Hárs István, Mester Ákos, Esterházy Péter, Tarnói Gizella, Kádár János, Marjai József, Antal László, Liska Tibor, Kornai János, Surányi György, Simor András Matolcsy György, Sárközy Tamás - ők 13-an kerültek fel Farkas Zoltán rendhagyó tablójára.

Farkas Zoltán
Egy gyűjtő arcképcsarnokából
Park, 2020, 439 oldal
Farkas Zoltán: Egy gyűjtő arcképcsarnokából - 13 portré

A könyv elolvasása után a személyes hangvételű írásmódnak köszönhetően a 13 szubjektív portré mellett egy 14. is kirajzolódott, magáé a szerzőé. Szereplőit négy ciklusba rendezte, a ciklusok címét Allan Ginsberg Üvöltés című verséből választotta, a sorrendet saját pályájának állomásai mentén határozta meg. A kötet előszavában így jellemzte portrégalériáját:
"Több az anekdota, mint a leleplezés, ám több a tény, mint a minősítés; a portrék nem teljes pályarajzok, többnyire csak jellemző szemelvények. Nem titkolom, kivel rokonszenvezem, kivel kevésbé, de a nézőpontot nem váltogatom. Szerepelőim át- meg átlátogatnak egymáshoz, együtt vagy egymás ellenében tették, amit. Volna egy extra szándékom is: bemutatni, hogyan művelhető a szakmám akkor, ha már slampos a diktatúra, akkor, ha kitör a szabadság, és akkor is, amikor ahhoz, hogy eljussunk az igazsághoz, új korlátokat kell átlépni, megkerülni vagy ledönteni"

Farkas Zoltán: Egy gyűjtő arcképcsarnokából (részlet)

Egyszer csak vége szakadt az irónia, a dacos öncenzúra korszakának.

Igaz, az egész országban megváltozott a közbeszédmód, mindenki mondta, amit gondolt, kontroll és önkontroll nélkül. A totális hangzavarban Esterházy is műfajt váltott, az egyetlen mondat sodrásával operáló Függő után rátért az egyenes beszédre. Tandori Dezső nyomán a talált tárgyak megtisztítására.

Nyelvileg egyeduralkodó maradt, legalábbis bizonyos körökben, azokéban például, akik reménykednek, eljövend valamiféle gyűlöletmentes, toleráns polgári világ, a szélsőségek elleni szilárd közmegegyezéssel. És a szalonok világában, amelyben kékharisnyák rajonganak Musilért, Wittgensteinért, Janis Joplinért, idézetekben mérik össze tudásukat, nem magyarságversenyben. Hozott anyagból dolgozott, aforisztikus tömörséggel kelt ki azok ellen, akik a kialakulóban lévő, nyugalmas rendbe beleordítottak.

„Mintha egy új hazugság kezdődne, egy Új Rizsa – figyelmeztetett, hasztalan. – Mintha megint kialakulna a stilizáltság, az egymás hülyítésének új rendje.”

Elmentek az oroszok, mi meg itt maradtunk, ismételgette, váltogatva a hangsúlyokat.

 Ettől még nem kéne elveszíteni a józan eszünket. Habsburg Ottót nem kéne királynak kikiáltani, köztársasági elnöknek még kevésbé.

„Magyarok, véreim! Lehet, hogy a komcsik rosszabbak, mint ezek a Habsburgok, de azért nem kéne megfeledkezni arról, hogy több száz év magyar történelme éppen arról szól, hogy ők, a Habsburgok sem, meddig?, fenékig tejföl. Csak annyit jegyeznék meg, hogy a világ nem Isten kalapja, a Monarchia tehát ugyan természetes tere volt ennek a vidéknek, nagy lehetősége, de nem bokréta! A Kossuth nevűt nem kell okvetlenül szeretni, de azért emlékezni rá – érdekünkben állana.

És természetesen rehabilitálni kell Mindszenty hercegprímás urat is. De azt már nem kéne gondolni, hogy ő XXIII. János pápa és Teilhard de Chardin ötvözete. Isten látja lelkem, nem ötvözete. És persze a pörben szereplő nagybátyámat is rehabilitálni kellene, herceg Esterházy Pált, egy füst alatt az édesapámtól is bocsánatot lehet kérni – szintén doktor –, hogy így, ennyire igyekeztek elcsellózni az életét, meg fog bocsátani, egy nagyvonalú ember, de azért csöndben mondanám (tessék nyugodtan beapplikálni a szaporodó platformtervezetekbe), hogy FÖLDET VISSZA NEM VESZEK.”

