Az Elfújta a szél című regényt a huszadik század legnagyobb bestsellerei között tartják számon, egy 2014-es felmérés szerint a Biblia után ez az amerikaiak második legkedvesebb olvasmánya, és világszerte is népszerű, hiszen Margaret Mitchell könyvét több mint 30 millió példányban adták el. A regény 1936-ban jelent meg, és 1939-ben mutatták be az azonos című adaptációt, ami szintén kasszasiker lett. Az már más kérdés, hogy
a filmtörténelem egyik legproblémásabb forgatása volt:
Victor Fleming már a harmadik rendező volt, aki aztán végül végig is vitte a produkciót, a forgatókönyvön pedig tucatnyi író dolgozott – köztük F. Scott Fitzgerald is. A kredit végül az eredeti forgatókönyvet jegyző Sidney Howardé lett, hiszen a rengeteg változtatás mellett és ellenére a végeredmény még az ő változatához állt a legközelebb. Az, hogy egyedül az ő neve szerepel forgatókönyvíróként a stáblistán, egyfajta gesztusként is felfogható, Howard ugyanis nem sokkal a bemutató előtt egy balesetben életét vesztette.
Mindenesetre a forgatókönyv módosításainak nagy része örökre elveszett, a producer, David O. Selznick ugyanis arra utasította a stábtagokat, hogy semmisítsék meg a papírokat. Ennek azonban nem mindenki tett eleget, így aztán fennmaradt pár darab az úgynevezett szivárvány forgatókönyvekből – ezeket azért nevezték így, mert Selznick szerkesztései, módosításai különböző színű papírokon érkeztek. Fred Schuessler casting rendező szivárvány forgatókönyve például egy aukción tűnt fel, ahol aztán 15 ezer dollárért talált gazdára, egy David Vincent Kimel nevű doktorandusz vette meg. Kimelt egészen fiatal kora óta lenyűgözte a film, és friss szerzeményét összevetette a kész filmmel: egészen pontosan arra volt kíváncsi, miben különbözik a kettő. Röviden: elég sokban.
Így például a fejlesztési fázisban elég nagy nézetkülönbség alakult ki a forgatókönyvírók között abban, hogyan ábrázolják a rabszolgatartást. Kimel két csoportra osztotta őket:
voltak a romantikusok és a realisták
– utóbbiak amellett kardoskodtak, hogy a rossz bánásmódot bemutató jelenetekben jobban domborítsák ki Scarlett brutalitását, ezzel együtt pedig egyértelműen ítéljék el a rabszolgatartás intézményét. Aki látta a filmet, az tudja, melyik tábor győzött: a filmet régóta bírálják a rabszolgatartó Dél romantikus színben való feltüntetése, és a rasszista sztereotípiák ábrázolása miatt. Hogy az utókor időnként mennyire tanácstalan annak eldöntésében, hogy mihez is kezdjen a népszerű, de elavult vagy vitatott mondanivalójú alkotásokkal, azt jól mutatja egy 2020-as eset: akkor az HBO Max egy időre ki is vette a kínálatából a filmet, majd utóbb Jacqueline Stewart egyetemi professzor bevezetőjével tette újra elérhetővé, aki történelmi kontextusba helyezte a filmet. (A vita természetesen ismét reflektorfénybe állította az adaptációt, aminek az lett akkor az eredménye, hogy az Amazonon egyből megint a bestsellerek közé került.)
Kimel szerint mindenesetre a filmkészítők sok olyan részt is kivágtak, amelyek azt mutatták volna be, milyen rosszul bántak a rabszolgákkal Scarlett ültetvényén, ahogy a verésekre, a fizikai és érzelmi erőszakra való utalásokat, a fenyegetéseket is. A kivágott jelenetek között akadtak ugyanakkor viccesek is, például az, amelyben Scarlett vőlegénye, Charles Hamilton azt javasolja, hogy tartsanak dupla esküvőt Ashley Wilkesszal és Melanie Hamiltonnal, közben pedig sejtelme sincs arról, hogy Scarlett csak azért akar hozzámenni, hogy féltékennyé tegye Ashleyt.
Utólag nehéz azonosítani, hogy egy adott jelenet miért maradt ki a filmből,
de az egyik logikus magyarázat a film hossza lehetett (a végső verzió így is közel négyórás lett). Ugyanakkor az a tény, hogy Selznick több olyan jelenetet is kihagyott, amelyek pontosabban ábrázolták volna a rabszolgaságot, arra enged következtetni, hogy a forgatás során azoknak az oldalára állt, aki egyértelműen romantikus fényben akarták feltüntetni a polgárháború előtti, rabszolgatartó Dél mindennapjait.
Forrás: Mental Floss
