Rothko egy nap úgy döntött, körbenéz New Yorkban, és éhezik egy kicsit

Az argentin María Gainza Látóideg című könyve nehezen kategorizálható mű: egyszerre autofikció, esszé, kritika és óda Buenos Aireshez. Tizenegy történetén keresztül újra látni tanulunk. Olvass bele!

Könyves Magazin | 2022. április 25. |

A Látóideg mindegyik fejezetében más-más festő alkotása indítja el a történetmesélést, amely lassan összefonódik a narrátor hangjával, aki aztán elkerülhetetlenül önmagáról kezd el mesélni, habár az írás, az alkotás célja épp a magunkról való elfeledkezés, önmagunk meghaladása lenne. Így találkozhat össze ebben a vékony kötetben, többek között, Rousseau, Courbet, Foujita, El Greco és Rothko.

-

A színek, a képek és az idézetek végtelen sora mögött közben folyton ott lappang az űr, a kimondhatatlan, a halál. Severo Sarduy egyik esszéjében azt írja a regényben is felbukkanó Mark Rothko festményei kapcsán: „Rothko képein csak a színek visszhangoznak. Egy könyvből pedig nem mondatok, idézetek és nem is szavak maradnak, hanem egy íz a szánkban, egy különös eufória, egy ív vonala…” A különc művészfigurák történeteinek elmesélésén áttetszik María Gainza egyedülálló látásmódja, ami még sokáig az olvasóval marad. A Látóideg 2019-ben felkerült a The New York Times Book Review száz legfigyelemreméltóbb könyvének listájára.

Látóideg María Gainza első magyarul megjelenő kötete.

María Gainza: Látóideg (részlet)

Egy élet festményekben

 

Daugavpils, az egykori Dvinszk Szentpétervártól délre fekszik. A cári rezsim alatt, az 1900-as években munkalehetőség alig volt, és az ottani fiatalok a prostitúcióban látták a menekülőutat. Hogy ettől a sorstól megmeneküljön, Anna Goldin tizenöt évesen összeházasodott a gyógyszerész Rothkowitzcal. Négy gyerekük született. A legkisebb, Marcus, a későbbi Rothko, a legérzékenyebb és hipochonder fiú volt az egyetlen, akit a Talmud szerint neveltek. Habár a dvinszki vérengzésről nem maradtak történelmi feljegyzések, Rothko felnőttként így mesél róla: „A kozákok az erdőbe vitték a zsidókat, és tömegsírt ásattak velük. Olyan tisztán láttam magam előtt azt a szögletes sírt, hogy már nem is tudom, valóban megtörtént-e a mészárlás, vagy csak kitaláltam, de az a kép mindig is felzaklatott.” Egy reggel Rothkowitz asszony és a gyerekek Libau kikötőjében hajóra szálltak. Amerikába tartottak az apához, aki pár hónappal korábban előreutazott. Az oregoni Portlandben kötöttek ki, és még imbolygott a lábuk alatt a talaj, amikor az apa hasnyálmirigyrákban meghalt. A fiatal Marcus tizenegy éves volt: zsidó, szegény, baloldali. Valahogy befejezte a középiskolát, és ösztöndíjasként bekerült a Yale jogi karára. Hónapokkal később, amikor a ’29-es válság elkezdte szétmarni az ország alapzatát, otthagyta az egyetemet. 

Úgy döntött, körbenéz New Yorkban, és éhezik egy kicsit.

Ha akkor meghalt volna, ma teljesen ismeretlen lenne, hiszen negyvenöt éves koráig egy tucatfestő volt. Meglepően középszerű szürrealista korszaka után a harmincas években nyomasztó városi épületeket kezdett festeni Giacometti-szerű hosszúkás alakokkal. Már mindenki reménytelennek hitte, amikor jött az „aha-élmény”, a művészek egész életükben erre várnak, és vagy megérkezik, vagy nem: a látomás végre a felszínre tör. 1945 nyarán történt, amikor a vászon terében lebegő absztrakt, elmosódott tömböket kezdett festeni. A körvonal eltűnt, a színek felrobbantak: rózsaszín, barack, levendula, fehér, sárga, sáfrány az üvegen szétfutó lehelet illékonyságával. A szeme mintha kitágult volna.

