Báró Orczy Emma, A Vörös Pimpernel világhírű írója ihlette Ruff Orsolyát az Orczy Mimi kalandjai-sorozat megírására, amelynek első része nemrégiben kapta meg a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum jóvoltából Az Év Gyerekkönyve Díjat a 6–12 éves korosztály szerzői kategóriájában. A széles olvasóközönség – és most már a szakma – körében is nagy sikert aratott első kötetről, A londoni gyémántrablásról írtunk már a Könyvesen, ahogy arról is, hogy lefóliázták, majd végül mégis eltávolították róla a fóliát. A második kötetben Mimi A kámforrá vált párizsi örökös nyomába indul, érdemes beleolvasni, mert ez a rövid részlet is megmutatja a regény kivételes értékeit.
Már a sorozat első részéből kiderült, hogy Ruff Orsolya valóban komolyan veszi a gyerekolvasókat. Olyannyira, hogy a szülőket is elbűvöli a csavaros, izgalmas sztori, a divat- és kultúrtörténeti-, gasztronómiai-, valamint irodalmi finomságokkal átszőtt történelmi hitelesség, az összetett karakterek, a humoros párbeszédek, és az is, ahogy a klasszikus történetmondás – valamilyen varázslatnak köszönhetően – igazodik a mai olvasók megváltozott befogadási szokásaihoz.
Ez a varázslat pedig alighanem a tökéletes stílusérzékben rejlik
A londoni gyémántrablás jól megágyazott A kámforrá vált párizsi örökösnek, ám szerintem az első ismerete nélkül is abszolút élvezhető, értelmezhető a második. Vissza-visszautal a szerző a londoni eseményekre, de épp csak annyira, hogy ne okozzon zavart az avatatlan olvasókban.
Végy egy tűzrőlpattant, kalandvágyó és makacs úrilányt, aki nem tudja eldönteni, író legyen-e vagy inkább detektív. Keverj a fikcióba némi realitást, és már meg is van a krimibe oltott ifjúsági kalandregény tökéletes receptje.
Tovább olvasokNehéz kereszt egy sikeres első kötet után a második megjelenése. Sok olyat láthattunk már, amikor a túl gyorsan kikerülő folytatás szinte lenullázta az elsőt, de Ruff Orsolya nem esett bele ebbe a csapdába, sőt: ha lehet, az új kötet még jobban sikerült, hiszen
már volt gyakorlata abban, hogyan építhet fel egy igen gazdag világot Mimi köré.
Itt a cselekményvezetésben és a nyomozásban sincsenek vakvágányok: az elsőben (tényleg csak) egy-két alkalommal vissza kellett lapoznom, hogy világossá váljanak a szövevényes események. Most azonban már számomra is ismerős volt jó néhány szereplő, könnyen eligazodtam Mimi univerzumában. Nem is volt idő, pláne ok a visszalapozásra, mert elképesztő erővel sodort magával a sztori.
„Na de kisasszony, mit gondolnak majd az emberek…”
Orczy Mimi bátor, vakmerő, metszően okos, és azt feleli az alcímben idézett kérdésre, hogy:
„Gondoljanak, amit akarnak, engem nem érdekel”.
Az első automobilok idején járunk az 1890-es évek Párizsában, amikor ugyan már elindultak a nőmozgalmak, de még nem volt szavazati joguk a nőknek. (1893-ban, Új-Zélandon törvényesítették ezt a jogot először.) Mimit tehát nem érdeklik a formák, mindig az igazságot keresi, és rettenthetetlenül veti bele magát minden olyan ügybe, amelyet fontosnak érez.
Márpedig megint egy rendkívül fontos ügybe csöppen bele Párizsban, ami szinte egyenes folytatása a londoni történetnek, hisz az ott megismert szereplők többsége itt is felbukkan. Ráadásul az elsőben leleplezett James Wolffson az utolsó pillanatban kicsúszott a Scotland Yard kezéből, úgyhogy aki a londoni kalandokat is követte,
most talán még jobban drukkol Miminek, Alexandernek, Barrett nyomozónak és Ankának.
