Egy Krakkó melletti kocsmában kezd nyomozásba a mester
Marcin Świetlicki
Tizenegy
Ford.: Wolosz Vera, Prae Kiadó, 2022, 336 oldal
-

Valahol Krakkó mellett megbújik egy nevenincs falu, ahová nyáron a hőség elől menekülnek a városiak, de ahol télen a madár se jár, és mindig fúj a szél. Arról a kevésről, ami a faluban történik, a kocsmában szerezhet tudomást az ember. Ide érkezik az egykori legendás gyerekszínész, a mostanra megvénült és leszerepelt mester, hogy barátja, Doki halála ügyében nyomozzon. Dokit itt, a várostól mindössze néhány perc buszútra, saját hétvégi házában érte utol a végzet. De vajon természetes halált halt az egykori ivócimbora, vagy valakinek érdekében állt eltenni láb alól?

Ahogy a mester mélyebbre és mélyebbre ás, nemcsak a megoldáshoz, hanem önmagához és a múltjához, a fiatalságához is egyre közelebb férkőzik. Az ügy felgöngyölítésében a pultoslánynak, a boltosasszonynak, egy minden lében kanál menedzsernek és egy öntelt krakkói médiamunkásnak, no meg néhány kocsmatölteléknek is elévülhetetlen szerep jut.

Marcin Świetlicki: Tizenegy (részlet)

Fordította: Wolosz Vera 

– Úgy elszomorodtam – mondta a lány, a Csinos vendéglő pincérnője, miközben az ablakra meredt, ami mögött jeges szél emelgette a tyúkokat.

A mester összerezzent.

– Hajaj, ma különösen gyenge vagyok a felvidításban – mormolta. És rosszmájúan ezt gondolta: „Üljön csak oda ahhoz a kettőhöz. Az majd biztosan felvidítja, kisasszony.” De nem mondta ki hangosan. A Daniel’sre koncentrált.

– Beszéljünk Dokiról – javasolta a lány.

A mester úgy nézett rá, mintha először látná életében. Csöppet sem az a fajta lány volt, amilyenek bejöttek Dokinak. Csöppet sem. Miért ő lett Doki utolsó csaja? Miért neki, és nem Doki valamelyik korábbi menyasszonyának hiányzott ennyire Doki? Miért akart még mindig róla beszélni?

Tulajdonképpen a mester is elsősorban azért utazott ki ide, hogy Dokiról beszélgessen, de ebben a percben képtelen volt rá. Bocsánatkérően mosolygott, felkelt a bárszékről. Kicsit megtántorodott, de éppen csak, kikerülte a fiatal generáció társalgásba merült képviselőit, az ajtóhoz csoszogott, és kilépett a szélbe. Lecsillapodni.

*

Morales Grzesio úr autója mellett állt. Állt, és áhítattal meredt a városi gépkocsira.

– Maga sem bírta tovább – inkább állította, mint kérdezte a mester. Neki is volt már alkalma alaposabban megismerni a hely alternatív kultúráért felelős személyiségét, pontosan tudta, mi telik ki tőle.

– Szodoma és Gomora, úgy éljek! Tudta, hogy ismertem az apját? Nyugodjék békében! Rendes fickó volt. Ennek a Wiesiónak vajon ki buggyantotta meg az agyát? Mikor? Nem is olyan rég még teljesen más ember volt. Most meg festi a haját, és csicsereg, mint valami bakfis. Egyáltalán mivel foglalkozik? Én nem tudom. Egyfolytában csak Krakkóig meg vissza, és ahányszor visszajön, mindig agyalágyultabb. Ez így nem mehet tovább. Tavaly halt meg az apja, és nincs, aki vigyázzon rá.

Maga tudja, hogy ezek miről jártatják a szájukat?

Ajaj, szerintem nem akarja maga azt tudni, biztosan nem. Phű! – Morales jókorát sercintett.

Egy nyamvadt kis korcs ügetett oda, és farkát csóválva beleszaglászott a mester nadrágszárába.

– Érzi a szukát – jegyezte meg a mester, de így sem sikerült témát váltania.

Morales még nagyobbat sercintett.

