Miért pusztítjuk el azt, akit szeretünk?

Miért pusztítjuk el azt, akit szeretünk?

Fiala Borcsa legújabb könyvének egypercesei mérgező szülői és házastársi kapcsolatokról, problémás viszonyokról, sorsdöntő helyzetekről és emberi hibákról mesélnek. Olvass bele!

Könyves Magazin | 2021. szeptember 16. |

"Miért pusztítjuk el azt, akit szeretünk? Hogyan válik a szülői, házastársi kapcsolat mérgezővé? Miért van a pokolhoz vezető út jó szándékkal kikövezve? Miért fontos, hogy felismerjük a sorsdöntő pillanatokat, tűnjenek akármilyen jelentéktelennek az adott helyzetben? Hogyan válhat a gyönyörű királylány és a snájdig herceg idővel varangyos békává a másik szemében? És vajon segíthet-e még rajtuk a csók?

FIALA BORCSA
Vele tűrök, vele szenvedek
Jaffa, 2021, 248 oldal
Fiala Borcsa: Vele tűrök, vele szenvedek

Fiala Borcsa ízig-vérig mai "egypercesei" rólunk szólnak, amint párkapcsolatok útvesztőiben bukdácsolunk, kapcsolódni igyekszünk, hogy aztán szenvedjünk a kötelék szorításától. Hősei életközepi válságokban, félrecsúszott házasságokban, friss szerelmekben és bonyolult családi viszonyokban igyekeznek jól-rosszul helytállni, elrejteni gyengeségüket, félelmeiket, olykor megalkuvásaikat. A szerző görbe tükröt tart esendő szereplői elé, de nem hiányzik belőle az empátia és a humor, írásait olvasva így sokszor egyszerre sírunk és nevetünk...

Fiala Borcsa: Vele tűrök, vele szenvedek 

A szinte már tökéletes udvarló

 

Katimama elzárta a mosogató csapját, gondosan szárazra törölgette mindenhol a konyhapultot, majd végigsimított a keményre vasalt vászonruháján. Az étkezőasztalt a hófehér, azsúrozott damaszt abrosszal terítette le, kihúzgálta a ráncokat, majd a herendi tálban középre helyezte a felszeletelt, porcukorral megszórt meggyes piskótát, mellé csinos fonott kosárban, vászonkendőn a hájas pogácsát, és egy tál megmosott, fényesre dörgölt almát is. Az almák mellé elegáns gyömölcskéseket tett, nem tolakodóan, de mégis, ha épp kell, ott legyen. A szőnyeg két összekócolódott rojtját a cipőorrával gyorsan kiegyenesítette. A kávé és a francia konyak bekészítve, szivarkás doboz feltöltve. Így ni, minden rendben. Készen áll a látogatóra.

Az órára pillantott, majd még gyorsan odalépett a könyvespolchoz, és elrendezgette rajta a bekeretezett fotókat. A lánya gyerekkori képeit, amik szemmagasságban voltak, még egy picikét előbbre húzta, hogy jobban kitűnjenek. Hadd látszódjon, milyen édes, szőke loknis, angyalarcú kis baba volt. Hogy csillogott a szeme, milyen gurgulázóan nevetős volt. Az egyik kedvence is, amin karcsú, csinos fiatalasszonyként Anncsikát tartja a kezében, egy lehelletnyit kijebb került, mutassák csak, milyen a család nőinek a genetikája, ők bizony nem folynak szét formátlanul a szülés után. Ugyanígy előtérbe tolta a diplomaosztók három fotóját, azt, amelyik a külföldi egyetemről való, egy hangyányit a többi elé. Büszke volt rá, hogy ilyen nívós iskolában tudták taníttatni a gyereket, még ha ezért sok mindenről le is kellett mondaniuk. De ha az ember a mérleg két serpenyőjét nézi, és az egyikben a lehetséges tengerparti vakációk, elegáns ruhák, éttermi vacsorák, és színházi estek vannak, a másikban pedig egy idegen nyelven írt diploma, a lánya aranybetűs nevével, akkor természetesen egyértelmű, hogy melyik nyom többet a latban. Nem kérdés. Különben is, minek költöttek volna arra, hogy ne odahaza egyenek, amikor ő is szívesen megfőz minden áldott nap? Vagy flancoló ruhákra? Nem kell a pompa. 

