Élie de Rothschild jr beleásta magát a család történetébe, hogy kiderítse, mi igaz a legendákból és pletykákból, például a titkos háttérhatalomról vagy a háborúk során szerzett vagyonról. Könyvében értékeli, elemzi is a történteket és azoknak a hatását az európai társadalmakra. Amellett, hogy felvázolja az antiszemitizmus működésmódját, megvizsgálja a fontosabb pénzügyeket. Feltárja a Rothschildok feltételezett speciális vonásait, sikerességük receptjét és részletesebben is bemutatja a család kiemelkedő tagjait.
A Rothschildok titka
Aki merész, koronázatlanul is király
1806-ban is folytatja háborúját Napóleon, egész Európát felszólítja, hogy csatlakozzon hozzá, meghirdeti a kereskedelmi blokádot Angliával szemben, eltökélvén, hogy tönkreteszi gazdaságilag. Tengeri zárlat, ellehetetlenített kikötők: nagyon bajossá válik bármit szállítani vagy fogadni. Napóleon elszigetelné a briteket, ínséget gerjesztene áruk, iparcikkek, élelem, valuta vonatkozásában, hogy garantáltan behódoljanak. De bármekkora hatalma van a francia császárnak, miután Európa túlnyomó részét leigázta, a kontroll ötezer-ötszáz kilométernyi vízpart felett tőle sem telik; és akkor még nem is szóltunk a több ezer útról, ahol állandó ellenőrzés híján közlekedhet mindenféle porhintő, álcás, dupla fenekű konvoj.
Ékszereket és értékpapírokat rejtenek trükkös hintók; az olajjal befeketített arany tengelyű szénásszekér
rakományát hiába döfködi a kutakodó katonák szuronya; a trágya alatt gyarmati importcikkeket szállító stráfkocsihoz a legbuzgóbb ellenőr sem közelít jószántából; még a napóleoni hadaknak szánt egyszerű lepedők kordéin is számottevő értékek rejtőznek. Általános a francia ellenség félrevezetése, átverése. Számos karaván kap szabad utat a britek felé. És ha mégis leleplezné a szélhámosságot valamelyik szőrszálhasogató közeg, gyakran beéri a csempész által talonban tartott kenőpénzzel.
Hacsak nem egy komplett csendőrosztagot kell semlegesíteni. Ott a korrumpálás nem játszik! A mundér becsülete a tét. Ki kell fizetni a bírságot vagy elégetni a rakományt. Netán is-is, a parancsnok hangulatától függ. De annyi bizonyos, hogy az embereinek a szíve szakad meg, mind arra gondol, hogy ha rajta múlt volna, a konvoj menne isten hírével, ő pedig meglephetné az asszonyt egy szép új ruhával még aznap este.
És ez még csupán a kezdete az uzsoraháborúnak.
Az átjuttatott árumennyiség édeskevés a kliensek Európa szerte növekvő igényeihez képest. És hamarosan már csak hajóval, a La Manche csatornán keresztül lehet még nagyobb tételekben szállítani. A záron átjutó angol iparcikkek valódi vagy hamis menlevéllel, mentesítő irattal vannak ellátva, képtelenség megkövetelni a szerencsétlen francia őrjáratoktól, hogy tüzetesen megvizsgálják valamennyit. A határok mindkét oldala felől akkora az áruforgalom, hogy hovatovább lehetetlen alkalmazni Napóleon rendelkezéseit a szigeteket a kontinenssel mind dörzsöltebben összekötő csempészekkel szemben.
A blokád áthágása feltett szándék Rothschildék és minden más nációbeli konkurenciájuk részéről, minden lehetséges módszert bevetnek ennek érdekében. Éjszaka, mikor a zár szigora lanyhább, a behozott áru szinte mindig célba ér. Furcsamód nem az utakon fenyeget legfőképpen a tettenérés. A hatóságok kapcsolnak, hogy érdemes közvetlenül a csempészek depóira lecsapni a szeszélyesen megválasztott útvonalak mentén való leselkedés helyett. Az üzletelők – akiknek a fele feketén űzi tevékenységét – tehát
rendszeresen üríteni kénytelenek a raktárakat.
Nem olyan egyszerű ez, Nathan és főmunkatársai stratégiája arra irányul, hogy minél kevesebb igazolhatatlan eredetű áru menjen pocsékba. Ezért szervezik hajszálpontossággal a szállítmányozást, a készletek indítását: a szoros ütemezés a rejtekhelyek minél futólagosabb igénybevételét szolgálja.