– Megbűnhődnek majd az istentelenjei! – mennydörögte Morales. – Tudja maga, mit mondott ez egyszer nekem? Hogy létezik új baloldal! Na, már most, olyan sötét én se vagyok: én aztán mindent megértek, még valahol azt a nyomorult buziságot is. De hogy új baloldal? Soha! Belegondolt maga ebbe? Ez az új baloldal, ez már olyan, mint a pedofília! Ezt büntetni kellene! Nincs igazam?

A mester elismerte Morales igazát. Persze ő maga nem volt ennyire radikális, de tetszett neki a szónoki lendület. Már régebben is feltűnt neki, hogy Dokinak éppenséggel eléggé hasonlítottak a nézetei Moraleséhez, csak nem fejezte ki őket ilyen súllyal.

A mester rámosolygott Moralesre.

– Dokinak tetszett volna, amit mond. Ajaj, nagyon is tetszett volna! – vallotta be.

– Annak a Dokinak megvolt a magához való esze. Hogy mi mennyit megittunk itten Dokival, mennyit elbeszélgettünk, uram! Okos ember volt,

megvoltak a maga kis bűnei, de az esze, na, az vágott.

A mester összerezzent.

– Miféle bűnök?

– Mindenkinek vannak bűnei, ugyebár? – Morales legyintett bütykös kezével.

És rákacsintott a mesterre. És elhallgatott.

Aztán alaposabban végigmérte a mestert. Úgy, mintha akkor látta volna először életében. És váratlanul ráförmedt:

– Kicsoda is maga, jóember, valójában? Idejársz, iszol, telebeszéled a rendes lengyel emberek fejét, kérdezősködsz! Ismerem én magát? Az iratait, kérném!

A mester sóbálvánnyá dermedt.

– Nincs igazolványom. Nincsenek nálam az irataim. Morales úr, hiszen…

– Már akinek: Morales! Húzzon el innen az uraság, amíg jól megy dolga!

A mester Morales durva kirohanását a reggel óta jelentős mennyiségben elfogyasztott alkohol számlájára írta.

Tisztelte Moralest. Ezen a helyen ő volt a támasza. Semmiképp nem akart konfliktusba keveredni vele, nem akart elveszíteni egy ilyen értékes és nagyérdemű bajtársat, ezért udvariasan biccentett Moralesnek, és eloldalgott a bolt felé.

Mindeközben Wiesio és Grzesio urak nagyban dürögtek.

Grzesio úrnak már úton kellett volna lennie, de most, hogy ilyen izgalmas személyiséget ismerhetett meg ezen a dögunalom tanyavidéken, rájött, hogy nem is olyan sietős neki. A mobilja csörgött, egyre csörgött, de Grzesio nem reagált. Csak odalesett, hogy ki hívja. És nem vette fel.

– Hát te, szépséges idegen, hogy vetődtél ide, erre a sivár vidékre? – kérdezte Wiesław úr.

Grzesio úr részletekbe menően, lebilincselő stílusban mesélte el a vérző emberről szóló történetet. Színesen, gördülékenyen beszélt, akárcsak az erőszak témájának szentelt televíziós program bemondója a vágóképek alatt.

Wiesław úron nem látszott, hogy megrendítette volna az eset. Biccentett, és gyorsan más vágányra terelte a szót:

– De persze el szoktál járni az új Piesbe?

– Nyilván – felelte Grzesio úr, aki rájött, hogy Wiesław urat ezek szerint nemigen foglalkoztatja az erőszak kérdése. Előfordul az ilyesmi. Televíziós karrierje során találkozott már ilyen különcökkel.

– Elbájoló hely, nemdebár? – áradozott Wiesław úr. – Hálʼisten egyre kevesebb van benne a régi Pies vén szittyósaiból. Hálʼisten. Biztosan kipusztultak már a piától. Nagy megkönnyebbülés ez nekem. Most már mindig találsz ott valaki érdekest. Falkákban jönnek a dögös hapsik. Imádom azt az izgalmat, hogy amikor este odaérek a Sławkowskán levő kapualjhoz, közeledek a bejárathoz, mindig arra gondolok: ma kit találok bent? És mindig van bent valaki. Vagy Nyomi, vagy DJ Kurta, vagy a legendás, ízig-vérig alternatív Jakub Menelusz. Esetleg az elragadó Wiedemann, vagy Sasnal. A baloldali ifjúság krémje! Egyszer meg kit látnak szemeim? Nem mást, mint Jan Klatát! Felfogod? Jan Klatát! A rendíthetetlen irokéz-séróval a fején! Már-már kísértésbe estem, hogy autogramot kérjek tőle – de ő szerintem olyan zord, alter és független, hogy talán nem is ad autogramot, ugye? A Tygodnik Powszechny-ben megjelent írásai olyan cukik! Egyébként amióta eltakarították onnan az addig regnáló aggastyánokat, ez az újság a generációnk hangjává vált. Nagyon trendi! Csakis a Krytyka Polityczna és a Tygodnik! No meg a drága kis Klata! Úristen, mit nem adnék, ha elbeszélgethetnék vele a lengyel színházi állapotokról! Figyuzz, neked ismerned kell Patrycját! Mi újság vele?