Ami belül van, ott a fejben, meg a róla szóló papírok, bizonyítéknak, az számít.

Már lépett volna el a polctól, amikor gondolt egyet, és a sötét sarokból előbbre billentette a férje bekeretezett fotográfiáját. No, csak épp egészen kicsikét, hogy arra is essen egy halvány fénynyaláb. Nehogy valaki tán még azt hihesse, egy apátlan árva szülőotthonába csöppent. Szigorú szemmel mérte végig a nyeszlet kis embert, aki bocsánatkérő mosollyal nézett bele a kamerába. Katimama megvetően fújtatott egy rövidet. Soha nem tudta megbocsátani az édesanyjának, hogy annak idején hozzáengedte Ernőhöz. Sőt, még bíztatta is, hogy hiszen milyen rendes, becsületes munkásember, szereti is Katit, családcentrikus, nem iszik, nem dohányzik, minden pénzt hazaad, az ember ennél többet nem kívánhat az élettől.

Már hogyne kívánhatna. Igenis, lehet ambíciózus, tudatában lehet az értékeinek, és akkor nem kell egy ilyen pipogyával leélnie az életét, akinek az volt a nap csúcspontja, hogy munka után megtömhette a hasát és leülhetett a televízió elé. Isten nyugosztalja, szerencsétlent, de nem sok haszna származott belőle, az már egyszer biztos.

Ő ugyan nem fogja ugyanezt a megbocsáthatatlan vétket elkövetni Anncsika ellen. Nem azért szülte, nevelte, taníttatta, óvta minden bútól, bajtól, betegségtől, a széltől is, hogy a végén belőle is Mihasznáné legyen. Hógyisne. Nem fogja ő odaszórni ezt az igazgyöngyöt a disznók elé. Majd szépen kivárják, amíg megérkezik a tökéletes jelölt, az, aki kiérdemli a megtiszteltetést, hogy Anncsikát oltár elé vezesse. Ő pedig ebben a legjobb tudása és tapasztalata szerint fogja segíteni a lányát.

Szegény gyermek, olyan fiatal és naiv, egy sármos arcél, egy széles váll, netán egy hangzatos pozíció könnyen elhomályosítja az ítélőképességét. De Katimamáét nem. Ő már öreg róka, látott ezt, azt az életben. A módszereivel majd  ők ketten ügyesen kiszelektálják az alkalmatlan jelölteket. Elválasztják az ocsút a búzától. Ahogy eddig is tették. Türelemmel, okosan. Nem lehet mindent egyből látni, nincs a homlokára írva mindenkinek, mennyit ér. De Katimama előtt nincsenek titkok.

A Gábor mérnök úr is milyen rendes embernek tűnt például... egészen addig, amíg Katimama invitálására fel nem csillant mohón a szeme, és el nem fogadta a kupica konyakot. Majd még egyet. Iszákosoknak fel is út, le is út!

Az ingatlanos János már a küszöbön odalehelt puszinál elbukott, Katimama még kárörvendően kuncogott is magában, mint a vadász, aki biztos csapdát álltott fel a vadnak, amikor elétolta kedvesen kínálgatva, szinte már unszolva egy kacsintás kíséretében a szivarkás dobozt. Naná, hogy elfogadta! Az a nyomorult, szenvedélybeteg fráter.

Ugyanilyen szélsebesen esett ki a pixisből a sportkommentátor Balázska is, aki nem átallott koszos edzőcipőben betrappolni az ő patyolattisztaságú nappalijába. Még már mit nem képzel az úr, hogy majd az ő háromdiplomás lánya fog takarítani utána szűntelen? Az ész megáll.

Meg a rádiós Karesz, akinek népszerű reggeli műsorsávja volt az egyik kereskedelmi csatornán. Persze, mert ott nem látszik, micsoda egy bumburnyák szegény. Tányér nélkül fogta meg a süteményt, hogy potyogott a morzsa szanaszéjjel, az almát meg úgy harapta csak a fogával, mint egy paraszt. Kilóg az ilyennek a kapanyél is a szájából.

A külföldi, színesbőrű iskolatársat Anncsika sem gondolhatta komolyan, de hát ilyen ez a lány, mókás kedvű, szereti megviccelni a mamáját. Ahogy a négy évvel fiatalabb kolléga, a csupán OKJ-s végzettséggel rendelkező restaurátor és az első pillantásra is sármos csélcsapnak tűnő háborús tudósító is tréfa számba ment.

