László Ferenc
Honi bestiárium
Jaffa Kiadó, 2022, 288 oldal
-

"Az írók kifejezetten érdekes figurák, egyik-másikuk pedig egyenesen panoptikumba illő alak. Márai szavaival: <<a magyar bestiárium különösségei>> ők. Kötetünk 33 magyar író portréját és pályaképét kínálja a huszadik századból. Jelentős és elfeledett, jellemes és állhatatlan, reakciós és világforradalmár, népies és urbánus, imponáló életművet megalkotó és ma már jószerint olvashatatlan literátorok egyaránt akadnak közöttük. Jellemzően olyan szerzők, akiket nem sorolunk a legnagyobbak közé - sőt a túlnyomó többségüket manapság még csak emlegetni sem szokás. Jóllehet irodalmi kultúránk gazdagságát és változatosságát, egyszersmind a század történelmi és (kultúr)politikai fordulatait segít érzékletessé tenni, ha megismerjük a mezőnyt az óriások körül". Róluk szól László Ferenc könyve, és persze arról, hogy olvasni jó: nemcsak a felfedezésre érdemes (majdnem) remekműveket, de a meghatóan poros regényeket is.

László Ferenc: Honi bestiárium - 33 portré és pályakép a XX. századi magyar irodalomból (részlet)

Fehér Klára (1919-1996)

A koalíciós évek száguldó riportere és a népi demokrácia saját Bús Fekete Lászlója. A mindennapok krónikása és egyszemélyes panasziroda. Fehér Klára, a szocialista globetrotter, akit még az is érdekelt, hogy miért egyre kékebb a légiposta levélpapírja.

Majdányi Benő Rottenbiller utcai cipészmester rendszeresen ütötte-vágta 18 esztendős tanoncát, Lantos Györgyöt, s a fiú segítséget remélve fölkereste a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség fővárosi szervezetét. Ezzel az 1945-ös esettel indult Fehér Klára újságírói pályafutása, merthogy ő a panaszt nemcsak jegyzőkönyvezte a MADISZ-nál, de az ügyről tüstént cikket is írt, amely megjelent a kommunista párt lapja, a Szabad Nép hasábjain. Akár az írói önmitológia, akár a kortársi (és utókori) közkép felől tekintjük, igazán jellemző nyitómozzanat – méghozzá többszörösen is. Egyrészt mivel a kereskedelmi iskolában érettségizett, orvosi pályára vágyó, ám jobb híján könyvelői állásban elhelyezkedett fiatal nő radikális pályamódosítása olyannyira összekapcsolódott a történelmi korfordulóval, hogy Fehér Klára jószerint a 45-ös modell (egyik) megtestesítőjének vélhető. Másrészt mert a legelső cikk rövid és hosszú távon is meghatározónak bizonyult:

a harcos kommunista újságíró, illetve a hétköznapi visszásságok, a kis ügyek feltárásában elkötelezett írónő szerepét előkészítve.

Révai József és Horváth Márton mindenesetre odavette Fehér Klárát a Szabad Néphez, s ő a koalíciós évek során igen hasznos sajtómunkásnak, illetve propagandistának mutatkozott. Vagyis fulmináns cikkekben támadta a jobboldalt, a reakciót, például „nyilasmentő apácák és feketéző fasiszták” szervezett rémhírterjesztéséről írt, s mindeközben a fáradhatatlan és merész riporteri oknyomozás buzgalmát tódítva jelentette: „Az újságíró, ha a demokrácia ellenségeire kíváncsi, akkor igenis öltsön csak álruhát és menjen közéjük.” Az MKP (1948-tól: MDP) napilapjánál ismerte meg kollégáját, Nemes Lászlót, akivel 1948-ban házasságot kötött, s eme orgánum hasábjain jelent meg a majdani világjáró alighanem legkorábbi nyilvános útibeszámolója – az olasz földön váltig dúló neofasizmusról.

