A história az első világháború végén veszi kezdetét. A szabadságát visszanyert Lengyelországnak elemi érdeke volt, hogy minden német üzenetet dekódoljon. Míg ők elsősorban technikai fejlesztésekben gondolkodtak, a franciák a kémkedés hagyományos formáit űzték. Ehhez a kettőshöz csatlakoztak eleinte hűvösen, majd egyre elszántabban az angolok. A három náció betűkódja az X, Y és a Z. A több évtizedes összjáték számtalan kalandos epizódját megörökítő könyvben benne van mindaz, amit a filmekben láttunk, a kicsempészett papírokat a fürdőben fotózó ügynöktől kezdve a határon a legmegbízhatatlanabb vezetőre bízott menekülő tudóson keresztül egészen a kudarcokat legyűrő legendás közös fejtörésekig minden.
A szerző az angol kódtörő csoport talán leghíresebb alakjának, Alan Turingnak az unokaöccse, ám a történetben ezúttal máshová helyezi a hangsúlyt: miközben betekinthetünk a kémtörténetek kulisszái mögé, a kódfejtés művészetét és az együttműködés erejét csodálhatjuk.
Dermot Turing: X, Y, Z – az Enigma feltörésének igaz története (részlet)
A lengyelországi hadjárat véget ért. A britek és a franciák a „furcsa háborút” vívták. A francia elnevezés szerint ez volt a „drôle de guerre”. És miközben a háttérben már fenyegetően körvonalazódott a valódi háború réme, X és Y között diplomáciai csata zajlott.
Magától értetődőnek tűnt, hogy a németek elleni háború megnyerése érdekében a lengyel kriptológusoknak is csatlakozniuk kell a Bletchley Parkban munkálkodó Y csapathoz. 1939. október 10-én az MI5-hoz befutott a kérés, hogy „fogadják azt a tizenhét lengyel kriptográfust, akik állítólag az orosz és a német rejtjelek szakértői. Mondtuk, hogy a kutatást a Government Code & Cypher School vezeti. Úgy hallom azonban, hogy nincs szükségük valamennyi lengyelre, jobban örülnének, ha Franciaországban maradnának. Alastair Denniston már találkozott velük Varsóban […] nagy hasznunkra lehetnek.”1 A lengyelek Bletchley-be költöztetését december 29-én vetették fel Gustave Bertrand-nak, de „a lengyel hadsereget a francia kormány fizeti, ezért a lengyeleknek Franciaországban kell dolgozniuk”.
Ócska kifogás; ideje újra megpróbálni.
Kedves Menzies!
A három ifjú lengyel neve Jerzy Rożycki, Marian Rejewolsi [sic!], Henryk Zygalski. Ha a háború kitörésével változás áll be (márpedig erre gyanakodhatunk), e férfiak tapasztalata hónapokkal rövidítheti le a feladatunkat. Bizonyos mechanikus eszközöket képtelenség Franciaországba szállítani. E fiatalemberek tízéves tapasztalattal rendelkeznek, és már egy rövid látogatásuk is rendkívül sokat számítana.
Szívélyes üdvözlettel: A. G. Denniston
A Bletchley Park vesztésre állt ebben a csatában. Történjék bármi, Bertrand nem hajlandó átengedni a sztárjátékosait. „Beletörődtem – írta Alastair Denniston 1940. február 7-én Bertrand-nak –, hogy nem kapjuk meg a Z-ket. Világosan közölte, hogy ez lehetetlen, így hát elfogadom a helyzetet.” Alastair Denniston mindig kifogástalan udvariassággal viselkedett. A sorok között olvasva az üzenet azt jelentette, hogy nem fogadja el a helyzetet, de nem írhatott mást. Talán nincs is olyan nagy baj. Ha Bertrand és a Bletchley távgépíró segítségével kapcsolatban marad, folytathatják az együttműködést. Franciaország, ahol az X és a Z csapat játszik, nincs is olyan messze, és Y-nak is voltak azért sztárjátékosai, akiknek még csak most derült ki a gólképességük. Az egyik Alan Turing volt.
