Isten létezik. Ezt az emberiség történetében oly sokszor elhangzott és oly sokszor vitatott kijelentést ezúttal igencsak váratlan módon nemzetközi hírű tudósok teszik. Egy egyetemi kutatócsoport áll elő a szenzációs felfedezéssel: matematikai módszerekkel cáfolhatatlanul sikerült bizonyítaniuk, hogy világunknak van teremtője, és hamarosan mindenki megismerheti, mert itt jár köztünk, emberi alakban. Beköszönt hát az aranykor? Minden kérdésre meglesz a válasz, kibékül hit és tudomány, az egész világon eluralkodik a felebaráti szeretet? Sajnos, ezek a remények, mint annyiszor már, megcsalatnak. A Teremtő ugyan valóban megérkezik, de egészen másmilyen, másvalaki, mint akit az emberiség évezredek óta várt. Nem a világ sorsát bölcsen eligazgató Mindenható, hanem egy szerény, tétova fiatalember, egy egyszerű asztalos, akinek csodatévő képességei is felettébb korlátozottak. Persze, az internet, a reklámok és a fake news, a gátlástalan propaganda korában, a Facebook segítségével így is el lehet érni sok mindent, követőket és rajongókat szerezni, a kollektív tudatot befolyásolni, még a világbékét is sikerül elhoznia, de valami még sincs rendben. Sőt, valójában semmi sincs rendben.
Bódi Attila különleges atmoszférájú, hol emelkedett stílusú, hol fanyarul groteszk regényében, amely meghökkentő és lenyűgöző módon ötvözi a filozófiai és teológiai értekezés, a mágikus realizmus és a disztópia elemeit, egy időtlen és éppen ezért ma is rendkívül aktuális kérdést feszeget kortárs és végletesen profán szemszögből. Vajon tudna-e mit kezdeni a mai világ egy megváltóval, és tudna-e mit kezdeni a megváltó ezzel a világgal; egyáltalán, lenne-e még helye bármilyen alakban, formában a teremtőnek az általa teremtett valóságban, ha az olyan, mint a miénk most?
Ezeket a könyveket jelölték idén Margó-díjra (1. rész) - Könyves magazin
Az őszi Margón kiderül majd, ki nyeri idén a Margó Irodalmi Díjat, amit már harmadik alkalommal ítélnek oda a legjobb első prózakötetnek. Az 500 ezer forinttal járó Margó-díj kiemelt támogatója a Főváros, a Bookline, a Balassi Intézet és az Aegon-díj, a magas szakmai presztízzsel bíró elismerés a kortárs irodalmat és az olvasást népszerűsíti.
A Pax, ez a béklyózó realitások és szédítő szürrealitás szűk határmezsgyéjén mozgó, sodró lendületű, ám alapjában véve meditatív mű, ez a modern Biblia-parafrázis azoknak szól, akik megkérdőjelezik a világot, amelyben hisznek.
Bódi Attila: Pax (részlet)
MÁSODIK KÖNYV
PAX JÓZSEF MÁRIA FOGANTATÁSA,
NEVE ÉS SZÜLETÉSE
Máriáról, Józsefről és a Fiúról
- Ha meddő a férfi, termé- kennyé lesz a női fantázia, és ha éhes vágy lakozik benne, akkor cselekvéssel táplálkozik.
- És a nő éhezett, és áldást kívánt fiatal méhébe, és az áldás eljött.
- Mert csak utóbb fogant a gyermek, és először született meg az anya, nem pedig fordítva.
- És ahol elszánt nő van, ott azt követned érdemes, hogy amíg vele élsz, csodálhasd az erejét, és táplálkozhass az elszántságából.
- Mert gyenge vagy te, erőtől duzzadó férfi, csak meddő indulat: magadat a magasba emelni nem tudod, mert arra csak a nő képes, amikor anyává lesz.
- És a madár.
Megfogant! A Fiú megfogant, noha Mária vőlegénye erről mit sem tudott, mert ha időben rájön, biztosan megakadályozza, hogy Lavrov professzor klinikáján a menyasszonya méhébe egy idegen férfi magját ültessék, és hogy abból egy új élet fakadjon, hogy csodálatos létezésével mindennek és mindenkinek új értelmet adjon, vagy éppen elvegye tőlük azt.
Mária még egyszer elolvasta a terhességi teszt használati utasítását, aztán a leírtak szerint a nedvszívó rudacskára pisilt, és az néhány perc elteltével két piros csíkkal válaszolt neki. Áldott állapotban volt.
Még várt néhány napot: csak amikor elég erőt gyűjtött, és úgy érezte, hogy eljött a kellő pillanat, csak akkor állt oda Pax József elé, aki akkor már több mint egy éve a vőlegénye volt, hogy megvallja neki, amit tett, és azt is elmondja, hogy végül is mi lett a következménye. Mert a fiatal nő mind ez idáig titokban cselekedett. Tettéről nem szólt, nem mert szólni a férfinak, ugyanis az kerek perec megmondta, hogy nekik soha nem lesz gyermekük.
