John Chu egy "serpa", aki társaival együtt jó pénzért virtuális kalandokra kíséri ügyfeleit online szerepjátékokba, ahol jól felszerelt karakterekkel élhetnek át felejthetetlen izgalmakat: sárkányokat ölhetnek, űrcsatákban vehetnek részt, bankot rabolhatnak vagy zombihordákkal küzdhetnek.
A Lovecraft földjén címének többszörös áthallása egyszerre utal a népszerű horroríró, H. P. Lovecraft szülőföldjére, rasszizmusára és műveinek mítoszteremtő szörnyuniverzumára. Matt Ruff e két utóbbit mosta össze, megadva történetének sava-borsát.
Tovább olvasokAz új ügyfelük a titokzatos, magát gazdag és ismert személynek mondó Mr. Jones rengeteg pénzt kínál azért, hogy átfogó idegenvezetést kapjon a virtuális valóság játékvilágáról. Chu számára ez az álommunka, de ahogy belevágnak a kalandozásba, gyanítani kezdi, hogy Mr. Jonest inkább az emberek felett gyakorolt hatalmi potenciál, semmint a szórakozási lehetőségek megismerése vezérli. A fergeteges online kalandnak induló megbízás aztán hamarosan átszivárog a való világba, ahol Chunak minden leleményességére szüksége van, hogy egy lépéssel előrébb járjon mindenkinél - mert a valóságban nincs újraindító gomb.
Matt Ruff: 88 név (részlet)
(Fordította: Horváth Norbert)
serpa – Olyan személy, aki fizetett kísérőként tevékenykedik masszív, többszemélyes online szerepjátékokban (MMORPG). A serpák játszható karaktereket, felszerelést és gyakorlott csapatt ársakat biztosítanak ügyfeleiknek, hogy olyan magas szintű játékélményben lehessen részük, amelyhez több száz órányi játékidőre lenne szükség. A serpák általában szabadúszók, és nincs közük azokhoz a kiadókhoz, amelyeknek a termékeiben szolgáltatást nyújtanak.
Az aranyvásárláshoz és egyéb „pay-to-win” stratégiákhoz hasonlóan a serpák használatát sok játékos a csalás egyik formájának tartja.
A kiadók hozzáállása ehhez a gyakorlathoz változó, némelyik megtűri a serpák létezését, míg mások – jellemzően a Tempest, a népszerű Call to Wizardry fejlesztője – a végfelhasználói licencszerződés (EULA) megszegésének tekintik, amit kitiltással büntetnek.
– Lady Ada lexikona
Az ügyfél egy idióta.
Brad Strongnak hívják, és termékértékesítő egy olyan Wall Street-i banknál, amilyeneket általában felelősnek tartanak, de sosem büntetnek meg, ha bedöntik a piacot. A közösségi médiás profiljai szerint a Wharton Pénzügyi Főiskolán végzett. Egy hatszáz négyzet méteres dupla apartman tulajdonosa a Sohóban, és egy Jaguar XP-vel jár. Sziklát mászik és búvárkodik, valamint az izraeli kommandósok harc művészetét, a krav magát gyakorolja. Filozófiailag libertáriusnak mondja magát, de a republikánusokra szavaz, mert azért mégiscsak komolyan veszi magát. Nagy Three Stooges- és korai Chuck Palahniuk-rajongó. Utálja a kövér csajokat, a libsiket és azokat, akiknek be nem áll a szája a kölykeikről.
Ma este Brad jelentős összeget (nekünk az, neki aprópénz) fizet nekem és társaimnak a Serpa Rt.-ben, hogy kalandozni vigyük Asgarth birodalmába,
a Tempest Call to Wizardry játékában. Az ügyfeleink többségéhez hasonlóan ő is dps-karaktert választott: egy 200. szintű elf szamurájt. Korábban fontolgatott egy ork nindzsát is, de aztán úgy döntött, inkább nem akar beszari módon az árnyékban lopakodni. Le akarja rohanni a szörnyeket, és „bezúzni néhány koponyát”.
Én tankolok egy Móriai Tuskófej nevű harcos trollal. Feladatom, hogy a szörnyek rám és a Sebezhetetlenség Vértjére koncentrálják a támadásaikat, miközben a dps-karakterek – Brad és a társaim, Jolene és Anja – a másodpercenkénti sebzési kvótájuknak megfelelően serénykednek, Ray pedig gnóm papként gyógyítja a sebzéseket, amelyek átütik a páncélomat. Kényes az egyensúly, mert a dps-eknek végezniük kell a szörnyekkel, mielőtt a gyógyító kifut a manából, és mindenki meghal. De ha túl gyorsan túl sok sebzést tolnak, magukra vonják a támadásokat a tankról, és a rendezett vérontásból hamar kaotikus mészárlás lesz.