1949-ben azután a nagyközönség elé lépett Fehér Klára, a szépíró is: színpadi és ifjúsági szerzőként egyaránt, továbbra is jellemzően pártos irállyal. Így került színpadra a hozzá hasonlóan elkötelezett Simon Zsuzsa Belvárosi Színházában az Idézés bűnügyben című dráma, amely lerántotta a leplet az egyetemekről kiseprűzendő reakcióról. Az új stílus jegyében a színpadra paprikás krumplit behozó előadás sajtófogadtatása mindazonáltal határozottan érdekesebb volt e drámai zsengénél, ugyanis még több pártos kritikus is látványosan vonakodott a szocialista realista színmű mintadarabjának elfogadni Fehér művét. Így az épp legvonalasabb életszakaszában járó Zelk Zoltán e szavakkal tessékelte az irodalmon kívülre elvtársnőjét: „a felszólítás, a sürgetés, hogy írjanak, az írók felé szólt”. A fiatal szerző mellett azonban nem kisebb tekintély, mint az al-főideológus Horváth Márton sietett kiállni, gúnyos szigorral kioktatva a másokkal szemben túlságosan igényes, céhbeli „író-diplomatákat”.

+++

A tenger nemcsak némi enyhén felértékelő hatású, pozitív meglepetést keltett az irodalmi nyilvánosságban, de Fehér Klára számára is tartósan meghatározó maradt. Ennek bizonysága, hogy utóbb több hullámban továbbírta regénybeli alakjainak élettörténetét (Egyszer és soha többé, 1963; Búcsú a tengertől, 1983), s ennek bővebb említéséért indokolt megtörni a kronológiai rendet. Fehér ugyanis A tengerhez hozzátoldott írásaiban akarva-akaratlanul, illetve tudván vagy tudtán kívül ugyanazzal a problémával kelt birokra, amellyel a Kádár-kor hivatalos kultúrpolitikája és ideológiája: a kontinuitás-diszkontinuitás apóriájával. A regényfolyam közegében ez azt jelentette, hogy a nyugatra szökött kizsákmányolóból miként válhat potenciális üzleti partner és külföldre szakadt hazánkfia, az eszményi munkáskáderből lelki válságon és váláson áteső középvezető, az internáltból pedig miniszterhelyettes, s hogy mi történhet itthon az önmagukat álcázó, akár nevet is cserélő 1944-es rémalakokkal. S egyáltalán hogyan is állunk az 1956 előtt történtekkel, vagy éppen a nyugati világgal?

Az 1956-ot követő évek az addig is igen termékeny alkotó imponáló mértékű térhódítását hozták. Fehér Klára kihasználta a politikai elnyomás és az írói bojkott által kínált vákuumhelyzetet, s színházakban és kiadókban, a rádióban, majd a tévében is seregnyi új művét helyezte el. Így többek között kipróbálta magát az ifjúsági sci-fi műfajában (Földrengések szigete, 1957) és közrebocsájtotta A jó házasság ábécéjét (1958), s az évtizedfordulón a szocialista vígjátékírás időszakos nagyasszonya vált belőle. Zenével vagy zene nélkül, ezek a vígjátékok hol a férj-feleség-nagymama családi háromszögének hétköznapi gyarlóságait (Nem vagyunk angyalok, 1959), hol meg a női főnök és a férji csecsemőgondozás genderkomikumát (A teremtés koronája, 1959) játszották ki, olykor a keleti tábor más országaiban is szolid sikert aratva. A mi saját Bús Fekete Lászlónk – mondta ekkoriban egy ankéton az írónőről Szamóca Ábris, azazhogy a komikus Keleti László, s e név mintájára megszületett a Víg Fehér Klára lekicsinylő elnevezés.

Mert mi tagadás, a szélesebb nyilvánosság körében mind népszerűbb, de legalábbis ismertebb Fehér Klára

irodalmi életen belüli elfogadottsága és presztízse 1956 után is érzékeny pont maradt,