A cégvezető Zsolt úrral való szakításba egy kicsit Katimama is belehalt,

olyan ígéretesnek tűnt mindaddig, amíg észre nem vette a napbarnított kezének gyűrűsujján a halovány csíkot. De aki egyszer elvált, az el fog válni újra, nincs mese! Sajnos ilyen állhatatlanok a férfiak.

De talán majd most. Anncsika legalábbis nagyon optimista volt, amikor telefonált múlt hétvégén Katimamának, és beszámolt az új udvarlójáról, Andrásról. Való igaz, amit eddig elmesélt róla, az ad okot némi reményre... de Katimama majd azt eldönti. Jobban tudja, mi lesz a jó Anncsikának.

A szépen rendezett kis kert kapujában, a kőoszlop takarásában Anncsika még utoljára gondosan szemrevételezte Andrást. Megigazította a frissen vásárolt ing gallérját, kifésült egy elszabadult tincset a férfi homlokából, majd gyorsan féltérdre ereszkedett, ráköpött a zsebkendőjére, és letisztított egy halvány porfoltot a tükörfényesre pucolt bőrcipőről.

-Akkor vegyük át még egyszer. – nézett mélyen a férfi sötétbarna szemeibe. – A londoni Queen Mary egyetemen végeztél, közgazdász szakon. Nyugi, a mama nem ért hozzá, nem fogsz lebukni. Majd kisegíteleg, ne parázz. Soha nem voltál házas, és kérlek, a gyereked képét még véletlenül se mutogasd! Nem felejtetted el megváltoztatni a telefonképernyőt mára, ugye? Jól van. Késsel edd az almát, dicsérd meg a főztjét, és bókolj neki, milyen csinos és karcsú volt már fiataasszonyént is. És soha, semmi körülmények között ne fogadd el a konyakot! Érted?! Akárhogy kínálja. 

Majd utána beülünk valahová inni, megígérem. Hidd el, ránk fog férni.

 

A véletlenül férj

 

-Hát, akkor, édes öregem, isten isten!

Két férfi ül a budai bisztró teraszán, felespohárral koccintanak. Mellettük egy-egy korsó sör, az üvegek oldalán gyöngyözve csorog végig a lecsapódó pára. Az egyik fickó fiatalos kinézetű. Látszik, hogy sokat sportol a természetben, a halványrózsaszín teniszpóló alól kilógó keménykötésű karja a koratavasz ellenére már napbarnított. Sűrű barna haja kócosan lóg a szemébe. Kissé zavart, tűnődő pillantással néz a barátjára, mint aki nagyon latolgat valamit.

A másik alacsonyabb, köpcös, vörös hajú, legalább öt-hat évvel néz ki idősebbnek a barnánál. Az arcát nevetőráncok teszik karakteressé, vidám, örökké mókázó férfi benyomását kelti.

Pár percig, amíg lecsúszik és hatni kezd az ünneplésre kirendelt első kör pálinka, elgondolkodva nézik, hogyan úsznak fel a borostyánszín sörben az aprócska buborékok. Elsőként a vörös néz fel.

-Hallod, Ati, azért ez nem semmi. Kemény vagy, hallod? Soha, a büdös életben nem gondoltam volna, hogy te leszel az első közülünk, aki megházasodik! Büszke vagyok rád, ember! – nevetve vállon veregeti a barátját.

 – Mióta is vagytok együtt Ágival? Egy éve?

-Á, nem, annyi még nincs. Asszem kábé nyolc hónapja, vagy valami ilyesmi.

-Azt a mindenit! Komoly. Persze, félre ne érts, teljesen igazad van. Addig kell ütni a vasat, amíg meleg! Minek akkor házasodni, amikor már egymásra untatok. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen príma csajt, mint az Ági, hamar meg kell gyűrűzni, nehogy lecsapjon rá más. Még a végén elhappolná előled valami pojáca. Felnőtt férfi lettél, Ati! A fene se gondolta volna rólad! Azt meg pláne nem, hogy ilyen pikk-pakk igába hajtod a fejed. De oda se hallgass a zagyválásomra. A lényeg: nagyon örülök nektek. És megtisztelsz vele, hogy engem kértél fel tanunak!

