Joós Andrea népi motívumokkal díszíti a szerveinket [Túl a plafonon]

Joós Andrea népi motívumokkal díszíti a szerveinket [Túl a plafonon]

A Túl a plafonon podcast sorozatindító beszélgetésének vendége Joós Andrea lesz, a "reneszánsz nő", aki annyiféle tevékenységet csinál egyszerre, hogy szinte számba venni is nehéz. Ami közös bennük, hogy ezek valamiféleképpen mind a biológiához kapcsolódnak - és izgalmasak!
A beszélgetésben hallhatsz majd arról, milyen agyi folyamatokat indít el a színezés, mi történik, ha bocsánatot kér egy tanár, beszélünk a hűtő falán megelevenedő animációkról, de arról is, mit lehet tenni, ha a trónfosztott tudós bunkó, a jól kommunikáló politikus vagy híresség pedig butaságokat mond az oltásról.

A Delonghival közös új podcastsorozatunkban olyan nőkkel beszélgetünk, akik úttörők, illetve példaképek lettek a saját szakmájukban. 

Sándor Anna | 2021. december 21. |

“Emberi szerveket rajzolsz népi motívumokkal? Te nem vagy normális! De mivel nem vagy normális, ez nagyon jó, csinálj belőle színezőt!” - mesél a Túl a plafonon szerdán érkező, nyitó adásában Joós Andrea arról, hogyan született meg egy betegsége folyományaként az első felnőtt szervszínezője, amit azóta két másik követett.

Persze ez csak újabb fordulat volt egy addigra már formabontó karrierben.

-

Joós Andrea biológia-környezettan szakos tanár, tréner, előadó, tudománykommunikációs szakember. Televíziós és rádiós műsorvezetőként is dolgozott, a Tanárnő, kérem podcastet készíti. Tanári munkája során elsősorban az élménypedagógia és a tapasztalati tanulás módszereit alkalmazza, és az alapelve az, hogy a tanórát formálja a diákokra, nem pedig fordítva. Mivel nem titkolt célja, hogy újragondolja a 21. századi tanári önképet, 2015 tavaszán a TEDxDanubia nagykonferencián tartott előadást „A tanári pálya márpedig menő!” címmel. Ezt itt is megnézheted:



Ő hozta létre az élménybiológia nevű tudománynépszerűsítő felületet, amit mindenképpen érdemes bekövetni Facebookon és YouTube-on, mert egyszerre szórakoztató és infromatív.

Joós Andrea szervszínezőiből már három is megjelent, ezekben a magyar népi motívumokkal díszített emberi szervek képei - vagy éppen az oxitocin kémiai képlete - segítenek közelebb kerülni önmagunkhoz, megismerni és megszeretni a testünket.

-

Az első szervszínező a Szívtetkó volt, a cím Lackfi János ötlete, aki ezzel támogatta a projektet. A következő színező, a heART - Színnel-lélekkel elnyerte a “Create Some Good” nemzetközi ötletverseny fődíját. Ebben már nemcsak rajzokat, hanem a szív egészségével és az egészséges életmóddal kapcsolatos információkat is találunk. Hasonló szellemben készült a Szívtől-színig — Birth Your Colours a babát vágyóknak és váróknak, ami perinatális tanácsadók szakmai bevonásával segít felkészülni a szülésre anyáknak és apáknak is.

(Képek forrása: Joós Andrea)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Túl a plafonon: úttörő női hősök az új podcastunk vendégei

Egy ideális világban az ember eredményeit nem befolyásolja a neme. Egy ideális világban a kislányok és kisfiúk találkoznak női hősökkel is, akiktől tanulnak emberségről, szakmaiságról. A Delonghi és a Könyves Magazin közös, Túl a plafonon című podcastsorozatában ilyen példaképekkel beszélgetünk: nőkkel, akik úttörők lettek egy korántsem ideális világban. Aztán könyvet írtak belőle.

...

Jane Austen zseniálisan végigtrollkodja A klastrom titkát [Az Austen-projekt]

A Jane Austen életművét feldolgozó sorozatunk negyedik adásában A klastrom titka című regényt tárgyaltuk ki, amely egyszerre fejlődésregény és szatíra, egyúttal Jane Austen egyik legvitriolosabb és legszórakoztatóbb műve. 

...

Jane Austen neve nélkül jelent meg az eredeti Értelem és érzelem

Hogyan alakult volna a Büszkeség és balítélet története, ha bekövetkezik Mrs. Bennet rémálma? Nagyjából ezt meséli el az Értelem és érzelem, ami a Jane Austen életművét feldolgozó sorozatunk, Az Austen-projekt második beszélgetésének témája lesz augusztusban.

TAVASZI MARGÓ
...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

...

„Mi lenne, ha megölném ezt a nénit?” – bemutatták Fehér Gáspár első regényét

Mi a teendő, ha már-már elviselhetetlenül irigyeljük a szomszéd néni szép nagy lakását? Fehér Gáspár könyvéből kiderül.

...

„Ünnepeljünk, én azt mondom” – ilyen lesz április 11-én a költészet napja a Tavaszi Margón

Megkérdeztünk néhány fellépőt, hogy miért jó verset olvasni, és mit ajánlanának a „kezdőknek”.

SZÓRAKOZÁS
...

A Harry Potter-univerzum új Dumbledore-ja megszólalt J. K. Rowling nézeteiről

John Lithgow nem osztja  J. K. Rowling genderrel kapcsolatos nézeteit.

...

Nézz Tarr Béla-filmeket a Cirkóban május elején!

Az ötnapos esemény során Tarr Béle teljes nagyjátékfilmes életművét műsorra tűzik. Ne hagyd ki!

...

„Irdatlan állapotok vannak” – itt a Bödőcs-regényből készült animáció előzetese!

„Mik a legszebb szavaink? Édesanya és éleslőszer!” – hangzik el a Bödőcs Tibor szövege alapján készült animációban.

...

Pion István: Az áldozati szerepnek véget kellett vetni, én mondom meg, ki vagyok

...

Vida Kamilla: Írja felül a történelem ezeket a verseket!

...

Valóban az Üvöltő szelek minden idők legnagyobb szerelmi története? Kibeszélő!

Kiemeltek
...

Agatha Christie álneves könyve nem romantikus és nem lányregény [A nő hétszer]

Agatha Christie azt mondta róla, hogy az egyetlen könyve, amellyel már tökéletesen elégedett volt, holott a megírása idején a világ lángokban állt. A Távol telt tőled tavaszom A nő hétszer sorozat áprilisi olvasmánya.

...

Verskavalkád, Margó és rap: ezeket ne hagyd ki a költészet napján!

Ha még nincs programod szombatra, akkor itt bőven találsz kedvedre való felolvasást, workshopot vagy koncertet.

...

Tapasztó Orsi az örökbefogadásról: A szeretet nem ér véget ott, ahol a vérvonal megszakad

A semmiből érkezett a felismerés, hogy örökbe kell fogadnia egy gyereket.