s ez a tény nemcsak a pozitív állásfoglalások apologikus hangjából következtethető vissza. Maga az oly aktív szerző is reagált részint közvetlen, részint közvetett módon a működését kárhoztató gesztusokra, önvédő és gunyoros elővágásokkal éppúgy, mint tüntető szerénységgel. „Eh, mindegy! Akármit írok, a Kortárs úgyis azt fogja mondani rá, hogy riportszerű....” – sóhajtott lemondóan az Idegen víztükör című 1959-es kötete lapjain, egy későbbi humoros jelenetében pedig ilyen szavakat adott a csakis az árfolyamokra ügyelő irodalomkritikus szájába: „Egy ilyen kis gyermekkönyv lehet népköltészet, lehet egy hatalmas íróegyéniség felemelkedése a gyermekszívek tisztaságáig, mert a gyermekek számára a legjobb is csak éppen jó. [...] Egy gyermekregény lehet gorkiji szépségű, móriczi kedvességű, ragyoghat, mint egy csillag a Székelyföld felett. De lehet olcsó meggazdagodási lehetőség, Cilike viszontagságai, ötért káposzta, irodalomnak kikiáltott fércmű, összecsapott női kézimunka, lélekmérgezés...”

A lendületes tirádából annál is indokoltabban idézhetjük épp e részletet, hiszen Fehér Klára 1956 előtt és után is megannyi gyermek- és ifjúsági könyvet írt, s életművének néhány legsikerültebb darabjai okvetlenül ezek közül valók. Talán mert a végletesség, a beállítások naivitása vagy épp a főhősi-főhősnői-szerzői öndédelgetés jóval inkább a helyén van itt, mint a fölnőtt irodalomban. Netalán mivel az írónő meglepően elevenen őrizte meg és mesélte el újra meg újra a saját retusált és retusálatlan, fájó, elárvult és kedves gyermekkori emlékeit, érzéseit. A Bezzeg az én időmben (1966), az Én sose kapok levelet (1967) vagy – személyes kedvencem – a Lesz nekem egy szigetem (1972) mindenesetre a maradandóbb, a pusztán korjellemző értéket meghaladó Fehér Klára-könyvek üdítő – és némileg atipikus példái.

Mert ami a maradandóságot illeti, azzal kapcsolatban a sokat szereplő és jellegzetesen éles hangszínű írónő is megfogalmazta önérzetesen ibolyaszerény véleményét, midőn saját műveivel kapcsolatban a „negatív örökbecs” paradox fogalmát említette. Igaz, ezt elsősorban azokra az írásaira értette, amelyekben

egyszemélyes nőszövetségi panasziroda módjára folytatta küzdelmét a visszásságok ellen:

Közért-reklamációk, tanácsi anomáliák és SZTK-sérelmek Szent Johannájaként. Az ilyen, a mindennapi életet megkeserítő ügyek nyomozása nemcsak rövid írásai, de kis- és nagyregényeihez is témát kínált (például: Perben, haragban, 1966), magát Fehér Klárát pedig bejuttatta a rádiókabaré hétfő esti adásaiba csakúgy, mint a Magyar Posta közönségkapcsolati bizottságába.

Az írónő és férje mindeközben a korabeli magyar nyilvánosság legismertebb világjáróivá lettek – persze az élsportolókat nem számítva. Ibusz-utak, rokoni meg baráti meghívások és saját szervezésű túrák szűkös pénztárcájú vándoraiként jutottak el mind az öt kontinensre. Fékezett habzású kalandozásaiknak ugyancsak meglett a szép- és közirodalmi eredménye, merthogy ők ketten a hatvanas évektől két évtizeden át jelentették meg közös útirajzaikat, melyek legalább annyit elárulnak a nyugati világhoz fűződő viszony Kádár kori fellazulásáról-enyhüléséről, mint az adott országok és világrészek életéről és kultúrájáról. Továbbá Fehér Klára fikciós jellegű írásokban is feldolgozta utazásaikat, gyakorta ilyesforma megjegyzéssel indítva e szövegeit: „Ez a regény, regény. Alakjai kitaláltak. Eseményei sohasem történtek meg.” Ehhez képest az írónő azért visszatérő jelleggel mutatta fel az utazó házaspár örökkön jóindulatú nyitottságát és a balekségig elérő nagyvonalúságát, szemben a vendéglátóik, külföldre szakadt hajdani ismerőseik, az amerikás, ausztráliás vagy épp korzikás magyarok meglepő mértékű tapintatlanságával, önzésével és anyagiasságával. Azaz itt is mindegyre olyan szembeállításokkal dolgozva, mint megannyi más, felnőtteknek vagy gyermekeknek szánt művében, ahol a szerzőhöz közel álló (vagy épp vele azonosítható) alakok időről időre megfizetik túlzott jóhiszeműségük árát.