Ebből lett némi ribillió az Esterházy családban, mesélte, mert nem lelkesedtek azért, hogy ilyen nagyvonalúan lemondott a hatalmas birtokról.

Beszélj csak a magad nevében, szólt oda a három öcs, megfeledkezve arról az apróságtól, hogy a saját nevében beszélt.

Előbb Bibó szavaival érvelt a sunnyogó antiszemitizmus ellen, majd a sajátjaival.

„Hetek óta nem tudok betelni evvel a gerinccel. Nép-nemzeti gerinc, írta nemrég egyik kollégám, és egy másik, de ugyanabból a Védnökségből, meg eltaknyolt gerincű nemzetről beszél. Urak, kollégák, ez sok. Lehet, hogy ha az ember politizálni kezd, elveszíti a humorát (a népnemzetgerinc atyja nagyon jó humorú ember, én legalábbis szeretem), itt egyszerűen csak arról van szó, hogy ezt annak idején a Viola néni háromszor aláhúzta volna pirossal. Népnemzeti eltaknyolt – ilyen csak a mesében van. Meg ezek szerint a magyar zsurnalisztikában. Az is igaz persze, hogy Clemenceau-nak állítólag remek humora volt, aztán mire mentünk vele…

Tovább. Itt van, teszem azt, ez a zsidózás. Én édes Hazám, itt is többszörösen dúl benned a hülyeség. Ugyebár, részben zsidó is vagy, s olykor nem átallasz rögtön antiszemitázni, amikor szidják a zsidókat. Tudom, hogy tudod, de azért elmondom: zsidó szidása önmagában az még nem zsidózás, az szidás. Zsidózás az, ha elkezdik számolni a kromoszómákat vagy miket, szóval ha valakit nem azért szidnak, mert hülye (s mint ilyen olykor zsidó, olykor nem zsidó), hanem mert zsidó. Aki zsidózik, arra én, hogy európaian fejezzem ki magam, köpök. Jó Nemzetem, ha ez itt megint bármilyen rejtett vagy rejtjelezett formában fölmerülhet, akkor itt nemhogy Európa nem lesz még mutatóba se, de kereszténység se.”

Hasztalan. Amikor a magát költőfejedelemnek és orákulumnak tartó Csoóri Sándor is zsidózni kezdett – ez Esterházy minősítése –, akkor elköszönt az írásait közlő Hitel olvasóitól. „Egyszerűen nem akarok olyan mondatok közelében lenni, amelyeket ott olvasnom kellett.” Történt mindez „1990. szeptember 25dikén.”

Amint közeledett az 1994-es választás, a Magyar Televízió radikálisan jobbra billent, a szélen állók épp csak le nem zuhantak a mélybe.

A Magyar Rádióból kirúgtak 129 rádióst, erről más portrékban is megemlékezem, alig maradt a Bródy Sándor utcában olyan szerkesztő, aki Esterházyval interjúzott volna, írást kért volna tőle. Gyanítom, hiába is próbálkoztak volna vele, fönnakadnak az előzetes egyeztetés cenzúráján.

A Rádióban csak szenvedtem, néztem kollégáim hűlt helyét, szégyenkeztem magamban, hogy megúsztam a kirúgásokat. Rengeteg időm felszabadult, elszerződtem egy kábeltelevíziós produkcióhoz, lesz, ami lesz. Drót volt a címe, főszerkesztője Baló György, a médiamogul Fenyő János pénze volt benne. Hetente egy adás, ott jelentek meg az első oknyomozó riportok az akkori lenyúlásokról, de a műsor nem szorította ki a kormánypárti megszólalókat. Baló nagy ötlete volt, hogy riporterei a Boross-kormány néhány miniszterével töltsenek el néhány napot. Többen ráálltak, a belügyminiszter Kónya Imre Rangossal autózott egy nagyot, akkor mondta, sajnálja, hogy vége, jó volt miniszternek lenni.