– Melyik Patrycjával?

– Hogyhogy melyikkel? Számomra csak egyetlen Patrycja létezik. Naná, hogy Twardowska. Mi hír járja arról a csodagyerekről? New Yorkban van még, vagy visszajött már? Vannak újabb projektjei? Performanszokra készül?

Grzesio úr kvázi megerősítőleg köszörülte meg a torkát. Az új baloldal művészeti gondolkodásába nem nyert ilyen mély bepillantást. Természetesen a nevek többsége mondott neki valamit, a napilapok kulturális mellékleteiben gyakran írtak róluk; a Wiesław úr által felsorolt személyek némelyikébe ő maga is belebotlott már, de kizárólag a televízió volt a beszélgetésük témája, nem az illetők projektjei és ezek megvalósítása – így szinte falta a Wiesław úrból áradó információözönt.

Grzesio úr persze, Wiesław úrhoz hasonlóan, fiatal ember volt, ugyanannak a nemzedéknek a képviselője. De az ő világa a televízió volt.

Az ő szíve a televíziózásért dobogott.

Grzesio úr mégis sokszor megégette magát, amikor kívülállóknak próbálta ecsetelni munkája izgalmait. Az emberek egy idő után nem figyeltek oda erre. Egyetlen kívülállót sem (na jó, néhány degeneráltat igen) érdekelt úgy igazán, hogyan jönnek létre a televíziós műsorok, senki nem remegett meg, ha a félelmetes, ugyanakkor karizmatikus óriásról, Grzesio csatornájának tulajdonosáról beszéltek előtte. Csakis a tévés munkatársakkal lehetett a televízióról beszélni. De Wiesław úr lehetett volna akár potenciális tévés munkatárs is. Megvolt hozzá a stílusa. Megvolt benne az a valami. És mivel kellemes beszélgetés esett vele, Grzesio úr végszóként munkát kívánt ajánlani Wiesław úrnak, munkát a saját szerkesztőségében. Az ilyen friss, nyitott elmékből sosincs elég. De ezt a búcsúzásra tartogatta. Ennek kellett volna lezárnia és megkoronáznia ezt a roppant kellemesen töltött kora délutánt, ami ilyen kellemetlen körülmények között vette kezdetét.

Egyelőre Grzesio úr egyszerűen itta Wiesław úr szavait.

*

A mester úgy döntött, elsétál cigarettát venni az élelmiszerboltba. Igaz, cigarettához a Csinosban is hozzájuthatott volna, de annak a kettőnek a jelenléte igencsak felidegesítette a mestert, no meg a felbőszült, mamlasz Moralestől is távol szerette volna tudni magát egy darabig. Egyébként is: létezett világ a Csinoson kívül is, tehát időről időre illett is felkeresni.

Csak bandukolt és nézelődött.

A távolban látszott a város. Kémények, tornyok. A város különféle attribútumai ott magaslottak a távolban.

Krakkónak hívták ezt a várost. Ezt még nem felejtette el a mester.

Nap mint nap ott ébredt fel, nap mint nap megismételték sétájukat a kutyával, ugyanazt az utat bejárva a Plantyn.

De aztán szinte mindennap gyorsan kiutazott onnan. És kikötött ezen a várostól tizenegy kilométerre fekvő helyen, ahol a tábla büszkén hirdette: KRAKKÓ 11 KM.

Valószínűleg azért utazott ki ide, hogy tudatosítsa: bár valóban kiutazott, azért továbbra is szemmel tartja a várost. Úgy gondolta,

jobb lesz vigyázni a várossal, nehogy kitoljon vele.