Ez elvileg nem lenne gond. Jolene és Anja is tudja, mit csinál, és Brad is tőlünk vette a karakterét.
Szamuráját gondosan finomhangoltuk a túl sok és túl kevés sebzés közötti optimális értékre.
A gond a kalapács. Amikor Brad két nappal ezelőtt felbérelt minket, megkérdezte, hogy kipróbálhatná-e a szamuráját előre, hogy gyakoroljon egy kicsit. Mivel a díjunk negyedét előre kifizette, igent mondtam. Talán jobban oda kellett volna figyelnem, amikor azt mondta, koponyákat akar zúzni. A próbaidő alatt úgy döntött, nem tetszik neki a katana, amit a szamurája forgat, ezért elment egy játékbeli aukciósházba, és vett magának egy új fegyvert: Ivar Kalapácsát.
Ivar Kalapácsa lényegében Thor kalapácsa, csak a marveles védjegyproblémák nélkül. Még a Call to Wizardry magas minőségi standardjaihoz képest is gyönyörűen kidolgozott virtuális tárgy, egy brutális, szexi műalkotás fekete baziliszkuszbőrbe vont markolattal, sárkányfogtüskével a végén, és finom mithril ötvösmunkával készült villámmintákkal a kalapácsfejen. Érthető, miért vonzódik hozzá egy ilyen koponyazúzó alfahím.
Sajnos azonban az Ivar Kalapácsa egy tankoló fegyver. Akit el találnak vele, megérzi és felbőszül, ráadásul kritikus találat esetén villámokat lő ki, amivel komoly sebzést okoz minden szörnynek harminc méteren belül. Brad szamuráját egyfolytában körbeveszik, de az én lemez vértemmel ellentétben az ő pikkelypáncélja nem bírja a gyűrődést.
Brad meghal, Ray pedig feltámasztja.
Figyelmeztetem Bradet, hogy mindig ez lesz, ha folyton a kalapácsot használja. A pasas hallani sem akarja az intést. Fizető kuncsaftként úgy érzi, joga van olyan fegyvert használni, amilyet csak akar. Emlékeztetem rá, hogy én csak kísérő vagyok a játékvilágban, nem én írom a szabályokat.
– Találj ki valamit! – mondja Brad.
Megtesszük, amit tudunk. Átváltok Tuskófejről, a harcosról Sir Valence-re, egy paplovagra, aki szent tüzet képes lehívni, úgy tudja eldobni a pajzsát, mint Amerika Kapitány, és úgy általában hatékonyabb a tömegoszlatásban. Jolene vándora megidéz egy spéci famulust, egy tűzokádó teknőst, ami másodlagos tankként működik. Amikor a legjobb erőfeszítéseink ellenére Brad megint (és újra meg újra) meghal, Ray feltámasztja, Anja pedig, akinek a druidája páncélkovácsként is funkcionál, kijavítja a páncélját, hogy ne kelljen visszamennünk a városba.
A Braddel kötött szerződésünk két teljes küldetés végigtolását garantálja. Még a legnehezebb kazamaták sem telnek több időbe három-négy óránál, és a Métely Barlangjai, ahol éppen járunk, kifejezetten könnyű pálya. Ám a folyamatos halál–feltámasztás ciklus miatt csak vánszorgunk. Egy óra elteltével még éppen csak túljutottunk az első főszörnyön.
Brad is éppen olyan frusztrált, mint mi, csak velünk ellentétben ő kimutatja. Ahogy egyre türelmetlenebbé válik, belerohan egy csatába, mielőtt a többiek felkészülnek, az eredmény pedig kiszámítható. Jolene próbálja nyugtatni, amikor kiderül, hogy a fekete csajokat sem csípi. Ezután Anja igyekszik megnyugtatni, ami több sikerrel jár, de Brad továbbra is sűrűn meghal. Feltekerem a vérbeállítást a kezelőfelületen, hogy a kuncsaftunk halála még brutálisabban jelenjen meg, és minden sebéből fröcsköljön a vér. Ennek nincs gyakorlati hatása a játékmenetre, de én jobban érzem magam tőle.