Arról, hogy nekünk mi lett volna jó, nem beszélt.

Arra kértek, próbáljam Esterházyt becserkészni, adnak rá egy órát a Drótban. Hívtam, vonakodott, nem is vártam mást. Nem nagyon szeretnék belemenni a politikába, szabott egy laza feltételt, továbbítottam Balónak. Nem baj, mondta, így is jó, jöjjön.

A műsort közvetlenül a választások előtti szombatra időzítettük.

Életem legrosszabb interjúja volt.

 Egyszerre próbáltam tartani a vele kötött szóbeli megállapodást és Balónak megfelelni. Amikor letelt az egy óra, és lekonferáltam a beszélgetést, a technikai helyiségből leteremtettek, ne szépelegjek, beszéljünk értelmesen. Mindezt nem diszkréten, a fülembe súgva tették, hanem úgy, hogy Esterházy is hallja: tőle is többet, merészebbet várnának. Kínlódtunk még cirka tíz percig, majd kiszédelegtem a stúdióból. Az adásnak egy kisebb része, szerkesztve, megjelent a 168 Órában, amely akkor már csak hetilapként működött, mert a műsort kihúzták alóla.

A ráadás tíz percében akartam a magam suta módján megfelelni a kettős szempontrendszernek. Kétséges eredménnyel.

„Fel szokták szólítani, hogy határozottan foglaljon állást?

Előfordul, hogy nemdebár most nem olyan időket élünk, amikor vissza lehetne vonulni, éppen most, amikor, ugye, a szélsőjobb előretör, tessék színt vallani stb. Valóban van szituáció, amikor ezt a finnyásságot föl kell adni. Ez mindig azon múlik, hogy milyen félelmek élnek az emberben. Én nem vagyok enthuziasztikus aláíró, tiltakozó. Mindig nyögvenyelősen írok alá, és időnként nem is írok alá. Amitől azután rossz érzéseim lesznek, mert elvileg egyetértenék azzal, amit alá kellene írnom; mégse teszem. Ez mindig azon múlik, mekkora a félelem. Mert ha nem elég nagy a félelem, akkor rögtön felmerül, hogy például kivel írunk együtt alá.

Milyen félelem?

Az a félelem, ami miatt megszületik egy aláírás. Ha valamit félelmetesnek gondol az ember, akkor nem jó egyedül lenni. Ha nem fél azonban eléggé, vagy mert nincs mitől, vagy mert nem ismeri föl, akkor elkezdi nézni, kivel is ír együtt alá, és elkezdi húzogatni a szája szélét.

Ha valaki nagyon finnyás, akkor egyetlen helyre írja alá a nevét, a saját írása alá.

Hát igen. De a felfogásom szerint én csak nagyon magától értetődő dolgokhoz adtam a nevemet, rádiós ügyek, szabadság, szerelem meg hasonlók. Akkor írtam alá, ha jobban meg kellett volna magyaráznom magamnak az ellenkezőjét.”[1]

A Drót-interjú volt a szakmai mélypont, ki is szálltam abból a terebélyesedő táborból, amelynek tagjai Esterházyra vadásznak. Agyő, szép remények. Ő is inkább Rangos Katalinnal, Váradi Júliával, Friderikusz Sándorral dolgoztatott. Vagy inkább fordítva.

Mi volt a baj? Belebuktam a tiszteletbe, válaszolnám röviden. Hosszabban pedig senkit nem érdekel.

 

[1]Politikus jogászok VIII. Aki a semmiből kormányzó pártot csinált: Torgyán József. Mozgó Világ, 2004/5. sz.

 

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Vajon eljön az a pont, amikor személynek kell tekinteni a mesterséges intelligenciákat?

Mikor válhat egy MI birtokolható tulajdonból önálló személlyé? Egyénnek tekinthető-e, ha fizikailag nem létezik, globálisan mégis jelen lehet egyszerre mindenhol? Olvass bele a Mozgástérbe!