Hangosan felnevet, és nagyot kortyol a söréből. Ahogy beszél, olyan, mintha félig mindig tréfálna, mintha a mondanivalóját örökösen csak Comic Sans MS-sel írná, hogy mindenki lássa: azért nem kell minden egyes szavát teljesen komolyan venni.

Ati, a frissen vőlegénnyé lett barátja még mindig kissé melankólikusan mered maga elé. Majd hirtelen felrántja a poharat az asztalról, és egy hajtásra megissza a tartalmát. Ujjaival int a pincérnek, jöhet még egy kör a sörből és a pálinkából is.

A vörös az egyik tenyerével az asztalt csapkodja, miközben nagyot koppan a második feles üres pohara is a fán. Rekedt hangon krákog egyet, erős volt az ital, kaparja a torkát. Jól csúszik rá egy korty a hideg sörből.

-A lánykérést pedig még el sem mesélted! Hogy volt, te vén kópé? Jól eltitkoltad előlem, hogy ilyen nagyívű terveid vannak.

-Nos hát, éppen ez az... – nézett fel a barna a barátjára, de mint egy fuldokló a hirtelen megjelenő mentőcsónakra. – Nem igazán terveztem. Sőt.

-Akkor, csak így spontán? Egyszer csak elöntöttek az érzelmek, rádtört a naplementés romantika? Vagy... Csak nem azt akarod mondani, hogy Ági bekapta a legyet... oppárdon, bocsásd meg a modortalanságom. Ági terhes???!

A barna kikerekedett szemekkel néz. Eddig ez az opció eszébe sem jutott.

-Jézusom, dehogyis! Még csak az kéne. Hogy lekössem magam még egy gyerekkel is. Azért attól eléggé távol vagyok gondolatban. – Atit kicsit még a hideg is kirázza a koszos pelenkák és a gyerekbömbölés gondolatától.

-Hát akkor...? – firtatja a barátja, ezúttal teljesen komolyan, és éppoly zavartan.

A barna pár pillanatig elgondolkodva néz, aztán nagyot kortyol a söréből.

-Jó, okés, elmondom. De könyörgök, Geri, mindenre ami szent, ne röhögj ki. Jó? Léci, tényleg ne szivass. És legfőképp, ez maradjon kettőnk között, rendben?

-Édes faszom... – néz rá a vörös kissé szánakozva. – Na mondd, persze, lakat a számon.

-Szóval... Az úgy volt... – Ati iszik még egy nagy kortyot, aztán hadarni kezd.

-Tíz-tizenegy évvel ezelőtt, a fene sem emlékszik már, tudod, meghalt a nagymamám. Imádtam… és ő is engem. Mindegy. Az volt már akkor is a vesszőparipája, hogy még fiatalon házasodjak meg, legyen szép családom, ne csak úgy éljek bele a világba, buliból buliba, csajról csajra, érted. Szegényke, állandóan ezt nyomatta, szerette volna látni még az életben, hogy révbe érek. De hát érted, épp hogy végeztem az egyetemen, olyan távol állt akkoriban ez az élet tőlem, mint... Mint...

-Mint most! – kacsintott rá a vörös. – Jaj, bocs, baszdmeg, megígértem. Nem szivatlak. Mondd tovább, kussolok.

-A nagymama, amikor meghalt, akkor célzásképpen rámhagyta az aranygyűrűjét.

Azt, amivel a nagyfater megkérte még kismillió évvel ezelőtt a kezét. Elég szép kis ékszer, amúgy, még egy apró gyémánt is van rajta. – Ati nagyot sóhajt. – Egyszer felbecsültettem, azt mondták, háromszázat simán megér. Bizony, jópárszor alakult úgy az életem az elmúlt tíz évben, hogy majdnem eladtam. Jól jött volna az a pénz. De aztán mindig eszembe jutott a nagymama, a francnak se kell, hogy odajárjon hozzám kísérteni, érted, szerettem, imádtam, de mindennek megvan a határa. Így aztán, hogy ne kísértsen állándóan az a kurva ékszer, egyszer eldugtam magam elől.

-Azt meg hogy?

-Épp egy buliból estem haza, húzós este volt, arra még emlékszem, tettem-vettem a gyűrűt épp, fontolgattam megint, hogy eladom... aztán hirtelen fogtam, és bedugtam valahová. Még piáltam aztán, meg minden... A lényeg, hogy másnap reggeltől nem volt már probléma abból, hogy eladjam-e a gyűrűt. Mert fogalmam sem volt, hol van.