Alan Turingot nem tartották jó németesnek.
Egy bizonyos életszakaszban – amikor németet tanult az iskolában – ez végzetes hiba lett volna egy olyan kódfejtőnél, akinek német üzeneteket kellett megfejtenie. 1931-ben Turing némettanára úgy fogalmazott, hogy „semmi érzéke nincs a nyelvekhez”. 1940-re azonban valószínűleg meg kellett volna változtatnia a véleményét, hiszen aki az 1930-as években magasabb szintű matematikát tanult, és komolyabb ambíciókkal bírt, az kénytelen volt elsajátítani a német nyelvet. Turing a franciával is jól boldogult: az édesanyja (aki folyékonyan beszélt franciául, mert Párizsban tanult, és évekig élt Franciaországban) erőltette nála a franciatanulást gyerekkorában. 1939 jeges karácsonya után ezért válogatták be Turingot a többnyelvű nemzetközi küldöttségbe.
1938-ban, amikor a bombák még csak fejlesztés alatt álltak, Henryk Zygalski kidolgozott egy új technikát a „nők” hasznosítására (azokat az ismétlődő betűket nevezték így, amelyek megjelentek a német üzenetek elején átküldött indikátorokban), hogy megállapíthassák a német Enigma gépek beállítását. Az új módszerhez lyuggatott kartonlapokat használt. Zygalski rácsba rendezett kartonpapírokon ábrázolta az Enigma-tárcsák konfigurációit: a függőleges tengely a jobb oldali, a vízszintes tengely a középső tárcsa összes lehetséges helyzetét sorolta fel. Így huszonhat lap elég a három tárcsa összes lehetséges állásához. Ezután kilyukasztották a lapokat azoknál az állásoknál, ahol nők fordulhattak elő. Amikor a lapok elkészültek, egy átvilágító asztalra halmozták őket, és a kupac lyukain átvilágító fénysugár elárulta a használt tárcsákat és azok kiinduló állását.
A lapok elkészítése meglehetősen egyhangú volt, a használatuk bonyolult, és a manuális folyamat kevésbé kifinomultnak, ellenben sokkal időigényesebbnek bizonyult, mint a modern, elektromos bombák esetében.
Zygalski módszerének szépsége azonban abban rejlett, hogy a kapcsolótáblát teljes egészében kivonta a küzdelemből.
A lapok mindenképpen működtek, akárhány idegesítő keresztátkötést használtak is a németek. Amíg a németek kétszer is titkosítják a hárombetűs indikátorsort, mindig elegendő nő áll rendelkezésre, egyelőre tehát nincs szükség gépekre.
Ez 1938-ban még érvényes volt, de amikor a németek beiktattak két újabb tárcsát, és immár öt közül választhattak, akkor 1560 kartonlapot kellett elkészíteniük. A lengyel csapat borotvapengével lyukasztotta ki a lapokat. Laponként nagyjából 800 lyuk kivágása fárasztó és időigényes munka volt. A britek azonban lyukasztógépet rendeltek a saját munkájuk elvégzéséhez. Amikor a gép megérkezett, Alan Turing a padlásra menekült a zaj elől.
1939 karácsonya után elkészültek a lyukasztással. Alan Turingot Franciaországba küldték, hogy oda is vigyen a lapokból, de előtte még Knox kijött a sodrából, és felmondással fenyegetett, ha a lapokat nem adják át a szövetségeseknek is. („Ha nem indulnak el szerda estig, beadom a felmondásomat. Nem akarok Párizsba utazni, de ha nincs másik küldönc, e pillanatban tulajdonképpen semmi dolgom nincs.”) Mivel korábban ócsárolta a lengyeleket, most elöntötte a frissen megtértek buzgalma. Denniston viszont óvatosságra törekedett. Turing kiválasztása csak egy kicsit tűnt elővigyázatosabb lépésnek, hiszen ő is bogaras volt, és nehezen oldódott fel a társaságban, de olyan embert kellett küldeniük, aki szakértője a műszaki résznek is.
