Általános cikkek lengyel magvető 2011 d:book stasiuk

Csempészpikareszk

florescu | 2011. október 09. |

B-
Andrzej Stasiuk: Taksim
Fordította: Körner Gábor

Magvető, 2011, 394 oldal, 3490 Ft

Stasiuk rövid anekdotákból fűzi össze történethuzalát. A mesélő mozgatja a szálakat, a szöveg rendje, rendszere az ő kiismerhetetlen hangulatától függ. A történet jelenében Paweł egy folyóparti házikóból figyeli a kisváros rezdüléseit, miközben gazdag, és jól működő emlékezete eleven alakokkal népesíti be a lassacskán télbe hajló, hangulatában kopár, reményvesztett és üres jelen időt, a néhol parttalannak tűnő mesélés idejét. A kitüntetett főszerep Władeké, a kufáré, aki akkor bukkan fel értékes csempészáruval megrakott furgonjával az Isten háta mögötti kis falvakban, amikor éppen szükség van rá. Paweł az ő Sancho Panzája – jobbára néma sofőr, aki sokszor Godot-t lát a férfiben, de mindannyiszor csalódik, és felfedezi benne az ördögi kalandort, aki másodpercek alatt veti össze a balkáni valuták középárfolyamát, majd szerez vagyont a semmiből. Mert az áru tényleg maga a semmi: ki tudja hányszor mosott használt ruhák, kamionokról „lepottyanó” hamisított tucatáruk, szétberhelt híradástechnikai cuccok, csetreszek, mütyürök, a kisember laudánumcseppjei.

Kalandozásuk mintha a mesés őskorba nyúlna vissza, egyszersmind vezetne a távoli jövő felé. A csempészet a biznisz, amiből nem lehet kiszállni. Mindenhol az alapítónyilatkozat nélküli „csempésztársaságok” sötét emberei nyüzsögnek, besúgók és zsoldosok, a titkosrendőrök módszereivel rendelkező jöttmentek, illetve Eurázsiából importált verőemberek. Dúl a konkurenciaharc: a lengyelek, a cigányok vagy a vietnamiak egyre lejjebb verik az árat, de ha a meghatározott vörös vonal alá kerülnek, az ő veséjüket verik le. Nehéz világ, amelyet Stasiuk legjobb igyekezetével próbál bemutatni, miközben végigkalauzol minket a volt szovjet blokk területein, ráadásul a legnagyobb forróságban, egy emlékezetes nyáron. A téli vityillóban moralizáló Paweł és a szerelmét a nyári „terítésekből” származó kétes jövedelem reményében kiváltó Władek: Stasiuk pikareszkjének áthidalhatatlan pólusai.

Paweł célja az, hogy leszámoljon a titokzatos Őszhajúval, akinek kezében összefutnak a szálak, és aki egy árukkal dugig megrakott raktárépületből irányítja a régió csempészetét. Persze ez a cél nincs betűkbe rögzítve vagy kimondva, csupán abból érezhetjük, hogy egyre közelebb kerülünk valamiféle nagy leszámoláshoz. Ennek ellenére nem tekinthető a Taksim olyan kalandregénynek, amely egyre csak sodródna egy megnyugtató végkifejlet felé: sokkal izgalmasabb, ahogy Władek anekdotáival újabb és újabb eldugott települések, ezek lakói és viselkedési normái, jellegzetes csencselő módszerei és archetípusai kerülnek napvilágra. Bizonyos tekintetben erős a szociográfiai él, de aki valódi tényfeltárásra vár, csalódnia kell. Stasiuk egy nagy utazásra invitálja olvasóit, de ez utazás egyben Paweł emlékezésének kalandja is. Habár a regény szövegének cikázó, mozgalmas attitűdjét az utazások sora alakítja ki, amikor az emlékezés megtorpan, és a beszéd a jelen állapotleírásába csapódik, a narrátor saját statikus terével, talán legutolsó földi stációjával kapcsolatban is képes felkelteni a kíváncsiságot.

Mindez azonban kevés, hogy igazán jó szöveg formálódjon az elbeszélt anyagból. Talán Paweł cselekvésképtelensége nyomja rá bélyegét az emlékekre? Bármennyire is konzekvenssé is válik így a visszatekintés (hiszen a tespedtségben fuldokló Paweł számára amolyan idillt jelentett a pörgős nyár), nem elég erős ahhoz, hogy kordában tudja tartani a kisebb-nagyobb billenéseket. Néhol egy erős novella alapjaival találkozunk szembe, de olykor oldalakon át gyengébb epizódok követik egymást. Az erős szövegek megülnek az emberben, a Taksim viszont gyorsan elröppen. Egy vélhetően jó író sziporkáktól mentes, kissé unalmas, de nem középszerű regényét olvashattam el.