-Milyen rafkós tudsz lenni részegen, Ati! Jó, jó, bocs, hallgatok. Mondd tovább. Hogy jön a képbe az Ági?

Ati nagyot sóhajt, szinte a szíve szakad belé.

-Tudod, pár hónapja költöztem az új lakásba, a cuccok egy része még dobozban. Jól van na, hát nem volt még időm mindent kicsomagolni! – háborodik fel, amikor észreveszi a barátja szája szélén megjelenő gúnyos mosolyt. – Különben is, megígérted. Szóval, fent van nálam Ági, teszek, veszek a konyhában, pakolgatok kifelé a kartondobozokból, ő meg ott rizsázik, tudod, mennyit bír beszélni, amikor a kezembe akad az egyik fém teásdoboz. Nem vagyok egy nagy teás, vágod – mondja elnézést kérő tekintettel, miközben nagyot húz a söréből. – Ahogy felveszem, forgatom, valami koccan benne. Kinyitom, hát az eszem megáll, ott van benne a nagyanyám gyémántgyűrűje!

-Ja. És? – A vörös hajú férfi tűkön ül.

-Nagyon meglepődtem, tényleg nem emlékeztem, hogy oda dugtam el. Jó ötlet volt, oda se neki, ott aztán végképp nem kerestem! Mondom is Áginak, nézd csak, mi van itt...

-Jézusom...

-Na ja. Mire ő, hallod, elkezd fejhangon visítani, meg potyognak a könnyei, mint a záporeső, te hallod, én még ilyet nem láttam, még tőle sem, pedig Ági... Nos, van hajlama a szélsőséges viselkedésre, és akkor finoman fogalmaztam. Ott állok, baszdmeg, kurvára nem vágom, mi a szitu, Ági meg, mint akinek totál elmentek otthonról, felváltva zokog és nevet, miközben engem csókolgat a könnyes arcával, és azt bömböli, hogy igen! IGEN! IGEEEEN!

-Neeeeem... Nemnemnemnemnem.

-De, baszdmeg. 

Mire kettőt pislogok, és elkezdeném összerakni, egyáltalán mi a franc történt, már buzgón fotózza magát, és nyomja ki, hallod, Facebookra a képeket,

hogy elkeltem, meg férjhez megyek, meg ilyenek. Én meg ott állok, letaglózva. Érted, aranyos lány ez az Ágica, tud tök jó arc is lenni, de... Szóval, állok ott bénán, csak így pislogok az eseményekre, mint ponty a szatyorban, baszdmeg, beszélni kéne vele, de azt sem tudom, hol kezdjem, hogy a francba mászok ki ebből a slamasztikából, amikor csörög a telefonom.

-Úr. Ist. Ten! Na és???

-Ági faterja az, tudod, kurvanagy fejes a multinál. Hogy édes fiam így, drága Atikám úgy, most halljuk a híreket, te nagy kópé, hát ennyire szereted a lányunk, meg minden, tolja a szöveget a papa egy levegővel, hogy mennyire örülnek, és hogy már milyen régóta várnak erre, én meg gondolom magamban, hogy a bánatban tudnak erre várni, hát egy fél éve, ha együtt vagyunk az Ágival...

-Nyolc hónapja...

-Jó, akkor nyolc hónapja, leszarom, és hogy eddig nem lett volna ildomos, de ő már régóta fontolgatja, és akkor most már, így, hogy a család oszlopos tagja vagyok, szóval hogy ő akkor kinevez engem főosztályvezetői posztra. Dupla lóvé, több szabi, kevesebb meló, céges autó, meg mifene, mert hogy az ő lánya, meg a lányának a párja, na, érted, hogy ez nekünk jár.

-Megteheti?

-Meg hát. Ezt is. Meg az ellenkezőjét is. El nem hinnéd, milyen kapcsolatai vannak.

-És nem tudsz szólni, hogy az egész csak...

-Nem. – rázta meg a barna a fejét határozottan. – Egész biztos, hogy nem.

Egy ideig elgondolkodva néznek a sörükbe. Aztán a vörös mosolyogva felpillant.

-Hát, akkor, édes öregem, isten isten!

