyomozói képességei kibontakoztatását, de a véleményét megtartotta magának, és a lehető legbájosabban elmosolyodott.
– Igyekezni fogok – felelte. – Ha megenged egy kérdést...