Ám így is megesik Nathannal, hogy húszezer arany frankot fizettetnek vele, amiért nem vallotta be indigó – színező festék – készletét, különben a szeme láttára égetnék el. Húsba vágó szankció, de ki lehet bírni annak, aki a szállítmányai 90 százalékát fennakadás nélkül juttatja célba. Kétszázharminchárom másik rajtakapott kereskedőt sújt hasonló büntetés. Nagy tehát a kereslet a java kőművesekre, ácsokra, lakatosokra újabb és újabb zugraktárak létesítéséért: az ellenőrök többnyire hajszoltak, és az alagsorok, alagutak, minden rendű-rangú vakajtók és álcázások az idejüket lopják. Ha nem lelik egykettőre a célzott zsákmányt, inkább dolguk végezetlen vonulnak el.
A csempészek fantáziája szárnyal, nemigen ér nyomába a hatóságok igyekezete.
Ami pedig a pénzt, a háború fő kellékét illeti, ahhoz Rothschildék hierarchiája külön igazgatóságot és elöljárói testületet rendel, minden más érdekeltségtől függetlent. Még ha napvilágra kerülne vagy megszakadna is valamely akció, a legfelsőbb szintig nem vezet szál, a nyereség útja követhetetlen. Hibátlan taktika, de mégis bekövetkeznek súlyos csapások, letartóztatások, feljelentések, árulások. A profit azonban messze meghaladja a veszteségeket. A vámkezelés után, akár hivatalosan, akár boros flaskák révén megy végbe, lankadatlanul és feddhetetlenül forog tovább a gépezet.
*
Frankfurtban már nemcsak a mezei tisztviselők, hanem a nemesek, a politikai vezetők is egyre jelentősebb kölcsönöket és adományokat kapnak Mayer Amscheltól, a hatalomhoz közel álló keresztények fokról fokra összekötői lesznek, holott korábban elszigetelték.
A Dániában rekedt Vilmos vagyonát továbbra is kezelő Salomon és Carl Rothschild rendszeresen járnak Ausztria, Svédország és Oroszország minisztériumaihoz a kormányzatnak nyújtott kölcsönök kamatáért, a kölcsönzött katonák után járó jövedelemért. Tartós viszony épül ki az ottani gárdákkal az ügyek bonyolítása révén. Vilmos képviselőinek respektje van: zsidók ugyan, de korrektek és készségesek.
Idővel bizalmat szül ez a tényállás, és
a családfő tanításához híven a fiúk szívességeket tesznek ezeknek a funkcionáriusoknak és döntnököknek;
rendelkezésükre bocsátják a hivatalos ingajáratoknál jóval gyorsabb és megbízhatóbb futáraikat vagy kiemelkedően kedvezményes hitelt nyújtanak nekik. Ennek okán Amschel, Salomon vagy Carl a legelső tárgyalópartner, ha új pénzügyi szükséglet jelentkezik, egyre magasabbak az összegek. A dán kormány az első hivatalos ügyfél, nyilvánvalóan tudomást sem véve arról, hogy egyenesen a feketepiacról vesz fel kölcsönt, nem pedig Vilmos kazettájából. Merthogy Mayer Amschel és Nathan már kellő tőkével rendelkeznek ahhoz, hogy átvegyék annak pozícióját, aki kliensükből urukká lett – vagy megfordítva? már nem is tudom! –, de már csupán egy az ügyfelek sorában. Kivételezett természetesen. Rothschildék a jövőben már saját pénzből nyújthatnak hitelt az evilági hatalmasoknak. Koppenhágát Ausztria, Anglia, Poroszország, Itália és a római egyház követi a sorban, az ellentételezés összeköttetéseket és hivatalos menleveleket is magában foglal, melyek jóvoltából a Rothschildok „gépezete” még biztosabban bonyolíthatja a fekete árut szállító szekerek forgalmát Európa úthálózatán.
Ha kicsit leegyszerűsítjük, máris világos a mechanizmus: a feketepiacról befolyó jövedelem kormányokat finanszíroz és az egyes államok hivatalnokaihoz fűződő kivételezett viszony tovább könnyíti a zárakon való átjutást, vagyis a csempészetet! Bezárul a kör. A hamiskodás révén számos csempész boldogul, de senki nem mer még csak gondolni sem arra, hogy az erény jegyében teremtsen értékeket. Az államkölcsön optimális kincses ládika a beszedett pénznek. Merthogy kamatozik, kifehéríti a tőkét a törlesztés folyamatában.