A városban rég nem lüktetett már élet. Igaz, hogy különféle közlekedési eszközök mozogtak benne, repülőgépek húztak el időnként felette, turisták tömegei szaladgáltak minden irányban, de ez csak a látszat volt. A városban nem folyt már valódi élet. Ám a hullák is képesek rosszindulatúak lenni.

Az efféle gondolkodás természetesen arra utal, hogy a mester feje felett szimplán elszállt az idő. Húsz éve még nem érezte ilyen húsba vágónak az élet hiányát a városból. A várost akkoriban majd szétvetette az életerő, a városnak nagyon is volt értelme húsz évvel korábban. És a fiatal emberek számára jelenleg is volt értelme és élete. De ez csak illúzió. A városban már nem volt jelen az élet. A város sok-sok évvel korábban meghalt. A városban már csak a látszat maradt meg.

Néhány napja a mesterre ráakaszkodott az egyik ősz, hosszú hajú iszákos, akinek szokása volt mindenfelé feltűnni a város utcáin és kocsmáiban.

– Élünk, nem igaz? Élünk! Ránk már keresztet vetettek, mégis tovább járjuk a várost! Mennyi ideje is ismerlek? Ötven éve. Na és? Szépek voltunk, fiatalok. De ennek vége. Azért még élünk, nem igaz? És tovább huncutkodunk, nem igaz? És tehetnek nekünk egy szívességet, így! – És megmutatta, mit tehetnek nekik.

A negyvenvalahány éves mester csak bólogatott, hogy lerázza magáról az illetőt, és ment tovább a maga útján. Ő nem volt száz százalékig biztos benne, hogy él. Egyszer már találkozott a saját kapujában egy emberrel, aki makacsul ismételgette neki: „Te már nem élsz.” Származtak is ebből bonyodalmak. De az egy másik történet. Ez a történet Doki haláláról szól.

„Nem halhatok meg addig, amíg fényt nem derítek rá”

– okoskodott a mester.

Az ügy meg húzódott, egyre csak húzódott.

A mester talán tett is erőfeszítéseket, valójában azonban nem csinált semmit.

Talán az életösztön miatt volt így, a túlélés vágya miatt.

Amíg a mester ki nem derítette a halál okát, joga volt élni.

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Haász János novelláiban az apát hőssé nagyítja a gyermeki emlékezet

Haász János egybefüggő történetté összeálló novellákkal jelentkezik. Megindító kötete időutazás a folyton velünk lévő múltba, keserédes időkapszula a kopottas, más szempontból életteli, mobilok és internet nélküli '80-as évek rakétamászókás, télifagyi ízű világából.

...
Beleolvasó

A Lovecraft földjén szerzője ezúttal a videójátékok világát idézi meg

Matt Ruff legújabb regénye tisztelgés a videojátékok világa és a videojátékos közösségek előtt. Olvass bele a 88 névbe!

...
Beleolvasó

A sakk nemcsak játék, hanem életstratégia is

Sándor Iván új könyvének főhőse a gimnazista Endre, aki az ifjúsági világbajnok Kaszparovval Moszkvában döntetlent játszik. Olvass bele a Szakadékjátszmába!

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

A Love, Death & Robots továbbra is kíméletlen őszinteséggel szembesít az emberségünkkel

Tényleg képtelenek vagyunk megváltozni? A Netflix tévésorozata, a Love, Death & Robots új évada szerint lélekszakadva rohanunk bele a saját végzetünkbe. Nem tud ebben visszafogni bennünket sem technológiai fejlődés, sem harmadik típusú találkozás, de még a múltbéli tapasztalataink sem. 

...
Nagy

A Halott Pénz-könyv még a tagoknak is tudott meglepetést okozni

A Halott Pénz Na még mit nem?! című kötetét mutatták be a Hajógyár és az A38 hajó Zene x Szöveg programsorozatának legutóbbi alkalmán. Járai Márkot, Boros Gábort és a kötet egyik szerzőjét, Jávor Bencét Erdős Viki kérdezte zenekari titkokról, a sikerig vezető útról, közös munkáról és az írás folyamatáról.