...
Beleolvasó

Ken Liu történeteiben a mostani tevékenységünk következménye: a világvége

Ken Liu második novelláskötete, az Istenekkel nem lehet végezni tizennyolc történetet tartalmaz,  amelyek napjaink legégetőbb, egyben legismerősebb problémáiból indulnak ki. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Erin Morgensternnél igazi csodákat rejt a föld alatti könyvtár

Az Éjszakai cirkusz szerzője egy titkos föld alatti világban játszódó, kortalan szerelmi történettel tér vissza, melynek a szereplői kalózok, festők, szeretők és hazugok, valamint egy gyönyörű, csillagtalan tenger.

Olvass!
...
Beleolvasó

Visszaveheti valaki a saját történetét a rózsák erejével?

"Danyi Zoltán megírta az év legszebb és leginkább embert próbáló regényét, amiről sokan le fogják írni, hogy olyan, mint egy rózsa: kívülről gyönyörű, de ahogy a szirmokon túl nézünk, úgy vesszük észre, milyen titkokat rejt" - írtuk A rózsákról, amely a rózsákon keresztül a családról, a túlélésről és a háborúról is szól. Olvass bele!

...
Könyves Advent

A kamasz lányokhoz szólnak Takács Zsuzsa versei

"Mert ami volt egyszer, örökké létezik!/ Ha megszületünk – örök életre születünk." A Spirálfüzet versei kamaszokhoz, főként kamasz lányokhoz szólnak. Testvérféltékenység, út- és kiútkeresés, szorongás és játékosság izgalmas keveréke a Takács Zsuzsa költészetéből ismerős fanyar, precíz, ironikus nyelven. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Mi volt a magyar irodalom legbunkóbb beszólása?

Vajon elszavalta-e Petőfi a Nemzeti dalt 1848. március 15-én? Honnan származik az Arany Jánosnak tulajdonított mondás, hogy „gondolta a fene”? A Margó-díjas irodalomtörténész, Milbacher Róbert új könyvének célja népszerűsíteni az irodalomtörténeti szakma megállapításait, legújabb eredményeit egy-egy rejtélyen keresztül. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Gabriel García Márquez Macondójában sosem akar elállni az eső

A világ legszebb vízihullája Gabriel García Márquez novelláiból válogat, történeteiben pedig különcök és átlagemberek végtelenül szomorú, teljesen hihetetlen és nagyon ismerős történeteit követhetjük nyomon.

...
Beleolvasó

Esterházy Miklós mesés történetei kalauzolnak el az Öreghegyen

Mintha Lázár Ervin varázslatos világát idézné Esterházy Miklós történetfüzére: meséi gyerekeknek és olyan felnőtteknek szólnak, akik nem felejtették el teljesen, hogy ők is voltak gyerekek. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Knausgard a tetűről, a magányról és Van Gogh-ról is ír új könyvében

A magyar olvasók idén vehették kezükbe Karl Ove Knausgard nagyszabású Harcom című sorozatának záró darabját, most pedig egy újabb KOK-széria indul, ez az Évszakok. Olvassatok bele az Őszbe!

...
Podcast

Az austeni univerzumban Emma az egyetlen hősnő, akinek ténylegesen van hatalma [Az Austen-projekt]

Az Austen-projekt ötödik adásában az Emmát tárgyaljuk ki, amely az író egyik legkidolgozottabb regénye. Egyben az egyik legtrükkösebb könyve is, amelyet az irodalomtörténészek Flaubert és Virginia Woolf regényeivel soroltak egy ligába.

Szerzőink

...
Ruff Orsolya

Richard Osman nyugdíjas nyomozói ahová lépnek, ott hulla terem

...
Apró Annamária

Hervé Le Tellier: Írtam egy bestseller-imitációt, és működött

...
Kolozsi Orsolya

Mi töri szilánkosra egy kislány életét a kommunista Moldova végnapjaiban?

A hét könyve
Kritika
A rózsák sem gyógyítják meg a lelket és a farkat
...
Szórakozás

Székely Kriszta 8 évesen egy Offenbachban játszott, most rendezett egyet

Több mint 25 év után tűzte ismét műsorra a Magyar Állami Operaház Jacques Offenbach operáját, a Hoffmann meséit. Székely Kriszta rendezővel a próbafolyamat kihívásairól, a kettős szereposztás különlegességéről, és saját Offenbach-kötődéseiről is beszélgettünk.