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Tüdős Klára már egy görkorcsolyával is felborzolja a debreceni piac kofáinak nyugalmát

Bódis Kriszta író, pszichológus, dokumentumfilmes, iskolateremtő, a Túl a plafonon podcast júliusi vendége. Olvass bele a Tüdős Kláráról szóló Kisasszonyképzőbe!

...
Beleolvasó

„Féltem vagy örültem, mikor életben maradtam? Nem tudom” – Sztehlo Gábor megmenekülésének története

Sztehlo Gábor evangélikus lelkész 2000 zsidó származású embert, köztük 1600 gyermeket mentett meg a vészkorszak alatt. Olvass bele a naplójába!

...
Beleolvasó

Zalka Csenge Virág meséjében sárkányokat nevel a királylány, a kérője pedig beismeri, ha tévedett

Zalka Csenge Virág mesemondó és író lesz a Túl a plafonon podcast júniusi vendége. Olvass bele legújabb mesegyűjteményébe!

...

Az Abigél a háború, a veszteség és a konspiráció regénye is [A Szabó Magda-titok 1.]

...

Tíz példamutató nő, tíz kiváló szakmai életút - Ezeket tanultam a Túl a plafonon beszélgetéseiből

...

Harry Potter vs. Jókai: a kötelezőkről szóló vitát nem lehet ennyire leegyszerűsíteni

...

Miért nem kapnak díjakat a női írók?

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Karády Katalin ezeregy titkát apránként fejti fel egy mai kamasz

A vidéki rokonoknál vendégeskedő kiskamasz Lotti kilátástalannak látja a helyzetét, de idővel megismeri rég elhunyt édesanyja – és rajta keresztül Karády Katalin – történetét.

...
Gyerekirodalom

Az Altamira-barlangrajzoktól Banksyig - A művészettörténet legizgalmasabb műtermeibe kalauzol egy új könyv

Révész Emese és Grela Alexandra a Hol készül a művészet? című kötettel képzeletbeli utazásra hívja az olvasókat, melynek során a gyerekek betekinthetnek a leghíresebb alkotók műtermeibe.

...
Gyerekirodalom

Margit Auer: A gyerekek szeretik a valóság és mágia közötti finom határvonalat

A Mágikus állatok iskolája című sorozatból eddig 12 kötet jelent meg magyarul, a szerző, Margit Auer pedig novemberben Budapestre látogat. Interjúnkban gyerekkori olvasásélményeiről és gyerekeknek szóló írástippekről kérdeztük, közben pedig kiderül az is, ő maga milyen mágikus állat bőrébe bújna a legszívesebben.

Hírek
...
Hírek

Először jelenik meg egy nemrég megtalált Hemingway-novella magyarul

...
Hírek

Az irodalmi ügynökök felfüggeszthetik a munkát az egyik legnagyobb amerikai könyvkiadóval

...
Hírek

Jane Austent tartják a legjobb brit szerzőnek

...
Hírek

Volodimir Vakulenko ukrán író holttestét is megtalálták egy izjumi tömegsírban

...
Hírek

Máris megfilmesítik az amerikai Nemzeti Könyvdíjat elnyert regényt

...
Könyves Advent

5 verseskötet, amivel meglepheted a szeretteidet karácsonykor

...
Könyves Advent

Gerlóczy Márton aparegénye apa nélkül maradt

...
Könyves Advent

A szólásszabadságtól a génrégészeten át az immunrendszerig: ezeket a tényirodalmi köteteket ajánljuk karácsonyra

...
Podcast

Vajna Ádám: A kortársaimnak a Harry Potter volt az első olvasmányélménye, nekem Jókai Mór [Alkotótárs]

...
Promóció

Egy nélkülözhetetlen kiegészítő, ha sokat időzöl a gép előtt – Kékfény szűrő szemüveg

...
Promóció

A kulturális feltöltődéshez minőségi élelmiszerek járnak

...
Promóció

Hogyan válasszunk asztalt?