A cégvezető azt hitte, isten lábát fogja meg, amikor lapátra tette a régi feleségét, és beválasztott egy új nőt. Ő az, aki mindig helyes döntést hozott, ő az, aki mindig jókor volt jó helyen. Elindult a gyarapodás útján. Ingatlanbefektetések, gazdasági tanácsadás, irodaépületek. Mindig tudta, mit kell lépni, hogyan kell a céget a növekedés útján tartani. Róla szólt az elmúlt harminc év, ott volt mindenütt, ahol lenni kellett, észrevette a kiskapukat és a nagykapukat, ha kellett, a tű fokán is átbújt. Korunk hősének látta magát egy olyan korban, aminek nem volt hőse.
Azt kérded, mi közöd hozzá? Te is cégvezető vagy, akár van bejegyzett céged, akár nincs, mert azt az embert, aki vagy, te vezeted. A cégvezető a te életed könyve. Rólad szól és a barátaidról, meg a rokonaidról, az osztálytársaidról, a gyerekeidről és a szüleidről. A cégvezető a helyes és helytelen döntéseid könyve, a céljaid és céltalanságaid, a cselekvésed és a tehetetlenséged könyve.
A cégvezető mi vagyunk.
Háy János megírta a legkeményebb karantént, az életet - Könyves magazin
Ezt az évet sokan nem szeretik, de a Háy-olvasók kiváltságos helyzetben vannak: idén két könyvet kaptak, amelyek bizonyos szempontból kapcsolódnak egymáshoz, mégis teljesen különbözőek. A tavasszal megjelent Ne haragudj, véletlen volt a karantén élethelyzetre adott válasz, szuperszemélyes szöveg, ami Háy belső karanténját mutatja meg.
Háy János: A cégvezető (Részlet)
Bárkiből lehet bárki, gondolhatták, akik akkor éltek, a regényírók nem szűntek panaszkodni, hogy mire megírnának valakit, addigra eltűnik a szemhatárról, de nem így volt.
A politikai vezérkarból gyors ütemben kibuktak azok, akiknek tényleg a társadalom jobbítása volt a célja,
a lángoló szemű forradalmárok, a szegénység felszámolásáért küzdők, a naiv demokraták, az első parlament kicsit ügyetlen hősei a feledés homályába vesztek, s a maradék pedig, az alkalmasak, elkövéredett, vastagnyakú vágómarhákhoz lettek hasonlatosak, akiken nem fogott a sajtó, akik a legvisszataszítóbb cselekedetek kapcsán se pirultak már el. A képviselő úr lopott. Válasz, nem loptam. Az államtitkár úr benne volt egy gyanús ügyletben. Nem voltam. A miniszter úr rokonai korrupciós úton nyertek ezen a százmilliárdos közbeszerzési pályázaton. Nem a rokonaim. De hát a saját gyereke. Ja, helyesbítek, a rokonaim, de nem volt korrupció a pályázatban, bárki más is megkaphatta volna, ha jobb pályázatot nyújt be. Nehogy már én legyek a hibás, hogy a versenytársak nem tudnak pályázatot írni! A képviselő úr megverte a feleségét. Asszony csak verve jó.
Bocsánat, csak vicces akartam lenni, módosítok, nem vertem meg, mert nem vagyok olyan, csak megbotlott a macskában, és nekiesett a szekrény sarkának, onnan meg lepattant, és hát kurva kemény márványból van a kő nálunk, nem csoda, ha szétcsapta a fejét,
a háta meg, hát a szerencsétlen belekapaszkodott az étkezőasztalba és magára rántotta. Nehéz egy új házat belakni, minden szokatlan helyen van, még a macska is. Ha új ember lépett közéjük, seperc alatt végbement az átalakulás, bikanyak, puffadt fej és gátlástalan hazudozás, ha valaki nem így nézett ki, az csak álca volt, félrevezetés, mert belül pont ilyen volt. És azzal is ez lett, aki úgy hitte, ő soha nem tagozódna be egy ilyen, amúgy legalizált bűnszövetkezetbe, mert már a megválasztására adott pénz kapcsán jelezték a felettesei, hogy ennek ára van, nincsenek egyéni vélemények, közösen kell szavazni, utasításra nyomni a gombot a parlamentben, s a személyiségük felszámolásával együtt a morális hőzöngéssel is fel kell hagyni. Hogy mi a becsületes, meg ilyesmi, ezt tényleg vasárnap a templomban, mert a lényeg, hogy az ellenfél ne juthasson se hatalomhoz, se pedig olyan pénzekhez, amelyekkel politikai hatalom híján is fenntarthatja magát. Ki kell véreztetni a konkurenciát.
Ilyet lehet, kisfiam. Lehet, anyu, mondtad az anyádnak, aki aggódva nézett arra a világra, amelyik épp olyan nem volt, amilyennek a világot az a két, gyilkosoktól megmenekült ember, a későbbi anya és apa a háborút követő években elképzelni sem tudta.
