Diótörőcske, Szemrevaló, Eltörölni Frankot [PROGRAMAJÁNLÓ]

Eheti programajánlónk a néznivalóké, hiszen ifjúsági, illetve német filmfesztivál mellett Csukás István művéből készült mesejátékot és kiállítást is ajánlunk.

sa | 2021. október 07. |

Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál

-

(Kép: Menekültek, francia animációs kisfilm)

A Cinemira az egyetlen, kifejezetten gyerekeknek és kamaszoknak szóló filmfesztivál hazánkban. Ezen a hiánypótló rendezvényen a világ legkiemelkedőbb, fiatal közönségnek szóló filmjeit vetítik. Emellett a közönség találkozhat népszerű hazai színészekkel és filmrendezőkkel, nemzetközi sorozat-sztárokkal, kipróbálhatja magát filmszínészként, kaszkadőrként vagy épp táncosként a filmes workshopokon, sőt igazi castingon is részt vehet.  

A Cinemira idén már két hétvégén keresztül várja a fiatal közönséget. Elsőként a Cinemira TEEN (október 8-10.), amely a tinédzsereknek szól a belvárosi Akvárium Klubban, két héttel később pedig a Cinemira KIDS (október 23-24.), amely a 4-12 éves gyerekeket várja a Millenáris Parkban.

Részletek ITT.

„Egyre mélyebbre merülök Dante sötét erdejében…” Liszt és Dante - kiállításmegnyitó

-

Hol? Zeneakadémia

Mikor? október 10. 10:00

Liszt Ferencet egész életén át foglalkoztatta Dante költészete, különösen az Isteni színjáték. Nem volt ezzel egyedül: a 19. századi művészvilág rajongott a középkori költőért. Vajon miért érdeklődtek annyira Dante iránt ebben a korszakban? Milyen zene szólhat Liszt Ferenc szerint Dante Poklában? Ez a mélyen katolikus zeneszerző hogyan képzelte el a túlvilági vándorlást? Milyen lett volna, ha megvalósul az az egészen rendkívüli, zenét és diorámaképeket ötvöző multimediális előadás, amelyet Liszt a Dante-szimfónia bemutatójára tervezett?

A Zeneakadémia Átriumában megrendezett tablókiállítás betekintést nyújt Liszt Dantéhoz kötődő kompozíciós terveibe, bemutat olyan hatásokat, amelyek formálták a zeneszerző gondolatait. A kiállítás néhány további konkrét példán keresztül vizsgálja a 19. századi – hazai és nemzetközi – művészvilág Dante-vonatkozású alkotásait. A tablókiállítást készítette: Bodrogai Dóra, Halász Krisztina, Peternák Anna (Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont). A kiállítás megtekinthető október 10–24. között.

Részletek ITT.

Szemrevaló – Sehenswert Filmfesztivál

-

Hol? Művész mozi

Mikor?  október 7-17.

A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhete a német nyelvterület legfrissebb filmjeiből ad ízelítőt, ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal.  Daniel Brühl rendezői bemutatkozása, A saját lifttel a pokolba (Nebenan) forgatókönyvét Daniel Kehlmann írta. Az Erich Kästner regényén alapuló Fabian – A vég kezdete (Fabian oder der Gang vor die Hunde) az 1930-as évek Berlinének dekadens közegében játszódik. Michelle Halbheer regénye alapján készült A Lány a Tűparkból (Platzspitzbaby) című svájci film, Christian Petzold pedig a titokzatos női vízi szellem mítoszát értelmezi újra Hableány (Udine) című filmjében, melynek főszereplője, Paula Beer Ezüst Medve-díjat, FIPRESCI-díjat és Európai Filmdíjat is kapott átütő alakításáért. A vetítés után Lányi Dániel irodalmárral beszélgetünk. Október 9-étől 13-áig Debrecenben, október 20-24. között Pécsett, október 25-29. között pedig Szegeden vetítik majd a filmeket, október 18-26. között pedig országosan a Művész Távmoziban (online: film.artmozi.hu) lesznek elérhetőek a legjobb német nyelvű alkotások. 

Részletek ITT.

Diótörőcske 

Hol? székesfehérvári Vörösmarty Színház

Mikor? október 9-től

A Diótörőcske Csukás Istvánnak, a magyar gyerekirodalom nagy klasszikusának legutolsó műve. A kötet a Móra kiadó gondozásában jelent meg. A varázslatos hangulatú karácsonyi mesejáték hősei megelevenedett játékok - Diótörőcske, Marcsibaba, Bohóc, Ólomkatona és Kéményseprő -, akiknek meg kell védeniük magukat és a karácsonyfát a rájuk támadó Fekete Király seregétől. A szeretet és összefogás erejéről szóló mesejáték ősbemutatója lesz most a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.