Újabb negyven perc után elérjük a második főszörnyet, egy Anas tasia nevű zöld sárkányt. Megállunk a barlangja előtt, hogy elmagyarázzam a taktikát Bradnek. Három fázis van, mondom neki. Az első fázisban Anastasia harap és karmol, a másodikban savat köp. A harmadikban a szárnyaival csapkod, és tornádókat idéz meg. Aztán jön újra az első fázis, és ismétlődik az egész, amíg vagy ő, vagy mi meghalunk. A túlélés szabályai egyszerűek: ne vonjon magára sebzést a tankról. Ne álljon a savba. Kerülje a tornádókat. Ezenkívül vigyáznunk kell a tojásokkal is, amelyek a barlangja falán sorakoznak, mert érzékenyek a rázkódásra, és ha nekik ütődik valami, vagy például villám csap beléjük, kikelnek. Anastasia kölykei savat köpnek, mint az anyjuk. Ezenkívül ragadós masszát hagynak hátra, amitől nehezebb lesz kitérni a tornádók elől. Ha maréknyi tojásnál több kel ki, a csata lényegében megnyerhetetlenné válik.
Miután felvázolom mindezt, megkérem Bradet, hogy erre az egy csatára ugyan váltson már vissza a katanájára.
– Nem – jön a felelet.
Egyre nehezebb megőrizni a hidegvéremet, és nem csak azért, ahogyan viselkedik. A Call to Wizardry karakteralkotó rendszere a valódi arcot vetíti ki a választott mitikus lény koponyájára. Brad szoláriumozott képe egy elf szögletes vonásain úgy néz ki, mint egy rasszista ázsiai karikatúra, amit csak kiemel a szamurájöltözék. Úgy érzem, mintha A Mikádó egy régimódi előadásának főszereplőjével beszélnék. Aki ráadásul egy idióta.
Én azonban profi vagyok, akinek fizetni kell a számláit, ezért megőrzöm a hidegvéremet, de tovább erőltetem a dolgot: a kalapács itt nem fog működni. Túl sok tojást fogunk összetörni, és így egész éjszaka itt ragadhatunk.
Brad azt mondja, hogy nem tud visszaváltani a katanára, oké? Már nincs meg neki. Eladta a piactéren, mielőtt megvette volna Ivar Kalapácsát. Ha vissza akarok teleportálni a városba, és venni neki egy új kardot, akkor rendben, használni fogja erre az egy csatára. Ha meg nem, akkor ez van, oldjam meg.
Vennem kéne neki egy kardot. Az lenne az okos húzás, de már fogytán a türelmem, és még sok van hátra a pályából, ezért úgy döntök, hogy megoldjuk nyers erőből. Jolene-ra nézek, aki bólint. A tegezében van egy Megsemmisítés Vesszője, afféle taktikai atomfegyver vándoroknak. A hozzá szükséges nyersanyagokat nem lehet megvenni, hanem be kell gyűjteni fárasztó munkával, és általában a leghalálosabb pályavégi főszörnyekre célszerű tartogatni. Anastasia ellen szükségtelen túlerő, de elsőre túljuthatunk vele a sárkányon.
Ezután a b-csatornán küldök egy DNR-üzenetet Raynek – ebben a csatában ne támassza fel Bradet. Ray nem válaszol, de kifejezése arról árulkodik, hogy már előre eldöntötte, hogy nem segíti a pasast.
– Jól van – mondom –, csináljuk!
Anastasia a barlangja közepén összegömbölyödve alszik, és felnyitja a szemét, amikor belépünk. Előrántom a kardomat, és lerohanom, de nem sietek elsőként odaérni hozzá; amikor Brad bevág elém, és elkiáltja magát, hogy „Banzáj!”, hagyom előremenni. Odaszalad, és orron csapja Anastasiát. A sárkány ettől teljesen felébred, hátrahőköl, és elordítja magát. Az animáció minősége igazán hihetetlen; a harag és értetlenség kifejezése a pofáján tökéletesen utánozza az álmából egy csapat vérszomjas törpe által felvert szörny reakcióját. Szeme Bradről rám villan, és félrebillenti a fejét, az értetlenkedés újabb szintjét jelezve: miért a dps van elöl? Hát nem értik ezek a barmok, hogy működik ez az egész?
Brad újabb csapásra lendíti Ivar Kalapácsát, Anastasia pedig félresöpri egy karomcsapással – a páncél felhasad, és hatalmas rés támad az elf szamuráj mellkasán, ahol a bordái voltak. Miközben a szív és tüdő jobbra távozik, a sárkány előrehajol, és leharapja Brad fejét. A test maradéka egy halom reszkető hústömeggé omlik össze.
