„Csak kis kitartás!” – ezt üzeni Várnai Zseni verse, a Szolgálj szívem. A szövegben a végletekig kimerült lírai én önmagát biztatja, a saját testét, szívét kéri, hogy tartson még ki kicsit, ne adja fel a harcot.
Két ellentétes érzelem viaskodik egymással és ez a kettősség végigvonul az egész versen: az egyik a fáradtság, elgyötörtség érzése, a másik pedig a nyomás, hogy nem lehet megállni, folytatni kell a küzdelmet. A világ, az emberek könyörtelennek tűnnek: nem lehet egy perce sem megtorpanni, nem lehet gyöngeséget mutatni akkor sem, ha már nincs honnan erőt meríteni.
Várnai Zseni : Szolgálj szívem
Csak kis kitartás! - biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen,
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este, ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.
Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok,
estére már milyen fáradt vagyok.
Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam; eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott, elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
csak este, ha ágyamba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.
Csak kis kitartás, - kipp-kopp... pontosan,
holnap sikerül minden biztosan,
a félúton, szívem, jaj meg ne állj,
kipp-kopp... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.
Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg-megállok s felfohászkodom:
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, még egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!