Mumpszom volt. Ilyen a mumpsz. Az orvos megmondta, hogy nem lehet pulyám. És már nem is akarok. Nem is gondolok rá. Ellentmondást nem tűrő határozottsággal közölte Máriával, hogy sem az örökbefogadást, sem majdani feleségének mesterséges úton, idegen spermiummal történő megtermékenyítését nem tudja elfogadni.
Dehogynem – gondolta Mária, és remélte, hogy a szerelem, amit a férfi iránta érez, és amit oly sokszor megvallott neki, erősebb, mint ez az elhamarkodott, meggondolatlan, konok kijelentés, és a fogantatás után, az esküvő tervezett napja előtt alig egy hónappal mindent bevallott.
József engesztelhetetlen fájdalmat érzett, és hirtelen dühé- ben szakított menyasszonyával: Menj el!
Az ezt követő napokban Pax József mély depresszióba esett. Mária átérezte József fájdalmát, és egy szívhez szóló Messenger-üzenetben kérlelte szerelmét, hogy az bocsásson meg neki: Ugyan már, mókuskám! És kérte, hogy fogadja el az ő természetét, mert másmilyen neki úgysem lehet már.
És könyörgött, hogy fogadja el őt úgy, ahogyan van: Szívem alatt egy gyermekkel.
József harmadnap felkeresett egy pszichológust, aki meg- vigasztalta őt, és elmondta, hogy a születendő gyermek az együtt megélt közös élményektől lesz a sajátja. Majd meglátja, minden rendbe jön.
Mondta neki azt is, hogy a születendő gyermek szavaktól és tettektől lesz az övé, azoktól a szavaktól és tettektől, amelyeket József mutat meg neki, és amelyeket a gyermek tőle tanul meg.
És mondta neki azt is, hogy a közösen megélt percektől és óráktól lesz a Mária gyermeke az övé is, azoktól, amelyeket játékkal, kirándulással vagy leckeírással töltenek majd el.
Elmondta neki, hogy Mária gyermeke az aggódástól és a féltéstől lesz az övé is. Attól az aggódástól és féltéstől, amit József a lelkében fog érezni, amikor a gyermek fára mászik, késve ér haza, vizsgázik, vagy rossz társaságba keveredik.
És a pszichológus dicsérte is Mária tettét, hisz a nő bátor és bölcs volt, amikor megadta Józsefnek a szabad választás lehetőségét még az esküvő napja előtt: Csinálsz, amit akarsz! A pszichológus azt is mondta a csalódott férfinak, hogy Mária kétszeresen volt bátor és bölcs, hiszen merészelt engedni a belső hangnak, a kiáltó anyai szívnek, és beteljesítette
a gyermekáldás iránti vágyát.
És dicsérte a pszichológus Máriát, mert tanújelét adta a József iránti végtelen hűségének, amikor nem egy termékeny magú férfit keresett, hanem mellette maradt.
És dicsérte még a pszichológus Máriát azért is, mert ezzel a tettével mentette meg a majdani házasságát a beteljesületlen vágy mételyétől: Csak gondoljon bele… Érti már?
És dicsérte a pszichológus Lavrov professzort is, aki igen jó szakember hírében állt.
József lelke a bölcs szavaktól megenyhült, és egy hónap elteltével a város házasságkötő termében megtartották a polgári esküvőt.
Igen! Igen!
Pax József a megszületett gyermeket nevére vette, és a felesége iránti szeretetből Pax József Máriának anyakönyveztette.
A harangnyelvről
1. És kérdezzél felőlem, hogy még többet megtudj önnön- magadról.
Hallgasd csak… most kezdi! Számold meg, hogy hányszor kon dul, és mondd el apádnak. Én addig veszek még hagymát, és ha jól számoltál, neked is veszek valamit – mondta az ötéves Pax József Máriának édesanyja, amikor a Kálvária-templom harangja megszólalt, hogy elüsse a delet, és mély, tovafutó kongása továbbűzze a napsütötte júniusi piac fölé bekúszó, kékes-szürke felhőket keleti irányba, ahol a piacolókkal ellentétben a száraz kukoricaföldek már kókadozva várták, hogy végre-valahára megázzanak.
Figyelj mán rá, Józsi, nehogy elcsászkáljon! Még gyorsan megveszem, amit kell. Itt várjatok, egy tapodtat se mozduljatok!
– fordult Mária a vásárlás nyűgétől felzaklatva a férjéhez, aki engedelmesen követte őt a két teli szatyorral.
Amíg a Fiú ujjai el nem fogytak, a számolás hibátlan volt, de a tizenegyedik és a tizenkettedik kondulás a folyamatot kicsit megakasztotta, a gyereket meg összezavarta.
…és tizenegy és tizenkettő… meg is van! Pax József segített befejezni a számolást, miközben félreállva kiváltak a vásárlók hömpölygő tömegéből, hogy senkinek ne legyenek az útjában. Fogd te is a szatyrot, hogy el ne keveredj, mert anyád engem fog agyoncsapni.
