Ezeket a könyveket jelölték idén Margó-díjra (1. rész)

Ezeket a könyveket jelölték idén Margó-díjra (1. rész)

.konyvesblog. | 2017. szeptember 01. |

margodij.jpg

Az őszi Margón kiderül majd, ki nyeri idén a Margó Irodalmi Díjat, amit már harmadik alkalommal ítélnek oda a legjobb első prózakötetnek. Az 500 ezer forinttal járó Margó-díj kiemelt támogatója a Főváros, a Bookline, a Balassi Intézet és az Aegon-díj, a magas szakmai presztízzsel bíró elismerés a kortárs irodalmat és az olvasást népszerűsíti. A díjátadó keretében adják át Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját, amit olyan 35 év alatti elsőkötetes író kaphat, akinek látásmódja egyéni, könyve pedig friss és izgalmas. Az idei mezőny 24 könyvből áll, a jelöltek közt akad Kosztolányit és Karinthyt elmacskásító ifjúsági regény, weird országdiagnózis és "Medrol-rock’n’roll". Eredményhirdetés 2017. október 22-én a Teslában. Az első Margó-díjat Totth Benedek nyerte a Holtverseny című regényével, másodjára Milbacher Róbert bizonyult a legjobbnak a Szűz Mária jegyesével.

A Margó-díjról döntő zsűri tagjai idén: Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke, Gács Anna, a Szépírók Társasága elnöke, Antal Nikolett és Korpa Tamás, a Fiatal Írók Szövetsége elnökei, Szabó Zsuzsa a Balassi Intézet és a Publishing Hungary képviseletében, valamint Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál főszervezője.

Bartos Zsuzsa: Alkonyőrzők

Bartos Zsuzsa: Alkonyőrzők

Könyvmolyképző, 2016, 280 oldal, 2999 HUF

 

2145-re a világ jelentősen átalakul: a nők meddővé válnak, a gyerekeket laboratóriumban tervezik, és távoli országokból rendelik meg, génmódosított emberszabásúak népesítik be a földet, a selejtes prototípusok jussa pedig a halál. Az Alkonyőrzőkben a világ egyik utolsó apukája küzd lánya biztonságáért és egy génmanipulált kém próbálja összekalapozni a túlélésre valót, miközben olyan kérdésekre keresik a választ, hogy maradtak-e még emberi értékek és mit is jelent egy ilyen steril világban a család.

Tóth Bertók Eszter: Amolyan lépcsőházi, szerelmes

Tóth Bertók Eszter: Amolyan lépcsőházi, szerelmes

Álomgyár, 2016, 256 oldal, 2999 HUF

 

Egy fiatal gyógypedagógusra váratlan helyen talál rá a szerelem. Szabadsága közben, melyet önkéntes szobafogságban tölt, beleszeret egy különös fiúba, aki a lépcsőházi biciklitárolóban lakik, mert a szülei kidobták a lakásukból. A történet nem áll meg a hepiendnél, és ismét bebizonyosodik, hogy nem is olyan könnyű elfelejteni valakit, akivel nemcsak az ágyát, de a szívét is megosztotta az ember.

Tóth Kinga: Holdvilágképűek

Tóth Kinga: Holvilágképűek

Magvető, 2017, 128 oldal, 2499 HUF

 

A Holdvilágképűek felemeli a maszkot az immunológiai betegségekkel élők arcáról, kódokat ad a szuperképességekkel rendelkező szekta nyelvének megértéséhez, és megmutatja, mit él át az ember, ha soha nem nyilvánítható teljesen gyógyultnak.

Interjúnk Tóth Kingával>>

Beszámolónk a margós könyvbemutatóról>>

Gombos Tünde: Szerelemtánc

Gombos Tünde: Szerelemtánc

Álomgyár, 2016, 217 oldal, 3299 HUF

 

Dávid teljesen begubózik, miután egy baleset kettétöri az álmait, és megpróbál beletörődni abba, hogy már sosem lehet boldog. Ekkor lép az életébe a Nő, hogy elhozza a tanulságot, amit a cinizmus hajlamos elfeledtetni velünk: boldogság és második esély mindenkinek jár.

