Végy egy tűzrőlpattant, kalandvágyó és makacs úrilányt, aki nem tudja eldönteni, író legyen-e vagy inkább detektív. Rendelj mellé két jóbarátot, egy kalamajkából kalamajkába keveredő kíváncsi és bátor fiút, valamint egy szívbéli barátnőt, aki szintén nem ijed meg a saját árnyékától, sőt, faluról hozott bölcsességeivel sokszor változtatni is tud az események menetén. Helyezd őket a viktoriánus Londonba, melynek sötét sikátoraiban éppen Hasfelmetsző Jack szedi gyanútlan áldozatait. Spékeld meg mindezt érdekes helyszínekkel, kocsmákkal, kikötővel, főúri szalonokkal, különc szereplőkkel, keverj a fikcióba némi realitást, és már meg is van a krimibe oltott ifjúsági kalandregény tökéletes receptje.
Mindehhez persze nem árt egy jó tollú szerző sem, de kollégánk, a Könyves Magazin főszerkesztője, Ruff Orsolya esetében ez is adott ahhoz, hogy a nagyobb, felsős korosztálynak vagy akár a felnőtteknek is feledhetetlen órákat, napokat szerezzen Orczy Mimi első kalandjával, A londoni gyémántrablással. A Magyari-Ésik Zsófia fejezetnyitó illusztrációival kiegészített, különleges meglepetésekkel (korabeli színlap, meghívó a királynő délutáni teájára, szórólap, újságcikk, hirdetés, melyek mind a könyv lapjai között bújnak meg) tűzdelt könyvben egy valóban izgalmas történet rejtőzik, melynek főhőse Orczy Mimi. A magyar származású, Londonban élő lányt a könyv elején úgy ismerjük meg, hogy éppen az Aranynyúl és társa könyvesbolt kirakatánál áll, vágyakozva néz befelé, szeretné megvenni Oscar Wilde egyik könyvét: „De Mimi nem törődött sem a jóérzéssel, sem azzal, hogy mit gondolnak mások. Orrát a fényes kirakatüvegnek nyomta, és le sem vette a szemét arról a fehér papírkötéses könyvről, amelynek borítóján cirkalmas piros betűkkel az állt: A boldog herceg.”
A fiatal főhős, a könyvek szerelmese, aztán este Őfelsége Színházába megy, ahol egy különös tűzesetnek köszönhető tolongásban nyoma vész Lady Mortimer hatalmas, hivalkodó gyémánt nyakékének, a Francia Kékségnek. A lendületes, kalandokban gazdag nyomozás innen veszi kezdetét, ugyanis Mimi és jóbarátai, Alexander York és Anka nyakukba veszik a várost, hogy rátaláljanak a tolvajra, bár vizsgálódásuk kezdetén nem is sejtik, mibe csöppennek, és milyen magas rangú személyekig vezetnek majd a lassan kibomló szálak. Önként vállalt kutatásuk során eljutnak az angol főváros legkülönösebb zugaiba és vendéglátó helyeire, az Angol Rózsától a Véres Vadkanon át a hátborzongató Néma Sírásóig.
Útjukat titkos levelek, félreértések, váratlan fordulatok, félrevezető információk szegélyezik,
de bevetnek mindent: játszanak, mesterkednek, ha kell, és folyamatosan másnak adják ki magukat, mint akik valójában. Nemcsak színészi képességeik kiválóak, de rendkívül találékonyak, és ami ennél is fontosabb, helyén a szívük, és úgy tűnik, nem félnek semmitől.
Ruff Orsolya kalandregényének főhősét valós személy, Báró Orczy Emma ihlette, aki a világ egyik legolvasottabb női szerzője, A Vörös Pimpernel című regény írója, már gyerekként is a könyvek és a kalandok szerelmese. A lány a Heves megyei Tarnaörsön született, majd még gyerekkorában szüleivel együtt Londonba költözött. Az utószóban az ő élettörténetét és a bemutatott kor valós elemeit taglalja a szerző, ezzel is egyértelművé téve azt, hogy a könyvben szép számmal fordulnak elő reális elemek, még akkor is, ha a történet alapvetően a képzelet szüleménye. (A szerző egyébként nem először szerepeltet valós alakot fikciós környezetben, hiszen korábbi kötete, a Volt egy ház lapjain például Karig Sára embermentő alakja tűnik fel mellékszereplőként.)
A sok valós elem miatt a kötetnek ismeretterjesztő (irodalomtörténeti, kultúrtörténeti, történelmi) jellege is van, sőt, korabeli társadalmi problémákat is felvet (például a nők szavazati joga többször szóba kerül), és az olvasó sokat megtudhat az akkori London felső és alsóbb társadalmi rétegeinek életmódjáról, szokásairól is. Ehhez tartozik, hogy a szövegben sok olyan szó is szerepel, melyek az adott kontextushoz, korhoz illenek, ugyanakkor a mai olvasó már nem biztos, hogy tisztában van a jelentésükkel. Éppen ezért a szerző a kötet végéhez szószedetet rendelt, melyből megtudható többek között, mit jelent a söntés, a mordály, a kandeláber vagy a lornyon. A kötet ismeretterjesztő, szókincsbővítő „küldetése” azonban nagyon visszafogott, szinte észrevétlen, nem tolakodik, nem nyomja agyon a kalandokat és a cselekményt, inkább csak segít megteremteni azt az atmoszférát, melyben Mimiék nyomozása zajlik. Láthatóvá teszi azt is, hogy a viktoriánus London nemcsak a közismert puritanizmus és a vele járó unalom világa, hanem
a modernkori bűnözés fellegvára is, a bűnbandák, a csempészek, a zsebesek közege.
A londoni gyémántrablás kifejezetten játékos könyv, mely nemcsak egy nagyszabású nyomozásra invitálja olvasóját, hanem gondolkodásra is készteti, ugyanis a gyorsan pergő események értelmezéséhez nemcsak a hősöknek, de az olvasónak is furfangra és leleményre van szüksége. A titkos leveleket, árulkodó nyomokat, apró jeleket neki is értelmeznie kell a szereplőkkel együtt, és még azt is magának kell kinyomoznia, mi lesz a sorozat második darabjának címe. Nem titok ugyanis, hogy a kíváncsi és agyafúrt kis csapat története folytatódik majd, de hogy hol, az legyen megfejtésre váró rejtvény.