Azt mondják, egy Rothko-képet úgy kell nézni, mint a napfelkeltét. Gyönyörű képek, de a szépség lehet magasztos, vagy lehet dekoratív, és New Yorkban az Upper East Side-i nappalikban Rothko képei mennyeien passzoltak a bőrkanapékhoz és a kézzel szőtt szőnyegekhez. A kritika csak úgy záporozott rá. Rothko megszenvedte a bírálatokat, miközben a pénztárcája megvastagodott. Egyesek szerint hatásvadász volt, aki jó üzletet csinált az absztrakt expresszionizmus merevségéből. A festő olyan mondatokkal kezdett védekezni, mint: „Számomra a tragikus tapasztalat a művészet egyetlen forrása”. Mintha a saját sírját ásta volna: ez a fennköltség éveken át megfojtja a műveit, ködös menhirt csinált belőlük.

Valójában Rothko a szorongástól egyre többet beszélt. Elfelejtette, hogy egy mű leghatásosabb eleme gyakran a csend, és ahogy arrafelé mondták, a stílus annyi, mint ragaszkodni valamihez. Lehet, hogy egy Rothko-kép nézése nyújthat némi spirituális élményt, de az szavakkal nem leírható. Olyan, mint megnézni a gleccsereket, vagy keresztülszelni egy sivatagot. Kevésszer válik ennyire nyilvánvalóvá a nyelv elégtelensége. 

Rothko képei előtt jól megalkotott mondatokat keresünk, de csak dadogunk. Szívünk szerint azt mondanánk: „Azt a kurva”.

A legnagyobb siker éveiben, 1949 és 1964 között Rothko vékony jégen táncolt: a házassága tönkrement, a barátai eltávolodtak tőle, még a virágcserepek alól is kiitta, amit lehetett, és megmérgezte a gyűlölet. A pusztítás spiráljába gabalyodott. Amikor egy viharos éjjel elment otthonról, a portás figyelmeztette, vigyázzon magára, zavaros volt az utca. Rothko azt válaszolta: „Egyetlen dologtól kell féltenem magam: nehogy egy nap a fekete elnyelje a vöröset.”

 

– Előzmények? – mondja Adelman doktor.

– A szememmel? Diplópia. Hétéves korom körül meg akartak műteni, de az orvosok feladták, olyan izgága voltam, hogy nem hatott az érzéstelenítő. Kislányként energiabomba voltam, még szerencse, hogy az ember változik, nem igaz?

Doktor Adelman meg sem hall, és visszaküld a váróba.

Csukva kell tartanom a szemem, míg a cseppek hatni nem kezdenek. Csalok, néha-néha kilesek a nedves szempilláim között. A Rothko-posztert nézem. Érzem, ahogy kitágul a pupillám. Kinyitom és becsukom a szemem. Amikor kinyitom, beszippant a piros, mikor becsukom, a szemhéjamon lebeg a fekete. Közelebb megyek, próbálok a képtől olyan negyvenhat centiméterre megállni, ahogy Rothko tanácsolta. És arra gondolok: hogy tudta ez az ember megfesteni legjobb korszakának eufórikusan absztrakt képeit épp az összeomlás szélén? És ez a gondolat T. S. Eliothoz vezet: „Minél tökéletesebb a költő, annál inkább elkülönül benne a szenvedő ember az alkotó elmétől.” Doktor Adelman asszisztense rám szól, hogy üljek le. Csukott szemmel visszabotorkálok a székemhez.

1970. február 25-én reggel Rothko a fürdőszobába ment, levette a cipőjét, a nadrágját az ingével együtt egy székre tette, és egy pengével két mély vágást ejtett a csuklóján.

Előrehaladott tüdőtágulása volt. Amikor az asszisztense megtalálta, vértócsában feküdt, a karja széttárva a teste mellett. Mire a rendőrség egy órával később megérkezett, egy akkora piros medencében lebegett, mint a festményei.

