"Csak fekszem az ágyon, és életemben először azon gondolkodom, mennyire nagyon szeretnék élni. A szívem minden egyes bombarobbanással megáll. A percekbe, a másodpercekbe kapaszkodom. Soha nem voltam még ilyen közel a halálhoz."
A Nem tudod, mi a háború fontos, megrázó, végső soron mégis reményt keltő kordokumentum a jelenleg is zajló orosz-ukrán háborúról, egy ukrán kislány naplóbejegyzéseiből. Jeva Szkaliecka története a tizenkettedik születésnapján kezdődik Harkivban, a városban, ahol kiskora óta a nagymamájával él. Tíz nappal később a boldog, kiegyensúlyozott élet, amit addig ismert, bowlingozásokkal, festéssel és különórákkal, darabjaira hullik. 2022. február 24-én városát váratlanul támadás éri, amikor Oroszország megindítja invázióját Ukrajna ellen. Jeva a pincében kezdi írni naplóját: részletesen beszámol a bombatámadásokról, amelyeket a föld alatti bujkálás során éltek át, és kétségbeesett útjukról nyugatra, a körülöttük dúló konfliktus elől. Jeva vissza akarja kapni a korábbi életét, madárcsicsergést, esőt szeretne hallani a bombázás helyett, de a lakásukat szétbombázzák, osztálytársaival csak rövid üzeneteket tud váltani, az új ismeretségek, barátságok pedig csak addig tarthatnak, amíg tovább nem menekülnek. A folyamatos veszteségek, a végtelen vonatozások és egy túlzsúfolt nyugat-ukrajnai menekültközpontban töltött idő után Jeva és szeretett nagymamája végül Dublinban talál menedéket. Ott bátran kezd új életet, remélve, hogy egyszer hazatérhet.
Jeva Szkaliecka: Nem tudod, mi a háború (részlet)
AZELŐTT
2022. február 14.
„A vezetők végső erőfeszítést tesznek Ukrajna megszállásának elkerülése érdekében”
The Times
„Biden nemzetbiztonsági tanácsadója szerint Oroszország »mostantól bármelyik nap« megszállhatja Ukrajnát”
CNN
„Az elnök az Ukrán Egység Napjának nyilvánítja február 16-át”
Kyiv Post
„Visszaszámlálás a háborúig”
Daily Mirror
A szülinapom • Az életem
Február 14-e reggelén korán ébredek. Ma van a szülinapom! Tizenkettő lettem. Már majdnem kamasz! A szobámban meglepetés vár: lufik! Öt darab! Egy ezüst, egy rózsaszín, egy arany és ráadásnak kettő türkizkék! Izgatott vagyok, mert tudom,
ma még több meglepetés vár.
A telefonom képernyőjén üzenetek ugranak fel azoktól, akik felköszöntenek. Már heten rám írtak, mielőtt elindultam volna. Izgatottan tartok a suli felé. Amikor beérek, a folyosón mindenki megáll és boldog szülinapot kíván nekem! Egész nap fülig ér a szám, egészen addig a pontig, amíg az arcom konkrétan már fáj. A születésnapomat szombaton ünnepelem a Nikolszkij pláza bowlingtermében. Már kiküldtem a meghívókat. Mindenki izgatott.
Suli után hazamegyek. Irina mamival élek, de amikor anyukám hazalátogat Törökországból, akkor vele vagyok, és a másik nagyszüleimmel, Zina mamával és Joszip papával. Anyu itt van a születésnapomon, de apu is külföldön él és dolgozik, és idén nem tud hazajönni. Irina mami, a nagynéném, a nagybátyám és a kis uncsitesóm jön át egy különleges szülinapi teázásra. Zongorához ülök, Csajkovszkij egyik keringőjét és Beethoventől a Für Elise-t is eljátszom. Mindenki figyel. Minden nagyon nyugodt. Ezután teázunk, szendvicsezünk és nasizunk – és jön a nap fénypontja: a finom tortám, rajta gyertyákkal!
Február 19.
Végre eljön ez a nap is: megyünk bowlingozni! Annyira, de annyira imádom! Hajigálni a súlyos golyókat. Pontokat gyűjteni. Jól érezni magunkat! Megérkezünk és megkeressük egymást a barátaimmal. Sokan pénzt ajándékoznak – de van egy osztálytársam, aki konkrétan mindenkin túltesz... Egy csodaszép virágcsokrot nyújt át, és egy apró, elegáns, olasz ezüstláncot medállal. Határtalan örömöt érzek. Vagy egymilliószor megköszönöm neki, és nagyon remélem, látja a szememben, hogy komolyan gondolom.
