Az iszonyatos beszámolókat egyedülálló hang- és videofelvételeken rögzítették, amelyeket nemegyszer a halálsoron készített az ítéletük végrehajtására váró bűnözőkkel, sorozatgyilkosokkal. A szerző ezeket az interjúkat gyűjtötte össze ebben a nyugtalanító, csak erős idegzetű olvasóknak ajánlott könyvben, amely első megjelenése óta a true crime igazi klasszikusává vált.
A Sorozatgyilkosokkal beszélgettem megrajzolja az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban az elmúlt évtizedekben elkövetett legbrutálisabb sorozatgyilkosságok tíz elkövetőjének hiteles portréját. Christopher Berry-Dee minden részletre kiterjedően és hitelesen rekonstruálja az elborzasztó, sokszor hihetetlen, ám mégis fájóan valós eseteket, valamint az elkövetők életrajzát és tetteik lehetséges indokait a rendelkezésre álló bizonyítékok, a szemtanúk vallomásai és a gyilkosok saját elbeszélései alapján.
Christopher Berry-Dee: Sorozatgyilkosokkal beszélgettem (részlet)
Fordította Esze Dóra Emma
HARVEY LOUIS CARIGNAN
Egyesült Államok
„Ez a csávó maga az ördög. Rég áramot kellett volna vezetni belé, ennyi, tolongtak volna a jelentkezők, ki húzza meg a kart. És amikor meghalt, át kellett volna fúrni egy karót a szívén, aztán eltemetni, egy héttel később kihantolni, és még egy karót átfúrni rajta, csak hogy tuti legyen, hogy vége.”
Russel J. Krueger, a minneapolisi rendőrparancsnokság főnyomozója
- szeptember 24-én kora reggel történt Minneapolisban. Már feljött a nap, amikor Robert Nelson és Robert Thompson járőrök cirkáltak a városban, és a Keleti 38. utca 1841. száma elé érve megpillantották az 1968-as fekete-borsózöld Chevrolet Caprice-t. Leparkoltak a járművel átellenben az utca túloldalán egy kis büféétterem előtt. Thompson lassan körbejárta a háztömböt, ezalatt a társa belenézett az előző nap kiadott rendőrségi közlönybe.
– Ez lesz az – mondta Nelson. – Ránézésre ez az autó az. Már csak a sofőrt kell megtalálnunk.
Nagydarab fickó, itt úgy írják, gorillatermet.
A két rendőr bekukucskált a Caprice ablakán, alaposan szemügyre vették a belsejét. Tény, hogy ott volt a piros autósszőnyeg, a pornográf magazinok meg egy Biblia. A sebességváltó közelében több csomag Marlborough cigarettát láttak. Ott volt minden olyan tárgy, amelyről részletes leírást adott a keresett férfi egyik áldozata, akit megerőszakolt.
Nelson telefonon felhívta az őrsöt, hogy segítséget kérjen, miközben Thompson besétált az étterembe, és megtudakolta a tulajdonostól, tudja-e, kié az autó.
– Naná, hogy tudom – így a gyanús felelet. – Kiszúrta magukat, és meglépett hátul.
Néhány perccel később Harvey Louis Carignant megállították, röviden kihallgatták, majd letartóztatták. A belvárosba vitték, és tájékoztatták a jogairól.
A vád: többrendbeli gyilkosság és nemi erőszak.
Attól a naptól kezdve Amerika egyik leggonoszabb sorozatgyilkosa, akinek már körülbelül 50 gyilkosság volt a rovásán, soha többé nem használta a kalapácsát.
Még visszatekintve is az az érzésem, a gyerekkorom rövid volt, mindössze néhány nap. Nincs benne semmi, amibe belekapaszkodhatnék, semmi olyasmi, amire jó szívvel gondolnék vissza. Halál komoly, de aközött, ahol akkoriban ültem, és ahol most ülök, nem látok semmi mást, csak a kétségbeesés mély gödrét.
Részlet Carignan a szerzőnek írt, 1993. április 14-én kelt leveléből
Harvey nagy szegénységbe született az észak-dakotai Fargóban 1927. május 18-án, és mint a sorozatgyilkosok közül oly sokan, törvénytelen gyerek volt, aki soha nem találkozott a biológiai apjával. Húszéves édesanyja, Mary, felkészületlenül lett szülő, és nem tudta ellátni beteges kisfiát, aki valahogy csak nem akart kicsattanni az egészségtől, és 1930-ban, a világválság mélypontján úgy döntött, bérbe adja bárkinek, aki hajlandó gondját viselni. Ettől kezdve a kisfiú családról családra, majd iskoláról iskolára hánykolódott, sehol nem tudott gyökeret ereszteni, és sehol nem volt része megbízható oktatásban.
Harvey arca már egészen kiskorában tikkelt, és 13 éves koráig szenvedett attól, hogy rendszeresen bepisilt.
Továbbá vitustáncban – gyerekkori kóreában –, vagyis akaratlan, görcsös rángásokban megmutatkozó idegbetegségben szenvedett.
Tizenkét éves korában javítóintézetnek tekinthető iskolába küldték, az észak-dakotai Mandanba, ahol az FBI nyilvántartása szerint hét évet töltött. Azt állítja, ebben az időszakban
az egyik tanárnő folyamatosan erőszakoskodott vele, és szexuálisan bántalmazta.