A történet szerint Mimi édesapját meghívják a párizsi Operába karmesterként egy vendégszereplésre, és persze a lánya kiügyeskedi, hogy az apjával tarthasson – hű barátnőjével és szolgálójával, Ankával együtt. Fúrja az oldalát a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet Alexander Yorkkal, akivel a londoni gyémántrablás ügyét felgöngyölítették, és aki tudomása szerint szintén Párizsban tartózkodik. És ha ők ketten együtt vannak, akkor egészen biztosak lehetünk benne, hogy ott történik valamilyen izgalmas és kacifántos bűnügy, amit változatos módszerekkel igyekeznek megoldani.
Élesen megvilágítja a kor által elvárt női szerepeken való átlépést az egyik első jelenet, hiszen Mimi már a Csatornán való átkelés közben is meglepi a legénység egy részét azzal, hogy „nő létére” leül velük kártyázni, mi több, még a pénzüket is elnyeri.
A kalandregény szerkezete nem lineáris
Több olyan fejezet is szerepel a regényben, amelyben ismeretlen szereplők bukkannak fel, és előrevetítik a rejtélyeket. Rögtön ilyen az Előszó, mely A legfeketébb éjszaka címet viseli, még a könyv lapjai is feketére váltottak e fejezet kezdetén. (A kötet vizuális világát megteremtő Magyari-Ésik Zsófia káprázatos munkájára később még visszatérek.)
Mimi apja Párizsban meghívást kap egy pohárköszöntőre, amit megzavar valami „éktelen csörömpölés”: az akkoriban még teljességgel szokatlan automobil hangja. Mimi ezen az eseményen találkozik az álruhás Alexanderrel, és azt is megtudja tőle, hogy a hangos automobil tulajdonosa, Franciaország legnagyobb textilgyárának egyetlen örököse: Maximiliano Prezzemolo. (Kiváltképp élvezetesek Ruff Orsolya beszélőnevei, például a Renard és a Fort is ezek közé tartozik!)
A gyártulajdonos fia éppen arra készül, hogy részt vegyen az első autómobil-versenyen Alexanderrel együtt. Az ifjú örökös azonban váratlanul eltűnik, ezért Alexander természetesen Mimihez fordul segítségért, aki egy ravasz húzással megússza, hogy egy lányneveldében töltse az értékes párizsi időt a nyomozás helyett. Mindeközben egy műtárgynak is lába kél: hiába keresik az úgynevezett Nürnbergi Tojást, ami nem más, mint egy XVI. században készült ritkaság, egy nyakba akasztható korabeli „zseb” óra, és vele együtt egy szolgálólánynak is nyoma vész.
És ha ez nem lenne elég, egy félreértés miatt még Ankát is elrabolják.
Izgalmakban tehát nincs hiány.
Ruff Orsolya pontosan összegezte a regény egy fontos pontján a sztorit: […] „Hát akkor hiába volt minden? Hiába kelt át a Csatornán, hiába kutatott Párizsban, majd küldte el maga helyett a tehetséges Vivet Madame Hugo iskolájába? Hiába szállt vonatra, tanult meg automobilt vezetni, leplezett le bűnözőket, rabolták el a legjobb barátját? Hiába győzte le minden félelmét és az időt, és emelkedett a magasba, hogy mihamarabb eljusson Nizzába? És hiába bízott meg Monsieur Barrettben, akit a legbecsületesebb, legjózanabb embernek ismert… egészen mostanáig?”
Nos, azt most nem árulhatom el, hogy valóban hiába volt-e mindez, de azt igen, hogy roppant élvezetes követni ennek a vagány lánynak minden megmozdulását.
Történelmileg hű események és hús-vér figurák
Ruff Orsolya elképesztően alapos kutatást végzett, hogy a helyszínek, a történelmi események, a viseletek, sőt még az ételek is hitelesek legyenek: ebből is adódik, hogy mindegyik figura pontos és életszerű. (Talán csak egyetlen szál maradt kissé felfejtetlenül, ez pedig a tehetséges festőlány, Viv, akiről alig tudunk meg valamit, ahogy arról is, hogyan boldogult Mimi helyett Madame Hugo iskolájában.)