Apa, mi a harangzúgás? – kérdezte a csíkos rafiaszatyor sarkába kapaszkodó gyerek.
Pax József elsőre nem is tudta, hogy mit válaszoljon, mert hát mit lehet erre válaszolni?
Mit tudom én… olyan zajféle, vagyis hang… na… hogy is
mondjam csak… Isten hangja! Ez a frappáns válasz most jutott az eszébe, korábban soha nem gondolt még így a harangzúgásra. Magában meg is jegyezte, hogy ez egészen jó gondolat. Igen, Isten hangja – ismételte meg, és most mind a ketten elképzelték, ahogy Isten a mennyországban harangnyelven kér egy pohár vizet vagy valami hasonlót.
Harangul hogyan mondják, hogy kérek fagyit? – kérdezte a Fiú.
Ugyanúgy, mint azt, hogy nem kapsz, mert akkor nem
akarsz majd ebédelni – válaszolta Pax József, és türelmetlenül nézett a kofákkal filléreken alkudozó felesége után.
Hogy néz ki?
Kicsoda? Hát Isten.
Nem tudom – felelte József, de már meg is bánta, hogy ilyen elhamarkodottan vetette oda ezt a semmitmondó választ. Nagyon is tetszett neki, hogy a gyerek szemében ő és persze a felesége is amolyan mindentudók, és ezt a látszatot még akkor is igyekezett fenntartani, ha éppen fogalma sem volt, hogyan reagáljon az értelmetlen kérdések végtelen sorára. …azért nem tudom, mert azt senki nem tudja. Mert még senki nem látta.
Akkor honnan tudják, hogy létezik? Honnan, honnan… hát a papoktól. Ők honnan tudják, beszéltek vele?
Pax József erre már végképp nem tudott mit válaszolni, mert ezen eddig még sosem gondolkodott. Megismételte magában, amit a gyerek kérdezett. Tényleg, honnan tudhatják?
Lehet, hogy nem is úgy van, hanem egy hatalmas ősrobbanás volt – válaszolta végül, de ahogy kimondta, már meg is bánta, mert az ősrobbanásról nem tudott semmit, és hamar rájött, hogy a Fiú ennyi információval nem fogja beérni.
Az micsoda?
Hogyhogy micsoda, most mondtam, ősrobbanás. Mit lehet ezen nem érteni? Vagy Isten teremtett mindent, vagy az ősrob banás, válassz egyet magadnak. A másik megmarad nekem
– mondta olyan hangsúllyal, mint aki ezzel le is zárta a beszélgetést. Mari, gyere már! Mindjárt leszakad az ég, és elázunk! Nézd már ezeket a felhőket!
De a Fiú csak azért is szeretett volna a dolog végére járni, hogy egyszer s mindenkorra tisztázza, ki micsoda, és mi ki- csoda, ezért tovább kérdezett: És a felhőket Isten teremtette, vagy az ősrobbanás?
Mária megvette a hagymát, és ahogy közeledett feléjük, fél füllel meghallotta, hogy miről beszélgetnek. Megint hülyeségekkel tömöd a fejét ennek a gyereknek, Józsi? Mondtam már, hogy hagyd az ilyen dolgokat. Ezt a hagymát meg rakd át magadhoz.
Csak az ősrobbanásról…
Ne robbantgassál te semmit, Józsi – intette le Mária.
Anya, de szerinted kicsoda Isten?
Mária a szabad kezével megragadta a Fiú karját, a gyermeket maga felé fordította, aztán lehajolt hozzá, és a szemébe nézett: Paszulyfőzelék lesz, teszek rá neked sült kolbászt, és vettem cseresznyét is. Érted már, kisfiam? Paszulyfőzelék kolbásszal. De hát nem arra válaszoltál, amit kérdeztem! – elégedetlenkedett a Fiú, és közben a lábával olyat dobbantott, hogy minden beleremegett, sőt még a harang is kondult egy tizenharmadikat a templom tornyában.
De, pontosan arra válaszoltam. Méghozzá elég részletesen és érthetően, de ha gondolod, még egyszer elmondom. Paszulyfőzelék, kolbász és cseresznye – mondta Mária ellentmondást nem tűrő határozottsággal. A Fiú erre már nem válaszolt semmit: inkább arra gondolt, hogy ami sötét felhőt a harangzúgás a piac felett hagyott, ő majd elfújja onnan, de úgy, hogy az anyját is magával vigye a szél. Olyan nagy levegőt vett, hogy a két pofa- zacskója egészen kikerekedett, és teljes erőből a felhők felé fújt. És valóban: egy fuvallat, mit fuvallat, viharos erejű széllökés azon nyomban el is tolta a felhőt kelet felé, hogy ismét kisüs- sön a cseresznyeérlelő nap.
Mária megfogta a Fiú kezét, és teli szatyraikkal hazafelé indultak. Hagyd békén azokat a felhőket, mert nem kapsz a cseresznyéből. Még hogy engem is elfújnál, na megnézem én azt magamnak…
