„Balatont álmodom, s melléje magamat” – Irodalmi nyarak

„Balatont álmodom, s melléje magamat” – Irodalmi nyarak

Hangulatok, illatok, emlékek, érzetek – Csabai László, Tóth Krisztina és Grecsó Krisztián írásaiból vett részletekkel folytatódik irodalmi időutazásunk a Balaton körül.

Szeder Kata | 2020. augusztus 03. |

„Távolban egy fehér vitorla – ez a könyv van Anna kezében, és amikor a lapokból fölpillant, akkor is egy fehér vitorlát lát. Minden szokatlan és hihetetlen. Nyaral. Ahogy az urak tették régen. A Balatonnál, ahová eljutni még álmában sem mert. És könyvet olvas. Nem bibliát, kalendáriumot, vagy a községháza által küldött, gazdálkodásra vonatkozó rendeletet, mint némely parasztember tette régen, hanem regényt. Közvetlen haszon nélkül, csak úgy, szórakozásból." Csabai László: A vidék lelke

Fonyód, 1938 – Fortepan

Balaton, 1940 – Fortepan

Fonyód, 1938 – Fortepan

„Kora délutáni fény vibrál a strandon, tiszta és meleg a levegő. Átlátni a túl part dombjaira, ott van Tihany. Közelinek tűnik, az ember azt hinné, gyerekjáték átúszni.

Errefelé lassan mélyül a víz, a parti sávban mindenütt fürdőzők zsonganak. Átvágunk a törülközőkön heverő testeken, megyünk a büfébe. A faasztalok foglaltak, a vörösre sült, falatozó emberek szórakozottan emelik a szájukhoz a villát, közben mind egy irányba néznek: meccs van." Tóth Krisztina: Labdák és csillagok (Hazaviszlek, jó?)

Siófok, 1917 – Fortepan

Siófok, 1943 – Fortepan

Tihany, 1955 – Fortepan

Balatonlelle, 1958 – Fortepan

„Úgy hittem, akkoriban mindenkinek úgy járja Kenesén, hogy frissiben rámutathat a keszegre.

„Azt legyen szíves megsütni, Erzsike néni!”

Aztán a szomorú szemű, de vidámra gömbölyödött szakács néni elmegy a hallal hátra, ahol a teknőkben pezseg az olaj, és olyan forróság van, hogy még az ördög is engedelmet kérne a távozásra, és hamar megsüti a vendégnek. Pedig dehogy. De én Juszti mamával így nyaraltam – neki megtették. Amikor Erzsike néni visszatért a forró sült hallal: az maga volt az élet! Nem piros volt a hal, inkább arany, ragyogott, mint a vadon hagyott futóhomok.

Ha a mamára gondolok, a friss, forró keszeg az ünnepi íz. A keszeg mellett nevelte bennem nagymama a férfit, és én ezt a harmadik nyáron, amikor ketten szöktünk el a Balatonra, már nehezen tűrtem.” Grecsó Krisztián: Remények, Ildik (Harminc év napsütés)

Siófok, 1938 – Fortepan

Siófok, 1957– Fortepan

Siófok, 1959 – Fortepan

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

„Balatont álmodom, s melléje magamat” – Irodalmi románcok

„Mi szebb érzés a világon mint mikor a vőlegény a menyasszonyával a Balaton partján, holdvilágnál sétál!" Gárdonyi Gézával, Örkény Istvánnal és Grecsó Krisztiánnal folytatódik képes időutazásunk a Balaton körül.

...
Nagy

„Balatont álmodom, s melléje magamat” – Irodalmi csónakázások

Jókai Mór, Krúdy Gyula és Örkény István írásaival folytatódik irodalmi időutazásunk a Balaton körül.  

...
Nagy

„Balatont álmodom, s melléje magamat” – Irodalmi fürdőzések

A Balaton mindenkinek mást jelent, de az biztos, hogy mindenkinek jelent valamit. A következő hetekben azt járjuk körbe, miként volt és van jelen a Balaton az irodalomban. Hétfőnként képes időutazással készülünk: az irodalmi szövegrészletek mellé a Fortepan gyűjteményéből válogatunk.

Hírek
...
Hírek

Simon Márton: Ez a város egy elhagyott pornóforgatókönyv (videó!)

...
Hírek

Láng Zsolt Mészöly Miklós-díjat kap

...
Promóció

Könyvek, melyek segíthetnek kellő motivációt adni a testmozgáshoz

...
Hírek

„Rémes diák voltam" – árulta el Murakami a díszdoktorrá avatásán

...
Promóció

Hogyan válasszunk tökéletes mesekönyvet?

...
Hírek

Öngyilkos merénylők akarták megölni Ferenc pápát három éve 

...
Nagy

Jón Kalman Stefánsson: A költészetre nincsenek hatással az idő törvényei

Költészet, halál, édesanyja korai elvesztése – és kutyák. Interjú Jón Kalman Stefánssonnal.

Szerzőink

...
Borbély Zsuzsa

A bolti sorozatgyilkosságoktól a Fenyő-gyilkosságig Doszpot Péterrel

...
Tasi Annabella

A Száz év magány sorozatot akár Márquez is készíthette volna 

...
Könyves Magazin

Visky András: A gyermekeink tartottak életben bennünket (Podcast)