A Bletchley Parkban ügyködő Enigma-csapat ugyanis újabb nehézségekkel szembesült,
amelyeket a Pyryben kapott hírszerzői információk sem oldottak meg. Először is, a csodálatos kartonlapok elkészítése lassú volt, és használatuk nem elég hatékony. Ráadásul a Kx-módszerrel is probléma jelentkezett. A Kx-módszer úgy igyekezett eltalálni a tárcsák sorrendjét, hogy kihasználta az emberi ügyetlenségeket – azt, hogy az ember képtelen véletlenszerűen kiválasztani három betűt, így a kódfejtők rájöhettek, hogy a német operátorok olyan „véletlenszerű” betűsorokat választottak kiinduló állásnak, mint az AAA, a QWE vagy az SOS. A Kx-módszer azonban kudarcot vallott, amióta a Wehrmacht 1938 decemberében bevetette a két új tárcsát. Alan Turing értette ezeket a problémákat, tehát iskolai bizonyítványaitól függetlenül ő utazik Franciaországba.
Marian Rejewski talán nem ismerte Turing 1936-os cikkét, amely felforgatta a matematika elméletét, ugyanakkor bemutatta a programozható számítógép modelljét. És Turing nem Knox volt; ismeretlennek számított a Bletchley Park egyenletében. Elnézhetjük hát Rejewskinek, hogy egy kicsit leereszkedően viselkedett: „Úgy bántunk Turinggal, mint ifjú kollégával, akinek a matematikai logika a szakterülete, de a kriptológiában kezdő.” Lehet, hogy Turinggal szemben éppen ez volt a megfelelő bánásmód, a találkozó ugyanis elsöprő sikert hozott. A száműzött lengyelek a frissen elkészült Zygalski-lapok segítségével megmutatták Turingnak (az előző októberben elfogott üzeneteken), hogy mi az egymásra halmozásuk leghatékonyabb módja, és hogy hogyan lehet megtalálni a tárcsabeállításokat és a kapcsolótábla összeköttetéseit. 1940. január 17-én, tizenegy héttel a háború első üzeneteinek továbbítását követően, a lengyelek, a franciák és Turing, a brit megbízott sikeresen megfejtették az üzeneteket. X, Y és Z végre felmutathatott némi eredményt. És Turing küldetése sikerrel oldotta meg a Kx-módszer problémáját is.
Félreértés történt az új tárcsák léptető bemetszésének állásával kapcsolatban.
Volt mit ünnepelni. Bertrand és Langer vacsorát szervezett egy közeli étteremben. Az asztalon egy üvegvázában néhány őszi kikerics pompázott. A januári fagyban nem könnyű virágot szerezni, és amikor Langer rájuk mutatott, elmondta a lengyel és a német nevüket is. Turing értetlen arckifejezése láttán Jerzy Różycki kimondta a virág latin nevét is. Colchicum autumnale. „Nahát! Az nagyon erős méreg!” kiáltott fel Alan Turing. Tizennégy évvel a vacsora után Alan Turing életének egy még erősebb méreg vetett véget.
1940-ben terjengett némi méreg a levegőben, csak éppen nem Alan Turing, hanem a száműzött lengyel hírszerző szolgálat fontosabb tagjai, Maksymilian Ciężki és Antoni Palluth számára. Władysław Sikorski új kormánya ki akarta vizsgálni, hogy mi csúszott félre az előző ősszel, hogyan rohanhatta le Németország ilyen sikeresen Lengyelországot.
