A víz alá merít a Platon Karataev legújabb klipje

A tavalyi nagysikerű Atoms után most januárban érkezik a Platon Karataev harmadik nagylemeze, a Partért kiáltó, mely a zenekar első teljesen magyar nyelvű kiadványa lesz. A készülő anyagról még augusztusban jelent meg az album címadó dala, most ezt követi a második single, a Vízből van, Vecsei H. Miklós szereplésével és Balla Gergely rendezésével. A zenekar október 23-24-én duplázik az A38 Hajón, ezt követően pedig négyhetes Európa turnéra indul, hogy aztán januártól az új dalokkal folytassák a koncertezést. 

fk | 2021. október 15. |

“A dal egy egységélményt ír le, a határtalannal való találkozást és szembesülést járja körül. Amikor az énvesztés megtörténik, és egy olyan azonosságot tapasztal meg az ember, amit addig még nem, elsőre ijesztő lehet, a végén azonban felszabadító. A dal is így építkezik, fokozatosan, míg a végén eljutunk a katarzishoz.”- kezdi a mesélést Balla Gergely, aki amellett, hogy a zenekar egyik alapítója, most a kliprendezésbe is belekóstolt. - “A koronavírus miatt a klip elkészítése során állandóan falakba ütköztünk. Hasival eredetileg is egy víz alatti klipet terveztünk ugyan, de egy teljesen másik koncepcióval még az előző lemez záródalához, a Bitter Steps-hez forgattuk volna. Végül idén ősszel készült el az anyag, rengeteg változtatással. Maradt azonban a víz, mint az egység, azonosság szimbóluma, mely a lemezt is körbeöleli, valamint a merülés motívuma. 

A zenekarról:

A Lev Tolsztoj karakteréről elnevezett zenekar 2016-ban alakult, Budapesten. Még ebben az évben a Kikeltető tehetségkutató döntőjéig jutottak, első kislemezünk, az Orange Nights pedig a hazai elismertség mellett a német és brit virális listákra is felhelyezte a zenekart Spotify-on. Az együttes olyan nemzetközi fesztiválokon lépett már fel, mint a Reeperbahn, Waves Vienna, Zandari Festa Seoul vagy a Liverpool Sound City, itthon pedig telt házas koncerteket adott már a MÜPÁ-ban, az A38-on és az Akvárium NagyHallban is. A zenekar a tavalyi, Atoms c. lemezével ellépett az eddigi akusztikus iránytól egy hangosabb, grandiózusabb hangzás felé. Az album a legbelsőbb énünk kereséséről és minden megkérdőjelezéséről szól, a dalokban hol önmagunk felé zuhanunk, hol éppen attól távolodunk. Ezen a spirálon kering majd tovább az együttes következő, ‘Partért kiáltó’ c. lemeze, mely 2022 januárjában jelenik meg, és a zenekar első magyar nyelvű anyaga lesz majd. 

Már kész volt a klip, amikor most szeptember végén kezembe került Rúmitól, a 13. századi szúfi misztikustól egy könyv, és hihetetlenül megdöbbentett, amit olvastam, csodálatos találkozás volt. Nem tudnám ennél pontosabban leírni, miről szól a klip: 

“Minden érzékünk felszívódik: látásunk, hallásunk, szaglásunk és így tovább. Az érzékszervek már nem külön-külön, hanem eggyé válva keresik az érzékelést. Ha az érzékszervek hiánytalanul vesznek részt az elmerülésben, egyetlenegy élményben és tapasztalásban oldódnak fel. (...) Formájukat tekintve az érzékszervek különböznek egymástól, valójában egy dolgot érzékelnek. Amikor az egyik érzékszerv az elmerülés felé mozdul, az összes érzékszerv vele merül. (...) Az elmerülés olyasvalami, amelyben az elmerülő nem lesz többet jelenlévő. Nem tesz erőfeszítéseket, abbahagyja a mozgást. Elmerül a vízben. A nemcselekvés a cselekvése; a víz a cselekvése. Ha kézzel-lábbal kapálózik, azt jelenti, hogy nem merült el teljesen. Még akkor sem nevezhető elmerülésnek, ha azt kiabálja, hogy “Megfulladok!””

Hatalmas élmény volt Hasival együtt dolgozni, nagy hatással van rám a munkássága, jelenléte, így hihetetlenül örülök, hogy az alkotásban is találkozhattunk.” - fejezi be Gergő.