...
Szórakozás

Az Északi az a Hamlet, aki nem áll meg tépelődni, hanem lesújt a kardjával

Az Északi brutális: tele ordító férfiakkal, vérrel és zsigerekkel - és persze gyönyörű tájakkal és szuperhangulatos újpogány zenével. Robert Eggers rendező láthatóan élvezte, hogy megcsinálhatta a saját mozgóképre ültetett viking sagáját. A kérdés, hogy elég-e egy jó filmélményhez, ha történelmileg többnyire hiteles.

Hírek
...
Hírek

Margó: Idén is keressük a legjobb első prózakötetest!

...
Hírek

Az első hindiből fordított regény kapta a Nemzetközi Booker-díjat 2022-ben

...
Alkotótárs

Mucha Dorka: Éreztem, hogy ebből nem lehet tingli-tangli történetet írni [Alkotótárs]

...
Szórakozás

Kollár-Klemencz László lesz az Ördögkatlan Fesztivál díszvendége 

...
Hírek

Vámos Miklós az egykori New York kávéházról: Minden áldott nap itt voltam

...
Gyerekirodalom

A világ legmegátalkodottabb gyerekkönyve mindent elkövet, hogy ne tudjátok elolvasni

...
Hírek

Először térképezték fel a pompeji vulkánkitörés egy áldozatának teljes génkészletét

...
Hírek

Budapest környékén kószál egy medve

...
Szórakozás

A Top Gunon kívül is van repülős élet

...
Alkotótárs

Mécs Anna: Már régóta foglalkoztatott édesapám története [Alkotótárs]

...
Szórakozás

Veres Attila forgatókönyvében a hatalom dönti el, kinek lehet gyereke és kinek nem

...
Alkotótárs

Kiválasztották a Mastercard® Alkotótárs ösztöndíj 10 döntősét

A hét könyve
Kritika
Az új Nádas erőszakos és szórakoztató, teljesen felszabadult
...
Podcast

Fehér Renátó: Mindig politikai beágyazottságban születnek a versek

Podcastunkban a közéleti költészetről, a bal kézről jobbra átnevelt írásról és a közösségi médiáról is kérdezzük a Torkolatcsönd szerzőjét, Fehér Renátót.

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Semmelweis 50 éve egy norvég drámában szagolta ki a kérlelhetetlen igazságot

Bjørneboe-t nem a Semmelweis alakja köré utólag szőtt magasztos vagy patetikus tisztelet foglalkoztatta, hanem a személyiségét és a küzdelmeit szétfeszítő ellentmondások. A Semmelweis ma is pezsdítően és bicskanyitogatóan aktuális dráma.

...
Kritika

Burjánzó csalánként gyűrűzik be a felnőtt életbe a gyerekkori abúzus emléke

A gyerekkori szexuális abúzusról és annak későbbi hatásairól szól Borda Réka első regénye, amelynek elbeszélője kisgyerekként válik nagybátyja áldozatává, de már fiatal felnőtt, mire előtörnek belőle az emlékek, és megkezdődik számára a feldolgozás folyamata. Az Égig érő csalán a hét könyve.

...
Gyerekirodalom

Szabó Tibor Benjámin: Megváltozott a világ és erőszakosabbak lettek a történeteink

Nyolc évvel az első EPIC megjelenése után Szabó Tibor Benjámin megírta a folytatást, amelynek rögtön a legelején elrabolnak valakit. A barátok versenyt futnak az idővel, miközben egy titokzatos szekta nyomait kutatják. Szabó Tibor Benjáminnal kötetek közti műfajváltásról, ökológiai zsákutcáról, irodalmi tetoválásokról és a hazai gengszterrap hatásáról is beszélgettünk.

...
Gyerekirodalom

Itt a Könyves nagy gyereknapi ajánlója! - 1. rész

Május utolsó hétvégéje a gyerekekről szól, éppen ezért arra kértük a hazai gyerekkönyvkiadókat, hogy ezúttal ők ajánljanak olvasnivalót a kisebbeknek és a nagyobbaknak: van itt böngésző éppúgy, mint fantasyregény, de találtok sárkányos, kalandozós és fáraós mesét is. 1. rész.

Szerzőink

...
vl

Fehér Renátó: Mindig politikai beágyazottságban születnek a versek

...
Forgách Kinga

Az internet egy random mémfolyammá redukálta az életünket

...
vl

Jászberényi Sándor tíz évnyi háborúja