Mondhatni letisztult a politikai elit, s ezzel párhuzamosan a gazdaság világából is kikoptak, akik nem tudták gyarapítani a tőkét, akik valahai pártkapcsolataik révén megszereztek egy szeletet a közös vagyonból, de csupán felélni tudták, s nem építettek rá prosperáló vállalkozásokat. Maradtak az ügyesek, a ravaszok, a kapcsolatépítők. Ők lettek a cégvezetők a következő évtizedekben is, különböző cégek vezetői, mert a tőkefelhalmozási játékban fontos szerepe volt a cégből cégbe menekülésnek az adóelkerülés végett, a felvett kölcsönök meglovasítása végett. Az egyik cimboráddal te is csináltad, hatalmas összegből elindítottátok a vidéki szállodaprogramot, a falak készen voltak, na, akkor dőlt be a cég, s maradtak a falak a banknak, ti meg leléptetek a maradék pénzzel, persze a bank munkatársa is benne volt, de ki tudná ezeket a bűneseteket ma már kibogozni, hogy honnét és hová vándorolt a banki hitelekből való, vagy épp az adókból, vagy az uniós támogatásokból származó pénz. Ahogyan arra sem derült fény, hogy néhány üzlettárs miért is végezte egy géppisztolysorozat vagy egy robbantás áldozataként az életét Tahitótfaluban a nyílt utcán vagy az Aranykéz utcában, amit korábban Krúdy Gyula kedélyes írásaiból, az Aranykéz utcai szép napokból ismertek csak az olvasók.
Hát az ott felrobbantott bűnözőnek, helyesebben üzletembernek 1998-ban ez nem volt a legszebb napja, és a többi bűnözőnek, helyesebben üzletembernek sem, akik hasonlóan végezték,
bár egy másik napon és egy másik utcában, sem azoknak a gyanútlan járókelőknek, akik épp arra jártak és épp akkor, ahol és amikor a bűnöző, s emiatt szintén áldozatai lettek a robbantásnak, miképpen az az üzlettárs is, aki beült a később felrobbantott kocsiba, hogy együtt menjen el ebédelni ezzel a vállalkozóval.
Újra megkérdezte az anyád
Akkor még élt, aztán már nem sokáig. Egyedül maradt, mikor elköltöztél, csak azok a rohadt emlékek vannak velem, mondta egy barátnőjének, talán mégiscsak jobb lett volna a Gyuri, mert Gyurinak hívták az apádat, mint a háborút követően annyi fiatal zsidó férfit, minden második Gyuri volt. Mondd majd meg a Gyurinak, ha ez elhangzott, rögvest vissza kellett kérdezni, hogy melyik Gyurinak. Pedig pártkörökben az ellenzékben működő Gyurik nem is voltak bekalkulálva, bár ott is rengeteg Gyuri volt. Egészen meglepő volt, amikor feltűnt ebben a körben néhány János vagy Sándor, a Gáborok és Tamások kora csak ezután következett, a Gyurik gyerekei lettek a Gáborok és Tamások, az ő gyerekeik pedig a Dávidok, Dánielek, Sámsonok, Sámuelek, Salamonok, akik aztán Esztereket, Annákat, Hannákat, Liliket és Juditokat vettek feleségül, néha egy-egy Zsófit.
Mégiscsak jobb lett volna, mondta az anyád, a Gyuri halála után elköltözni, nem ittmaradni ebben az antiszemita rezervátumban. Azért, mert nem zsidók, még nem antiszemiták, szólt közbe a barátnő. Könnyen beszélsz, Licike, a Pozsonyi útról, ott nem érzed, amit itt én, hogy még a boltban is úgy néznek rám, hogy tudom, te ki vagy, és nem tartozol közénk, egyszer még lecsapunk rátok. Ez butaság, Editke, lehet, azért néznek rád, mert hülyén öltözöl, mert tényleg hülyén öltözöl, már akartam mondani, vehetnél egy pár korszerűbb cuccot, vagy lassan veszed elő a pénztárcád, feltartod a sort. Az egész annak szól, hogy öreg vagy. Jó, az is benne van, de úgy még szörnyűbb, hogy a zsidókat és az öregeket is utálják. Nézd meg azt a turult a Böszörményi–Németvölgyi sarkon, kire vadászik, mit gondolsz, kire? Az egy szobor, Editke. Az a szerencsénk! Ha felszállhatna, rögvest lecsapna egy öreg zsidó nénire, például rám, amikor boltba megyek. Ugyanmár, Editke, te tényleg megzavarodtál, az öreg zsidók egyáltalán nem érdeklik őket, a fiataloktól félnek, hogy kitúrják őket a munkahelyeikről, mert okosabbak meg tanultabbak. Rád már senki nem vadászik. Nem tudom, Licike, lehet, hogy csak a fiatalság emléke ez a félelem, meg rájöttem, itt, a Svábhegyen tényleg németek élnek. Minden gyerek szőke és kékszemű. Olyan, mintha Hitler telepítette volna be a hegyoldalt. Ez itt egy élő Mein Kampf. Azért Svábhegy, Editke, nevetett a barátnő. Na, menjünk, jó néha lejönni a Pozsonyi útra, megint otthon érezhetem magam, a jó levegő nem tud kárpótolni, nem tudja elfeledtetni velem, hogy a szomszéd lakásban antiszemita sejt működik. Hogyhogy, milyen sejt? Minden keresztény család egy antiszemita sejt, mondta az öreg néni, nem tudott szabadulni az illegális mozgalom szófordulataitól. Lakáson belüli antiszemitizmus. Ez a legveszélyesebb. Azt sem tudod, miben mesterkednek, mert minden titokban folyik.
De mi lesz, ha kiszabadul egyszer a család ebből a palackból?
Egyedül volt ez az anya az emlékekkel, nézegetett fényképeket, s próbálta összerakni a múltat, hogy legyen mögötte egy elbeszélhető történet, de azt érezte, ha nincs jövő, akkor ezt a történetet már nem érdemes elbeszélni, csak a jövő lehetősége esetén képződhet meg érvényesen a múlt, s az a jövő mostmár nem látszik, mert
