Bukott angyal és búcsúzó szörnyvadász - Ezeket az adaptációkat nézzük júliusban!

Terry Pratchett és Neil Gaiman rajongóinak határidőnaplójában piros betűs napként szerepel július 28-a, az Amazon Prime-on ugyanis aznap debütál az Elveszett próféciák (Good Omens) második évada, amelyben természetesen visszatér a bukott angyal, Azirafael (Michael Sheen) és a visszavonult démon, Crowley is (David Tennant). Életüket alaposan összekuszálja az amnéziás arkangyal, Gabriel (John Hamm), akit Gaiman egy interjúban csak úgy jellemzett, mint „mindenki legrosszabb főnöke”.

Szörnyvadászként utoljára láthatják a nézők Henry Cavillt a Vaják című sorozatban, amelynek harmadik évada július 27-én érkezik a Netflixre. A rajongókat annak idején eléggé sokkolta, amikor kiderült, hogy a színész otthagyja a sorozatot, aminek legvalószínűbb oka, hogy kibékíthetetlen ellentét alakult ki Cavill és a sorozat írói között. Utóbbiak ugyanis következetesen figyelmen kívül hagyták a színész kérését, hogy jobban vegyék figyelembe az eredeti regényeket és készítsenek könyvhűbb adaptációt. Jelen állás szerint a negyedik évadban nem más veszi majd át Ríviai Geralt szerepét, mint Liam Hemsworth, de addig még Cavill aprítja a szörnyeket.

Eredetileg 2015-ben jelent meg Katherine Center Boldogság kezdőknek című regénye, amelyben egy Helen nevű nő a házassága összeomlása után csatlakozik egy túlélőtúrához. Csak az öccse unszolására mond igent, viszont nem igazán dobja fel, amikor kiderül, hogy testvére idegesítő barátja is részt vesz a túrán. Az úton bosszúságok egész sora keseríti meg a mindennapjait, míg egyszer csak rá nem döbben, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben. A film július 27-től látható a Netflixen, a főbb szerepekben Ellie Kemperrel és Luke Grimesszal.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Benedict Cumberbatch lesz a főszereplője A bánat egy tollas állat adaptációjának

Benedict Cumberbatch játssza a főszerepet Max Porter első regényének (A bánat egy tollas állat) filmes változatában. 

...

Al Pacino a Lear király legújabb adaptációján dolgozik

A színész összesen négy filmes projektben van most benne, emellett pedig az önéletrajzát írja.

...

Harvey Keitellel érkezik Az auschwitzi tetováló adaptációja

Lale Sokolov egy életen át titkolta a múltját, majd idős emberként mesélte el a történetét Heather Morrisnak.

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

Az Oasis 35 év alatt megalakult, feloszlott és feltámadt, mégsem változott semmit

Az Oasis 35 év alatt megalakult, feloszlott és feltámadt, mégsem változott semmit

Britpop, halászsapka, csíkos melegítő és egy felcsavart erősítő. Így hódította meg az Oasis a világot. 

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről

Hírek
...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

...

Máris kitört a botrány Diána hercegné memoárja miatt, a szerző bocsánatot kért

...

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán az NKA állandó kollégiumaiba

...

„Egy nő bőrében élhettem több mint egy évig” – érkezik Nyáry Krisztián könyve Udvaros Dorottyáról

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!