Meghalt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath alapító-énekese, aki könyvekben is feltárta zűrös életét

Meghalt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath alapító-énekese, aki könyvekben is feltárta zűrös életét

76 éves korában meghalt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori alapító-énekese, a rock- és metál meghatározó alakja. Ez a hosszű és zűrös élet megannyi meghatározó élményt hagyott maga után, amikről több könyvében személyesen is beszámolt. Ezekkel a könyvekkel emlékezünk Ozzyra. 

Szabolcsi Alexander | 2025. július 23. |

Július 22-én, 76 éves korában meghalt John Michael Osbourne, más néven Ozzy Osbourne, zenész, a Black Sabbath egyik alapítója, ötszörös Grammy-díjas énekes, a rock és metal zene egyik meghatározó alakja. Osbourne 2020 óta Parkinson-kórban szenvedett, 2019-ben egy komolyabb balesetet is szenvedett, ami után hosszantartó fizikai nehézségei adódtak. 17 nappal korábban tartotta utolsó fellépését a Black Sabbath-tal, ahol már állni sem tudott.

Bár Ozzy elsősorban a zenéjéről (és zűrös életéről) volt híres, több memoárja is megjelentt az évek alatt, sőt egyet nemrég jelentett be, ez a könyv már állítólag kész, ősszel jelenhet meg angolul. Ebben a cikkben végigvesszük milyen könyvekben szerepelt a "Sötétség hercege”.

Az egyik legikonikusabb rockzenész

A zenész 1948. december 3-án született egy Birmingham melletti kisvárosban, Martson Greenben. A második világháború utáni Anglia igen nehéz gyerekkort biztosított neki, szülei munkások voltak, összesen 5 testvére volt.

A nehéz gyerekkor hamar kiütközött, tinédzserként többször próbálkozott öngyilkossággal, 15 évesen otthagyta az iskolát és dolgozni kezdett, 17 évesen lopás miatt börtönbe került.

A szabadulás után bekerült az egyik ismerőse zenekarába, de onnan hamar kilépett, másik bandát keresett magának. Ekkor jött rá, hogy a Beatles She loves you című szám inspirálja a leginkább.

Innen pedig már hamar elindult a hírnév felé, nem sokkal később megalakult a Black Sabbath, ami elindult világhódító turnéjára.

1969-ben szinte egy éjszaka alatt híressé váltak, és ez nem könnyítette meg az amúgy is nehéz és konfliktusos zenész életet.

A konfliktusok miatt idővel Ozzy szólókarrierbe kezdett, később a kilencvenes években saját fesztivált gründolt, a kétezres évek elején az MTV-n The Osbournes címen családi reality műsora futott.

A zenélés, túladagolás, zuhanó repülő

„Életem minden egyes napja esemény volt. Harminc éven át halálos dózisokban nyomtam a piát és a drogokat. Túléltem egy repülőszerencsétlenséget, öngyilkos túladagolásokat, nemi úton terjedő betegségeket. Vádoltak gyilkossági kísérlettel. Aztán majdnem meghaltam, amikor a kvadomon ülve öttel belehajtottam egy gödörbe a kertemben” – írta Ozzy 2011-ben az Én, Ozzy című memoárjában.

Ozzy Osbourne
Én, Ozzy
Ford. Bus AndrásFencsik Tamás, Trubadúr, 2019, 376 oldal.

Ebben a könyvben őszintén és kellő humorral mesél a felnövéséről, a Black Sabbath indulásáról, zenésztársakról, a mentális törésről, amikor megpróbálta megölni a feleségét, és persze olyan ikonikus pillanatokról is, mint amikor élőben leharapta egy denevér fejét.

De sok más hasonló történettel ellentétben ez a könyv jól végződik, a megannyi drogmámoros, őrült rockzenész történet, egy majdnem halálos repülőgépszerencsétlenség, a felesége ellen elkövetett gyilkossági kísérlet után Ozzy a kötet végére megérkezik oda, hogy a nehéz gyerekkori körülmények után egy világhíres zenésszé küzdötte fel magát, gyerekekkel, unokákkal.  

Dr. Ozzy és 40 év szerhasználat

A zenész talán egyik legbizarabb és legautentikusabb könyve az a Bízz bennem, a nevem Dr. Ozzy, melyben életvezetési tanácsokat oszt a metállegenda, nagy hangsúllyal a szer- és alkoholhasználatra és a családi konfliktusok kezelésére. Ozzy valóban túlélő volt, így biztosra mehetünk abban, hogy a könyvben található tanácsok nemcsak hitelesek, hanem működnek is.

Ozzy Osbourne
Bíz bennem, a nevem Dr. Ozzy
Ford.Hraschek Dávid, Trubadúr, 2021, 288 oldal.

Ki másnak lehetne hinni, mint aki minden létező drogot kipróbált, kétszer is a klinikai halál állapotába került, a híres denevérincidens miatt veszettség elleni injekciókkal kezelték hetekig? A repülőgépről nem is beszélve.