Kiváltképp élveztem a semmitmondást művészi szinten művelő, „minden lében kanál” zsurnaliszta cikkeit, aki beszámolt a Nürnbergi Tojás eltűnéséről csakúgy, mint Anka elrablásáról.
Csodálatos stílusjáték, amiben láthatóan lubickol Ruff Orsolya.
Az is roppant izgalmas az író eszköztárában, ahogyan a baljós eseményeket felvezeti: „A pocsolyákon egykedvűen rezgett a szatócsbolt ablakán kivetülő fény” – írja például a milliomoscsemete eltűnése előtti jelenetben.
Még Rejtő Jenő világát is megidézi az Egy Zsák Szög nevű kocsmai fejezetben. Monsieur Tulip a tulajdonos, és itt dolgozik a város legjobb szakácsa, az If várában egykor rabként megforduló Félszemű Anton is, aki egyszer régen az idősebb Dumas-nak olyan hallevest főzött, „hogy a híres konyhaszótárában külön szócikket kapott”. Ebben a részben is van egy nagyon szellemes duplacsavar, amit meg is magyaráz a Ruff Orsolya az utószóban.
Az egyik kedvenc figurám, Kövér Élise, aki fontos mellékszereplője a történetnek, és aki a háttérben okosan mozgat néhány szálat.
Szerettem autonóm, rafinált gondolkodását, és a nagy szívét is.
Igazán finoman és érzékletesen jelenik meg mindkét részben Mimi viszonya az íráshoz. Mintha kicsit Ruff Orsolya is vallana saját útjáról, ami az íráshoz vezette. Tudjuk jól, hogy Mimi majdan A Vörös Pimpernel írójává válik, és most már azt is, hogy a szerző Orczy Mimi kalandregény-sorozatával végképp nagybetűs íróvá vált.
Persze sokszor olvashatunk francia irodalmi utalásokat is: Victor Hugo és Émile Zola világa is jól felismerhető. A kötet egyik helyszínéül szolgáló, a Notre-Dame mögött lévő, ingyenesen látogatható nyilvános halottasházról, a morgue-ról is Zola egyik művében olvasott Ruff Orsolya: ez az egyik legplasztikusabb leírás, olykor egészen hátborzongató.
A külcsín és a belbecs
A könyv valódi műhelymunkában készült. Nem csupán a szöveggondozás volt kiváló (még véletlenül se találtam benne helyesírási hibát és pongyolán megfogalmazott mondatokat), hanem a sokféle magyarázat, a francia kiejtési mutató, az utószó és a szószedet is (mindenképp érdemes elolvasni például a Turnűr magyarázatát)
a szerző és a professzionális alkotógárda odaadó munkáját dicséri.
A belbecs mellett a külcsín is gyönyörködteti az olvasókat. Magyari-Ésik Zsófia borítója és grafikái – ahogyan az első kötetben –, itt is megsokszorozzák a befogadói élményt. Az iniciálék, a tartalomhoz igazodó, olykor fekete háttér, a fejezetek elején látható jelzésértékű, de azokat pontosan összefoglaló apró grafikák, a belső borítókon található térképek a kiemelt helyszínekkel, és a mellékletként betűzött La MODE Magazine mind-mind arról tanúskodnak, hogy Magyari-Ésik Zsófia a könyvművészet mestere. A Ruff-Magyari-Ésik páros pedig (hogy ne mondjam) páratlan.
Bár ennek a könyvnek nem olvastam a nyers változatát, de épp elég kéziratot láttam már korábban ahhoz, hogy bátran kijelenthessem: kiemelkedőnek tartom a szerkesztő munkáját. A Manó Könyvek főszerkesztője, Csapody Kinga kiadóként és szerkesztőként is kiválóan végezte azt a gondos aprómunkát, ami elengedhetetlen egy ilyen kivételes könyvsorozat megszületéséhez.
Ahogyan az első kötetben a vastagon szedett betűkből kiolvashattuk, hogy Mimi útja Londonból Párizsba vezet, most a másodikból is kiderül, hol nyomoz majd Mimi a sorozat harmadik részében. Ezt már nem árulom el, azt viszont mondanom sem kell, hogy már most szívrepesve várom Mimi következő kalandját!