20 éves a Harry Potter: összejön a színészgárda

Húsz éve mutatták be az első Harry Potter-filmet, ennek alkalmából a sorozat befejezése óta most először összejönnek a színészek. 

sa | 2021. november 17. |

Az HBO Max speciális műsorában látható lesz Daniel Radcliffe, Rupert Grint, Emma Watson mellett Gary Oldman, Emma Thompson, Tom Felton, Ralph Fiennes, Helena Bonham Carter és sokan mások.

Casey Patterson producer szerint varázslat kíséri ezt a csodálatos szereplőgárdát, ahogy hazatérnek a Roxfort eredeti díszletei közé. A producer nagyon "különleges és személyes utazásról" beszélt, ami a filmek készülését kíséri végig.

A kedvcsináló előzetest megnézheted itt, a műsor január 1-jétől látható:

Az évforduló persze más filmeseket is megmozgatott: a Variety interjút készített az első két HP-film rendezőjével, Chris Columbusszal, amiben a rendező azt nyilatkozta, szívesen elkészítené a „nyolcadik rész”, azaz a Harry Potter és az elátkozott gyermek adaptációját is, ráadásul az eredeti főszereplőkkel.

A Harry Potter és a bölcsek köve könyv magyarországi megjelenésének huszadik évfordulóját mi egy Harry Potter-magazinnal ünnepeltük. Interjúztunk például a Harry Potter-könyvek magyar kiadójával és Tóth Tamás Boldizsárral is. Ebben a cikkben pedig összeszedtünk 10 fontos különséget a HP-könyvek és filmek közt. A cikkeinket ITT lehet elérni. 

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Az első két Harry Potter-film rendezője szeretné elkészíteni Az elátkozott gyermek filmváltozatát

Húsz évvel ezelőtt mutatták be a mozikban a Harry Potter és a bölcsek köve filmváltozatát, ennek apropóján pedig interjút készített az első két HP-film rendezőjével, Chris Columbusszal a Variety. 

...

Összeesett egy golfversenyen Tom Felton, a Harry Potter-filmek Draco Malfoya

A színész Európát képviselte a versenyen.

...

Jön az eddigi legnagyobb szabású Harry Potter-kvíz, Helen Mirren fogja vezetni

Négyrészes Harry Potter-kvízre készülnek a varázslóvilágban. A Harry Potter: Hogwarts Tournament of Houses a roxforti házak csatája lesz. A játékkal a Bölcsek köve-film bemutatásának huszadik évfordulóját ünneplik – írta a Wizarding World.

Hírek
...

A Buckingham-palota nem hagyta szó nélkül Diána hercegné testvérének könyvét

...

Milyen lehetett egy este Murakami jazzbárjában?

...

Folytatást kap a Vaják-sorozat, a kézirat már 2027-ben elkészülhet

...

Biedermann, Schachinger, Kracht – ezekkel a német, osztrák és svájci szerzőkkel találkozhatsz a Könyvfesztiválon

...

Sally Rooney megakadályozta: mégsem építenek adatközpontot a szülőmegyéjében

...

Könyvben meséli el élettörténetét az egyik legértékesebb magyar influenszer

Olvass!
...

„Egy kéz nyúl ki az ablakon, és átad a mosómedvének egy csokoládés fánkot” – részlet Puskás Panni új regényéből

Részlet Puskás Panni Történjen bármi című regényéből.

...

Az emberi gépek jelenthetik a szabadulást az élő bolygóból? – Olvass bele a Bionauták folytatásába!

Megérkezett Markovics Botond Bionauták sci-fi sorozatának második része!

...

Egy furcsa öregúr kedvességgel menti meg a világot – Olvass bele Allen Levi könyvszenzációjába!

Részletet mutatunk.

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

SZÓRAKOZÁS
...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

Most láthatjuk, milyen lesz a decemberben érkező Netflixes feldolgozás!

...

Kíváncsi polip és irritáló kémek: két adaptáció nyert az Emmy-gálán

Az idei Emmy-gála sem az adaptációkról szólt.

...

Gary Oldman szerint az HBO Harry Potter-sorozata jobb lesz, mint a filmek

A korábban Sirius Blacket alakító színész úgy véli, a rajongók számára kielégítőbb lesz a sorozat.

Kiemeltek
...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

...

Fehér Renátó: Elegem lett belőle, hogy az életünket átjárja a szégyen haragja és a megvetés gőgje

Miért a szégyen és a megalázás határozza meg a kultúránkat? Interjú a Margó shortlistes Fehér Renátóval.

...

Megnéztük az Átkozott boszorkák 2.-t, hogy neked ne kelljen

Sandra Bullock és Nicole Kidman újra együtt: szeptember 10-én debütált a mozikban az Átkozott boszorkák 2. része!