Stanisław Kot professzor, a Sikorski száműzött kormányában szerepet vállaló Parasztpárt egyik vezetője volt a „belügyminiszter” (ami kissé különösnek mondható, hiszen sem Sikorski, sem Kot, sem más nemigen szólhatott bele feldúlt országuk belügyeibe). Talán ezért delegálták Kotot a brit külügyminisztériummal folytatott együttműködési tárgyalásokra. A külügyminisztérium ezeken a találkozókon – amelyekre a britek visszahívták a nyugdíjból kedvenc lengyelszakértőjüket, Lewis Namier professzort, a Curzon-vonal egykori kiötlőjét – értesült arról, hogy a lengyel emigránsok körül mérgezett a levegő. 1940. november 9-én a professzorok békésen szürcsölgették a teát, amikor Kot jelezte, hogy a lengyel államban nem mennek éppen jól a dolgok. Mélypontra jutott a kapcsolat a lengyel kormány titkos ellenállási mozgalma és a hírszerző hivatal között. A hivatalban a Sanacja-rezsim régi tisztviselői dolgoznak, a vezetőjük Edward Rydz-Śmigły. Készülnek a Sanacja kitakarítására, hamarosan új vezető, Stanisław Gano ezredes kerül a lengyel katonai hírszerzés élére.
Bűnbakot kellett találni.
Bár a balhét elsősorban Rydz-Śmigły népszerűtlen rezsimje viszi el, a mocsok átterjedhetett a hadsereg szervezetére és az arisztokrata tisztekre is. Úgy tűnt, bőven van mit kivizsgálni.
A vizsgálattal Ludwik Sadowski alezredest bízták meg, és a megbízatása sok mindenre kiterjedt. Neveket vártak tőle, és azt, hogy rámutasson a bűnösökre. Azonosítania kellett azokat, akiknek fel kellett volna ismerniük az ellenség terveit. Milyenek a politikai kötődéseik? Miért nem volt elég fürge a hírszerző szolgálat a megszállást követően? Miért nem a megfelelő célokra használták a költségvetést? A vezérkar második ügyosztálya felelt a hírszerzésért. A Biuro Szyfrów a második ügyosztályhoz tartozott, és kellemetlen ellentmondás mutatkozott a hírszerzés lengyel hadjárat során tanúsított teljes kudarca és a békeidők Enigmával kapcsolatos sikerei között. Pontosan ezt a jelenséget várhatja az ember, ha a Biuro részben német befolyás alá kerül. Felvették Ciężki, Palluth, a Pyryben és máshol dolgozók tanúvallomását.
Ami a költségvetési vizsgálatot illeti, vajon nem volt egyértelmű, hogy a Biuro Szyfrównak több kódfejtőre lenne szüksége? És hatékony módszerre, amelynek segítségével eredményeket mutathatnak fel a parancsnokság előtt? Ezzel szemben a pénzt egy nevetséges adótoronyra költötték, amely még a hadsereg parancsnokságának is képtelen volt jeleket továbbítani. Az elhibázott vezetői lépések ezzel nem értek véget: a tornyot idő előtt felrobbantották, és ezt az látszott indokolni, hogy Maksymilian Ciężki jutalékot kapott Antoni Palluth AVA nevű vállalatától, és ők ketten azért semmisítették meg a tornyot, hogy eltüntessék a nyomokat. Nyilvánvaló, hogy túl meghitt kapcsolatban vannak egymással. Palluth és Ciężki szerint ez badarság, dehát mi mást mondanának. További bizonyítékokra volt szükség.
Valójában rideg, józan észre volt szükség.
Wiktor Michałowski őrnagy 1939. december 14-én tett vallomást Sadowski vizsgálatában. Természetesen akadtak a Biuróban vezetőségi hibák a háború kitörését követően, de az erőforrások gyakori átcsoportosítása és állandó újraosztása akadályokat gördített a kódfejtők munkája elé. Ráadásul nagyon kevés anyagot sikerült elfogniuk, és folyamatosan zaklatta őket a Luftwaffe. Sadowski végül inkább politikai okokból tartotta a szemét Ciężkin és Palluthon, nem azért, mert komolyan attól tartott volna, hogy a korrupció vagy a német befolyás ásta alá a Biuro eredményességét. Ciężkire és Palluthra az vetett árnyékot, hogy amióta véget értek a lengyelországi harcok, a Biuro vezetői és alkalmazottai nem Sikorski tábornoknak, hanem a franciáknak dolgoztak.
