Peernek van ereje gyengének lenni, s nézni a partról a lehetőségek tengerét - kajánul. Szeme: költői szem; a világ kisszerűségeit eseménnyé avató szem. Kudarca: "aprócska diadal"; diadala: "gyalogkakukk a szakadék fölött." Vegyétek hát, és olvassátok: íme Peer fanyar, gondolatgazdag és bölcs bohóckodásai! A kortárs líra él, virul, lehull, majd felkel újra - olvasható Bödőcs Tibor kötethez írt ajánlójában.
A Bizony a Könyves év könyve TOP 50 válogatásába is belekerült, akkor ezt írtuk róla:
A 42 című kötet megjelenéséig nem is néztünk azzal szembe, hogy mennyire hiányoznak Peer Krisztián versei. A 2017-es kötet után két évvel érkezett a Nem a sajátod, és 2022-ben megjelent a Bizony, ami tele van erős versekkel, szomorú belátásokkal és sok-sok elviselhetetlen alkotói kérdéssel. Peer amikor verset kezdett írni “az volt a közmegegyezés, / hogy a szerző halott”, és saját élettörténetén keresztül odáig jutott, hogy igenis fontos költészeti játék az, ahogy a szerzői én különböző szűrökön keresztül, de visszaérkezik a versekbe. Írás, alkohol, gyógyszerek, álmatlanság, kapcsolatok és a kert ügyei mellett egyszer csak ott találja magát az olvasó a legalapvetőbb kérdésnél, hogy mégis mi a helyzet a verssel, a művel vagy úgy a költészettel egyáltalán. “Ha költő vagy, az már egy fél vers önmagában, / a többi meg jön magától, mert jönnie kell” - írja a Más tolla című versében, mert Peer mindent kitesz az asztalra, mert ha ő mondja, az költészet. Sokszor erős a hang, néha dühös, csalódott, magányos, mert Peer őrülten ragaszkodik a saját és versei sebezhetőségéhez. Az egyik versben azt írja, hogy “Legyen az eltűnésem az ébresztő pofon. /Ilyen vagyok, ismersz, / minél közelebb állsz hozzám, / annál durvábbnak kell lennem veled viccből. / Emlékeztetni rá, hogy miért szeretsz.” A Bizony című verseskötet újra arra emlékezteti az olvasót, hogy minden kendőzetlensége, provokációja és durvasága ellenére miért lehet szeretni Peer költészetét.
A margós beszélgetést teljes egészében meghallgathatod itt, vagy Spotifyon, illetve PodBeanen.