Aztán elkezdődik a játék. Elsőként gurítok, és nagyon jól megy – már játszottam ezelőtt is. Eléggé versengő kedvemben vagyok! Nagyon élvezem a golyó gurítását, és alig várom, hogy megint én jöhessek. Olhának is jól megy. Kosztya fénysebességgel lő ki, de az már nem nagyon érdekli, hogy milyen irányba – nem érezheti túl jól magát. Tarasz taktikája nagyon érdekes: azt gondolja, mindent le fog teríteni, ha nekifutásból gurít. És úgy tűnik, ez tényleg működik! Egy-két kört megnyerek, de még amellett is, hogy ég bennem a versenyláz, nem igazán érdekel, ki nyer.
Jó, hogy így együtt vagyunk.
Február 20.
Aztán jön a másnap, és anyu visszautazik Törökországba. A szüleim kétéves koromban mentek szét, azóta Irina mamival élek. Boldogok vagyunk együtt – csak mi ketten.
Eléggé elfoglalt vagyok. Heti kétszer járok angolra, nagyon szeretem ezt a nyelvet tanulni. Vasárnaponként a városközpontba járok zongoraórára. Régi, hatalmas ablakos házak mellett sétálok ilyenkor. Ott van a Palac Odruzsennyija, az 1913-ban épült esküvői palota is – de amit a leginkább szeretek, az a sok-sok üzlet a környéken.
Harkiv tele van varázslatos helyekkel.
Ott a város központ, a Sevcsenko városi park, az állatkert, a Gorkij park. A Sevcsenko kifejezetten gyönyörű, van benne egy őrült jó zenélő szökőkút, különböző hangszereken játszó majomszobrokkal. Egy nagyon menő delfinárium is van a közelben, delfinekkel és belugákkal. Macskaköves út visz innen a Derzspromba, a Szabadság tér magas épületei közé. És amikor Mamival úgy érezzük, hogy valami feldúlta a lelki békénket, a Szvjato-Pokrovszki rendház felé vesszük utunkat.
Jól érzem magam a suliban. Nagyon szeretek tanulni, a barátaimmal hülyéskedni, és mindig igyekszem, hogy becsengetésre az óráimon legyek. Szeretem a szüneteket, főleg a nagyszünetet, mert akkor nagyon sokat hülyéskedünk a legjobb barátaimmal, Jevhennel és Olhával – összevissza rohangálunk, mint akik megvadultak, úgy pörgünk, mint a rakéták. A kedvenc tantárgyaim a földrajz, a matek, az angol és a német. Órák után a barátaimmal együtt sétálunk haza.
Szeretem Irina mami nappaliját. Nagyon otthonos a kényelmes karosszékekkel. Egy aranyos kis asztalon írom a házimat, és rögtön a szoba közepén ott áll a festőállványom az olajfestékekkel. Amikor jön az ihlet, csak leülök és festek. A szobámban mindig ott van a kedvenc plüssöm – egy rózsaszín cica – az ágyon. Hosszúkás kis macska (mint egy kolbász), a hasa fehér, és Csupapelja a neve. Nem tudom, miért neveztem el így, vagy hogy egyáltalán jelent-e ez valamit, csak úgy ráragadt.
A nappali ablaka a városra néz, a hálószobáé pedig néhány házra és egy nagy, üres placcra, ami egyenesen az orosz határra vezet.
Maminak hatalmas konyhája van tele olasz bútorokkal. Egy óriási pálma áll a sarokban egy kaspóban (amúgy nagyon sok növényünk van!). Nagyon szeretek forró fürdőket venni – még egy masszázsbetét is van a hatalmas fürdőkádunkban. Csodálatos otthon ez, jó környéken, Harkiv külvárosának északkeleti részén.
Általában sok a házim. Amikor végeztem, bekapcsolom a tévét. Aztán gondtalan álomba merülök.
Nos, ilyen az életem. Persze ment kicsit a szóbeszéd és zúgolódás Oroszországgal kapcsolatban – de csak ennyi. Szavak. Az élet február 14-én átlagos. És 15-én, 16-án, 17-én...
egészen 2022. február 24-ének hajnaláig az életem békés volt.
