Herscht 07769 - mindössze ennyit ír a borítékra feladóként az Angela Merkelnek küldött levelekre a türingiai kisvárosban élő falmosó, mondván, az ügy bizalmas, válasz esetén pedig a postás úgyis megtalálja a név és az irányítószám alapján. Helyben vagyunk és időben: Krasznahorkai László új nagyszabású műve, melyet a szerző elbeszélésnek nevez, napjaink Németországában játszódik, annak is a mélabús keleti felében, amely egyszerre Johann Sebastian Bach műveinek forrásvidéke és a neonáci mozgalmak egyre kevésbé titkos bázisa.
Mind több és több megmagyarázatlan és ijesztő esemény történik a szürke mindennapokban: előbb bizarr graffitik a Bach-kultusz kegyhelyein, eltűnő lakosok, később egy majdnem végzetes piknik és végül egy robbanás után a további katasztrófák már elkerülhetetlenek, elindul a vadászat Türingiában. Erőre kap a bestiális, és megpillanthatjuk az animálist. Az elmúlt évek rövidebb Krasznahorkai-művei után, melyeket szólószonátákhoz lehet hasonlítani, a Herscht 07769 nagyepikai formája és dinamikája igazi versenymű; Bachnak a regényben is említett Brandenburgi versenyeihez hasonlóan különböző hangszerek szólamaiból áll össze a mű egésze, felkavaró lét-lelet a politikai és ökológiai klímáról.
Krasznahorkai László: Herscht 07769 - Florian Herscht Bach-regénye - Elbeszélés (részlet)
s amikor aztán megint kérdezősködni kezdett, valaki, egy fejkendős török asszony, azt ajánlotta neki, hogy a Kancellárasszonyt egyáltalán ne a Reichstagban keresse, hanem a Kanzleramtban, én azt hittem, mondta neki Florian, hogy a Kanzleramt a Reichstagban van, á, nem, mondta az asszony, a Kanzleramt, az arra van, és mutatott egy irányt, amelyet Floriannak aztán már csak követnie kellett, és el is jutott egy nagyon szupermodern épülethez, de ott elsőre fogalma sem volt, hol kell bemenni, az egész épületet vagy kerítés zárta el a külvilágtól, vagy a Spree, vagy egyenruhások, akik közül csak egy állt szóba vele a kerítésen keresztül, akinek elmondhatta, mi járatban van, de akkor az furcsa kérdéseket tett fel neki, ő hiába mutatott a mutatóujjával az órájára, odamutatván, hogy már jócskán elmúlt dél,
amikorra a találkozó meg lett beszélve a Merkel asszonnyal,
az csak kérdezgette, hogy honnan jött, meg hogy hol van a vonatjegye, meg hogy ki küldte őt ide, és hiába mondta neki, hogy ez most egyáltalán nem érdekes, mert az egyetlen, ami érdekes, az az idő, és mindenféle értelemben, ez az egyenruhást nem hatotta meg, pontosan le kellett írnia, hogy nézett ki a fejkendős török asszony a Tiergartenben, mire a végén belátta, hogy ezzel az egyenruhással nem boldogul, ez nem olyan kedves, mint az az első kapuőr volt a Reichstagnál, ez még meg is tapogatta a kerítés résein át, és az adatait is felvette, hogy név, lakóhely, telefonszám, a Hartz IV-azonosító és minden efféle, mintha direkt húzni akarná az időt, aztán nemhogy elmondta volna, hol jöhet be, elküldte onnan, mégpedig ellentmondást nem tűrően, úgyhogy elment, még vissza-visszanézett a Kanzleramtra, hogy akkor ebből most mi lesz, de nem tudta, mit lesz, és hogy ő maga mit tegyen, szörnyen érezte magát, mert biztosra vette, hogy a háta mögött abban az épületben valahol Merkel asszony várja őt, őt, aki meg nem tud bemenni, rettenetes, és különösen a következményeiben az, gondolta, de tehetetlen volt, mégse rohamozhatja meg az épületet, úgyhogy jöttek az órák, amikor csak bolyongott a Kanzleramt körül a kérdéssel a fejében, hogy hogy hogy akkor most mit csináljon, már kezdett sötétedni, nagyon el volt keseredve, hogy hiába jött, de nem volt mit tenni, kellett menjen a Hauptbahnhofra, mert indult a vonat vissza Halle felé, csak bámult ki az ablakon aztán, s még annak sem tudott örülni, hogy kapott helyet, mivel csak a kudarc súlyát érezte, hogy hiába próbálta meg,