1993. június 12-én kelt levelében ezt írja:
Volt egy tanárnőm, mindig odaült a padomhoz, és jó disznó üzeneteket írogattunk egymásnak oda-vissza. Akkor 13 vagy 14 éves voltam – mutasson nekem bárki egy 14 éves fiút bárhol a világon, aki ne ülne önszántából és boldogan a tanteremben, ha közben pornográf leveleket válthat a tanárával. Soha egy ujjal sem érhettem hozzá anélkül, hogy ne kaptam volna verést érte, de bent tartott tanítás után, arra kényszerített, hogy ott álljak előtte, miközben ő önkielégít, ócsárol és sorolja, mi mindent fogok megtenni neki, mert majd rákényszerít – soha egyik fenyegetését sem váltotta be, basszuskulcs! A rohadt kurva annyit sem engedett, hogy kiverjem, miközben ő maszturbált! Elővettem a farkam, erre agyba-főbe vert. Rohadt nagy csöcse volt. Igazán kegyetlen nő volt.
Harvey Carignan egész kamaszkorát a Mandan intézetben töltötte, majd 1948-ban, 21 éves korában belépett az Egyesült Államok hadseregébe, ahol tárt karokkal várták. Hol volt már az a cingár kis szúnyog, akit – állítólag – négyéves korától kezdve mentálisan és szexuálisan bántalmaztak! Mandanban a szénhidrátban gazdag, kiegyensúlyozott étrendnek hála keménykötésű és bivalyerejű fiatalember lett belőle.
Carignan gyilkoskarrierje 1949-ben kezdődött: július 31-én, vasárnap, a kora esti órákban megölte az 57 éves Laura Showaltert, miután megpróbálta megerőszakolni az alaszkai Anchorage egy kis parkjában. Miután Carignan szétverte a koponyáját, és irtózatos agykárosodást okozott neki, Laura Showalterért gyorsan eljött a halál. A férfi gyakorlatilag felismerhetetlenné zúzta az áldozata arcát az állától a homlokáig: addig ütötte-verte, amíg csont és szövet péppé keveredett súlyos ökölcsapásai alatt.
– Ez a gyilkos olyan erős – mondta az egyik rendőrtiszt –, hogy
egyetlen ütéssel kilyukasztotta a nő koponyáját.
Mint amikor rakéta csapódik a tankba.
- szeptember 16-án Carignan megkísérelt megerőszakolni egy fiatal nőt, Dorcas Callent, akinek sikerült elmenekülnie a támadás elől. A katona, aki nyilvánvalóan részeg volt annak ellenére, hogy még csak 11 óra körül járt az idő, az Anchorage Street egyik kocsmája közelében szólította le. A férfi azt kérte Dorcastól, menjen el vele, de a nő elutasította, és elfordult tőle.
– Figyeljen! – kiáltott oda neki. – Szerintem ismerem magát. Asszem…
– Kérem szépen, menjen innen – kérlelte Dorcas. – Biztos, hogy nem ismer.
A nőn addigra már úrrá lett a pánik. Tudta, hogy alig néhány héttel azelőtt agyonvertek valakit a környéken. Ám a nagydarab katona bedühödött, amiért nemet mondott neki, ő pedig nem tudott elmenekülni tőle.
Mielőtt esélye lett volna megmozdulni, a férfi megragadta, és vonszolni kezdte.
Mindketten egy út menti árokba zuhantak, a nőt egyszer csak teljesen beborította a férfi, cibálta a ruháját, fogdosta a mellét, a lába közé nyúlkált. Néhány másodperc alatt meg tudta volna erőszakolni.
Dorcas tébolyultan hadakozva próbált kapaszkodót találni az árok puha földfalában. A férfi szinte emberfeletti erővel bírt. A nő sikítozott, és valahogy sikerült kimásznia az árokból, majd átrohant az úttesten, vissza a kocsmába, ahonnan telefonált a rendőrségre.
Mire a kórházba ért, véres, kék foltos maszkká változott az arca. Itt részletesen elmesélte a támadás borzalmát:
– A férfi egyszer csak átváltozott szörnyeteggé, aki a pokolból érkezett. A semmiből ott termett ez a düh, mintha egy mozdulattal bekapcsolták volna benne a gonoszságot – szűrte a szavakat Dorcas két felduzzadt ajka között.
Az ő leírása alapján tartóztatták le Carignant még aznap este. Laura Showalter meggyilkolásáért 1950-ben állt bíróság elé az Alaszkai Terület harmadik körzetének kerületi bíróságán, a bírót George W. Foltának hívták. Az ügyész aduásza egy Herring rendőrbírónak tett beismerő vallomás volt.
Harvey Carignant bűnösnek ítélték, az ítélet kötél általi halál.
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságára tett fellebbezés során a bírók – Reed, Douglas, Black és Frankfurter – egyetértettek abban, hogy Harvey Carignant csakis a McNabb-törvény megsértése okán tudják elítélni. Ez a törvény kimondja, hogy ha a beismerő vallomás úgy születik meg, hogy közben az elítéltet nem sikerül előírásszerűen ítélkező bírók elé vinni, akkor ezt a vallomást illegális befogadni. És mivel ebben az esetben megszegték a nevezett törvényt, ezek a bírók nem fogadták el Carignan beismerő vallomását. Harvey így megmenekült a kötéltől, ám 15 évi szabadságvesztésre ítélték. A 22072. számú foglyot az alaszkai Seward börtönből átszállították a McNeil Island büntetés-végrehajtási intézetbe Washington államban.
Amikor a szerző interjút készített Carignannel, ő kijelentette:
– Laura Showalter… Dorcas Callen? Nekem egyik név sem mond semmit.