Veres Attila: Odakint sötétebb

Veres Attila: Odakint sötétebb

Agave Könyvek, 2017, 264 oldal, 2980 HUF

 

A nyolcvanas évek elején kicsit visszataszító, ám nagyon szerethető lények jelennek meg Magyarországon. Veres Attila regényének mégsem ők, a cellofoidák a főszereplői, hanem mindaz, amit a felbukkanásuk előre jelez. És persze Gábor, aki gondozóként kerül egy cellofoida-telepre, ahol egyre baljósabb és emberi ésszel felfoghatatlanabb események történnek, a világ pedig örökre megváltozik.

Interjúnk Veres Attilával>> 

Kritikánk a könyvről>>

Olvasói kritika>>

Olvass bele a regénybe>>

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje /Josef M. két halála

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje - Josef M. két halála

Kalligram, 2017, 526 oldal, 3990 HUF

 

Két könyvből álló debütálásában Josef Mengelével mesélteti el dél-amerikai bujkálása történtét Gyurkovics Tamás, és elképzeli, mit mondott volna a halál angyala, ha rátalálnak, és őt állítják bíróság elé Jeruzsálemben.

Olvass bele a könyvbe>>

Storno Milán: Földalatti nyár

NOW Books & Music, 2016. 196 oldal, 2900 HUF

now_6791.jpg

Egy szórakozóhelyen talpalni éjszakánként nem túl kellemes, főleg, ha határozott véleményed van azokról az emberekről, akiknek a félig üres vagy félig teli poharait össze kell szedned. A Földalatti nyár huszonéves, egyetemista főhőse filmszkeccsszerű-jelenetekben kallódja végig a 2010-es évek Budapestjét, és próbálja valahogy elterelni a gondolatait arról, hogy ő is pont olyan átlagos, mint az összes többi ember.  

Kritikánk a könyvről>>

Bódi Attila: Lázadni veletek akartam

Bódi Attila: Lázadni veletek akartam

Jaffa, 2017, 256 oldal, 3490 HUF

 

Három magyar kamaszfiú, Péter, Zoli és Áron fellázad Ceauşescu diktatúrája ellen 1989 Romániájában. A megtorlás őket sem kerüli el, és egyikük életét veszti. Egy húsz évvel későbbi osztálytalálkozó felszínre hozza a múltjukat, újrarajzolja az erőviszonyaikat és szembesíti az életben maradtakat egykori tetteik következményeivel.

Erdős Zsuzsanna: Vedd már észre! 

Erdős Zsuzsanna: Vedd már észre!

Menő Könyvek, 2017, 424 oldal, 2990 HUF

 

Az egész egy nyaraláson kezdődött és látszólag úgy tűnt, hogy nem is lesz belőle semmi, de közös történetük - a felek legnagyobb meglepetésére - az iskolában vett új fordulatot. Soma és az új városba költöző Niki döbbenetére ráadásul nemcsak egy suliba járnak szeptembertől, hanem osztálytársak is lesznek. Sajnos a kezdeti szimpátia ellenére nem startolnak a legszerencsésebben a dolgok, és a szálakat az osztálytársak kavarása is csak tovább kuszálja. A Vedd már észre! több olvasatot kínál, hiszen akár Niki, akár Soma naplójával kezdhetünk, sőt, akár ugrálhatunk is a bejegyzések között.

Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám

Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám

Tilos az Á Könyvek, 2016, 288 oldal, 2690 HUF

 

Elhallgatások, önbecsapások, félrenézések, szolid pánikrohamok - a Nincsenapám, seanyám kamasz hősnője akár már most egyetemi disszertációt írhatna egy diszfunkcionális család mindennapi működéséről. Nem csoda, ha alkoholista anyja és a zombisodó Kálmán elől rendre a szobájában keres menedéket, melyet két macskájával, Dezsővel és Fricivel oszt meg, akik egy idő után kísértetiesen hozzák a magyar irodalom két ikonikus alakjának minden heccét és irodalmi bravúrját.

Tatár Viktor - Bianca Maylo: Konrád főfelügyelő utolsó esete

Underground Kiadó

A címadó kriminovellában egy évtizedekkel korábbi, horrorisztikus gyilkosság kísérti a nyugdíj előtt álló német főfelügyelőt. A háború alatt brutálisan megöltek egy prostituáltat, az ügyet nem tudták felgöngyölíteni, a tettest sosem kapták el. Harmincöt évvel később egy hasonló esetről számolnak be a lapok, így Konrád főfelügyelő újra a gyilkos nyomába ered.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél