Ahol még szabad volt a gondolat
„Szigliget afféle vámszabad területként funkcionált, ahol egy-egy szabadabb gondolat nem vont azonnali rendőrségi eljárást maga után" – írta Orbán Ottó az alkotóházról, amely 1952-ben nyitotta meg kapuit, hogy aztán hosszú évtizedekre az irodalmi élet meghatározó üdülőhelye legyen. Az egykori Esterházy-kastélyt a második világháború után államosították, az 50-es évek elején pedig az Irodalmi Alap szerezte meg, így lett belőle Bölöni György kezdeményezésére alkotóház és magyar irodalom egyik kulcshelyszíne. A Kádár-korszak szinte minden jelentősebb írója és költője eltöltött itt valamennyi időt. Megfordult többek között Örkény István, Zelk Zoltán, Kassák Lajos, Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda, Nagy László. Pilinszky János, Lázár Ervin, Fekete István, Weöres Sándor, Károlyi Amy, Déry Tibor és Füst Milán is a kastély falai közt.
Az alkotóházban inspiráló közeg és élénk közösségi élet várta az irodalmárokat. A természet, a kis tó, az arborétum és a Balaton közelsége sokat segített a kikapcsolódásban és a koncentrált munkában is. Ugyanakkor a visszaemlékezések szerint szüntelenül folyt a közös játék és persze egymás ugratása is.
Nemes Nagy Ágnes így fogalmazta meg a szigligeti életérzést A lila fa című esszéjében: „Szigliget hívei között is a leghívebbek közé tartozom. Létének első percétől fogva látogatom az íróházat, felkutattam a kert minden centijét, végiglaktam a kastély minden szobáját, ácsorogtam az Öregtorony shakespeare-i romjai között, húzattam fogat tapolcai fogorvossal, szaladgáltam pelék után a padláson, hallgattam Lukács bácsit, a mesemondó csőszt… Nyújt Szigliget csöndet és társasjátékot, telet és nyarat, nyújtja mindenekfölött azt a (civilizált) természetet, amelyből sokunknak nem jutna már egy falat sem Szigliget nélkül, mert Szigliget gyönyörű, mert Szigliget kimeríthetetlen.”
A legfontosabb azonban az volt az írók számára, hogy Szigligeten valóban felszabadultabban, nyugodtabban írhattak, gondolkodhattak, inspirálódhadtak. Kertész Imre ezt így fogalmazta meg: „Még mindig, még ma is akad egy végső menedék ebben az országban, ahol az író, évente néhány hétig legalább, valóban író módján élhet. A szigligeti alkotóházról beszélek. Egy lerobbant, egykori grófi kastély ez, épülete is, kertje is régóta felújításra szorul – Isten óvjon azonban attól, hogy a renoválás ürügyén akárcsak pár hónapig is nélkülöznünk kelljen. Az írót itt nem zaklatja telefon, ideiglenesen félrerakhatja családi, anyagi gondjait, megkímélik a nagyváros környezeti ártalmai, a sok fizikai és szellemi mocsok. Ha úgy tetszik neki, szobájába zárkózva püfölheti írógépét, vagy járhatja a parkot meg a környező dombokat, elvont vagy nagyon is konkrét tűnődéseibe merülten – esetleg hódolhat az utoljára talán a kamaszkorban élvezett olvasási szenvedélyének, mint ezt az idén januárban magam is tettem. Így olvastam el Krúdy Gyula regényét, az Asszonyságok díját.”
A szigligeti játékok
Szigligeten nemcsak munka, hanem aktív közösségi élet is volt, amihez hozzátartoztak a közös játékok, hülyéskedések. Kertész Imre például heves pingpong mérkőzésekben vett részt, Nemes Nagy Ágnes pedig a társasjátékokért volt oda, állítólag szűnni nem akaró lelkesedéssel játszott. „Kiderült, hogy a református nagyasszony, a mindenki által áhítatosan tisztelt, fenséges Nemes Nagy Ágnes órákon át kitartóan játszott” – írta S. Nagy Katalin visszaemlékezésében.
Az esti játékok már-már hagyománnyá váltak Szigligeten, rengeteg anekdota kötődik hozzájuk, mindenféle szerepjáték, szójáték, műveltségi és társasjáték előkerült. Az egyik legendás szigligeti játék volt például a bakosozás, amely Bakos Ferencről, az Idegen szavak és kifejezések szótárának szerkesztőjéről kapta a nevét. A játék lényege az volt, hogy az alkotóházban pihenő szerzőknek alternatív megoldásokat kellett írniuk a szótárban szereplő kifejezésekhez, majd szavazással döntötték el, hogy melyik sikerült a legjobban. De népszerű volt a „Mi lenne, ha…?” nevű régi játék, illetve a Szent István-játék is. Utóbbi úgy néz ki, hogy a társaságból ketten megszemélyesítenek egy-egy híres embert, akiknek nincs közük egymáshoz, de van bennük valami közös, például a nevük. A játék során a játékosoknak kérdéseket tesznek fel, melyekre a figura nevében kell válaszolni, a kérdezőknek pedig ki kell találniuk, hogy kikről van szó.
