Első mondat: A nő akkor hívott, amikor éppen a spagettit főztem a konyhában.
Murakami Haruki a világ egyik legnépszerűbb írójává vált azzal, hogy a melankóliát népszerűvé és szerethetővé tette, akármilyen furán is hangzik ez. Bizonyítékunk is van: Köddé vált elefánt címmel tavaly év végén megjelent egy válogatás a japán író novelláiból, melyek a pályája első részében születtek. Olvasóként visszaugorhatunk szinte a kezdetekig, hogy lássuk, miért is lett ennyire rajongott szerző Murakami Haruki: szerelem, magány, szomorúság váltott ritmusban.
Murakami Haruki: Köddé vált elefánt
Fordította: Nagy Anita, Geopen Kiadó, 2014, 408 oldal, 3192 HUF
Próbáltam röviden megfogalmazni, milyen is a Köddé vált elefánt, de nem ment. Nehéz olyat állítani Murakami elbeszéléskötetéről, amit ne tudnánk már a nálunk később megjelent regényeiből. Ez van akkor, ha a korai munkásságot bemutató válogatáskötet a sikerregények után jelenik meg. A szélsőséges helyzetek, a csattanók, az erős karakterek, a sodró cselekmények helyett a szerző mindenben valamiféle középszerűséget keres: egy feleség tiroli bőrnadrágot keres férjének, egy másik feleség nem alszik, hogy megteremtse a saját idejét, egy srácnak testvére boldogságát nehéz elviselnie. Semmi szélsőség, semmi meglepetés, semmi, ami átírná az ismerős Murakami-képünket.
További néhány murakamis cikkek:
Interjúztunk Murakami fordítójával>>
A japán irodalom számkivetettje>>
Murakami imád vasalni, plusz elárulja, mi van a táskájában>>
Murakami varázsa a japánságában rejlik, a cseresznyefákban, a szabályokban, a végtelen nyugalomban, illetve abban, ahogy japán nézőpontjából és értelmezési keretéből az európai kultúrához közeledik. A rövidebb-hosszabb novellák főszereplői egy színtelen, fakó környezetben élik melankolikus életüket, de ez a tompaság nem rossz, a szövegek előnyére válik, mert leválasztja a környezetükről a szereplőket. A társadalmi kérdések, problémák és folyamatok nem különösebben foglalkoztatják Murakamit, saját mikrovilágában érzi jól magát.
A Köddé vált elefánt Murakami Haruki 1980 és 1991 között írt, korai novelláit gyűjti össze, köztük a legelső novelláját, a Lassú hajó Kínába címűt. Ebből is látszik, hogy milyen ritka, szerencsés eset, amikor egy író munkásságát annak jelenében ismerhetjük meg, értelmezhetjük, így utólag a sikerek felől visszaolvasva az elbeszéléseket nagyon más olvasói helyzetben vagyunk. Csak hogy érthető legyen: 1985-ben jelent meg a Világvége és a keményre főtt csodaország, 1987-ben a Norvég erdő (magyarul 2007-ben és 1998-ban). A japán szerző 1991-1995 között az Egyesült Államok keleti partján élt és irodalmi ügynököt, valamint kiadót keresett magának: alapvetően erről a két témáról ír Murakami előszavában. 1992-ben szerződött a híres könyvkiadóhoz, a Knopfhoz, ahol a kiadóval közösen úgy döntöttek, egy novelláskötetet jelentetnek meg tőle először, mert bár mindkét fél a Norvég erdő kiadását várta, de a szerződése ezt nem engedte. Az angolul már megjelent folyóiratközlésekből válogatták össze a kötet elbeszéléseit, és egy elég színes válogatás lett a végeredmény, most is sok a szerelem, sok a bánat, de még kevés a misztikum. Murakami egy hosszabb bevezetőt is írt a kötethez arról, hogyan lett a The New Yorker állandó szerzője, és arról, hogy mit jelent ez számára.
Hogy milyen olvasni egy írói pálya kezdeti szakaszát, miközben már minden más munkáját is olvastuk?
Az első novellát például már olvashattuk A kurblimadár krónikája című, nálunk három kötetben megjelent regényben. Okuda Toru nem dolgozik, nyugodtan éli a munkanélküliek nálunk teljesen ismeretlen, és pont ezért értelmezhetetlen életét, amíg egy nap el nem tűnik egy macska és fel nem hívja valaki telefonon. A kurblimadár története a kötet elbeszélései közül is kiugrik, a benne rejlő el- és kibeszéletlen történetek szétfeszítették már akkor a kereteket. A negyvenoldalas elbeszélés elég kerek történetet ír meg, de még sem érezhetjük egésznek, hiszen olvastuk a 988 oldalas, összetett elbeszélői szerkezetű regényt már. A most mozikban látható Whiplash című film is először kisjátékfilmnek forgott le, be is mutatták, majd annak sűrűsége és lehetőségei megengedték, hogy nagyjátékfilmben is elkészüljön.
A kötet számomra legkedvesebb szövegei egyben leghosszabbjai is, mintha Murakami novelláiban is a regényeket keresném, ahogy egyébként a mindent átjáró melankóliát könnyedén megtaláltam bennük. Például a Szendergés című novella elején: “Már tizenhetedik napja nem tudok aludni”. Később kiderül, hogy egy nő az elbeszélő, aki feleségként és anyaként pörög a nap 24 órájának jelentős részében, a maradék egyharmadában pedig aludni szokott. Itt kapcsolódunk be a történetbe, hiszen már tizenhét napja nem alszik, ami sokak számára nyilván őrjítő lenne, elbeszélőnk számára ezzel szemben kitágul az univerzum: hirtelen olyan órákat talál az életében, amiket csak magára fordíthat. Ebben a szinte óvatos szövegben a saját idő fontosságára az Anna Karenina olvasása közben jön rá a nő (1929-ben Virginia Woolf Saját szoba című szövegében írt erről).
Murakami valahogy ebben a szomorú, kisrealista, négy fal közti elhagyatottságban a legjobb. A fenti sztoriban az álmatlanságban a nő bátrabb, meseszerűbb és csak róla szóló életet ismer meg. Ráadásul a drámák úgy mennek végbe, hogy nincs se vita, se botrány, se semmi, csak a magányosság, a kibeszéletlen problémák, a megoldatlan kapcsolatok. A tiroli nadrág című elbeszélésről nem spoilerezek, de jól jegyezzük meg, soha ne kérjük meg barátnőnket vagy feleségünket, hogy nadrágot hozzon külföldről.
Persze van azért egészen egyszerű ötletre épülő, a cím sűrűségét szinte alig jobban kifejtő szöveg (Találkozás a 100%-ig tökéletes lánnyal egy napos áprilisi reggelen), blődségnek tűnő viccelődés (Kenguruközlemény), konkrét blöff (A Római Birodalom bukása, az 1881-es indiánlázadás, Lengyelország Hitler általi lerohanása és a viharos szelek világa), valamint több ártatlan írás. Összességében kötelező a Murakami-rajongóknak.
A melankóliában meg semmi rossz nincs, Erdős Virág egy versében már védelmébe is vette:
"üzenem a holnapnak és üzenem a mának,
adjatok egy sanszot még a
melankóliának!
hisz
nincsen benne semmi káros
nem büdös és nem is sáros
nem bunyózik, nem lop, nem csal
nem korrupt és nem is kancsal
nem strapálja le a szkennert
nem önt le sósavval embert
nem muszáj a jégre rakni
éjszakára nem marad ki
nem forszírozza a szexet
nem tesz a kávéba kekszet"