Az egyik leghíresebb interjúja, aminek az elején látványosan valamilyen szer hatása alatt van, az az 1982-es Night Flight műsora. Bár itt is látható az a fajta földhözragadt, őszinte stílus, amiért többen a zenészi sikeren túl is szerették.

Ozzy és a Szent Johanna Gimi

A zenész a ’70-es évektől kezdve kulturális ikonná vált, így természetes lett, hogy könyvekben is kisebb nagyobb szerepeket kapott. Érhető módon számos zenész életrajznak fontos része, így például a Black Sabbath gitárosa Tony lommi és basszusgitárosa Geezer Buttler önéletrajzában egyértelműen megjelenik, de például a Pantera zenekar, Robbie Williams, a Mötley Crüe és Steve Tyler könyveiben is szerepel.

De a magyar irodalomból sem maradhat ki Ozzy.

Bár igaz csak említés szintjén, de feltűnik Leiner Laura A Szent Johanna gimi 6. részében, illetve Cserna-Szabó András Az abbé a fejével játszik című kötetében is jelen van.

„Persze a lángossütés volt a nehezebbik, veszélyesebb feladat, ezért is vállalta magára Mátyás. Például a forró olaj olykor „lűtt” (így hívta Bea), vagyis kifröcskölt, Mátyás alkarja tele volt égési sebekkel. A bal csuklója fölött volt egy tetoválás, az ifjú Ozzy Osbourne arcát ábrázolta, de a Black Sabbath énekesét már nem lehetett felismerni a sok, forró olaj égette sebtől, és az arc alatti „OZZY” felirat is olvashatatlanná vált.

Néha Zámbó Jimmynek nézték, máskor Mátyás királynak, sőt egyszer egy vendég az öreg Faludy Györgyöt vélte felismerni a színes portréban.”

– részlet Cserna-Szabó könyvéből.

Az utolsó kenet

Július 6-án, az utolsó színpadi fellépésén Ozzy bejelentette, hogy októberben új önéletrajzi kötettel érkezik, ez lesz a Last Rites (kb. Utolsó kenet, Végső rítus). A kötet várhatóan a későbbi életszakaszait mutatja majd be, feltehetőleg ott, ahol az Én, Ozzy abbamaradt. A könyvben szerepet kap majd a Parkinson-kórral való küzdelme, továbbá a Motörhead énekesével, Lemmy Kilmisterrel töltött utolsó pillanatok.

Ozzy Osbourne a metál, de átfogóan a zene meghatározó alakja volt, a klasszikus értelemben vett rocksztár, szakmailag és életvezetésben is.

Generációk ízlését határozta meg, sokakat indított el a zenélés útján, és feltehetőleg ez még sokáig így is lesz. Hatásáról sokat fogunk még beszélni.

Fotó: Wikipédia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A Metallica dobosa írt előszót Hunter S. Thompson könyvének új kiadásához

Lars Ulrich a Félelem és reszketés Las Vegasban szerzőjének Screwjack című novelláskötetéhez írt bevezetőt.

...

A háborúk abszurditása és a magyar rock felnőttkora – 5 friss képregény

Fekete humorral teli képsorok a világban dúló háborúkról, egy vérfoltos amerikai zászló és a Heartstopper legújabb része is szerepel a friss képregényajánlónkban.

...

Mutatunk egy új regényt az ukrán rockzenészről, aki a barikádokon zongorázott

Megjelent Jurij Andruhovics, a kortárs ukrán irodalom egyik legjelentősebb írójának új regénye.

Hol írt Charles Dickens vagy Mark Twain? – Kuckók, ahová az írók elvonultak

Hol írt Charles Dickens vagy Mark Twain? – Kuckók, ahová az írók elvonultak

Virginia Woolf szerint mindenkinek kell egy saját szoba, ez az írókra különösen igaz. 

Szerzőink

ta
ta

P. Szathmáry István: Izgatott, hogy milyen lehet alkotóként a frontvonalba kerülni

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Az űrből nézve az élet csak apró dráma a világegyetemben

Hírek
...

Te meddig mennél el, hogy visszakapd a kedvenc könyved?

...

„Tudatlan” – a Harry Potter szerzője durván beszólt Emma Watsonnak

...

Új Stephen King-thriller készül: te eladnád a lelkedet egy gonosz patkánynak?

...

Beyoncé testvére digitális könyvtárat nyitott

SZÓRAKOZÁS
...

A Facebook piszkos ügyeit mutatja be A közösségi háló folytatása

A film a 2021-es Facebookot leleplező újságcikkeket dolgozza majd fel. 

...

Szexinek és letaglózónak látja Brontë regényét az új Üvöltő szelek rendezője

Emerald Fennel már 14 évesen is imádta az Üvöltő szeleket. 

...

Egyik csata a másik után: mit tud Pynchon egyik legmegosztóbb regénye 35 év után?

Az 1990-es években Pynchon egyik leggyengébb regényének tartották, most viszont úgy tűnik, megelőzte a korát.