 

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Fiala Borcsa: Nem lecserélni, hanem megjavítani kellene az elromló kapcsolatokat

Fiala Borcsa hamarosan megjelenő, Drill című regénye egy házasság felbomlását meséli el, megmutatja, hogy egy lapnak – paradox módon – mindig három oldala van. A szerzővel Csepelyi Adrienn beszélgetett a Margón.

...
Gyerekirodalom

Fiala Borcsa rosszcsont hőse kihozza a maximumot a nyári vakációból

Fiala Borcsa új gyerekregényében a kilátástalannak tűnő nyár végül nyomozós kalandokat ígér. Mutatunk egy részt belőle!

...
Kritika

Az élet egy kártyavár, és nem te osztod a lapokat

Egy válás, három nézőpont: Fiala Borcsa regényében egy látszólag jól működő család kártyavárként omlik össze, a történet mégis elsősorban az újrakezdés lehetőségeiről szól. A Drill egy, a gyerekeiért mindent beáldozó anyáról, egy életközépi válságban szenvedő apáról, és egy ambiciózus harmadikról mesél, aki a felbukkanásával alaposan megkeveri a lapokat. 

A hét könyve
Kritika
A hírszerzés világa csodálatos, csak emberek mennek benne tönkre
...
Kritika

Sosem szabadul a háborútól, aki valaha részt vett benne

Adam Foulds A farkas szájában című kötete háborús regény és részben maffiaregény, amelyben két katona történetét követhetjük nyomon.

Olvass!
...
Beleolvasó

Csányi Vilmost már gyerekként beszippantotta a kémia csodavilága

A Kíváncsiságom története Csányi Vilmos kérdésekkel teli életén vezeti végig az olvasót, megismerhetjük belőle tudományos pályájának legfőbb állomásait és az utat, ami elvezette ebbe az irányba. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Bíró Szabolcs új regényében egy régi ismerős is színre lép Anjou Lajos király mellett

1342. Anjou Károly a halálos ágyán fekszik. A visegrádi udvar temetésre készül - és az új király, a mindössze tizenhat esztendős Anjou Lajos megkoronázására. Lajos ugyan sokat tanult az apja uralkodásából, ám ő alighogy trónra ül, azon nyomban háborút hirdet - legfőbb példaképei, Szent László és Nagy Sándor nyomdokain járva. Olvass bele Bíró Szabolcs új könyvébe!

...
Beleolvasó

Ali Smith könyvében karácsonykor régi családi konfliktusok kerülnek a felszínre

Tavaly az év legjobb könyvének választottuk Ali Smith Ősz című regényét, amelyet az első poszt-Brexit regényként szoktak jellemezni. (ITT írtunk róla, interjúnk az íróval pedig ITT olvasható). Most megérkezett az Évszak-kvartet következő része, a Tél. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Amikor a vírusvadász mondja el, mit gondol a járványról, vakcináról, összefogásról és annak hiányáról

Barát József és Kemenesi Gábor tizenhárom héten át beszélgetett, arról, hogy 2020 egyes hónapjaiban hogyan alakultak a járvány eseményei, a tudósok milyen válaszokat dolgoztak ki, és hogy mire számíthatunk 2021 őszén. A beszélgetéseket a könyvben megelőzi Barát József egy-egy írása arról, mi zajlott a társadalmi kulisszák mögött, hogyan változott meg az élet azokban az országokban, ahová éppen megérkezett a járvány. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Rubin Eszter új regényében váratlanul ismét felüti fejét a mindent felemésztő szorongás

A 21. századi olvasó saját belső kérdéseit, vívódásait, generációkkal korábbi, valójában a mai napig ható szorongásait mutatja be Rubin Eszter új regénye, amelynek olvasása közben számtalanszor magunkra ismerünk. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Jonathan Franzen új családregényében mindenki szabadulni próbál valamitől

Jonathan Franzen nagyszabású regénytrilógiájának első részében a chicagói Hildebrandt család keresztúthoz érkezett, tagjai pedig olyan döntések előtt állnak, amelyek hatása alól senki nem tud kibújni. Olvass bele a Keresztutakba!

, a Keres

...

Margó, Jennifer Teege, A feleségem története [10 perc Könyves]

...

Színt vall a Könyves: így olvastuk mi a kötelező olvasmányokat! [podcast]

...

Závada Péter átiratában Rómeó első szerelme a drog [Kötelező]

...

A mansfieldi kastélyban Austen nem félt egy unortodox hősnőt a középpontba tenni [Az Austen-projekt]