„Balatont álmodom, s melléje magamat" - Irodalmi nyarak - Könyves magazin
Hangulatok, illatok, emlékek, érzetek - Csabai László, Tóth Krisztina és Grecsó Krisztián írásaiból vett részletekkel folytatódik irodalmi időutazásunk a Balaton körül. „Távolban egy fehér vitorla - ez a könyv van Anna kezében, és amikor a lapokból fölpillant, akkor is egy fehér vitorlát lát. Minden szokatlan és hihetetlen. Nyaral.
Az esti játékokon túl lehetett sétálni az arborétumban, fürdeni a Tapolca patakban, vagy akár csónakázni a Balatonon. De az írók annak is örültek, ha tudták kicsit ugratni egymást. Örkény István egyik kedvenc elfoglaltsága volt például, hogy ha hozzáfért valakinek az irományához, „belejavított” a maga elképzelése szerint. Karinthy Ferenc pedig egyszer állítólag egy oldalnyi trágár szöveget csempészett ebédidőben Fehér Klára kéziratai közé. De Cini Zelk Zoltánnal együtt más csínyekben is benne volt. Egy időben az volt a szokás, hogy azok, akik hajnalig dolgoztak, kitettek egy széket az ajtajuk elé, így őket nem zavarták meg 8-kor a reggelivel. Karinthy és Zelk ugyanakkor nem voltak lusták fennmaradni hajnali 2-ig, hogy összecseréljék a székeket. Így aki várta a reggelit, az nem kapta meg, aki pedig aludt volna, azt fölébresztették a szállásadók.
A művek, amelyek Szigligeten születtek
„A kastélyhoz óriási park tartozik, felettünk a szigligeti vár romjai s alattunk a Balaton csodás, ködös tükre. Hát, aki itt nem tud dolgozni, illetve alkotni, az vagy nem író, vagy hülye, vagy mind a kettő” - írta Fekete István az alkotóházbeli munkáról. Felsorolni is nehéz, hogy Szigligetnek milyen művek létrejöttében volt szerepe. Vannak alkotások, amelyek kifejezetten a településhez kötődnek, például Nemes Nagy Ágnes Balaton című verse vagy Pilinszky János Novemberi elízium című költeménye: „Megtorpansz/ a kert előtt. Nyugalmas sárga fal/ kolostorcsendje háttered. Kezes/ szellőcske indul a füvek közűl, / s mintha szentelt olajjal kenegetnék,/ érzékeid öt meggyötört sebe/ enyhületet érez és gyógyulást”. De Orbán Ottó is megénekelte a Szigligeten töltött pihenéseket A Szigligeti Alkotóház 8-as szobája című versében, ahogy Zelk Zoltán (Levél Szigligetről), Vas István (Badacsonyi ősz), Nagy László (Órás, verses BUÉK), Mészöly Dezső (Szigligeti ősz), Ágh István (Írók háza) és Várady Szabolcs (Téli episztola Szigligetről) is.
Persze vannak olyan művek is, amelyekben nem jelent meg maga Szigliget, ugyanakkor lehet tudni, hogy részben vagy teljes egészében ott születtek meg (egy időben távozáskor fel is kellett mutatni az elkészült kéziaratokat). Például Kertész Imre könyveinek nagy része (például a Kaddis), Csurka István és Szőnyi Ferenc több műve vagy Spiró György egyes írásai. Emellett Szigligeten íródott Füst Milán Látomás és indulat a művészetben című kötete, Szabó Magda több regénye (többek között a Mondják meg Zsófikának), Németh László Galilei című drámája, Hatvany Lajos Petőfi- (Így élt Petőfi) és Ady-életrajza, Weöres Sándor sok-sok fordítása (Lao-ce, Shelley, Mallarmé…) és Örkény István több egypercese is.
A Szigligeti Alkotóház az írók edzőtábora volt az 50-es évektől kezdve, és az ma is. Szigliget az a balatoni település, amelynek a magyar irodalmi élet talán a legtöbbet köszönheti. Zelk Zoltán így fogalmazta meg a Szigliget-élményt:
Zelk Zoltán: Levél Szigligetről (részlet)
Kérded, hogy telnek napjaim,
hány verset írtam az
ALKOZÓHÁZBAN,
hová megint kiültem:
az ország ablakába,
lássák, mily dolgos népség
vagyunk mi, alkotók,
bár lehet, hogy akad még
(persze pusztán s tanyán csak)
ki a gyönyörű szót, hogy
Alkotóház, nem érti,
néki így magyaráznám:
tizenhat holdas parkban
áll egy tornyos, szép kastély
huszésnehány szobával
és mindenik szobában
alkot, csak alkot, alkot
egy szorgos alkotó.
Vagy ha egyszerűbben,
hogy biztosan megértse,
akkor így: ez az írók
EDZŐTÁBORA.
Képek forrása: Fortepan