A klipben Vecsei H. Miklós, színész merül alá a gyöngyöző vízben, aki a következőket mesélte a felkérésről: “Nem igazán szeretek forgatni, nekem a színház a világom és igyekszem ott kiteljesedni. A Platon Karataev felkérését két dolog miatt vállaltam mégis: szerettem volna kipróbálni, hogy milyen lehet öt méterrel a víz alatt játszani, a másik pedig, hogy meggyőződésem, hogy csak abból a mélységből érdemes alkotni, ahova ők igyekeznek legyűrni magukat. Úgy gondolom, hogy ebben hasonlítunk, érdemes erre barátságot, projekteket építeni, hisz azáltal, hogy egy irányba nézünk, már össze is tartozunk.” - mondta.

“Több év telt el azóta, hogy ennek a számnak a magja megszületett. Mindig éreztem a potenciált és az erőt a témákban, de amikor az első alkotó elvonulásunk során összeraktuk az alkotóelemeket és kiszélesítettük a dalt, beleborzongtunk. Azt érzem, hogy a “Vízből van”-ban minden benne van, ami 2021-ben a Platon Karataev. Nagyon szépen bemutatja a palettát, amiből dolgozunk, mind lelkileg, mind hangszerelésileg. Csodálatos utazás volt végigkísérni ezt a dalt az esetlenségtől a monumentalitásig. Számomra az alkotói folyamatot tekintve mindenképpen kedvenc ez a közelgő nagylemezről! - emlékszik vissza Czakó-Kuraly Sebestyén, a zenekar énekese. “A klip miatt én személy szerint nagyon boldog vagyok. Régi álmom volt egy víz alatt forgatott videoklip, amit most sikerült kipipálni. Hála Gergőnek, aki energiát szentelt erre, Hasinak, Máténak és az egész stábnak, hogy távolra kerülve a komfortzónájuktól végigcsinálták a forgatásokat!”

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Vecsei H. Miklós: Sok ihlet szűrődik ki a könyvekből

A Mutasd a könyvespolcod! legújabb adásában Szabados Ágnes Vecsei. H. Miklósnál járt. A színész mesélt többek közt Pilinszkyhez és Hamvas Bélához fűződő viszonyáról, és megmutatta a számára legértékesebb könyveket is.

...

Vecsei H. Miklós A két pápát rendezi a Rózsavölgyiben

Anthony McCarten regényt, színpadi művet és filmforgatókönyvet is írt XVI. Benedek és a későbbi Ferenc pápa találkozásáról. A darabot szeptemberben mutatják be a Rózsavölgyi Szalonban.

...

Vecsei H. Miklós: „Rómeóként mindig azért halok meg, aki éppen a Júliám”

Czakó Zsófia: Senki nem mondja ki, milyen teher gondoskodni egy Alzheimer-betegről

Czakó Zsófia: Senki nem mondja ki, milyen teher gondoskodni egy Alzheimer-betegről

Czakó Zsófia új regénye három generáció női tagjain keresztül beszél nagyon érzékeny családi dinamikákról. Interjú.

Szerzőink

Borbély Zsuzsa
Borbély Zsuzsa

Mit árul el az életedről, ha munkába menet arról ábrándozol, hogy elüt egy busz?

sza
sza

Nosztalgiáznál? Mutatunk öt meghatározó könyvet 2016-ból!

A hét könyve
Kritika
Mit árul el az életedről, ha munkába menet arról ábrándozol, hogy elüt egy busz?
Mit árul el az életedről, ha munkába menet arról ábrándozol, hogy elüt egy busz?

Mit árul el az életedről, ha munkába menet arról ábrándozol, hogy elüt egy busz?

„Bosch nincs sehol. Ott maradt üzekedni egy hortenziával, míg én az irodai mailjeimet olvasgatom.”

Olvass!
...

Forog a valóságshow, miközben darabokra hullik a világ – Olvass bele a fordulatos debütregénybe!

Te meddig bírnád egy bekamerázott palotában a sivatag közepén? 

...

Megérkezett Reese Witherspoon thrillere: Az orosz szupergazdagok világában mindent szabad?

Mutatunk egy izgalmas részletet a Búcsú nélkül eltűntél című thrillerből.

...

Ahol a novella regénnyé változik – Olvass bele Bodor Ádám 50 évnyi rövidprózáját összegyűjtő kötetébe!

Sokkal több titkot rejtenek ezek a novellák, mint elsőre gondolnád.

...

Tóth Marcsi: Nézed, hogy a pályatársaid elhúznak melletted, te pedig még mindig az első köteteden dolgozol

...

Barnás Ferenc: Az önfeledt állapotról idővel kiderül, hogy hazugság

...

18 kényelmetlen, de velünk maradó olvasmány: véget ért a Margó Könyvek sorozat