A barlang fehéren felizzik, ahogy Jolene atomnyila célba talál. Ekkor jövök én, és lendítem a pajzsot meg a kardot.
–Támasszatok fel! – ordítja Brad testetlen hangja. – Támassza tok fel!
Nem foglalkozunk vele. Amíg én tolom az aggrót, Anja druidája pumává változik, és oldalról mar bele karmaival a sárkányba. Jolene teknős famulusa a másik oldalról támad, miközben gazdája mögülem záporoztatja rá a nyílvesszőket.
Nem kell hozzá sok, és Anastasia haláltusában vergődik. El sem jutunk a harmadik fázisig. Ahogy a sárkány összerogy, a földet rengető eséstől minden tojása felduzzad és ártalmatlanul szétrobban. Egy pillanatig minden békés a barlangban.
–Támasszatok fel, baszki! – ordítja Brad.
Ray már rajta van. Biztosan nagy a kísértés, hogy ne tegye, de hozzám hasonlóan ő is szeretne fizetést kapni.
Brad nem értékeli a professzionalizmust. Amint a teste újra összeáll, talpra ugrik.
–Mi a fasz?! – hörgi, és Raynek ront a kalapáccsal. A játékban azonban nem lehet csapattársakra támadni, vagy lökdösni őket: a kuncsaft ártalmatlanul suhan át Ray karakterének testén.
–Brad – mondom, és a kincsesládára mutatok, ami a sárkány teste helyén jelent meg. A lilás ragyogás epikus zsákmányt jelez.
Brad még mindig füstölögve a ládához megy, és belerúg, ami engedélyezett. A fedél felpattan, és arany-narancsvörös fény árad ki belőle. Nem sima epikus zsákmányról van tehát szó, hanem legendásról. Brad megütötte a főnyereményt.
Közelebb lépek, hogy megnézzem, és összeszorul a szívem a kikandikáló kard markolata láttán. Gilliam Vérivó Kardja: egy újabb tankoló fegyver.
Méghozzá nem is akármilyen: egy paplovag számára Gilliam Vérivó Kardja a legütősebb tankcucc. Olyan ritka, amilyen erős: ezer másik ládát is felnyithatnánk, akkor sem találnánk még egyet, ráadásul minden legendás fegyverhez hasonlóan, amint valaki felveszi, hozzá fog kötődni, így aztán sosem lehet eladni az aukciósházban.
A legtöbb serpaszerződés kiköti, hogy az ügyfelek csak olyan zsákmányra jogosultak, amelyet a karakterük észszerű keretek között használni tud: tank fegyver csak tanknak jár, dps-fegyvert nem kaphat gyógyító és így tovább. De a Serpa Rt. kliensei korlátozások nélkül megtarthatnak minden zsákmányt, így sosem érzik úgy, hogy át lettek verve, és ha úgy döntenek, hogy önként lepasszolják a szajrét, akkor nagylelkűnek érezhetik magukat.
Brad azonban nem altruista típus, de olyan sokáig mered a kardra mozdulatlanul, hogy naiv módon már kezdem remélni, hogy nem kell neki. Aztán rám pillant. Felöltöm a legjobb pókerarcomat, de a fickó Wall Street-i érzékeivel rögtön átlát rajta. Elvigyorodik, és visszafordul a láda felé.
Ledobja Ivar Kalapácsát, amely csendülve a földre hull, majd eltűnik, és visszakerül a hátizsákjába. A keze ráfog a Vérivó Penge markolatára, és újabb harsonaszó jelzi, hogy most már visszafordíthatatlanul az övé.
A kard pengéje borotvaéles kristályból van, amely változtatható színű fénnyel tud ragyogni. Amikor Brad kézbe veszi, szent tűztől fehérben úszik, de ahogy ide-oda suhintgat vele, parázsvörösre vált, aztán méregzöldre, jégkékre és végül sötétbíborra, lilás szikra mintákkal. Elkeseredésem egyre növekszik, ahogy rájövök, sosem fogok tudni lépést tartani a sebzésével, Brad pedig a Karmazsin Kastélyba akar menni legközelebb: vámpírokkal és succubusokkal teli hely, egy tömeg kezelési rémálom.
KLAKK!
A barlang hirtelen fényben úszik, mintha Jolene újabb atomvillantást nyomott volna. Elfordulok, és eltakarom a szemem a mennyezet közelében kigyulladt Klieg-fények elől. Egy másik sor gyullad fel mellettük, aztán egy harmadik.