A sírba vitte a titkát: mi volt az oka, hogy 1959-ben, a karrierje csúcsán megtagadta a falfestmények átadását a New York-i Seagram épület Four Seasons éttermében? Dore Ashton, aki gyakran meglátogatta a stúdiójában, azt mondja, a festő azt hitte, a festmények az alkalmazottak étkezőjébe kerülnek. Mások szerint ez valószínűtlen, Rothko pontosan tudta, hogy a luxuséttermet fogják díszíteni. A barátaiból lettek a legrosszabb ellenségei: Barnett Newman és Clyfford Still a művészet prostituáltjának csúfolták (az absztrakt expresszionizmus történetének legdrágább megbízása volt). De ahogy az egyik ismerősöm mondaná, „a prostitúciónak megannyi formája van”. Rothko nem ezt mondta. Az újságíró John Fischernek mesélt róla 1959-ben, egy Nápolyba tartó hajón. A turistaosztály fedélzetét elárasztó whiskyk között elárulta, hogy a nagy terve „elvenni az étvágyát ezeknek a gazdag rohadékoknak a festményeivel, amelyek a kiúttalanság érzését keltik bennük”. Michelangelo nyomasztó Biblioteca Laurenzianájára gondolt, néhány évvel azelőtt látta Firenzében, és az akkori utazás során azt tervezte, hogy visszamegy megnézni. Pár nappal később Pompeiiben a Rothko család (felesége, Mell, és lánya, Kate) és Fischer – nem lehetett lerázni – a Rejtélyek Villájába látogatott. A Dionüszosznak szentelt étkezőben Rothkót lenyűgözte a vörös és a fekete kéjes használata, a színek összeolvadásának perverz formája. Mindez ott volt a fejében, amikor visszatért New Yorkba, és a feleségét a vadonatúj Four Seasonsbe vitte ebédelni. A képeit még nem tették ki; úgy érezte, még hiányoztak az utolsó simítások. Az éttermet elárasztották a tengerészkék Brooks Brothers öltönyök, a Stefano Ricci nyakkendők, gyöngysorok és selyemsálak. Rothko egy gazpachót evett, ideges tekintete a helyet pásztázta. A kanál hirtelen megállt a kezében, félúton a szája és a tányér között, és azt kérdezte Melltől, nem érez-e valamilyen furcsa szagot.

– Miféle szagot? – kérdezett az vissza.

– Mint a rothadó pénz – válaszolta Rothko. Aztán félretolta a tányérját, felállt az asztaltól, és bejelentette, hogy eláll a szerződéstől.

Fordította: Miklós Laura

Sonora Kiadó, 2021, 158 oldal

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Marton-Ady Edina regényében a könyvtár jelenti az egyetlen ablakot a világra

Milyen kamasznak lenni, ha az ember nem számíthat a szüleire, ha érettebb és bátrabb, mint ők? Milyen városból falura kerülni, és belemerülni a csendbe? Milyen önállóságra vágyó nőnek lenni egy vadmacsó környezetben? Marton-Ady Edina könyvéből kiderül. Olvass bele!

...

A kaidzsúk az univerzum legnagyobb és legveszélyesebb pandái - és most meg kell őket védeni

„A Kaidzsú Állatvédő Társaság olyan, mintha a Jurassic Park egy erkölcsösebb formája találkozna a Városfejlesztési osztály bajtársiasságával" - írta a regényről a Publishers Weekly. Most mutatunk egy részletet.

...

Palya Bea a Ribizliálomban mesélte el, hogy lett pörgös szoknyájú kislányból világhírű népdalénekes

A Túl a plafonon podcastsorozat következő vendége Palya Bea népdalénekes, előadóművész, aki 2011-ben Ribizliálom című kötetében összegezte addigi életútját.

Könyvhét
...

Miket szereznek be a BookTok-rajongók a Könyvhéten? Kiderítettük!

Hogyan lesz valaki felkapott a BookTokon? És milyen kötetekre figyel fel ez a közösség a Könyvhéten? Utánajártunk.

...

Hamvas Bélától a romantikus könyvekig – könyvheti körkép a Z generáció olvasási szokásairól

Belevetettük magunkat az Ünnepi Könyvhét forgatagába, hogy megtudjuk, mit olvasnak szívesen a Z generációsok. 

...

Varró Dániel elképzelt egy könyv nélküli világot: az íbuk vagina nélküli nő

Mit adnak nekünk a könyvek? 

...

Piroska románca a vérfarkassal: a könyvhéten is tarol a romantikus fantasy

Mágia, sárkányok, sötét románcok a könyvhéten.

...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.

...

„Nem minden fás terület erdő, de minden erdő fákból áll” – ezért fontosak az örökerdők

...

Az erdő csodákat művel: 4 izgalmas kötet a Zöld könyv podcast könyvajánlójában

...

Az erdő gyógyít és kisimít – ezért töltsünk minél több időt a természetben!

SZÓRAKOZÁS
...

Megérkezett a Marék Veronika életét bemutató dokumentumfilm előzetese!

A szigetországban Marék Veronika főhőse, a kis piros oroszlán a bátorság elnyerésének szimbóluma lett.

...

Letiltások és beszólogatások – írók, akik a nyilvánosság előtt vesztek össze hírességekkel

Donald Trump, Lena Dunham és J. K. Rowling sem úszta meg a szájkaratét.

...

James Bondra Martini és nők helyett gyereknevelés vár

James Bondból tanár lesz. 

Hírek
...

J. K. Rowling már tudja, hogy indul az új Harry Potter-sorozat

...

Bibók Bea tanácsait minden szülőnek hallani kell: így lesz teljes a gyerek nyara

...

Így hangzanak valójában Shakespeare-szövegek

...

Ezek a világ legfurcsább könyvtárai