Részletek ITT.

Eltörölni Frankot

Hol? a mozikban

Mikor? október 7-től

1983-ban, a vasfüggöny mögött, Frank, egy underground zenekar karizmatikus frontembere nem tud beilleszkedni a szocializmus orwelli csendjébe, képtelen tartani a száját. Politikai pszichiátriára kerül, ahol a rendszer ellenségeit titokban, kínzások közepette próbálják elhallgattatni – súlyos trip veszi kezdetét, amely a társadalom sorsdöntő dilemmáira keresi a választ. Fabricius Gábor filmje Fuchs Benjámin főszereplésével.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Jennifer Teege, Jón Kalman Stefánsson és Iréne Solà a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron

Október 14-17. között a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében, a Müpával közös szervezésben kerül megrendezésre az idén 10 éves Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár a Várkert Bazárban. 

...

Orvos-Tóth Noémi Halász Ritával beszélget szombaton a Szatyor Bárban

Folytatódik Orvos-Tóth Noémi beszélgetéssorozata, a Sorsok között. A pszichológus következő vendége október 9-én Halász Rita, a Mély levegő szerzője lesz.

...

Sétányt neveztek el Szabó Magdáról Budán

Utcát neveztek el Szabó Magdáról Budapesten, a II. kerületben. A Mammut és a Széllkapu park közötti sétány utcanévtábláit tegnap délután avatták fel. 

Hírek
...

Új részt kap Rebecca Yarros sikersorozata, de nem folytatás lesz

...

A Hail Mary-küldetés űrlénye Oscar-díjat kaphat

...

Darvasi László megírta a novella világtörténetét 

...

A Durica Katarina regényéből készült színházi adaptáció megélte a 100. előadást

...

Te is jobb embernek érzed magad az olvasástól?

...

Visszahívták a Magyar Péter-képregényt a könyvesboltokból

A hét könyve
Kritika
Lehetek-e idegen a saját életemben? – Krusovszky Dénes hősei a bizonytalan valósággal küzdenek
Német sztárnőgyógyász: A menopauza nem a női erő elvesztését jelenti

Német sztárnőgyógyász: A menopauza nem a női erő elvesztését jelenti

A menopauza alapvetően olyan, mint egy kártyapakli, és nem mindegy, hogy milyen lapokat osztottak nekünk.

Agatha Christie hősnője az önáltalás útvesztőjében bolyong – A nő hétszer (3.)

Agatha Christie hősnője az önáltalás útvesztőjében bolyong – A nő hétszer (3.)

A Mary Westmacott név mögé rejtőző Agatha Christie hőse egy pöffeszkedően elégedett középkorú nő, akit az élet pár napra parkolópályára helyez, és közben fájdalmas felismerések sorozatával szembesül.

Szerzőink

P. Szathmáry István
P. Szathmáry István

P. Szathmáry István: True crime

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Szűcs Krisztián: Ma már nem tudnék olyan dalszöveget írni, mint a Dél-Amerika

Kiemeltek
...

Szűcs Krisztián: Ma már nem tudnék olyan dalszöveget írni, mint a Dél-Amerika

Az egykori Heaven Street Seven frontembere könyvet írt – interjú.

...

„Ne várj 60 éves korodig, hogy szépnek lásd magad” – Puskás Ágotával a mentális egészség fontosságáról

Mit tehetünk a mentális egészség érdekében a húszas éveink alatt? Puskás Ágota író volt a TBR podcast vendége.

...

Vass Dorottea: Olvasni kell. Csak nem mindegy, hogyan, mit és mikortól

Kell-e attól tartani, hogy a digitális eszközök hamarosan teljesen felfalják az olvasás kultúráját?

Olvass!
...

Mire gondol a pszichológus? Szigeti Ildikó könyvéből kiderül!

Szigeti Ildikó könyve egy tükör, amelyben mind magunkra ismerhetünk. Olvass bele!

...

Egy mágikus, képzeletbeli falu, ahol semmi sem az, aminek látszik – Olvass vele a baszk irodalom alapművébe!

Részletet mutatunk Bernardo Atxaga Obabakoak című regényéből.

...

Fel lehet dolgozni a gyerekkori bántalmazást? – Olvass bele Pion István első regényébe!

Szembe tudunk nézni a gyerekkori traumáinkkal? Olvass bele Pion István első regényébe!