hogy hiába minden, hogy a világ a vesztébe rohan így, pont mint a vonat Halle felé
és az járt a fejében, hogy amikor a Reichstag kapujában vagy a Kanzleramt közelében volt, nagyon-nagyon messze érezte magát Angela Merkeltől, de amint eltávolodott az épületektől, s főleg itt, a vonaton, ahogy haladt Halle felé, már egyre közelebb, hogy van ez?, miért érzi ezt így, Angela Merkel talán már nincs is ott?, hanem úton van… Thüringia? vagy esetleg?… éppen… Kana felé?, bármennyire tudatában volt is annak, hogy van a dologban természetesen egy nagy adag képtelenség, ez ütött hirtelen szöget a fejébe, mert képtelenség, képtelenség, de… nem lehetetlen, gondolta, s attól kezdve egy darabig minden hétvégén meg hét közben is késő délután kijárogatott az állomásra, csinált egy táblát azzal a szöveggel, hogy ANGELA MERKEL, és amikor bejött egy vonat Jena felől, felemelte, s egészen addig tartotta a levegőben, míg az utolsó utas is le nem szállt, de Angela Merkel nem jött, ráadásul hamarosan már nemcsak a Bossz gúnyolta érte, hogy kijár, hanem mindenki, akivel összetalálkozott, mert persze gyorsan szétterjedt Kana-ban, hogy kire vár Florian, meg hogy ez azt hiszi, hogy a Merkel majd pont vonattal fog idejönni, meg ilyenek, s záporoztak a poénok egyre-másra, ami miatt persze ő kezdett arra jutni, hogy talán abba kellene hagynia a kijárkálást, s elkerülni lehetőleg még a Bahnhofstraße-t is, s egyáltalán, azt találta a legjobbnak, ha egyszerűen elbújik valahol azokban az órákban, amikor van némi forgalom a városban, se Rosario-hoz, se Ringer asszonyhoz nem mert felmenni, de az egyszer elkapta a Netto-ban a konzerves polcok előtt, nem is értelek most már, mondta neki, és nagyon gondterheltnek látszott, mit művelsz te az állomáson, Florian?!, ő lehajtotta a fejét, és próbálta megmagyarázni, hogy ha megérkezik a Kancellárasszony, ott kell legyen, mert különben honnan ismeri fel őt?, ki érkezik meg?!, emelte fel a hangját haragosan Ringer asszony,
nem gondolod komolyan, hogy tényleg idejön a te Angela Merkeled, ugye?!,
de, komolyan gondolom, felelte erre Florian, és leszegte a fejét, mert egy kicsit szégyellte is, hogy hisz ebben, Ringer asszony, mondta neki aztán a kijáratnál, s ekkor már felemelte azt a fejet, nekem semmi nem maradt, csak hogy ebben higgyek, és ez nem teljes lehetetlen, Florian, az isten áldjon meg!, csattant fel Ringer asszony, és ezt ismételgette, miközben ledobta a bevásárlószatyrát, és megragadta, és kezdte rázogatni a karját, hogy az isten áldjon meg!, az isten áldjon meg!, egész addig, míg Florian finoman ki nem szabadította magát, és nagyon rossz volt, nagyon, hogy ott kellett hagyja Ringer asszonyt, és így, de mit tehetett volna, nyilván ezt már senki nem érti meg, ha ő sem, hogy a Kancellárasszony bizony hogy eljöhet, ha megértette a levelekben leírtakat, miért olyan őrültség ez?, tépelődött, s nagyon igyekezett, hogy hazafelé ne találkozzon senki ismerőssel