Erről eszembe jut egyetlen látogatásom egy igazi vidámparkba, amikor kilencévesen osztálykirándulással elvittek minket. Egy haverommal leléptünk a csoporttól, és bementünk a kísértetházba, amely éppen akkor robbant le, mi pedig egy lidérc járta temető közepén rekedtünk. Szétüvöltöttük a torkunkat, mire egy ott dolgozó megtalált minket, és a felkapcsolt üzemi világításban ki nem derült, hogy a lidércek csak bábok voltak egy színpadon.
Ezeknek a Klieg-fényeknek hasonló hatásuk van, bár az egészet számítógép generálja. Anastasia birtoka egy szemvillanás alatt átalakul fotorealisztikus barlangból olcsó fa- és papírmasé díszletté. A 3D kincsesláda festett, lapos tábla lesz, amit egy deszka tart.
– Mi a fene történik? – kérdezi Brad a legendás Vérivó Pengéjéből lett habszivacs kardját lóbálva.
Az történik, hogy éppen lekapcsol minket az EULA-rendőrség. Bosszankodnom kéne miatta, és zavar is, ugyanakkor le vagyok nyűgözve. Bármelyik másik játékfejlesztő cég egyszerűen csak kivágna a rendszerből, ha csaláson vagy szabályszegésen kapna minket. De nem a Tempest. Még a kitiltásodból is műsort csinálnak. Ez a kivételes kidolgozottsági szint tette a Call to Wizardryt a játéktörténelem legsikeresebb MMO-jává.
A barlangfal egy része félrecsúszik, mögötte egy szervizalagutat látni. Két öltönyös alak lép be. Először ügyvédnek tűnnek, de aztán feltűnik, hogy kesztyűt viselnek – méghozzá kék latexkesztyűt, amilyet a rendőrség használ a bizonyítékok kezelése során. Ez egyúttal egy belsős poén is egy kultikus sci-fi-tévésorozatra utalva, amely még a születésem előtt ment a tévében, aztán egy évad után megszüntették. Én elég kocka vagyok, hogy megértsem: az EULA-zsaruk nem virtuális börtönbe visznek minket. Ők a hóhérok.
Brad azt hiszi, megküzdhet velük a habszivacs kardjával. Sikerül tennie pár lépést, mielőtt a kezelőfelülete mozgásirányítása megszűnik működni.
Kettesével, kék a kézen, az EULA-zsaruk a szoba közepére sétálnak. Azon kapjuk magunkat, hogy félkörben állunk körülöttük. Az egyes számú EULA-zsaru egy tabletre néz, és egyenként megszólít minket, velem kezdve:
–JohnChuAlias8437 kukac gmail pont kom, vagyis Móriai Tuskó-fej, vagyis Sir Valence, ön bűnös a Call to Wizardry végfelhasználói licencszerződése 5. cikkének megsértésében…
Az EULA 5. cikke tiltja az engedély nélküli üzleti tevékenységet a játékvilágban. Vagyis ez a serpaellenes cikkely. Jolene, Anja és Ray is vétkes, akárcsak Brad, amiért felbérelt minket. Érdekes módon Brad ezenkívül megszegte a 2. cikkelyt is, ami tiltja más játékosok fiókjának feltörését, illetve az abból való profitálást.
–Ezeknek a vétségeknek a büntetése az érintett fiókok azonnali és végleges felfüggesztése – zárja mondandóját az EULA-zsaru. – Amenynyiben úgy gondolja, hogy ez a döntés téves, hatvan napon belül fellebbezhet az ügyfélszolgálatunkon.
Ezzel a társához fordul, aki kinyújtja egyik kesztyűs kezét, amelyben kis, hengerszerű tárgyat tart; áttetsző kék antenna nyúlik ki mindkét végéből. A kütyü éles zümmögést bocsát ki, ami olyan, mint a táblán csikorgó körmök zaja.
Nem tudok mozdulni, de látom Bradet a félkör másik végén. Vér kezd szivárogni a szamurája orrából és füléből. A zümmögés egyre hangosabb lesz, és a szivárgás szökőkúttá válik. Pillanatnyi elégtételt érzek, ahogy Brad feje felrobban.
Aztán velem is ez történik. Minden elsötétül. Szavak jelennek meg a semmiben lebegve: FIÓK TÖRÖLVE.
Ég veled, Móriai Tuskófej.
Ég veled, Sir Valence.
Már csak nyolcvannyolc nevem maradt.
